Az április 3-án megrendezett kolozsvári tüntetést az váltotta ki, hogy az Universitatea Cluj futballcsapat ultrái a március 31-én megtartott FC U és CFR közötti futballmeccs után megtámadtak magyar kiskorúakat a város utcáin, állítólag azért, mert magyarul beszéltek.
Egy fiatalt egy üveggel bántalmaztak, aminek következtében betört az orra és az arcát össze kellett ölteni. Egy gyermeket pedig furkósbottal fejbe vertek, ő is orvosi ellátásra szorult.
A demonstrációt az egyetemi hallgatókat tömörítő Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KIFOR és a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács hirdette meg, így nem csak középiskolások és egyetemisták voltak, hanem sok kolozsvári, Kolozs megyei fiatal is.
Este hét órakor, a Sétatér bejáratánál volt a találkozó, ahonnan a résztvevők közösen vonultak a Kolozsvár Arénához, az FC U futballcsapat mérkőzéseinek helyszínére.
A megmozduláson több százan vettek részt, zömében magyar diákok, de középkorúak, idősebbek és kisebb számban románok is támogatták a tüntetést. Az esemény békésen, jó hangulatban zajlott, a résztvevők szolidaritásukat fejezték ki a magyar közösség iránt, miközben a tolerancia és az egység fontosságát hangsúlyozták.
A hivatalos rész után a résztvevők színes krétákkal írtak és rajzoltak üzeneteket az Aréna előtt. A szervezők arra kérték őket, hogy „szép üzeneteket és ne trágárságokat fessetek, becsüljünk meg mindenkit, köszönjük, hogy itt voltatok, éljen Szabad Kolozsvár!”
Az eseményen többek között felszólalt Szilágyi Lóránt, a KIFOR és László Petra, a KMDSZ elnöke.
Kedves barátaim, tudja meg mindenki, tudja meg a sajtó, tudják meg a politikusaink, tudják meg a hatóságok, tudja meg Kolozsvár és tudja meg az egész világ, a fiatalok elítélik az erőszak bármilyen formáját. Szabad és biztonságos életet akarunk, amelyben magyarként is otthon vagyunk – mondta Szilágyi Lóránt a felvonulás végén.
A hallgatással azt üzennék, hogy elfogadják a történteket, „meg kell tanulnunk kiállni magunkért és egymásért. Ha mi most nem szólalunk fel, ki fog helyettünk?” – hangoztatta.
Egy kolozsvári magyar egyetemistát, fiatalt bántottak. Egyet közülünk. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a társadalomban lappangó erőszakra és gyűlöletre, amik akadályozzák, hogy mi magyarokként otthon tudjuk érezni magunkat Kolozsváron. Az etnikum nem választ szét bennünket, de az utálat igen – tette hozzá László Petra elnök a KMDSZ részéről.
Mindketten megfogalmazták üzenetüket román nyelven is.
„Betelt a pohár” – válaszolja kérdéseinkre az esemény után a szervezők részéről László Petra, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, aki szerint most már nem elég egy poszt vagy állásfoglalás, valódi jelenlétre van szükség.
Petra szerint a békés felvonulással nemcsak az erőszakra akarnak reagálni, hanem egyértelműen üzenni: „Teljes mértékben elutasítjuk az ilyen jellegű atrocitásokat, és szeretnénk megmutatni, hogy civilizáltan is lehet kiállni magunkért.”
Azt mondja, nem ez az első eset, hogy magyarokat ér atrocitás Kolozsváron, de most ráadásul egy elsőéves egyetemista volt az egyik áldozat, és ez sokakban felébresztette az összefogás igényét.
„Ez már nem csak egyetemisták ügye, hanem minden kolozsvári, Kolozs megyei fiatalé.”
Petrában székelyudvarhelyiként volt egy nyelvi gátlás, amikor Kolozsvárra került, ugyanis a legtöbb udvarhelyi diákhoz hasonlóan ő sem tudott románul. „És éreztem, hogy ez mekkora hátrány, mondjuk azokhoz képest, akik nagyobb román közegben élnek”.
