Attól, hogy egy film régi, vagy művészi, még nem biztos, hogy jó. Íme, Fábián Andor kedvenc filmjei.

Fotó: GÁL ELŐD

A télen söpört végig egy játék a Facebookon, amely során a felhasználók tíz napon keresztül tették közzé kedvenc filmjeik borítóját, minden nap „kihívhattak” valakit, akiről szerették volna, hogy beszálljon a játékba. Ennek nyomán fogalmazódott bennem az ötlet, olyan embereknek mutatom be az öt kedvenc filmjét, akik a filmes szakmában dolgoznak, vagy csak tudom, hogy élnek-halnak a filmekért.

Januárban fel is kerekedtem, akkor Szabó Károly kedvenc filmjei kerültek górcső alá,  most pedig Fábián Andor fiatal udvarhelyi filmest kerestem meg, akiről tudom, filmklubot is szervez a városban.

Fábián Andor

első meghatározó filmes élménye a Gladiátor volt, amit még a működő udvarhelyi moziban nézett meg édesapjával. A Star Wars első trilógiája is mély nyomokat hagyott benne, meg is említi egyik kedvenc gyermekkori játékát, egy műanyag lézerkardot. Elmondása szerint nem volt semmi különösebb előzménye annak, hogy eldöntse, filmes pályára készül. „Egy nyári délután lefeküdtem, felkeltem és tudtam”, mondja. Filmművészet, fotóművészet, média szakon végzett a Sapientián.

Amikor azt kérdezem Andortól, hogy szerinte mitől lesz jó egy film, egy indiai misztikus, Sadhguru szavaival válaszol: a film geometriája miatt. „Én ezt úgy értelmezem, hogy minden egyes szegmense, ami ahhoz kell, hogy létrejöjjön az a film, tehát a rendezése, a forgatókönyve, a fényképezése és maga a szándék legyen komolyan véve” – magyarázza.  

A szándékról beszélgetve a szuperhősös filmek felé terelődik a téma, Andor a Marvel-filmekkel példálózik, ezekben ugyanis nem látja a szándékot arra, hogy egy komoly forgatókönyv szülessen, inkább pénztermelő gépezetnek tartja a sorozatot. Gyorsan hozzá is teszi, nem a szuperhősös filmekkel van baja, ki is emeli, hogy szerinte a Christopher Nolan-féle Batman zseniális alkotás lett.

Andor elmondja, hogy kevés filmet néz. Általában havonta egyet önszántából, de azt nagyon, és az általában tényleg a „szíve választottja”. A szelektálásról annyit mond el, hogy vannak figurák a mozis világban, akik őt inspirálják, ha ezek az emberek nevüket adják a filmhez, biztosan megnézi. Ha például Leondardo DiCaprio, vagy Martin Scorsese neve megjelenik egy filmnél, az kötelező darab lesz a listáján.

Sznobéria

azt mondani szerinte, hogy a régi filmek jobbak, ugyanannyi rossz forgatókönyv volt régen, mint most. Csak mert egy film régi, vagy csak mert éppen a filmkészítés hőskorszakában készült, vagy éppen akkor fedeztek fel egy új kamerázási technikát, a film nem lesz jobb. Ugyanez a véleménye a művészfilmekkel kapcsolatban is, ezért a filmklubba olyan filmeket választ, amelyek egy bizonyos színvonalat hoznak is, de közönségbarátok is, tehát van bennük egy mély gondolat, de úgy van elkészítve, hogy mindenki megértse.

Andor néhány hónapja filmklubot szervez ugyanis a Zújgében keddenként. „Johnny Depp nemzedéke felnézett Marlon Brandóra, Robert Redfordra, ők kívántatták meg velük a színészetet. Nekünk már Johnny Depp, vagy Leondaro DiCaprio az istenek. Nem azt mondom, hogy mérhetőek vagyunk hozzájuk, de fontos, hogy ez az örökség továbbmenjen. A filmklub ennek egyik eszköze tud lenni” – mondja. Szerinte fontos, hogy olyan alapműveket, mint az Esőember, A remény rabjai, fontos lásson a város fiatalsága.

Miután általánosan elbeszélgetünk Andorral a filmekről, belefog öt kedvenc filmjének felsorolásába. A következőkben az ő szavait közöljük.

5. Harry Potter és a Halál ereklyéi

Én felnőtt fejjel kerültem bele ebbe a Harry Potter univerzumba. Amikor a nagy hype volt, akkor nem foglalkoztam sem a filmmel, sem a regényekkel. Most fogtam neki pótolni ezt a mulasztást néhány hete. Rég láttam olyan filmet, ami a mestermű érzését keltette volna bennem, persze, ehhez kicsit Hermione is hozzájárult.

A történeten belül van egy olyan példabeszéd, ami akár elmehetne a Bibliába is egy jézusi példabeszédnek, és ami az egész filmre ráhúzható. Arról szól, hogy három varázsló kicselezi a halált, aztán a halál túl akar járni az eszükön, és felkínál egy-egy ajándékot nekik.

Az egyikük azt kéri, hogy legyen olyan varázspálcája, ami mindenki másénál hatalmasabb. A második azt kéri, hogy tudja visszahozni a halálból a szeretteit, ő egy feltámasztó követ kap. A harmadik azt kéri, hogy tudjon elmenni a helyszínről anélkül, hogy a halál visszahozná, ő kap egy láthatatlanná tevő palástot. Az első bölcselkedni kezd a pálcájával, amit már aznap este ellopnak, és meg is ölik vele, a második visszahozza a szerelmét, akit ő már nem tud boldoggá tenni, ezért felakasztja magát. Az utolsót keresi a halál évekig, de nem kapja. Ő megér egy hatalmas kort, önként leveszi a palástot, hogy a fiának adja. Én ezt úgy értelmeztem, hogy a szerénység dicséretéről szól, ez volt a legmegigézőbb az egész filmben.

Nekem az az elvem, hogy ahol nagy a duma, ott kicsi az eredmény és a tartalom, s ahol kevés a duma, valós a tartalom. Szerintem a karizma nem esik egybe a dominanciával. Van rengeteg karizmatikus személyiség, aki nem akar lenyomni téged az asztalról és mégis odafigyelnek rá.

4. A tégla

Az első filmek közé tartozik, amelyek miatt a filmkészítés elkezdett vonzani. Az ír maffia ellentmondásokkal teli világába kalauzol, és két párhuzamos beavatást dolgoz fel: a maffiából lett rendőrét, és a rendőrből lett gengszterét. Egyikük sem tudja, hogy hogyan mozogjon a másik világban, mindketten szarul érzik magukat, mert mindketten a mesterségesen felépített álarc foglyai lesznek, és mindketten szeretnének egy másik életet, csak nem olyan egyszerű szabadulni.

Minden gengszterfilmnek az a tanulsága, hogy a rosszfiút elfogja a rendőrség előbb vagy utóbb és fizetnie kell. Ez a film ennél tovább megy, megmutatja, hogy a bűnözés fájdalmakat okoz, életeket tesz tönkre, úgy az áldozatokét, mint azokét, akik művelik.

Scorsesére az jellemző, hogy tökéletesen lavíroz a kommersz és a művészfilm között. A mély mondanivaló legyen közérthetően tálalva. Nem kell lenézni a közönséget, tehát ne kelljen hatvanöt könyvet elolvasni, hogy egy filmet tudjak élvezni. Ne csak olyanok élvezhessék, akiknek van idejük egész nap könyveket bújni. Ennek a filmnek a középpontjában a vágyak vannak, a képmutatás és a bűn súlyából fakadó megtört sorsok. Egy komplex élettani képet fest a karakterekről, amelyek egy normális életet szeretnének.

A kivitelezés is jó. Nem lehet összehasonlítani a Harry Potterrel, amelyikben egy nagyon komoly látványtervezés van. Az operatőri munka és a vágás is azt kell, hogy segítse, hogy te megfeledkezz róla és tudd a történetet élvezni. Főleg a magyar filmekben látom az olyan erőltetett operatőri megoldásokat, hogy a szereplőt vezetik be és két percig látjuk a kezében lévő tányért, aztán hirtelen a kamera felmegy fejére, a Tégla nélkülözi ezeket. Nagyon realisztikus, nem próbál mindenféle trükkökkel jönni, meg hirtelen egy Oscart elvinni, hanem dördül a pisztoly, látjuk a golyót.

3. Pár dollárral többért

Ez egy kultikus western, A jó a rossz és a csúnya előzményéről van szó lényegében. Régen voltak ezek a nyakkendős, jólfésült cowboyok, akik mindig szétlőtték a banditákat. Sergio Leone, a Pár dollárral többért rendezőjénél látjuk először, hogy egy koszos, borostás, magányos valaki lóháton bemegy a városba s ott rendet tesz. Itt a hős önmagáért cselekszik, nem azért, mert elvárják tőle, hanem mert kap érte egy bizonyos összeget, amit jól esik zsebre tenni.

A mai világban nagyon divatos olyan címkékkel dobálózni, hogy igazi férfi és igazi nő. Több olyan önjelölt szakember van, aki recepteket és listákat ír össze, hogy milyen kell, hogy legyen egy igazi férfi, milyen nadrágot szabad húzzon, stb. Az én véleményem szerint az igazi férfi pont ott kezdődik, aki magasról tesz az összes ilyen mondvacsinált marhaságra és nem hagyja, hogy bárki beleszóljon, hogy ő milyen nadrágot vegyen fel. Ha valaki igazi férfiakat akar látni, akkor nézzen meg egy vérbeli westernt, például ezt. Ezek a vadnyugati magányos farkasok, akik róják benne a sivatagot, nem beszélnek fölöslegesen és bármi történjék is végzik a dolgukat. Szerintem ez az egyik legférfiasabb tulajdonság.

