Eljött hát a várva várt nap, május 15-e, amikor papír nélkül vehették vissza városukat az udvarhelyiek. Habár a nap lassan, álmosan indult be, és már-már azt hittük, „csalódást” okoznak a városlakók, néhány órán belül megteltek az utcák, a boltok, és mintha visszarepültünk voltunk az időben. Egészen pontosan két hónapot, mióta a szükségállapotot kihirdette Iohannis.
A látványosan megszaporodott maszkokat és az óva intő plakátokat leszámítva olyan érzésünk volt: mintha nem is volna járvány. Mutatjuk a város néhány jellegzetes pontján, ahogyan reggel 8 és 11 között visszatért az élet. És, ne feledjük, vele együtt a fertőzés veszélye.
Amikor útnak indultunk a Cserehátról, reggel fél 8-kor még semmi sem utalt arra, hogy megmoccanna az autók hada a parkolókban, a közeli és egyetlen üzletnél is még csak a rakodás zajlott.
Innen egyenesen a központba vetettük magunkat, de sehol senki. Se a Kossuthban, se a Bethlen utcán. Sebaj, úgyis visszatérünk még ide. Irány a szupermarket-zóna, ott biztosan lesznek nyitáskor, gondoltuk.
Láss csodát! Szellős parkoló a Lidl-nél, bent is alig. A Kaufland-nál hasonlóan kevés autó, bent már valamivel többen. De legalább nem kell kitárnod a kezed, hogy távolságtartásra bírd az embereket, mint múlt vasárnap.
Jól elférünk, csak a kasszáknál alakul ki némi tumultus. Sokan vannak maszkban, kézfertőtlenítő-adagoló vár a bejáratnál, ez megnyugtató. Folyamatos a jövés-menés, de elviselhető: ahányan be, annyian ki.
Inkább az a kérdés, hogy mi lesz itt hétvégén? Jobb nem megvárni, gondolhatta e kosár gazdája.
S vajon a múzeum kinyílt? Zárva feliratú tábla fogad, de a nagykapu tágra nyitva. Telefonon megtudjuk az igazgatótól, hogy csak a munkatársak vannak bent, felkészültek a nyitásra, de közben megtiltották Bukarestből, egyelőre csak a szabadtéri múzeumokat engedik (pl. falumúzeum, skanzen).
Majdnem 9 óra, felfigyelünk a növekvő forgalomra. Amikor zöldet ad a lámpa, messziről látszik a kocsisor a rendőrségtől. De nem a Lidl melletti nagy turiba igyekeznek, az biztos. Ma nyitottak ők is, még csak szállingóznak a kliensek. De szemlátomást örülnek az eladók, hogy egyáltalán kinyithattak.
Még időben visszaérünk a központba, éppen a bankok 9 órai nyitására. Mindenhol sor alakul ki, tartják az emberek a távolságot, a leglátványosabb a BCR-nél és az ANAF-nál, avagy egyik zsebből a másikba. Az utcán egyelőre szellős a gyalogos forgalom, igaz, van aki így is a biciklisávon ténfereg. Ah, mintha mi sem változott volna!
Több kirakatnál is örömmel közlik a jóhírt: 15-én nyitnak! Az Árnika könyvesboltnál nyomban akcióval indítják az új időszámítást. Akik már korábban is nyitva voltak, például az egyik virágos meg a játékboltos azt mondják: már a héten érezhető volt a mozgás, de szerencsére a születésnapok idén se maradtak el.
Bordásnál egy bácsi várakozik, nem tudja kiolvasni, hogy mit ír, ő úgy tudta, hogy ma már nyithatna a fodrásznat. El kell, hogy szomorítsuk: a vasrács mögött azt írja: a vírus miatt ideiglenesen zárva. Vajon a Merkúrnál is?
Már kintről látjuk, hogy mozgás van az emeleten, s habár zárva a lépcsőház, lifttel feljutunk s meglepjük az Egyedy borbélyokat. Épp előkészítik a terepet a hétfői nyitásra. Ezentúl, csak telefonos programálás alapján. Ez a törvény.
A Bethlen utcai szalonban eddig is így volt, keddig teljesen be vannak táblázva.
Szó volt a teraszokról is a törvényben, a Malom utcai Flamó-nál rajta is kapjuk sepregetés közben a főnököt. Ő is abban bízik, hogy hétfőn kinyithat.
A tőszomszédban úgy döntöttek, nem várnak többet, kézbe veszik a dolgot. Két szék s egy asztal kell hozzá, kész is a terasz, lehet jót kávézni a napsütésben, mint a régi szép időkben.
De hogy meg ne feledkezzünk arról, hogy milyen időket élünk, hangosan elhúz mellettünk egy SMURD-os mentő, a kórház irányába, benne a „búvárruhások”.
A taxiállomásnál is váltunk néhány szót. Az egyik taxis örül annak, hogy felszabadult a világ, de zavarja, hogy nem hordanak mind maszkot az emberek. És nem is taxiznak eleget, mondják, inkább saját autóval járnak az emberek. Máskor 600 hívásunk van, most 60.
Utunk innen a városháza felé vezet, itt is kötelező a maszk, anélkül nem enged be a kapus. Egy gyors kézfertőtlenítésen, és „lázmérésen” is át kell esni, többször is teszteljük a műszert. Jól működik, mert azt mutatja, amit remélünk: nincs semmi baj.
Péntek lévén, a pénztár nincs nyitva, de azt mondják, hogy akár 100 ember is megfordult naponta az utóbbi héten, mióta újra kinyitottak. S még ezen felül járnak más irodákhoz is, például az anyakönyvi osztályra, házasságkötésre.
Mire visszaérünk a Kossuth-ban parkoló autóhoz10 óra körül, érezhetően megnő a gyalogos forgalom, már-már üti a szükségállapot előtti szintet, ha az emlékezetünk nem csal. Akárcsak az üzletekben, itt is kb. fele-fele a maszkosok és a nem maszkosok száma. Felemás az érzés is, ami eltölt: jó újra pezsegni látni az életet a városban, de ott motoszkál a félsz is, hogy vajon milyen árat kell ezért fizetni?
Nem csak a gyalogos, hanem az autós forgalom is mintha visszatért volna a régi kerékvágásba. A Kossuth-on félig, a Bethlen utcában már teljesen feltelik a sor, amikor a piac felé tartunk. Csak Juniornál kapunk parkolóhelyet, onnan is szép látvány nyílik az okoslámpás kereszteződésre. De most valahogy ez sem zavar, szívesen ki- vagy beengedjük a kérezkedőket. Egy dudaszót se lehet hallani.
A piacon a már szokványosnak mondható menet vár ránk, a keddi napot viszont nehéz volna überelni. A fényképekből ítélve: mintha több lenne a maszkos, mintha kicsit jobban tartanák a távolságot, de azért senki sem viszi túlzásba.
Apropó, megjelent a nárcisz. Friss, a mezőről, nem mondta senki, hogy védett, nem is kérdezte eddig senki, honnan van. De valamiből el kell tartani az öt éhes porontyot, magyarázkodik a virágárus asszony.
Nem nyaggatjuk tovább, megyünk élő virágot szagolni a parkba, biztos sokan vannak. Vagy mégsem? Igaz, hogy a parkokat még hivatalosan nem nyitották meg, de azért ennél több lelkesedésre számítottunk. Csak néhány ücsörögnek a padokon, vagy lézengenek a sétányokon.
Annál nagyobb az élet a Küküllő túlsó partján, a blokkok mögött. Biztosan jól esik kicsit traccsolni a rég nem látott (?) szomszédasszonyokkal.
Mielőtt visszatérnénk a Cserehátra, még eszünkbe jut a Budvár negyed, ahol úgy tűnik, – az országos tiltás ellenére – meg is nyílt az első játszótér, de azért érződik valamiféle óvatosság a levegőben, messze nincsenek annyian, mint a szükségállapot elején. Látszik, a rendőrség lehet a mumus, csak az a kérdés, mikor jönnek rá itt is, hogy már nincs mitől félni.
S ha már nyakunkba szakadt a fene nagy szabadság, vajon tudunk-e mindannyian felelősen élni vele?