Petra büszke a magyarságára, de tisztában van vele, ha „nem tudsz románul, akkor mindenképpen megvannak a határai annak, hogy meddig fejlődhetsz, úgyhogy nekünk fiataloknak ezt tényleg kell tartani, meg kell tanulni románul, kell tudni érvényesülni románul is”.
A diákok körében azonban a nyelvi hiányosságok ellenére sem érzékelt eddig diszkriminációt. A román egyetemista közösség és a román többség szerinte általában véve elfogadó, az ultrákkal, a szélsőségesekkel van baj.
„Egy-egy ilyen eset után kicsit összerezzen az ember, hogy hát akkor merjen-e ő magyarul telefonálni mellettük vagy sem, és szerintem ez nincsen rendben, hogy egy egyetemista városban, egy multikulturális városban ez történhet” – mondja.
A magyar és a román diákok főként a diáktanácsban és a nagyobb rendezvényeken kapcsolódnak egymással, a románok kimondottan csodálják a KMDSZ által szervezett diáknapokat.
„Mindig rácsodálkoznak, hogy váó, mit tudnak szervezni a magyar diákok”, ez ugyanis a legnagyobb kolozsvári diákrendezvény.
Úgy látja, ez a mostani felvonulás példát mutathat: fel kell szólalni, harcolni kell és nem szabad félnünk attól, hogy magyarul beszéljünk az utcán.
Nem szeretnék nyilatkozni ebben az ügyben. Nem tartok egyikkel sem – jegyezte meg egy román nő, aki épp a tüntetés helyszínén várt egy ismerősére. „Csodálkoznék, ha amiatt verték volna meg az egyik fiatalt, mert magyarul beszélt, hiszen az U-nak is vannak magyar szurkolói”.
Bernadett az első magyar ortodox vallású, akivel eddig találkoztunk. Negyedrészt román az anyai nagytatája felől, aki román létére megtanult magyarul és unokája születése előtt nem sokkal meghalt. Kiskora óta beszéli a román nyelvet, az echte románok sem igazán veszik észre, hogy akcentusa lenne. Megérti az ő oldalukat is teljesen.
Ennek ellenére gyerekkora óta sok konfliktusa volt amiatt, hogy magyar. Főleg általános iskolában, aztán később a középiskolai évei alatt is érték inzultusok a román gyerekek részéről.
Már a negyedikesek is úgy kezelték a nagyobb magyar gyerekeket, „mintha ők lennének a világ legrosszabb emberei. Illetve rengetegen voltak, akik nem voltak tisztában a történelemmel, és kommentáltak nekünk, hogy menjetek haza Magyarországra meg hasonlók, holott amúgy előbb voltunk mi itt gyakorlatilag. Ezért is próbáltam egy kicsit kioktatni őket őszintén”.
Bernadett az esemény utáni napját csak azzal töltötte, hogy ennek kapcsán olvasgatott. Elsőre nem is jött, hogy elhiggye, hogy ez tényleg valós, annyira lesújtották a történtek, különösen, hogy kiskorúakkal történt és kórházba is kerültek a verés miatt. „Viszont annak örülök, hogy tényleg kiálltunk magunkért, meg reménykedem benne, hogy lesz hatása és hogy nem lesznek hasonló helyzetek“.
Legjobban az lepte meg a tüntetés kapcsán, hogy egy román járókelő spontán felszólalt az esemény kapcsán, és elmondta, hogy ezentúl hívják meg a románokat is az ilyen rendezvényekre, mert közös erővel kellene a hasonló helyzetek ellen fellépni.
Ivett nagyon élvezte, hogy sok résztvevője volt a tüntetésnek, ő már nagyon várta, hogy a kolozsvári egyetemisták közösen kiálljanak, és „legyen egy közös értékvállalás“.
Reméli, nem mossa el a krétarajzokat egyhamar az eső, még pár napig legalább emlékeztetik az arra járókat arra, hogy „amúgy tényleg egyenlőség van, és amúgy tényleg mindegy, hogy milyen nyelven beszél valaki”.
Őket is megrázták a történtek, különösen, hogy középiskolásokkal történt, ezért szerették volna, ha érzik a társaik, hogy a tüntetésen való részvételükkel kiállnak mellettünk – mondja Pákai Imola, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács elnöke.
Imolát az háborította fel leginkább, hogy az ilyesfajta agressziónak nincsenek következményei, ami azt jelenti kvázi, hogy megengedett. Azt szeretné, hogy „végre számon legyenek kérve azok, akik ezt elkövették, és ez ne történjen meg még egyszer, mert ez egyáltalán nem elfogadható, hogy vagy az etnikum, vagy azért, mert egy más focicsapatnak drukkol valakit, ezért így megverjenek”.
A KMDT elnöke úgy saccolja, olyan 500 körüli számban biztosan megjelentek a résztvevők.
Kedves Erikával már történt hasonló eset a tavalyi diáknapokon. Akkor szerencsére nem sérült meg senki. A Sora bevásárlóközpont melletti kis utcában szaladtak a kis diáknapos zászlókat lobogtatva csapatával, amikor rájuk kiabáltak, majd meg is lökdösték a románok. Valószínűleg azt hitték, hogy mi is foci ultrák vagyunk – mondja a Sapientia kolozsvári karán nemzetközi kapcsolatokat és európai tanulmányokat tanuló lány. Kihívták a rendőrséget, akik mondták, hogy sajnálják, ez a xenofóbia.
„Ez, a mostani eset is jó példája annak, hogy a xenofóbia még él és köztünk van, és főleg az olyan hevült érzelmű társaságokban jelenik meg, mint a foci ultrák és most már politikai pártok rajongói”. Ő úgy sejti, lesznek még hasonlók, „főleg, amióta ennyire éles politikai harcok és a szélsőségek felé való eltolódások vannak”.
Az etnikuma miatt – a fenti esetet és néhány buszos sztorit leszámítva, amikor a részegek és az idős nénik csúnyán néztek vagy rászóltak a magyar beszéd miatt, – nem szenvedett eddig hátrányt. Legfennebb csíkiként a nyelvi hiányosságai miatt. Úgy gondolja, hogy az idősebbek gondolkodását, ellenszenvét már nem nagyon lehet megváltoztatni, „csak az a lényeg, hogy ezt az unokáiknak, gyerekeiknek ne adják tovább”.
A fociklubok a szélsőségek melegágyai, ahol ultrák vannak, ott mindig számíthatunk balhéra – véli Both Bence, a Sapientia kolozsvári hallgatói önkormányzatának elnöke. Szerinte a mostani békemenet az etnikumok közötti konfliktusok feloldására összpontosul, de a legfontosabb üzenete az, hogy a szélsőségeknek sehol sincs helyük, még a sportban sem.
Bence itt született és nőtt fel Kolozsváron, és bár komolyabb megkülönböztetésben nem volt része, a fociultrák közeledésekor ő is érezte már, milyen az, amikor az ember nem érzi magát biztonságban. Még akkor sem, ha meg se szólal magyarul.
„Ott ment előttük is meg mögöttük is a rendőr, de én nem azt éreztem, hogy engem védenek.” Úgy érezte, minden járókelő számára veszélyesek az ultrák, és a rendőrök csak akkor avatkoznának közbe, ha valami nagy balhé történne.
A magyar kisebbségi lét számára inkább nyelvi hátrányt jelent: „Nem anyanyelvem a román, ezért sokszor nehezebb érvényesülni.” Ugyanakkor örömmel tapasztalja, hogy a román és magyar fiatalok között sok a pozitív kapcsolat, különösen most, hogy román diákszervezetek is jelezték részvételi szándékukat az eseményen. „Ez egy szuper dolog. Jó látni, hogy fiatalon is meg tudjuk mutatni: működik az együttélés.”
Egy Ionuț nevű román doktorandusz is megjelent a magyar diákok melletti szolidaritási tüntetésen Kolozsváron, és elmondta: szerinte nagyon nincs rendben, hogy egy focimeccsből gyűlöletkeltés legyen, és hogy valakit csak azért érjen bántalmazás, mert magyarul beszél. Különösen a mai világban, amikor az ország ennyire megosztott különféle politikai okokból.
