Így öld a pockot!

Mutatok egy módszert, mellyel kiélheted ölési szenvedélyed, és bosszút állhatsz vértanúságot szenvedett kis fáidért.

Ismered azt az érzést, amikor a kedvenc fád, amelyikben naponta gyönyörködsz, mert ennek sikerült legszebben kialakítanod a koronáját, és már termőre is fordult a tavaly, hirtelen megdől egy szép télvégi napon, és mikor megfogod, kijön a földből, mintha a gyökere ki lenne hegyezve?

Nézed a föld alatti részét, amin apró fognyomok hirdetik a kalcium győzelmét a kambium fölött.

Ismered azt az érzést, amikor az ősszel elültetett Kioto kajszifádat, melyet éveken keresztül kerestél, végül nagy nehezen megtaláltad a neten és megrendelted, tavasszal szárazon kihúzod a helyéről, és még paradicsomkarónak sem jó? Akkor azt az érzést is ismered, amikor ölni tudnál.

Kit ölnél meg? Azt a fickót, akinek a fognyoma talál a fád gyökerén talált nyomokkal. Ki ez az ipse? Hát, a pocok. Mit tudunk a pocokról? Minden kisfát megkóstol. Ezt csak a rím kedvéért írtam, de azt kell tudnunk alapvetően a faevő pocokról, hogy nem egy pocok van, hanem kettő. Mármint fajta.

Az egyik fajta pocok a mezei féle pocok. Három-négy évvel ezelőtt ebből volt sok nálunk. De tényleg lyuk mellett lyuk volt. Mérgeztem őt veszettül, vizet engedtem a járataiba, kínlódtam az irtásával, de csak szaporodott. Aztán elkopott. Úgy eltűnt az életünkből, mint politikusok szoktak választások után. Lehet, hogy összeomlott a gradációja a túlszaporodás okozta stressztől? A fentebbi képen a Magyar Könyvklub által kiadott Természetkalauz sorozat Dr. Josef Reichholf által írt Emlősök című könyvének egyik részlete. Érdekes információkat tár elénk, érdemes végigolvasni, hogy jobban megértsük a pockok lelki világát.

A másik féle pocok a kósza féle pocok. Most ebből van sok nálunk, vele harcolok. Apró kis gombszeme van a szép selymes tapintású bundájába beillesztve, ezzel próbálja eljátszani a kis ártatlant. Pedig egy gonosz bestia, egy szörnyeteg, bántja a kis fáimat. Méretileg jóval nagyobb, mint mezei társa, ötször akkora tömege van. Egy-egy jól megtermett példánya kisebb patkány méretét is eléri, volt már, hogy azt hittem, patkányt fogott a csapda.

A csapda. Miért a csapda? Sok módszert próbáltam, egyik sem vált be. Kértem a pockokat, húzzanak el. Semmi. A hidrofor csövét belevezettem a járataikba. Egy-két pocok elázhatott a több órán át tartó locsolástól, egy-két fám lehet, hogy zöldebb lett a sok köbméter víztől, ahogy az arcom is, mikor megláttam a villanyszámlát, de alapvetően ez sem volt egy hatékony módszer. Aztán évekig mérgeztem a pockot. Vettem a különféle, jobbnál jobb és drágábbnál drágább mérgeket. Volt zacsis féle, viaszozott kocka, volt viszketést okozó és benyalást elősegítő gabonára felvitt változat. Egyik sem segített igazán a pocokpopuláció alakulásán, de legalább jó sok pénzem elment rájuk, és kezdtem azon gondolkodni, hogy ez a sok méreg végső soron az én földembe és onnan az én gyümölcsömbe, azaz a családom szervezetébe kerül. Nem akarok több mérget. Aztán egyik ismerősöm, Attila, aki a pockok nagy szakértője, sokat tanultam tőle a fenevadakról, elmesélte a gázas robbantás szépségeit. Van egy ügyes készülék, ami beereszti a gázt a járatba, s utána jön a szikra, bumm, fél méter magasságig repül a föld a telken, ágyő pocok. Míg a szomszédból át nem költöznek ismét, ami aránylag hamar bekövetkezik. Ezt a gázas módszert nem próbáltam, és ejsze nem is fogom, nem szeretem a robbantgatást. A karbidos módszert sem fogom, pedig azt is sokan javasolták.

Az áttörést pocokügyben az hozta, amikor meglátogattam Marosi Sándor ivói erdészt, és megmutatta, ő hogyan csapdázza a pockot. Az ő módszerét fogom most átadni, mely ugyan, a többi módszerhez hasonlóan, nem oldja meg végérvényesen a pocokproblémát, de legalább sikerélményt ad nekem és jóval követhetőbbé teszi a pockok helyzetét a telkemen.

A folyamat leírása:

Megkeressük a pocoklyukat. Mezei pocoknál ez egy sima, kb. 3 cm átmérőjű lyuk a földben. Kószapocoknál ez szintén egy lyuk, de egy kisebb vakondtúrás-szerű halom alatt rejtőzködik. Eleinte meg is tévesztett a dolog, azt hittem, hogy azok vakondtúrások, s a vakondokat nem bántjuk. Közben fenét, mocsok aljas kószapockok álcázták magukat vakondnak.

A lyuk megtalálása után elkezdünk beásni a járaton, azaz kibontjuk a járatot, egészen addig, míg megtaláljuk a főjáratot. Azt kell tudni, hogy a felszínre törő kis vezetékek mindig a főjáratokba csatlakoznak T-szerűen. Addig kell tehát ásni a lyukon, míg az ember két lyukat talál, egy balról és egy jobbról jövőt. Van, hogy 5 centit kell ehhez ásni, van, hogy fél métert. Van, hogy a felszín közelében van az elágazás, van, hogy arasznyi mélyen. Meg kell találni. Úgy kell ide elhelyezni a csali nélküli csapdát, hogy a balról vagy jobbról jövő pocoknak, aki szeretne átmenni az ellentétes irányú lyukba, rá kelljen lépnie a mi szent csapdánkra, ami majd átsegíti a túloldalra, azaz a túlvilágra.