A rendezőnek az egyik zseniális fogása, hogy részletről részletre flaschbackeken keresztül bemutatja, hogy a film banditája megöl egy szerelmes párt, miután a nőt megerőszakolja. Ennek a nőnek az arcképe van belefoglalva az ezredes – a főszereplő – medáljába. A film alatt a nézőt nem hagyja nyugodni, hogy miért van ugyanaz a medál a bandita és az ezredes nyakában, az ezredesnek mi köze volt a nőhöz. Erre persze csak a film végén kapunk választ.

2. Özönvíz előtt

Elérkeztünk a fekete bárányhoz, ez egy dokumentumfilm. Azért van a második helyen, mert ez volt az a film, amely a leginkább inspirált mostanában. A most készülő filmem ötlete azután született meg, miután megnéztem az Özönvíz előtt című filmet.

A film az ENSZ új békenagykövetének, Leonardo DiCapriónak a földkörüli útját mutatja be és a célja, hogy megismerjük a klímaváltozás természetét és a kiváltó okait. A dokumentumfilmeknél azt szoktuk meg, hogy feldolgoznak valami múltbéli témát, eseményt. Ez a film a modern világnak a legégetőbben aktuális problémájáról szól, az emberi hanyagságról, a bolygó pusztulásáról. Ahogy a filmben is elhangzik, „itt vagyunk most mi, ez az utolsó előtti állomás az özönvíz előtt”.

A film egyik legnagyobb érdeme, hogy DiCapriónak az emberi oldalát mutatja be, a kihalt madárfajok miatt aggódó politikai aktivistát és természetvédőt. Van egy ilyen jelenet benne, hogy DiCaprio elmondja, hogy nagyon szerette a biológiát, és hogy mennyire bántja a tény, hogy voltak fajok, amik nincsenek többé, ezekről a filmben régi könyvekből mutatnak ábrázolásokat, mert ma már nem lehet lefilmezni, lefényképezni. Nincsenek. Ez egy nagyon kísérteties dolog és megüti az embert egy kicsit.

A másik nagy tanulsága a filmnek, hogy már Hollywoodban sem olyan menő a botrány. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ott is az lesz a legnépszerűbb, aki valami értelmes dologba fekteti a pénzét, idejét. Mintha egy ilyen tendencia jönne.

1. Legyetek jók, ha tudtok

Egy rétegfilmről van szó, egy egyházi jellegű, vallásos filmről, ami első sorban egy kis közönséget céloz meg, a katolikus szentek élete után érdeklődő embereket, de mindenki másnak is ajánlom. Forgatókönyv, megvalósítás, színészi játék és művészi érzék szempontjából is egy gyöngyszem és nincs úgy emlegetve.

Néri Szent Fülöp életéből ihletődött a film, és nem csak a mindennapi jóság áll a középpontjában, hanem az a jellemhiba, amibe még a szentek is beleesnek, ez nem más, mint a hiúság. Ebben a filmben például Loyolai Szent Ignác meg tud bocsájtani, hogyha a jezsuita szabályok ellen vét két szerelmes fiatal, akik megszöknek, de egy élethosszig morog Szent Fülöpnek, hogy odaadta neki a lelki gyakorlatokat, s ő nem olvassa el. Szent, de ennyire fontos neki, hogy a könyvet, amit írt, más olvassa el.

Van egy jelenet a film végén, hogy meghal Szent Ignác, ki van rakva a portréja, Szent Fülöp ráhajol, és azt mondja, hogy „ne haragudjon meg Ignác, de én ezt a könyvet nem tudom elolvasni”. Gyönyörű példát mutat, de nem lesz nyálas.

Már tettem említést az indiai jógiról, Sadhgururől. Ő azt mondja, hogy voltak jó emberek és fantasztikus emberek, mint amilyenek Ráma és Jézus. Felteszi a kérdést, hogy sikertörténet-e az övék, és azt mondja, hogy nem. Nem a sikerükért imádjuk, hanem mert bármilyen tragédiát dobott eléjük az élet, legbelül nem törtek meg soha, nem vesztették el emberi értéküket, jókedvüket. Ebben a filmben Néri Szent Fülöp tanítványa gyilkosságot követ el és közveszélyes bandita lesz belőle. Ennek ellenére Szent Fülöp végzi tovább a dolgát, neveli a gyereknemzedéket. Alázattal, teljes elfogadással, önvizsgálattal és jókedvvel fordul az élethez.