Olyan székelyudvarhelyi és környéki színészeket és színházi alkotókat kérdeztünk, akikre fiatalként befolyással volt az udvarhelyi színház. Boldog születésnapot, Tomcsa Sándor Színház!
Balázs Gyöngyi, díszlet- és jelmeztervező, a Korondi Árcsó Faházak designere
Ahogy vissza tudok emlékezni, nekem a Két úr szolgája (1999) volt az első olyan székelyudvarhelyi színházi élményem, amelybe belefeledkezve, az előadás – ahogy mondani szoktuk – magával vitt. Azt éreztem, színházat látok Udvarhelyen. Emlékszem, hogy nagy örömmel szurkoltam a színészeknek, hogy na lám csak, mit tudnak itt Udvarhelyen! A továbbiakban az udvarhelyi színház és Táncműhely programjából főként a kísérletező nagyszínpadi- és stúdióelőadásokat kedveltem, ahol azt éreztem, hogy egyéni alkotói hangok is meg tudnak szólalni, sajátos kifejezésmódot keresve.
Két úr szolgája. Rendező: Gáspár Tibor Jászai-díjas m.v. Fotók: szinhaz.ro
Egyetemistaként felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy például a bukaresti román színházi világ mennyire figyeli a magyar nyelvű színházakat és alkotókat. Az egyik vezetőtanárom az udvarhelyi Elektra (2007) előadásról olyan beleéléssel mesélt, mint ahogy csak kivételes színházi élményekről mesélünk. Akkor tudatosult számomra, hogy alkotóként egy kis színháznál is lehet csinálni olyan maradandót, ami tágabban is értelmezhető, és amire szélesebb közönség is felfigyel. Tehát alkotóként mindig 100 százalékban kell add magad.
Számomra az egyik legjobb érzés, hogy jelenleg Udvarhelyen a színházi élet evidencia, hogy a színházi programok és események a város valódi vérkeringésében benne vannak. Az elmúlt öt évben, úgy érzem, valóban személyiséget nyert nemcsak a Tomcsa Sándor Színház társulata, előadásai, de talán még a közönsége is. Hiszen a színház csak a közönségével együtt tud igazán fejlődni. Az elkövetkezendő 25 évre legalább ilyen felfelé mutató ívet kívánok a társulatnak és hozzá egy kitartó, színházrajongó közönséget.
Balázs Judith, a sepsiszentgyörgyi M Studio színésze
Az első meghatározó Tomcsás élményem a Brahms és a macskák (2016) című előadás volt. Emlékszem, hogy három alkalommal is megnéztem, annyira nagy hatással volt rám az előadás. Már abban az időben javában készültem a színi felvételire, de a színház felé is a Tomcsa Sándor Színház két alkotójának köszönhetően sodort az utam. Fincziski Andrea és Bekő Fóri Zenkő tartotta abban az időben az Üvegfigurák színjátszókört és tizedik osztályosként keveredtem oda egy osztálytársnőmnek köszönhetően. Tizenegyedik osztályban még biológia-tanárnő szerettem volna lenni, aztán a Cyber Cyrano előadás után, amit a diákszínjátszó körrel bemutattunk, fogalmazódott meg bennem, hogy lehet megpróbálnám a színművészetit.
Emlékszem, amikor minden bátorságomat összegyűjtve egy foglalkozás végén odasunnyogtam Finczihez és Zenkőhöz és megkérdeztem, hogy mit szólnának ahhoz, ha én felvételiznék a színművészetire. Örömmel fogadták az érdeklődésemet és a következő évben segítettek felkészülni. Azóta is hálás vagyok nekik, meg a színháznak is. Ha nem keveredek oda, lehet most nem az lennék, aki vagyok. Ja, és még mai napig megvannak a diákbérleteim iskolás koromból! Mindig nagy izgalommal vártam azt a négy előadást, amire a bérletünk szólt. Sok szép emlékem van azokból az időkből.
Brahms és a macskák. Rendező: Hatházi András
Mindig is közel állt és közel áll mai napig a szívemhez az udvarhelyi színház, azóta sok új fiatal, tehetséges színész gazdagítja a társulatot, de hát Udvarhelyen mind rendkívül tehetséges színészek vannak. Nagyon vagány előadásokat hoznak létre a mai napig, csak azt sajnálom, hogy már ritkábban láthatom őket.
Elsősorban legalább még egyszer ennyi évet kívánok a színháznak! A társulatnak pedig jó kedvet az alkotáshoz és azt, hogy soha ne fogyjon el az alkotókedvük, tudjanak mindig ilyen szenvedéllyel, energiával dolgozni és jelen lenni a színpadon!
Benedek Levente, képzőművész, tervezőgrafikus
Eddigi színházélményeim nagy része nem szülővárosom színházához köthetőek, és nem is követtem a színház tevékenységét egészen a kezdetektől, mégis első és egyben meghatározó előadásaimat ott láttam középiskolás éveim végén, köztük Nyikolaj Erdman Az öngyilkos (rendező: Dézsi Szilárd), és Wyspiański Menyegzőjét Szabó K. István rendezésében. Egyetemistaként hazatérve Sorin Militaru Sirály-rendezése és Szabó K. István Anna Karenina pályaudvara (2006) nyújtott maradandó élményt. Ebből a 2002 és 2006 közötti korszakból elsősorban Fincziski Andrea, Szabó Jenő és Szabó Eduárd alakításai maradtak meg a legintenzívebben bennem. Színházi alkotóvá válásomat elsősorban Szabó. K. István látványos színpadi világa határozta meg, mégha ez akkor nem is volt teljesen tudatos.
Anna Karenina Pályaudvar. Rendező: Szabó K. István
Rég láttam Tomcsás előadásokat, de azt gondolom, hogy a színház a kezdeti népszínházas örökségből szépen fejlődött a kortárs, kísérletezőbb színház fele.
Azt kívánom a színháznak és a társulatnak a 25. évforduló kapcsán, amit magamnak: hogy a következő negyed évszázadban újra rátaláljak és ne csak idő- és térbeli távolságból gondoljak vissza az első színházas élményeimre.
Deák Katalin, szabadúszó dramaturg, illusztrátor
Az első meghatározó Tomcsás élményem Az ötödik Sally, benne Gabó (Mezei Gabriella) játéka. Ott kezdett el érdekelni, hogy mi is ez a színház. Sajnos kevés előadást láttam mostanában tőlük, de amit mégis, abból mintha elkezdett volna sugározni valami fiatal energia. A társulatnak a 25. év kapcsán játékkedvet kívánok!
Az ötödik Sally. Rendező: Albu István
Gálovits Zoltán, a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának társulatvezetője
A Tomcsa abban a periódusban alakult, amikor én végzős gimis voltam, akkoriban leginkább Merő Béla pályázata kötött le, ami kapcsán sok kérdés merült fel. Mivel már tudtam, hogy színházzal (is) szeretnék foglalkozni, érdekelt. A korai éveket (már egyetemistaként, színházcsinálóként) követtem, jellemző volt a színházra, hogy az állandó költségvetési problémák, illetve a fluktuáció miatt folyamatos volt az újrakezdés, az útkeresés. Egy idő után már nem követtem a színház előadásait, egyre távolabb kerültem, viszont, amikor megalakult a dráMA, örültem, párszor részt is vettem a fesztiválon. Ami friss és aktuális: a Fux Fesztiválon felmerült, hogy fontos lenne, hogy Udvarhelyen legyen bábszínház/tagozat. Teljes mértékben támogatom és remélem, majd 25 év múlva azt is lehet ünnepelni.
Gedő Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának színésze
Kisiskolás koromban egy mesejátékon voltunk a színházban. Erősen él bennem, hogy mennyire izgatott voltam a többi gyerekkel együtt az úton a színházig, majd a sorok között ülve, várva, hogy kezdődjön az előadás. Hihetetlen zsibongás, leoltódnak a nézőtéri fények is, visítás, hogy kezdődjön, és akkor egyszer csak beszippant egy világ, ami a kíváncsi, álmodozó gyermekszemünk előtt elevenedik meg. Ez a kis varázslat, ez a kis csoda, a játék. Elbűvölt, amit a színpadon láttam, és utána én is a része akartam lenni ennek a varázslatnak.