Szerinte a román és a magyar fiatalok ugyanazokkal a nehézségekkel küzdenek – drága albérletek, megélhetési gondok –, és teljesen felesleges etnikai alapon egymásnak feszülni.
Ő egy román diákszervezet tagjaként együttműködik a KMDSZ-szel is. Úgy látja, a diákéletben is sok a közös pont, de a nyelvi korlátok miatt még mindig eléggé elkülönülnek a csoportok. A magyar diákok nem nagyon mernek románul beszélni, mert félnek attól, hogy nem tudják helyesen kifejezni magukat, de számára ez abszolút nem lenne probléma.
„Jó lenne, ha többet beszélgetnénk egymással, mert valójában sokkal több bennünk a közös, mint gondolnánk”.
Hogy valaki magyar, vagy román, emiatt nem szabad megkülönböztetni senkit, elsősorban ez a tüntetés jelentősége Szilamér szerint. „Mert ugye egy országban élünk már elég régóta, és nagyon gyerekes, ami történt, és mindenképpen el kell kerülni, mert a fejlődéshez az szükséges, hogy elfogadjuk egymást, többé ilyenek nem történhetnek, és ezt szeretnénk elérni, hogy ebből a szempontból fejlődjön a nép”.
Vele nem történt a magyarsága miatt incidens, de az ő születésnapján esett meg, hogy „egy román nemzetiségű úriember” alkohol hatása alatt belekötött a magyarul beszélő barátjába. Ez nem lehet kifogás, semmiképp sem történhet meg hasonló – jelenti ki Szilamér.
Nem csak etnikai vonatkozása volt a verekedésnek – feltételezi Kardos Zalán, aki régi CFR-rajongó. Az etnikum és a sport ott fonódik össze, hogy a CFR-nek még mindig van egy olyan megítélése, hogy ez egy magyar gyökerekkel rendelkező csapat. Mivel kölcsönösen verik a csapatok ultrásai egymást, nem ajánlatos CFR-s sállal flangálni az U stadionja környékén, de fordítva sem, U-sállal a CFR stadionja körül.
Azt mondja, ellentétes információkat hallott arról, hogy volt-e CFR-s rajongói sál a megvert fiatalokon, némelyek szerint igen, mások szerint nem. Az ultrákról tudnak a hatóságok is, a csendőrség és a rendőrség rendszeresen felügyeli a mérkőzéseket. Most az U egy nagyon jó periódusban van, több rangadót is nyertek, ezért ők érzelmileg „magasabban vannak”.
A Sapientia EMTE diákja Kolozsváron nőtt fel, az elmúlt húsz évben volt, hogy a buszon hallott ilyeneket, hogy „Băi, bozgorii”, és menjünk ki az országból, de nem gyakori. Nem vette komolyan soha, mert általában olyanok mondták, akik lecsúszott részegesek voltak, fel sem tudtak volna állni, csak a szájuk volt nagy.
Berci a saját bőrén tapasztalta meg Kolozsváron a ‘70-es, ‘80-as, ‘90-es évek etnikai feszültségeit. Úgy gondolja, hogy manapság a sport, főleg a futball hatalmas indulatokat gerjeszt.
Egyesek szerint jótékony hatása, hogy lecsapolja az emberekben létező agresszivitást, és ezáltal a mindennapokban békésebbek lehetnek. Ez esetben még hozzáadódik az etnikai feszültség is, ami sajnos még mindig létezik Kolozsváron, és hát ez volt az oka, hogy ilyen durvaságra vetemedtek ezek a fiatalok, hogy többen kevesebbeket megtámadtak. A mai kor kiélezi ezeket az ellentéteket az élet más területein is, nem csak a sportban.
Egyesek szerint ezúttal végre példát kellene statuálni, hogy aki etnikai alapon támad, az elnyerje méltó büntetését, ám Berci kételkedik, hogy ez megtörténne. Az a tapasztalata, hogy bármilyen értelmes, művelt román emberről legyen is szó, ez az a pont, ahol a beszélgetések elakadnak még a közeli barátságok esetén is. Ez egy olyan küszöb, amin nem lehet túllépni.
Ő már veszítette el jó barátját amiatt, hogy elmondta ezzel kapcsolatban a véleményét. Elvileg a hatóságok egyetértenek azzal, hogy nem szabad etnikai alapon megkülönböztetni senkit, de amikor választani kell, hogy mi a helyes, akkor a magukéi mellett állnak ki. Ezért sok reményt nem fűz ahhoz, hogy az etnikai alapon támadó ultrásokat valaha is megbüntessék.
Marosvásárhelyen is úgy jött ki, ahol nyilvánvalóan a románság volt az agresszor, hogy a magyarokat és a cigányokat büntették, érvel Berci.
Az etnikumok közötti állapotot jól jellemzi, hogy egyik értelmiségi, magyar barátja szerint a románság úgy járt Erdéllyel, mint a tyúk, amely túl nagy gilisztát talált. Nem csúszik le a torkán, de el se engedi, és ha veszélyben érzi, fel-le szaladgál a tyúkudvarban.
Őt nem támadták meg soha a magyarsága miatt Kolozsváron, de arra volt példa, hogy románul és magyarul is köszönt a taxisnak, aki emiatt nem vitte el.
Szerinte ahhoz, hogy ez a helyzet változzon „több generációra van szükség. Elsősorban tisztázni kéne mindnyájunk számára, hogy kik vagyunk. Amíg az a kiindulási pont, hogy ki volt első Erdélyben, nem tisztázódnak a történelmi problémák, amiket másképpen látunk, addig ez szunnyadó vulkán lehet. Ha olyan pártok, olyan kormány, olyan emberek kerülnének helyzetbe, akiknek a lelkében nem szunnyadnak ilyen, a másik etnikum kiszorítására vonatkozó hátsó gondolatok, akkor volna sansz, csak hát a politika olyan, hogy mindig felbukkannak ezek az irányzatok, amelyek nem fogadják szívesen a másik etnikum jelenlétét”.
Útközben szereztem tudomást a tüntetésről, és nagyon sajnálom a történteket – mondta egy román járókelő hölgy, aki kezébe ragadta a mikrofont.
„Nem tudom, vannak-e még itt románok, ha igen, emeljék fel a kezüket. Amit mondani szeretnék, hogy világos: egyenlőek vagyunk, és sajnálom, hogy nem tudtunk közösen tüntetni, mert nem tudtunk róla. Ha még lesz, értesítsetek, mert mi is jövünk, nekünk is ugyanaz az üzenetünk, és legyen egységes a hangunk. Mert most nem a megosztottság ideje van, hanem az egységé függetlenül fajtól, etnikai hovatartozástól vagy bőrszíntől. Nincs az rendben, hogy egymást megverjük vagy megszégyenítsük. Mi is elítéljük az etnikai erőszak minden formáját, és ne feledjük egymást.”
Norbert Marosvásárhelyről érkezett a tüntetésre, „hogy mutassuk meg, hogy mi még számítunk, mi még itt vagyunk mint magyarok”.
Azt gondolja, hogy csak egy-két rossz ember miatt történik ilyesmi, nem szabad a teljes románságra általánosítani. Hogy megmutassuk, nem ilyen többet nem szabad történjen, el kell jönnünk az ilyen eseményekre.
Nemrég vele is megtörtént, hogy a diáknapokról egyedül hazafele tartva beszóltak neki a románok a magyarsága miatt. Lehet, hogy csak viccelődtek, de mivel többen voltak, hogy ne történjen nagyobb baj, elmenekült a helyszínről. Ettől függetlenül összességében javul a helyzet, ami a nacionalizmust illeti, csak egy-két ember miatt újulnak ki az etnikai feszültségek és a rossz emlékek.
Az uh.ro külsős szerzőinek szövegeit Pál Edit Éva szerkeszti.
