A 40-es villa titokzatos eltűnése Homoródfürdőn

Tíz évnyi biztatás kellett, mire az összhangot zavaró villa fogta magát és továbbállt a másvilágra, helyet adva a fejlődésnek.

Olvasóink évek óta kérnek, hogy foglalkozzunk Homoródfürdő sorsával, és azzal, hogy a helybéli kiskirályok, akik magukénak érzik az egész települést, hogyan próbálnak meg mindent bekebelezni.

A történet elég bonyolult, ezért nem akartam összezsúfolni egy részbe. Másfél éve írtam egyet a Borvízútról, amiből szépen látszott az, hogy az egyik homoródi fejes mennyire kisajátította szerintük a települést, hogyan vontatta a hatalmas sziklatömböket az európai pénzekből felújított macskaköves úton, vagy hogyan használta azt saját magánútjaként.

Annál picivel izgalmasabb a régi ingatlanok ügye. Olvasóink szerint valakik nagyon törekednek arra, hogy a régi villák, melyek állami tulajdonban voltak, eltűnjenek, és a helyüket lehessen hasznosítani. Szerintük voltak itt gyanús tűzesetek, amelyekről a Székelyhon is beszámolt.  De volt olyan villa is, amely alól a kőalapot hordták el, és emiatt roskadt össze, és volt olyan is, amelynek megomlását mechanikai úton elősegítették.

Ma a 40-es villa eltűnését fogjuk megnézni pár képben.

A fentebbi térkép alapján, melyet a fejlesztési tervből emeltem ki, a 40-es villa önkormányzati területen állt a Lobogó komplexum kellős közepén. Keleten Benedek Lukács teniszpályája, délen Benedek Lukács vadászháza, nyugaton Benedek Lukács sípályája, északon pedig a Benedek Lukács által szabályozott Homoród pataka, azon túl pedig Benedek Lukács területe.

Nagyon jó képet nem tudok mutatni erről az épületről. Csupán hármat találtam. A fentebbit egy Benedek Lukács által szabályozott patakocska 2014-es kiáradása alkalmával készítettem, és a jobb felső sarkában található az épület, amiről ma tárgyalni fogunk.

Ez a másik fotó a 2015-ben készült fejlesztési tanulmány bemutató slide-jából származik.

Ez pedig a fejlesztési stratégia román nyelvű teljes változatából. Látszik rajta, hogy egy egyszerű házikóról van szó. Nem képvisel bármilyen különleges építészeti értéket, nem műemlék, csak egy egyszerű régimódi faházikó. Ami, a fejlesztési terv felirata alapján, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Hatóság (továbbiakban HMSIH) tulajdonában áll.

Egy leltári bejegyzésből megtudhatjuk, hogy egy 1951-ben épített, 74 négyzetméteres villáról van szó, mely 2012-ben 86 ezer lejt ért.

A villa valakinek nagyon útban volt. A HMSIH egy, a polgármesternek küldött átiratban arra panaszkodik, hogy az épületet 2013 augusztusában valakik nagyon megrongálták. Akkor a tulajdonos hatóság, a HMSIH elfogadható állapotba hozta. De utána valakik folyamatosan tovább rongálták az épületet, szerintük azzal a céllal, hogy összeomoljon. Az alapot gépekkel tették tönkre, a tető tartóoszlopait fűrésszel vágták el. Nem lehet tudni, hogy ki.

2019 májusában a HMSIH bontási engedélyt kért az épületre, és karácsony előtt egy nappal meg is kapta. Ezt mutatja a szentegyházi bontási engedélyek listája, melyet 2022-ben kaptam a helyi tanácstól.

2020 augusztusában Borboly Csaba megyei tanácselnök (aki a környékbeliek szerint a villát körülvevő üdülőtelep tulajdonosával, Benedek Lukáccsal jó viszonyt ápol) kéri a HMSIH-tól és a minisztériumtól, hogy a köztulajdonban lévő villát tegyék át magántulajdonba, hogy lehessen lebontani és értékesíteni. Hivatkozik egy 2020. júniusi árvízre, amely során az épület megomlott.

Az árvízkárokat alátámasztó képeken úgy látszik, hogy egy nagyon furcsa jelenség történt: nem az épület alja rogyott meg, hanem az aránylag ép tető zuhant rá az épület aránylag ép aljára. Furcsa, hogy így viselkedik egy faépület, nem jellemző. Nagyon magas árvíz lehetett, hogy az aljával összeácsolt tetőt lemozdította az épület törzséről, amit nem vitt el.

Egy másik, 2020 nyarán készült képen látszik az is, hogy ismeretlenek raktárnak használták az épület környékét, például egy hatalmas áteresz-csövet tároltak az eresz alatt. És ugyancsak ismeretlenek letérkövezték a helyet egészen az eresz vonaláig, habár a fenti térképen tisztán látszik, hogy a villát minden oldalról önkormányzati terület veszi körül.

A fenti, 2021 tavaszán készült képen az épület már teljesen a földön fekszik. Vajon, mivel sikerült ilyen hamar elérni, hogy teljesen összeomoljon?

A 2022-ben készült képen nyoma sincs a 40-es villának, helye teljesen le van térkövezve. Szép, rendezett a hely, végre nem rondítja semmi a tökéletes összhangot.

És heppiend.

Csak a Lobogó Resort térképén véletlenül ott maradt szürke téglalap jelzi, hogy volt valaha egy 40-es villa Homoródfürdőn.


A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta:

Lépj be a kapun a hozzászólások megjelenítéséhez. Már előfizető vagy? Itt tudsz belépni.

Korábbi képriportok