Fotó: TÓTH HUNOR
Mintha mindenki oda tartott volna, csak követni kellett az embereket. Épp hogy elmúlt 19 óra, de a sportcsarnok környékét már ellepték a parkoló autók. Plakát nem, de az emberek levegőben tapintható izgalma hirdette, hogy valami készül, hogy Zorán koncert lesz.
Le ne maradj róla, itt az Udvarhely Napok programja
A Művelődési Ház és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala közös rendezvénysorozata. »
Nem csak a lelátókon, a színpad előtt, a pályán is székek hosszú sorai álltak. 10 perccel lehettünk a kapunyitás után, de már félig megtelt a terem. Az elöljáróságok és rokonaik mögött elcsíptünk pár helyet, ahonnan remek volt a kilátás. A mögöttünk ülő idős hölgyek izgatottan magyaráztak hol erről, hol arról, ha csend lett, egyikük fel-fel sóhajtott, hogy
jaj, olyan jó lesz.
Az üres székek közt kisgyerekek futkostak, de nem sokáig, még fél nyolc előtt megteltek a sorok. Egy kisfiút totálisan elvarázsoltak a színpadon lévő hangszerek, édesanyját kezétől fogva húzta, hogy menjen már vele és nézze meg a basszusgitárt. Miután az anyuka kellőképpen betelt a látvánnyal, a kislegény telefonnal rögzítette érdeklődésének tárgyát.
Megtelt a lelátó, a székek felett is álltak emberek, volt, aki a színpaddal egy vonalban ült és csak „profilból” látta, mi történik rajta. A hátam mögött arról beszéltek az emberek, hogy 2.000 fő körül van a hallgatóság száma. Szinte pontban 20 órakor lekapcsolták a villanyt. Kigyúltak a reflektorok és tapssal kísérve felsétáltak a színpadra az est sztárjai. Zorán energikusan lépdelt gitárja felé.
Vallomás koncert
„Ilyen tapsolás után alaposan fel fogjuk kötni azt a bizonyos alsót. Jó érzés, ennyi év után itt lenni” köszöntötte Zorán az egybegyűlteket utalva rá, hogy néhány évvel ezelőtt lépett fel utoljára Székelyudvarhelyen. Aztán, mintegy köszöntésként felcsendült a Jó így című dal. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelt, hallgatta, mit csal elő hangjából és hangszeréből a tíz színpadon álló zenész.
Zorán több interjúban is beszélt már arról, hogy maga válogatja ki, milyen dalokból álljanak össze a koncertek. A Székelyudvarhelyre hozott repertoárnak a Vallomások címet is adhatta volna, mondta, „mivel több vallomás szerű dal is el fog ma hangzani”.
A teremben egyre fokozódott a hangulat, mondhatni egyre forróbb lett – szó szerint, nagyon meleg volt és levegőtlenség, amit nem csak mi éreztük így, a harmadik dal után Zorán levetette „szokásos fekete zakóját”. „Elnézést a nyíltszíni sztriptízért, nem gondoltam, hogy ilyen meleg lesz. Köszönöm a tapsot a magánatrakcióhoz” – nevettette meg a közönséget, majd felcsendült a Szerelemnek múlnia kell.
200 dal távlatából
A dalok között Zorán arról beszélt, mi egy-egy szerzemény keletkezési története, ki a szövegek írója, zeneszerzője. Többször is elhangzott testvére, Sztevanovity Dusán neve, akihez a legtöbb Zorán-dal szövege fűződik. Egy másik gyakran emlegetett személy, Presser Gábor volt, aki szintén rengeteg Zorán számot szerzett az összesen mintegy 200 szólódalból. Testvére és Presser Gábor 97 dalt írt neki, mindezt 36 album és 10 koncert DVD őrzi. Az este során két, Adamis Anna-szövegű szerzemény is felcsendült.
Egymást követték a régi és új dalok, tempósabb és lassabb szerzemények, sőt a Nem kell mindig című dalt mint a capela (hangszerkíséret nélküli többszólamú kórusmű – szerk. megj.) adták elő. Varázsolt a több mint hatvan évnyi tapasztalat. Zorán poénos megjegyzést is tett a korára – idén töltötte be a 81. életévét – egy dal kapcsán, ami még az 1979-es szólólemezén jelent meg. Maga mögé mutatott a zenekarra, mondván, azok akkor „még nem éltek”. Persze ez nem volt teljesen igaz, inkább csak a vicc kedvéért hangzott el, hiszen a zenekarnak vannak olyan tagjai, akik már éltek 1979-ben, viszont jót nevetett a közönség. Be is mutatta zenész társait: a vokalista hölgyeket, Óvári Évát, Kabelács Ritát és Péter Barbarát, Horváth Kornélt az ütős hangszereknél, Sipeki Zoltán gitárvirtuózt, Lattmann Béla basszusgitárost, Kovács Péter Kovax zongoristát, Gyenge Lajos dobost és Csányi István szaxofonművészt.
Kimaradhatatlan dalok, összeszokott közönség
A koncert második órájában már elmaradtak a dalokat átvezető konferálások, valóban a zenéé maradt a főszerep. A Zorán által „kimaradhatatlan dalokként” emlegetett szerzemények is előkerültek, mint a Boldog idők, az Apám hitte, az Üres bölcsőt ringat a Hold fénye, a Kék asszony, a Volt egy tánc. A Kell ott fenn egy ország első akkordjai hallatán elhangzott egy hangos, meghatott „Óóó”, a közönség énekelt, öngyújtók nem, de a telefonok vakuja előkerült, még varázslatosábbá téve az előadást. A zenekar és Zorán is jót mosolygott a közönség lelkesedésén, be is vonták néha a közönséget az előadásba. „Ilyen összeszokott közönséget még nem láttam” – mondta Zorán egy, a nézők által is énekelt dal után.
Tíz óra közeledtével, miután másodjára is állva visszatapsolta a közönség a fellépőket, előadták a szokásos záródalt, a Kólót, jelezve, hogy ezzel vége a koncertnek. Villany felkapcs és irány haza. A kivonuló közönségben el-elcsíptünk néhány wao, és milyen jó volt megszólalást, és tényleg, nehéz más szavakkal illetni a koncertet. Ritkán hallani valamit ami ennyire kiforrott, kerek és jól összeszerkesztett. A közönségnek figyelmét nem terelte el semmi, csak és kizárólag a zenét kellett élveznie.
