Talpraesett, jóravaló munkatársat keresünk „vezető” beosztásba – valahogy így szólt volna a Vidéki Pékség 4 évvel ezelőtti álláshirdetése, amelyre Orbán Márton Barna jelentkezett volna, ha nem más úton kanyarodik a pékséghez.
fotók: DÁVID ANNA JÚLIA
Első ránézésre az egyenes tekintet és tekintélykövetelő megjelenés ragadja meg figyelmünket. Aztán lekerül a maszk – persze csak idézőjelesen –, alatta pedig megcsillan a szerény mosoly, és megmutatkozik a precíz, alapos, felelősségteljes ember a volán mögül.
Mikor és hogyan kerültél a Vidéki Pékséghez?
2016 nyarán jöttem a pékséghez, amikor egyik itt dolgozó barátom felhívta a figyelmemet, hogy van ez a munkalehetőség. Egy nap elmentem vele, kicsit belekóstoltam, hogy hogy működik ez az egész árukiszállítás. És megtetszett. Így rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy belevágok. Érdekes fordulat, hogy ez a barátom, aki beajánlott, nemsokára elment innen, úgyhogy igazából én túléltem őt ennél a cégnél.
Régi, gyerekkori szenvedélyed a vezetés, az autók? Vagy miért éppen sofőrként dolgozol?
Nekem édesapám is autóvezető, régebben buszsofőr volt, aztán teherautóval kezdett fuvarozni, most már saját cége van. De nem csak ő, hanem nagyapáim is mindketten gépjárművezetők voltak. Ők vittek magukkal, osztálykirándulásokra néha egyik nagyapám vitt az autóbusszal, így aztán megtetszett. Azt is mondhatom, hogy részben átörököltem ezt a szakmát, a génjeimben van.
Másrészt pedig az iskolai végzettségem is ebbe az irányba vitt, mivel autószerelő-szállítástechnika szakon tanultam. Na meg tetszenek az autók. De melyik férfinak nem tetszenek? – dobja be a költői kérdést huncutul.
Hogy telik egy sofőr átlagos napja a Vidéki Pékségnél?
Azzal kezdem, amivel lehet, hogy sokakat elijesztek a szakmától – mondja mosolyogva. Általában hajnali fél 4 és 4 óra között kelek. Fél 5 körül megyek ki Oroszhegybe, a pékségbe. Átnézem a számlákat, sorrendbe teszem az üzletek szerint. Ezt előző nap előkészítik a kolléganők mindegyik autóvezetőnek a saját mappájába. Majd lemegyek a raktárba, ahol üzletek szerint és rendelés szerint kiválogatom a termékeket. Amikor ezzel megvagyok, felpakolok az autóra.
Negyed 6-kor szoktam indulni be a városba. Megvan a sorrendem, hogy nyitás szerint megyek az üzletekhez, és adom át az árut. A Vidékinek 4 saját üzlete van Udvarhelyen, ezek általában hamarább nyitnak. Mi, sofőrök igyekszünk mindent átnézni, megszámolni, hogy találjon azzal, ahogy a számlákon fel van tüntetve.
Ugyanakkor az én útvonalamon (Udvarhely, Boldogfalva zóna) van kb. 20-25 viszonteladó, amibe nem csak üzletek, de éttermek, büfék is beletartoznak. Miután ezt a reggeli nagy kört lejárom, ismét kimegyek a pékségbe, felszedem a második rend árut, és teszek egy újabb kört. De ekkor már általában csak a saját üzletekbe megyek. Ekkor szoktam behozni a tortákat – mivel azokat nem éjszaka sütik –, a rendeléseket, meg pótoljuk azt, ami közben fogyott.
Mire végzek a műszakkal, déli 1-2 óra van. Ebben a munkabeosztásban az a jó, hogy hamarabb véget ér, mint ahogy az emberek többsége dolgozik. Viszont valamit valamiért. Este bizony hamarabb le kell feküdni, hogy az ember ilyen korán tudjon kelni. Ez hétvégére azért eléggé fel tud gyűlni, különösen, ha még délután is valami komolyabb munkát végzek.
Mi az, amire az áru konkrét kiszállításán kívül autóvezetőként még oda kell figyelni, ha az ember felelősséggel végzi a munkáját?
A különféle dokumentumok, számlák, kísérőokmányok rendben kell legyenek. A menetlevelet percre pontosan vezetni kell. Ami az egyik legfontosabb, hogy épségben beérkezzenek a termékek, ne legyenek megsérülve, mert nem lehet úgy eladni egy sütit, ha például el van törve vagy egy tortát, ha az oldalán elkenődött a krém.
Amilyen utak vannak, nagyon kell vigyázni a pékáruval a hirtelen fékezésekre. Egyébként Oroszhegyből a kanyargós úton bejönni Udvarhelyre, az nem éppen egy tortakímélő útvonal. Nem lehet hajtani, hanem jó előre figyelni kell a gyalogátkelő helyekre, a gyerekekre, idősekre, akik hajlamosabbak hirtelen lelépni a járdáról. De ugyanúgy hajnalban is figyelmesnek kell lenni, amikor még sötét van, mivel nem mindenkin van fényvisszaverő mellény – jegyzi meg kissé cinikusan. Meg aztán a közelgő télen a csúszós utakon kell nagyon vigyázni.
Bár a statisztikák azt mutatják, hogy a férfiak nem annyira édesszájúak, azért néha megkóstolod egyik-másik finomságot a cég kínálatából?
Szinte minden terméket megkóstoltam már. Ismerem az összes kenyeret, sütit, kifliféléket, mindegyiknek ismerem az ízét, és nagyjából tudom, hogy mi van benne. Nyilván nem olyan nagy pontossággal, mivel nem én készítem.
Van kedvenced is?
Én inkább a sütiket részesítem előnyben – a statisztikák ellenére.
A sima krémes, mézes süti meg a csokis szelet a kedvenceim. Na meg van egy új vegyes válogatásunk, ami nagyon bejön: almás süti, ordás süti, Túró Rudi és diós kosár van benne. A kenyerek közül pedig a hegyaljait és a magost szeretem a legjobban.
Az élet más területén, magánemberként is szereted, ha a kormány a te kezedben van?
Erre nehéz válaszolni, mert attól függ, hogy milyen témáról, helyzetről van szó. Szeretek inkább középen elhelyezkedni: nem is túlságosan dominálni, de azért ne is legyek másoknak alárendelve.
És végül te belülről hogyan látod: mi a Vidéki Pékség legnagyobb erőssége, illetve a te szakmád szépsége?
A legnagyobb értékünk szerintem a házias jelleg, az, hogy természetes alapanyagokkal dolgozunk, nem kémiai hozzávalókkal, adalékanyagokkal. Nekem személyesen pedig az jelenti a legnagyobb örömet, hogy az embereknek előállítjuk a mindennapi kenyerét. Jóleső érzés, hogy ehhez én is hozzájárulhatok azzal, hogy elviszem az árut a kemencétől a pultig.
Az is egy nagy öröm, amikor a lagzikba kiszállítom a sütiket, az esküvői tortát, és látom, hogy mennyire örülnek, milyen hálásak az emberek. Ha egy esküvőn vagy rendezvényen megdicsérik a termékeinket, olyankor nagyon büszke vagyok.
A tavaly például nagyon sok lagziba szállítottam, még ismerősöknek, barátoknak is egész Hargita megye területén, sőt Szovátára és Segesvárra is. Az enyém ilyen szempontból egy hálás szakma, mert mindig örülnek, ha megjelenek, mivel tudják, hogy valami finomat viszek, és ezzel örömet szerzek másoknak.
Virágkorát éli a Vedd a helyit mentalitás, valamint az ehhez kapcsolódó kezdeményezések. Valljuk meg: nehéz helyzetbe került gazdaságunknak talán soha nem volt nagyobb szüksége erre a fajta gondolkodásmódra, illetve paradigmaváltásra, ami a vevői szokásokat illeti. Különösen kenyérből és péksüteményekből mennyivel jobban esik olyant fogyasztani, amiről tudjuk, hogy a szomszéd faluban készült, és a nagymamánk receptjéhez hasonló ízvilágot adják vissza, mint a bizonytalan forrásból származó, messzi földről érkező, kikozmetikázott termékeket. Többrészes sorozatunkban a 25 éves Vidéki Pékséget mutatjuk be olykor egy-egy arcon, máskor egy újonnan bevezetett vagy népszerű terméken keresztül. Ebben az egyéves időszakban egy virtuális utazásra hívjuk az Olvasót, amelynek során az oroszhegyi péküzem munkával, fáradsággal, de édes örömökkel is teli világába nyerhet betekintést. Szeretnénk büszkén megmutatni a munkánk során képviselt értékeket, mert hisszük, hogy valahogyan azokat is belesütjük a termékeinkbe.
