Mi az, ami nagyon hiányozna, ha – például egy háború miatt – örökre el kellene hagynod a szülővárosod? Most erről kérdeztük a járókelőket.
Egy kedves, enyhén túlsúlyos eb őrzi a boltot, hogy nehogy az ellopja a gazdáját.
Gálfi Árpád úgy látja, hogy az új városvezetésnek egyelőre jobban megy a sírás, mint a munka, és megpróbálnak mindent az előző városvezetés nyakába varrni.
Volt még
Átsuhanunk a héten az államfőjelöltektől a vér szaván át a székely autópályáig. Ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora.
Hozzá fordulhatsz, ha fáj.
A Leaders for All program keretében szervezett rendezvény célja egy nyitott és befogadó közösség megteremtése – szombatig még te is jelentkezhetsz!
A Tamási Áron Gimnázium csapata ezüstérmet szerzett a több száz indulót felvonultató Tőzsdejátékon.
Szerencsére nem. Legalábbis egyelőre. De azokat a kettős állampolgársággal rendelkező magyarokat, akik nem EU-tagállamban laknak, igen.
Sokkattintós
Most a főoldalon
Költöztetőt, fotóst, műszempillást, fogorvost, dekorost, kivitelezőt keresek Udvarhelyen.