Az udvarhelyi színházat mindig is szakmailag és közösségileg is egy nyitott gondolkodású, kíváncsi és befogadó közegnek találtam és most is így látom. Tiszteletreméltó, hogy a csapat az elmúlt 25 évben és remélhetőleg az elkövetkező sok-sok évben is a színházat, a kultúrát és az udvarhelyi közösséget szolgálja.
Szívemből kívánom, hogy az udvarhelyi színház a továbbiakban is maradjon kíváncsi a világra, higgyen, és küzdjön kitartóan a színházért, az udvarhelyi közösségért és kultúráért, mert a mai és az elkövetkező generációk gyermekei is álmodoznak és kíváncsi szemekkel, izgatottan ülnek a sorokban és várják a varázslatot.
Boldog negyed évszázadot, Tomcsa Sándor Színház!
Kádár Noémi, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze
Sorin Militaru Elektra rendezése az első színházi előadás, amelyet láttam. Gimnazistaként az osztállyal ekkor lettünk bérletesek Székelykeresztúron, és ez volt az első élményünk a bérletből. Ezután már nagyon vártam mindig a soron következő előadásokat. Közhelyek jutnak eszembe, hogy milyen módon határozta meg ez az élmény az én színésszé válásomat. Nem sokra emlékszem, de arra az érzésre, hogy odafent, a színpadon valami különleges történik, amire akkor ott elkezdtem én is vágyni, ezt biztosan tudom. Ez a vágy aztán évekig csak tudat alatt lebegett, lassan összerakom a képet.
Jakab Orsolya az Elektrában. Rendező: Sorin Militaru m.v.
A székelyudvarhelyi színházat feltörekvőnek látom, sok lehetőséggel, és értékes alkotókkal. Nem tudom, milyen „idők” járnak arrafelé, nálunk éppen a változás, ami most az állandót jelenti. De kívánom, hogy a hit és a játék mindenki vállán ücsörögjön még hosszú-hosszú évekig. Azt is kívánom a Tomcsa Sándor Színháznak, hogy a mindenkori városvezetés prioritásként kezelje a létezését. A színészeknek pedig igazán jó találkozásokat, munkafolyamatokat.
Kedves Kriszta, az UTP (Untitled Theater Project) alapító tagja, szabadúszó alkotó
Szentegyházán születtem, egészen líceumos koromig nem volt kapcsolatom a színházzal. Utána, mint minden jó és illedelmes pedás diák, én is vettem diákbérletet a Tomcsába. 4 előadásra volt érvényes egy évben, ha jól emlékszem. Talán tizedikes voltam, amikor láttam a Brahms és a macskákat a színházban. Emlékszem a lila, villogó fényekre, a füstre és arra, hogy nem értettem az egészből semmit. Amint lejárt az előadás, lázasan kerestem a neten, hogy mit is láthattam, utánaolvastam a darabnak, két napig nem aludtam emiatt. Lázba hozott rendesen. Aztán tizenegyedikben megtaláltam a teatrológia szak leírását az egyetem oldalán. Nem tudtam pontosan, hogy mit takar, de megint egy erős érzés volt bennem, szerelemhez hasonló. Tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni.
Az udvarhelyi színház véleményem szerint egyik ékköve a kortárs magyar színházi szcénának Erdélyben. Befogadó szellemiségű, nagyon szuper színészi gárdával rendelkezik, kezd nyitni az új dolgok fele. Számomra nagyon fontos a színházi nevelés népszerűsítése és köztudatba emelése Erdélyben. A Tomcsa pedig az elsők között nyitott az ilyesféle kezdeményezésekre. Meg kell látni, hogy szükség van erre!
Minden szépet és jót kívánok a Tomcsásoknak! Fel a fejjel, ne szegje kedvetek semmi! Csináljátok, amit eddig, ugyanolyan lendülettel és szeretettel. És neveljétek ki a következő, színházszerető nemzedéket! Ölelem az általam ismert, a színházban dolgozó embereket és ölelem azokat is, akiket még nem ismerek. Remélem, lesz alkalmunk a találkozásra.
Kolozsi Borsos Gábor, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színésze
Hétéves voltam, amikor a Tomcsa indulása előtt indult egy Tomcsapat nevezetű színházi társulás, ahol főként amatőrök, félprofik játsztak. Volt egy dalos revüműsor, Tomcsa Sándor különböző írásaiból egy válogatás, amiben én már akkor, hétévesen benne voltam. Nekem nagyon erős kötődésem van a színházhoz, mert a szüleim a Népszínház tagjai voltak, édesanyám nagyon hosszú ideig volt a társulat ügyelője, súgója, majd később jegyeladással foglalkozott. Gyerekkoromban a színházban nőttem fel, édesanyám sokszor vitt be próbára, rengeteg próbát néztem az akkori társulattal, gyakorlatilag együtt szívtam a levegőt a színházzal.
Ma egyre közelebb áll az én színházi ízlésemhez a Tomcsa műsora. Nagyon hosszú ideig erősen népszínházi jellege volt színháznak, mostanában viszont egyre több olyan kezdeményezést látok arra, hogy ebből a népszínháziasságából kilépjen. Nagyon örülök annak, hogy nagyon jó és nagy közönsége van a színháznak, és hogy jó színházat nézhetnek.
Születésnapja alkalmából üdvözlöm a Tomcsa Sándor Színházat, szerintem egy igazi színfoltja az erdélyi magyar színjátszásnak! Azt kívánom, hogy érje meg az ötvenedik évét, mindenképpen, hogy nagyon jó színházat lehessen tőlük nézni, és az ötvenedikre hívjanak meg engem is egy előadásra, mint egy elszármazott udvarhelyi színészt! Na jó, ez csak egy vicc volt, de mindenképp azt kívánom nekik, hogy tartsák frissen a színházat, mindig legyen friss a színházi látásmódjuk!
Kovács Annamária, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa, színész
Az első Tomcsás élményem a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1998) volt, amikor azt éreztem, hogy közös együttállás van, az egész város ott volt a színházban, legalábbis kicsiként én úgy hittem. Aztán középiskolában statisztáltam is a színházban, ami egy nagyon meghatározó és kedves élmény volt.
Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Rendező: Merő Béla
Azt kívánom a színháznak, hogy maradjon ilyen lelkes, és tartsa azt a különleges lelkületet az udvarhelyiekben és a vidék színházszerető közösségében. Fontos, hogy a végvárakon is minőségi színház legyen, az udvarhelyi pedig az. Büszke vagyok rájuk!
Lukács-György Szilárd, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának bábszínésze
Az egyik első és egyben legmeghatározóbb Tomcsás élményem a Katonák, katonák előadás volt. 2007-ben láttam, tizenegyedik osztályos tanulóként. Ekkor még nem döntöttem el, hogy színész/bábszínész leszek, de az előadás nagyban segített meghozni a döntést, mert miután megnéztem, csak az járt a fejemben, hogy szeretnék egy ilyen előadásban játszani.
Katonák, katonák. Rendező: Pinczés István m.v.
Külső szemmel azt látom, hogy a jelenlegi Tomcsás csapat nagyon egyben van, nagyon összeszokott, nagyon tehetséges társulat. A színház vezetősége pedig kiválóan helytáll, mivel minimális költségvetésből gazdálkodnak, és olyan előadások születnek, amelyek a FNT-re (a bukaresti Országos Színházi Fesztivál – szerk. megj.) is eljutnak.
A színház 25. születésnapjára kívánom, hogy a városi tanácsosok és a polgármester hagyjanak jóvá végre egy normális éves költségvetést, illetve biztosítsanak helyeket a művészeti, valamint a technikai személyzet bővítésére, így végre a Bábműhely is önállóan működhetne.
Pál Emőke, szabadúszó színész, a BBTE Színház és Film Karának oktatója
A Tamási Áron Gimnáziumba jártam és emlékszem, hogy egy adott ponton én voltam annak a felelőse az iskolában, hogy bekopogjak az osztályokba és promováljam a Tomcsa Sándor Színház diákbérletét. A konkrét tevékenységemre nem emlékszem, hogy csupán reklámoztam, vagy a bérletek adásvételével is foglalkoztam volna, mindenesetre a szívügyem volt, hogy színházba csalogassam az iskola tanulóit. Ebből kifolyólag minden előadásukon ott voltam.
Már kilencedik osztályos koromban eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, szóval amikor az udvarhelyi társulat előadásait néztem, már ezen a szűrön keresztül figyeltem a tevékenységeiket: már akkor is elsősorban a színészi munkát, a színészi játékot figyeltem az előadásokban. Ez tulajdonképpen azóta sem változott. Azt a játékot űztem a fejemben, hogy vajon ezt én meg tudnám-e csinálni. Ez vonatkozhatott a tényleges színpadi munkára, alakításra, de akár a felkészülésre, a színészek életvitelére.
Nagyon szerettem, ha bármi kósza hír a fülembe jutott a színészekről. Például, hogyan készülnek, adott esetben milyen áldozatokat hoznak egy adott szerepre való készüléskor. Az emlékeim megbízhatatlanok, de ha jól rémlik Jakab Orsolya az Elektra kedvéért rövidre vágatta a haját, fiúsra, de az is lehet kopaszra. Nos, ez engem akkor teljesen megbotránkoztatott. Úgy éreztem, hogy az akkor még egészen hosszú hajam az identitásom részét képezi, és el sem tudtam volna képzelni, hogy egy ilyen szintű külső változtatásba belemenjek valaha egy szerep kedvéért. Ebben már egyáltalán nem vagyok biztos, lévén, hogy egy 16 évvel ezelőtti előadásról beszélek, de mintha meztelen is volt egy adott ponton az előadásban Orsi, ami szintén már akkor elkezdett foglalkoztatni. Vajon ezt megmerném-e tenni. Mindenesetre hangulatokat tudok felidézni. Az Elektra esetében ez egy nagyon sötét, szorongató atmoszféra volt.
Üvegfigurák. Rendező: Szabó K. István
Emlékszem az Üvegfigurákban Fincziski Andrea alakítására, nagyon bravúrosnak találtam, volt benne egy olyan sebesség, felfokozottság, gyors, lüktető belső ritmus, ami lenyűgözött. Az egyik példaképem volt, amíg udvarhelyi néző voltam. Emlékszem a Katonák, katonák c. előadásukra. Azt hiszem, először láttam olyan előadást, amiben a színházi teret nem konvencionálisan használták. A nézők a színpadon ültek, egy adott felvonásban pedig elhúzták/felhúzták (nem emlékszem pontosan) a függönyt és a jelenetek a teljes nézőtéren zajlottak. Ez nekem akkor egy zseniális, újító, polgárpukkasztó ötletnek tűnt. Ebből az előadásból megint csak a színésznők tekintete maradt meg. Mezei Gabriella, Szalma Hajnalka nagyon erős jelenlétére emlékszem és azon merengtem, mi lehet ennek a titka, hogyan csinálják. Összegezve, azt hiszem a színészek tekintetét vittem magammal, jegyeztem meg magamnak, akkor még nem ismerhettem ezt a fogalmat, de az intenzív jelenlétük titkát próbáltam megfejteni, ennek keresése pedig továbbra is meghatározta/meghatározz a színészi munkámat.
Idén voltam a dráMA fesztiválon és annyira beégtek az emlékezetembe a színészek arcai, hogy szinte odamentem egy színésznőhöz, hogy köszöntsem, beszélgessek vele, de aztán rájöttem, hogy mi alapvetően sosem beszéltünk és nem ismerjük egymást. Végül nem mentem oda hozzá.
Mivel nem székelyudvarhelyi származású vagyok, „haza” nem oda megyek, nem követem aktívan az előadásaikat. De hallok róluk, hallom, hogy kísérleteznek új formákkal, hogy vannak osztálytermi előadásaik, szervezik a dráMA fesztivált. Örvendek ezeknek a híreknek és szívből drukkolok a társulatnak. Kívánok nekik játékkedvet, hogy leljenek örömöt a munkában, hogy további fiatalokat inspiráljanak, mint ahogy annak idején engem is.
Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának színésze
Az első konkrét emlékem a színházból a Hókirálynő (1999) mesejáték. Varázslatos hangulata volt, valószínűleg ilyesmi érzetem támad, amikor azt a szót használom, hogy „színházi”.
Hókirálynő. Rendező: Merő Béla
Hideg fények, csillogó hó, mégis valami meleg, meseszerű légkör. És egy kép rögzült, Fincziski Andi volt talán, királylányos ruhában, előbukkant valahonnan, talán kiszállt egy dobozból, kisegítették kézenfogva, bemutatták, és lement spárgába. Hú, kislányként nagyon megmaradt ez a táncosnő-játékbaba!
