Évtizedeken át meg voltam győződve arról, hogy buyufa létezik – fantáziadús gyermekkorom titokzatos, sűrűlombú fája, amely alatt fekete emberek várják, hogy behívják őket a rendelőbe, s miközben várakoznak, Daudi, a kórház gyógyszerésze meséket mond nekik az állatokról. A mesebeli állatok gyakran éppen itt, a buyufa alatt gyülekeznek tanácskozásra, tapasztalatcserére, úgyhogy zajlik az élet minden szinten.
A magyar kiadás. A könyv fordítójának és tervezőjének kilétéről nincs adat az interneten.
Csakhogy buyufa nem létezik – nem is jött, hogy elhiggyem, amikor megtudtam –, Paul White (1910-1992) találta ki. Afrikáról, fekete emberekről sokat hallunk manapság, de gyerekkoromban, amikor A buyufa alatt című könyvet olvastam, misztikus, távoli világnak számított tele kalanddal, dobszóval, huhogó dzsungelekkel, holdvilággal.
1968-ban jelent meg először a könyv magyarul, abban az évben, amikor a fekete prédikátort és polgárjogi aktivistát, Martin Luther King-et meggyilkolták. Én még azt a régi, külföldről becsempészett, szamizdat kiadványt olvastam. Mára már több kiadást is megért, képregényváltozatban is hozzáférhető (Hoppá! – mondhatja valaki – Miféle irodalom az ilyen?).
A szerző, Paul White mindössze három évet töltött a mai Tanzánia területén lévő Tanganyika-tó vidékén, mint orvos-misszionárius. Felesége megbetegedése miatt vissza kellett utazniuk Ausztráliába. Elkezdték rádióműsorokba hívni, hogy beszéljen afrikai élményeiről. A „dzsungeldoktor” történetei hamar népszerűvé váltak, és idővel tucatnyi könyvet töltöttek meg. Közöttük a legelterjedtebb A buyufa alatt című mesekönyv.
A magyar változat felejthetetlen, sárga borítóján karakteres állatok: zsiráf (később kiderül, hogy Twiga a neve), zebra, egy kismajom, amint dühös orrszarvú farkára köt egy bogot. Szerethető, vicces figurák. A történetekben is ugyanilyenek.
Felnőttként olvasva a könyvet nekem úgy tűnik, mintha Paul White Kipling és az Ezópusz fabuláit újraíró Heltai Gáspár ötvözete volna. Talán éppen ezért ellentmondásos a könyv megítélése. A mesék és az egész mű szerkezete mesterinek mondható, akárcsak a könnyed és érdekfeszítő elbeszélői stílus. Viszont azoknak is igazuk van, akik szerint sok esetben elegendő lett volna a történet, nem kellett volna az író besegítsen az értelmezésbe, mint Heltai a fabulák után; lehetett volna áthallásos, mint C.S. Lewis műve, a Narnia krónikái. A keresztyén gyermekirodalom nagy dilemmája, hogy miként tudjon anélkül bibliai igazságokat közvetíteni, hogy moralizálna. De mi is az a hírhedt moralizálás? Egy bibliai igazság pontos megfogalmazása egy irodalmi műben már feltétlenül az? Nem gondolom.
VERSET OLVASNI, MONDANI LEHET OLYAN TERMÉSZETESEN, MINT AHOGY EGY SZELET PIZZÁT ESZIK AZ EMBER
Paul White figurái, történetei egy életre megmaradtak bennem: Totó, a kismajom, aki a vadász bádogkannájába nyúlva nem akarta elengedni a felmarkolt mogyorót, így képtelen volt kihúzni a kezét a csapdából (később egy hasonló esetet láttam a Sivatagi show-ban – egyből Totó jutott eszembe). A másik majmocska, Titu, aki nem hitte el, hogy létezik krokodil, míg nem került egyiknek a fogai közé; a kígyó, aki rendszeresen lopta a tojást, de egy alkalommal főtt tojást tettek ki neki, amit lenyelve nem tudott szétroppantani; a kecske, aki oroszlán akart lenni. Nem tudom elfelejteni az olyan figyelmezetető fejezetcímeket sem, mint például: A kis leopárdokból nagy leopárdok lesznek!
Egyesek szerint túl sok a halál a könyvben, meg lehetett volna oldani a dolgot enyhébb büntetésekkel is. Csakugyan sokan meghalnak benne hiszékenységük, szófogadatlanságuk, könnyelműségük miatt – szinte mind szimpatikus, jópofa állatfigurák, nem olyanok, mint a nagymamát és Piroskát felfaló farkas, vagy a Jancsi és Juliska zsenge húsára éhes boszorkány. Azonban enyhébb büntetés – inkább következmény – nem lett volna elegendő rávilágítani arra az igazságra, hogy „a bűn zsoldja a halál”. Mert Paul White könyve a keresztyén teológia foglalata úgy tálalva, hogy a kisgyermek is megértse. Ebben (is) áll A buyufa alatt nagyszerűsége. A mű első felében mintha az ószövetségi, szigorú Törvény istenképe érvényesülne, a második felében pedig a Jézus Krisztusban kegyelmet kínáló Isten képe.
Komoly üzenete és tragikus történései ellenére A buyufa alatt izgalmas, könnyed olvasmány a gyerekek számára. Sőt humoros is. A felnőttek számára pedig alkalmat ad arról is gondolkodni, miként lehet a teológia gyermekirodalommá, a gyermekirodalom pedig teológiává anélkül, hogy egymás lényegét csorbítanák. Mindenkinek jó szívvel ajánlom Paul White könyvét – bár olyan hihetetlen számomra, hogy éppen buyufa nem létezik.