A gödröt szépen le kell takarni egy valamivel, deszkával, fémlemezzel, gumiszőnyeggel, bármivel.

Nem garantált a siker elsőre. Lehet, hogy sok földet hoz a pocok, s betemeti csapdánkat földdel. Akkor szépen kitakarítjuk a gödröt, s visszatesszük a csapdát a helyére. Ha ismét megtörténik, ismét megcsináljuk. Türelem kérdése a dolog, de a siker garantált.

És egyszer eljön az a pillanat is, amikor a pocok siet valahová, földet sem hoz magával, és akkor pikk-pakk, de inkább pakk, a csapda lecsapódik, a pocok egyet vinnyant, vége. Ha nem pont a fejét kapta el a csapda, akkor még talán pár másodpercig vergődik, és annyi. Nem szenved sokat.

A nem túl kedves képek ellenére azt kell mondanom, hogy ez még talán a leghumánusabb módszer a pocokirtásra. Az esetek 80 százalékban a csapda az állat fejét vagy nyakát találja el, ami azonnali halált okoz, vagy max. pár másodperces szenvedést. Nem fog a szegény állat órákon át mérgezett egér módjára tekerni, vagy rosszul lenni, szédelegni a méregtől. Nem fog órákon át menekülni ijedten a hideg víz elől, míg belefullad. Egy-kettőre távozik, kevés szenvedéssel.

A módszer számunkra is sok előnyt hordoz a mérgezéses vagy robbantásos módszerekhez képest. Követni tudjuk, hogy miként alakul a pocokállomány a kertünkben. Látjuk, honnan hány pocok kerül ki. Látjuk, ha egy lyukban már nincs semmi mozgás, és vissza lehet temetni. És van sikerélményünk. Ott van a pocok, megfogtam. Én a mérges módszerben azt utáltam a legjobban, hogy nem tudtam, mi is van. Megdöglött a méregevő pocok? Ha igen, kell még mérget raknom, van még más pocok a járatban? Nem volt sikerélményem, nem láttam a munkám eredményét, nem volt visszacsatolás. Na, itt van.

Arra fel kell készülni, hogy a pockok mellett más áldozatai is lesznek a csapdázásnak. Ez például egy pirókegér. Van olyan, hogy ugyanabból a járatból egyik nap egy kószapockot fogok ki, következő napon egy apró cickányt, harmadik nap egy vakondot. Jeleztem ezt a jelenséget Attilának, az általam ismert legnagyobb pocokszakértőnek. Ő is tapasztalta, hogy a történelmi járatokat több rágcsálófaj közösen használja. Attila történelmi járatoknak hívja a fő járatokat, amik szerinte konstans járatok generációkon keresztül, csak a mellékjáratok változnak.

Igen, hát nem egy nagy öröm, mikor az ember vakondot fog, de ez van. Kivéve persze, ha a gyepünket két éve feltúró vakondra vadásztunk éppen. A vakond egy jó állat a kertben, hasznos állatként tartják számon, mert megesz egy rakás kártevőt. Etikai kérdés lehet, és bennem ez gyakran felmerült, hogy jó dolog-e állatokat ölni. És itt nem csak a vakondra gondolok, hanem a pocokra is. Helyes-e, hogy megölöm? Ki vagyok én, hogy csak így életeket vegyek el, hogy belenyúljak a természet rendjébe? Ezekre az etikai kérdésekre még nincs teljes válaszom, talán majd egyszer lesz. Egyelőre annyit tudok, hogy nem szórakozásból ölöm ezeket az állatokat, hanem fáim védelmében. Mert szeretem a természetet, a pockokat is tudnám szeretni, de a fáimat még jobban szeretem, és ha nem védem meg őket, elpusztulnak. Remélem, hogy idővel találok olyan megoldást, hogy a fák is megmaradjanak, a pockok is boldogan éldegéljenek. Ha valakinek van értelmes módszere erre, kérem, írjon az ufo@uh.ro címre.

Időnként olyan is megtörténik, hogy mire te reggel megnéznéd a csapdát, már valamelyik húsevő járatlakó megkóstolta a pórul járt áldozatot. Van olyan is, hogy félig megeszi valami a pockot, de van olyan is, mint a képen, hogy csak megkóstolja. Ez szörnyűnek tűnhet, de segíthet is nekünk betekinteni a pocok anatómiájába. Nézzük csak, milyen érdekes a pocok feje. Van neki egy kis fogsora odabent, és mintha az állából, illetve az orrából jönne, van két pár foga odakint, fáink gyökereinek ellensége.

Időnként meg-megesik, nekem eddig háromszor fordult elő a pár év alatt, kétszer pocokkal, egyszer vakonddal, hogy csak az egyik lábát fogta meg a csapda. A vakondot azonnal elengedtem, de az egyik pockot még pár másodpercig fogva tartottam, figyeltem viselkedését. Itt van a fenti videó. Nyilván, ez egy stresszes pocok viselkedése, normális körülmények közt nem ez a természetes, de talán segít jobban felismerni, megismerni ezt az állatot.

Ez egy végtelen harc, de talán megéri. A legjobb az lenne, ha a szomszédunk is elolvasná ezt, mert nélküle félig hiábavaló a munkánk, folyton visszajönnek a pockok. De mégis próbálkozunk, folyton próbálkozunk, ha néhány fa megússza, már az is haladás. Hajrá, pocokirtásra fel!

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok