Ma hova megyünk, kántor bácsi?

Tizenhatezerhetvenöt lépés. És gondold el, ebből mennyi a lépcső. Végigkísértük a házszentelők útját.

„Békesség e háznak! És a benne lakóinak!” – visszhangoztak a lépcsőházak a karácsony utáni napokban.

A karácsonnyal kezdődő ünnepsorozatot vízkereszt, másképpen a háromkirályok ünnepe zárja. Az ünnepet megelőző napokban minden római katolikus vallású családhoz ellátogat a pap, a megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, áldást kér a hajlékra és a benne lakókra. A házszentelés egy újévi lelkesítő, meghitt találkozás, ami ünnep és lelki feltöltődés a keresztény családok számára, kiváltképp az olyan időkben, mint a koronavírus-járvány.

Január 6-a, vízkereszt ünnepének napja előtt végigkísértük a házszentelők útját, a ministránsruhák felvételétől az énekpróbákon, az imádkozásokon, a kézfertőtlenítő és maszk felrakásán, a nap végi lépésszámláláson át egészen a közös hálaadásig. Kíváncsiak voltunk, mi a házszentelés menete, mi változott a járványügyi szigorításokkal, és hány család él a házszentelés lehetőségével.

Kedden délután fél háromkor a fiatalok pontosan érkeznek a megbeszélt időpontra, félórával a házszentelés előtt gyülekeznek, és pillanatok alatt megtöltik a Kis Szent Teréz-templom sekrestyéjét.

Mindenki tudja a feladatát: a nagyobbak, akik a csengettyűsök szerepét töltik be, a hagyomány szerint a házszentelés előfutárai, és jelzik a családoknak a házszentelők érkezését, de feladatuk közé tartozik az is, hogy jelentsék a papnak, fogadja-e őket a család. Nevük onnan ered, hogy a hagyományok szerint csengettyűjük és a kántor éneke jelezte a családoknak a Szentkereszt jövetelét.

Ők rögtön az asztalhoz is sietnek, és kiosztják egymás között a családok lakcímét összesítő mappákat. A gördülékenység érdekében a lakcímek melllé mindig jelzéseket tesznek: NO-t, ha nincsenek otthon, és F-t, ha fogadják a családok a Szentkeresztet.

A kisebbeknek a sekrestyés segít: itt egy gomb, amott egy gallérigazítás, és rá is van adva a vidimuszra a ministránsruha. A kis vidimuszok ma hosszú délutánnak néznek elébe, ám annál mosolygósabbak, és a feladatukat is pontosan tudják: minél hangosabban és érthetően mondani a családhoz beköszönő sorokat „Láttuk az Úr csillagát napkelet felől, és eljöttünk, hogy imádjuk őt!″ Nevük a fenti sorok latin változatából ered: vidimus enim stellam eius in Oriente.

Ők a pappal együtt járnak a családokhoz házszentelni, ám ez kiváltságos feladat: vidimusz csak az lehet, aki évközben is hűségesen ministrált.

Minden elő van készítve a házszenteléshez: a szentelők megtöltve szenteltvízzel, a szentkeresztek egymás mellé felsorakoztatva, melléjük kalap, hiszen esős délutánnak nézünk elébe, de a kézfertőtlenítők sem hiányozhatnak. Mindenből három-három darab, hiszen házszentelőkből is három csoport lesz. 

A szentelők és szentkeresztek a házszentelés alapkellékei: a pap, miközben oltalmat és áldást kér a lakókra, szenteltvizet hint a lakás minden szegletébe. A szenteltvíznek fontos szerepe van, hiszen a belső, lélekben való tisztulás utáni vágyat jelképezi.

Az indulás előtt, amíg érkeznek a pap bácsik, nem árt egy rövid énekpróba sem, frissítésképpen. 

„Hogy is vannak az énekek?″ – kérdezi ellenőrzésképpen Székely István kántor a gyerekeket. „Gyertek, próbáljuk el!” – biztatja őket, majd belekezd az énekbe: Három király megy az úton, Gáspár, Menyhért, Boldizsár… A vidimuszok pedig folytatják.

Már a második ének csendül fel, amikor sorban megérkeznek a pap bácsik: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”– hangzik el kórusban a köszönés.

„Ma hova megyünk, kántor bácsi?”– kérdi kíváncsian az egyik vidimusz.

„Függetlenség párosba – válaszol a kántor úr, majd elkezdenek számolgatni: 60-as tömbház, 62-es, 64-es….. tizenegy blokk összesen. Utolsó felvonás, gyerekek, azt képzeljétek el.” – mondja kissé elcsodálkozva.

„Legeslegutolsó?” – döbbennek rá a lányok, hogy ma van az utolsó házszentelés.

Közben a Szent Miklós plébániáról is elindulnak a házszentelők, legelől a fiatalokkal, akiket a Villanytelep utcában ér utol Szabó Apor.

A tömbházhoz érkezve gyors helyzetjelentés történik. A csengettyűs előre jelenti a kántor úrnak, hányan fogadják a szentkeresztet. „Kántor úr, 6-ból 4 család fogad. Kettő nincs otthon.”

Miközben kabátjaikat és kalapjukat adják át a csengettyűsöknek, a kántor úr elmondja, mi változott a koronavírus járvánnyal, a házszenteléseket illetően. Először úgy volt, hogy elmaradnak, de végül a járványügyi előírásoknak megfelelően, személyes érintkezés nélkül, mégis hagyományos módon, lebonyolíthatóvá váltak a házszentelések. 

– Az emberek nagyon várják ezeket az alkalmakat, elegük van a járványból – mondja, miközben átadja kalapját a csengettyűs lányoknak, majd hozzáteszi: arra számítottunk, hogy kevesen fogadnak, ezért 1.000 szentképet rendeltünk minden családnak, de már az 1.200-1.300. képnél tartunk. Csupán öt százalékuk nem fogad, és ebből a szempontból nem látunk különbséget a korábbi évekhez képest. Olyan is van, aki nem katolikus, de behív, mert szeretné, hogy megszenteljék a lakását. Most különösen igény van az emberi kapcsolatokra.

A koronavírus-járvány azért érezteti hatását. A háziak és a házszentelők arcát is védőmaszk takarja, a kézfogás is elmarad. „Láttuk az Úr csillagát napkelet felől, és eljöttünk, hogy imádjuk őt! – mondják egyszerre a ministránsok, majd belép a Szent Miklós plébánia segédlelkésze: Békesség e háznak! És a benne lakóinak!

A házba belépve a köszöntés után áldás, majd szentelés következik: „Kérünk, Mindenható Istenünk, áldd meg ezt a hajlékot és benne minden lakóját. Adj nekik békességet, szeretetet, egyetértést, türelmet, jóságot, a Jóistenhez való ragaszkodást, tartsd távol e hajléktól a gonoszság minden szellemét, Krisztus a mi Urunk által. Ámen” – hangzik el.

Az ünneplő terítővel díszített asztalon gyertya ég, mellette előkészítve a feszület. A család ezúttal csak saját feszületét fogja megcsókolni a tisztelet jeleként a házszentelés végén.

„Látom, a kereszt már elő van készítve, tessenek megpuszilni. Ezt most, ami nálunk van, nem lehet. Most ilyen tiltásokat élünk“ – mutat rá a kezében lévő keresztre Antal ferences testvér, aki a Kis Szent Teréz plébániának segít be a házszenteléseknél.

„Kántor úr, szereti a házszenteléseket?” – kérdezem meg gyorsan, mielőtt belépnének a következő családhoz.

„Hogyne szeretném, áldásban elfáradni a legszebb dolog. Ezt még Gábor pap bácsi fogalmazta meg így” – mondja mosollyal az arcán.

Majd elővesz egy fehér krétát, amit a hagyományok szerint vízkereszt napján áldanak és szentelnek meg a templomban. A szertartáshoz tartozik az is, hogy a megszentelt krétával felírják az ajtó szemöldökfájára a házszentelés évszámát a latin áldással együtt, rövidítve: CMB + 2021. ( „Christus Mansionem Benedicat!”, vagyis: Krisztus Áldja meg e Házat!” )

Van azonban, hogy a G+M+B rövidítés szerepel az ajtófélfán, amivel a három Szent Király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár közbenjárását kérik, hogy Krisztus áldása legyen a hajlékon.

A házszentelés tulajdonképpen családlátogatás is. A közös imádság mellett a személyes találkozás fontos napja is a házszentelés ideje, hiszen az egyházközség tagjait ekkor ismerheti meg igazán a pap. Az áldás és a ház megszentelése után mindig jut idő egy rövid beszélgetésre a háziakkal, és arra, hogy a családok hogylétéről is érdeklődjön a pap.

„55 éve vagyunk házasok” – szűrődnek ki a hangok az egyik lakásból.

„Ki szokta a másikat mérgesíteni?” – kérdi Antal ferences testvér.

„Hajajajj. – feleli az idős hölgy, majd hozzáteszi: mi egyszer mind a ketten a másikat. Azért vagyunk ilyen sok éve együtt.”

Erre mindannyian nevetnek, majd így köszönnek el a családtól a házszentelők: „boldog új évet, s adja a Jóisten, hogy legalább még húsz évig bosszantsák egymást!”

„Mindjárt háromnegyed hat. Nézzük meg, hányat léptünk ma reggeltől egészen idáig.” – húzza fel a mandzsettáját a kántor úr, majd rápillant az órájára.

„Tizenhatezerhetvenöt lépés. És gondold el, ebből mennyi a lépcső” –  mondja nevetve. 

Közben elérkezünk az utolsó tömbházhoz is. Kilenc családból kilenc fogad – jelentik a csengettyűsök.

„Hú, de besötétedett” – mondja Antal atya. A lépcsőkön felfelé még éppen jut annyi idő, hogy elbeszélgessenek a kántor úrral.

„A jóisten tudja csak, honnan indult az én hivatásom, hisz életemben soha nem ministráltam, soha, egyszer sem” – mondja el.

A Szent Miklós templom segédlelkésze és a vidimuszok is lassan a vége felé járnak, számos lépcsőfokkal a hátuk mögött.

Este háromnegyed hét van, és bár hosszú volt a nap, az arcokon mégsem látszik a fáradtság.

„Gyertek, alkossunk kört, és adjunk hálát az Úrnak a mai napért, a házszentelésekért” – hívja össze a fiatalokat Tamás Barna plébános.

Majd jöhet is a ministráns ruhák levétele. Tamás Huba plébános segít az egyik fáradt vidimusznak a ruha levételében, ami az eső ellenére is hófehér maradt. Nem csoda, hisz útközben is nagyon vigyáztak rá a lányok.

A nap végére már csak a háziaktól kapott csokoládék szétosztása maradt. A családok, kedvességük és hálájuk jeléül nagy szeretettel kínálják meg a házszentelőket egy kis édességgel, süteménnyel vagy gyümölccsel.

Az egyik, édességgel jóllakott kis vidimusz lelkesen kínálja társait, és osztja meg velük a családoktól kapott szaloncukrot. Még nekem is jut belőle.

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok