„Békesség e háznak! És a benne lakóinak!” – visszhangoztak a lépcsőházak a karácsony utáni napokban.
A karácsonnyal kezdődő ünnepsorozatot vízkereszt, másképpen a háromkirályok ünnepe zárja. Az ünnepet megelőző napokban minden római katolikus vallású családhoz ellátogat a pap, a megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, áldást kér a hajlékra és a benne lakókra. A házszentelés egy újévi lelkesítő, meghitt találkozás, ami ünnep és lelki feltöltődés a keresztény családok számára, kiváltképp az olyan időkben, mint a koronavírus-járvány.
Január 6-a, vízkereszt ünnepének napja előtt végigkísértük a házszentelők útját, a ministránsruhák felvételétől az énekpróbákon, az imádkozásokon, a kézfertőtlenítő és maszk felrakásán, a nap végi lépésszámláláson át egészen a közös hálaadásig. Kíváncsiak voltunk, mi a házszentelés menete, mi változott a járványügyi szigorításokkal, és hány család él a házszentelés lehetőségével.
Kedden délután fél háromkor a fiatalok pontosan érkeznek a megbeszélt időpontra, félórával a házszentelés előtt gyülekeznek, és pillanatok alatt megtöltik a Kis Szent Teréz-templom sekrestyéjét.
Mindenki tudja a feladatát: a nagyobbak, akik a csengettyűsök szerepét töltik be, a hagyomány szerint a házszentelés előfutárai, és jelzik a családoknak a házszentelők érkezését, de feladatuk közé tartozik az is, hogy jelentsék a papnak, fogadja-e őket a család. Nevük onnan ered, hogy a hagyományok szerint csengettyűjük és a kántor éneke jelezte a családoknak a Szentkereszt jövetelét.
Ők rögtön az asztalhoz is sietnek, és kiosztják egymás között a családok lakcímét összesítő mappákat. A gördülékenység érdekében a lakcímek melllé mindig jelzéseket tesznek: NO-t, ha nincsenek otthon, és F-t, ha fogadják a családok a Szentkeresztet.
A kisebbeknek a sekrestyés segít: itt egy gomb, amott egy gallérigazítás, és rá is van adva a vidimuszra a ministránsruha. A kis vidimuszok ma hosszú délutánnak néznek elébe, ám annál mosolygósabbak, és a feladatukat is pontosan tudják: minél hangosabban és érthetően mondani a családhoz beköszönő sorokat „Láttuk az Úr csillagát napkelet felől, és eljöttünk, hogy imádjuk őt!″ Nevük a fenti sorok latin változatából ered: vidimus enim stellam eius in Oriente.
Ők a pappal együtt járnak a családokhoz házszentelni, ám ez kiváltságos feladat: vidimusz csak az lehet, aki évközben is hűségesen ministrált.
Minden elő van készítve a házszenteléshez: a szentelők megtöltve szenteltvízzel, a szentkeresztek egymás mellé felsorakoztatva, melléjük kalap, hiszen esős délutánnak nézünk elébe, de a kézfertőtlenítők sem hiányozhatnak. Mindenből három-három darab, hiszen házszentelőkből is három csoport lesz.
A szentelők és szentkeresztek a házszentelés alapkellékei: a pap, miközben oltalmat és áldást kér a lakókra, szenteltvizet hint a lakás minden szegletébe. A szenteltvíznek fontos szerepe van, hiszen a belső, lélekben való tisztulás utáni vágyat jelképezi.
Az indulás előtt, amíg érkeznek a pap bácsik, nem árt egy rövid énekpróba sem, frissítésképpen.
„Hogy is vannak az énekek?″ – kérdezi ellenőrzésképpen Székely István kántor a gyerekeket. „Gyertek, próbáljuk el!” – biztatja őket, majd belekezd az énekbe: Három király megy az úton, Gáspár, Menyhért, Boldizsár… A vidimuszok pedig folytatják.
Már a második ének csendül fel, amikor sorban megérkeznek a pap bácsik: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”– hangzik el kórusban a köszönés.
„Ma hova megyünk, kántor bácsi?”– kérdi kíváncsian az egyik vidimusz.
„Függetlenség párosba – válaszol a kántor úr, majd elkezdenek számolgatni: 60-as tömbház, 62-es, 64-es….. tizenegy blokk összesen. Utolsó felvonás, gyerekek, azt képzeljétek el.” – mondja kissé elcsodálkozva.
„Legeslegutolsó?” – döbbennek rá a lányok, hogy ma van az utolsó házszentelés.
Közben a Szent Miklós plébániáról is elindulnak a házszentelők, legelől a fiatalokkal, akiket a Villanytelep utcában ér utol Szabó Apor.
A tömbházhoz érkezve gyors helyzetjelentés történik. A csengettyűs előre jelenti a kántor úrnak, hányan fogadják a szentkeresztet. „Kántor úr, 6-ból 4 család fogad. Kettő nincs otthon.”
Miközben kabátjaikat és kalapjukat adják át a csengettyűsöknek, a kántor úr elmondja, mi változott a koronavírus járvánnyal, a házszenteléseket illetően. Először úgy volt, hogy elmaradnak, de végül a járványügyi előírásoknak megfelelően, személyes érintkezés nélkül, mégis hagyományos módon, lebonyolíthatóvá váltak a házszentelések.
– Az emberek nagyon várják ezeket az alkalmakat, elegük van a járványból – mondja, miközben átadja kalapját a csengettyűs lányoknak, majd hozzáteszi: arra számítottunk, hogy kevesen fogadnak, ezért 1.000 szentképet rendeltünk minden családnak, de már az 1.200-1.300. képnél tartunk. Csupán öt százalékuk nem fogad, és ebből a szempontból nem látunk különbséget a korábbi évekhez képest. Olyan is van, aki nem katolikus, de behív, mert szeretné, hogy megszenteljék a lakását. Most különösen igény van az emberi kapcsolatokra.
A koronavírus-járvány azért érezteti hatását. A háziak és a házszentelők arcát is védőmaszk takarja, a kézfogás is elmarad. „Láttuk az Úr csillagát napkelet felől, és eljöttünk, hogy imádjuk őt! – mondják egyszerre a ministránsok, majd belép a Szent Miklós plébánia segédlelkésze: Békesség e háznak! És a benne lakóinak!”
A házba belépve a köszöntés után áldás, majd szentelés következik: „Kérünk, Mindenható Istenünk, áldd meg ezt a hajlékot és benne minden lakóját. Adj nekik békességet, szeretetet, egyetértést, türelmet, jóságot, a Jóistenhez való ragaszkodást, tartsd távol e hajléktól a gonoszság minden szellemét, Krisztus a mi Urunk által. Ámen” – hangzik el.
Az ünneplő terítővel díszített asztalon gyertya ég, mellette előkészítve a feszület. A család ezúttal csak saját feszületét fogja megcsókolni a tisztelet jeleként a házszentelés végén.
„Látom, a kereszt már elő van készítve, tessenek megpuszilni. Ezt most, ami nálunk van, nem lehet. Most ilyen tiltásokat élünk“ – mutat rá a kezében lévő keresztre Antal ferences testvér, aki a Kis Szent Teréz plébániának segít be a házszenteléseknél.
„Kántor úr, szereti a házszenteléseket?” – kérdezem meg gyorsan, mielőtt belépnének a következő családhoz.
„Hogyne szeretném, áldásban elfáradni a legszebb dolog. Ezt még Gábor pap bácsi fogalmazta meg így” – mondja mosollyal az arcán.
Majd elővesz egy fehér krétát, amit a hagyományok szerint vízkereszt napján áldanak és szentelnek meg a templomban. A szertartáshoz tartozik az is, hogy a megszentelt krétával felírják az ajtó szemöldökfájára a házszentelés évszámát a latin áldással együtt, rövidítve: CMB + 2021. ( „Christus Mansionem Benedicat!”, vagyis: Krisztus Áldja meg e Házat!” )
Van azonban, hogy a G+M+B rövidítés szerepel az ajtófélfán, amivel a három Szent Király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár közbenjárását kérik, hogy Krisztus áldása legyen a hajlékon.
A házszentelés tulajdonképpen családlátogatás is. A közös imádság mellett a személyes találkozás fontos napja is a házszentelés ideje, hiszen az egyházközség tagjait ekkor ismerheti meg igazán a pap. Az áldás és a ház megszentelése után mindig jut idő egy rövid beszélgetésre a háziakkal, és arra, hogy a családok hogylétéről is érdeklődjön a pap.
„55 éve vagyunk házasok” – szűrődnek ki a hangok az egyik lakásból.
„Ki szokta a másikat mérgesíteni?” – kérdi Antal ferences testvér.
„Hajajajj. – feleli az idős hölgy, majd hozzáteszi: mi egyszer mind a ketten a másikat. Azért vagyunk ilyen sok éve együtt.”
Erre mindannyian nevetnek, majd így köszönnek el a családtól a házszentelők: „boldog új évet, s adja a Jóisten, hogy legalább még húsz évig bosszantsák egymást!”
„Mindjárt háromnegyed hat. Nézzük meg, hányat léptünk ma reggeltől egészen idáig.” – húzza fel a mandzsettáját a kántor úr, majd rápillant az órájára.
„Tizenhatezerhetvenöt lépés. És gondold el, ebből mennyi a lépcső” – mondja nevetve.
Közben elérkezünk az utolsó tömbházhoz is. Kilenc családból kilenc fogad – jelentik a csengettyűsök.
„Hú, de besötétedett” – mondja Antal atya. A lépcsőkön felfelé még éppen jut annyi idő, hogy elbeszélgessenek a kántor úrral.
„A jóisten tudja csak, honnan indult az én hivatásom, hisz életemben soha nem ministráltam, soha, egyszer sem” – mondja el.
A Szent Miklós templom segédlelkésze és a vidimuszok is lassan a vége felé járnak, számos lépcsőfokkal a hátuk mögött.
Este háromnegyed hét van, és bár hosszú volt a nap, az arcokon mégsem látszik a fáradtság.
„Gyertek, alkossunk kört, és adjunk hálát az Úrnak a mai napért, a házszentelésekért” – hívja össze a fiatalokat Tamás Barna plébános.
Majd jöhet is a ministráns ruhák levétele. Tamás Huba plébános segít az egyik fáradt vidimusznak a ruha levételében, ami az eső ellenére is hófehér maradt. Nem csoda, hisz útközben is nagyon vigyáztak rá a lányok.
A nap végére már csak a háziaktól kapott csokoládék szétosztása maradt. A családok, kedvességük és hálájuk jeléül nagy szeretettel kínálják meg a házszentelőket egy kis édességgel, süteménnyel vagy gyümölccsel.
Az egyik, édességgel jóllakott kis vidimusz lelkesen kínálja társait, és osztja meg velük a családoktól kapott szaloncukrot. Még nekem is jut belőle.
