Szász Attila, a firtosmartonosi asztalos fogadta portálunk munkatársát otthonában, hogy életének, vállalkozásának fontosabb állomásairól beszámoljon az olvasóknak.
A siklódiak szétszóródtak a nagyvilágban, de büszkeséggel tekintenek szülőfalujukra, annak hagyományaira. Nagy Lajos nyugdíjas tanárral beszélgettünk a férfikórus megalakulásáról, életének fontosabb állomásairól.
Hodgya falu legidősebb emberével, a kilencvenhetedik évében járó László Károllyal beszélgettünk fociról, szerelemről, jó faluközösségről. Mindenről, ami belefér egy szűk százasba.
Templomföld szomszédságában rendel a szentábrahámi autódoktor. Tar Botond csizmákkal kezdte a pályáját, rövid külföldi munka után szegődött az autók mellé.
Áldásként tekint tehetségére a gagyi fogdosó asszony, aki kilencven éves korában is tanácsokkal látja el a hozzá forduló betegeket.
Románul tanították imádkozni, látta Horthyt fehér lovon ülni, a repülőt bukfencezni. Munkás hétköznapok, családi dínomdánomok a kilencvenöt éves Ambrus Juli történetein keresztül.
A szalmakalap hazájába, Kőrispatakra látogattunk el, ahol Laczkó Lóránt vállalkozóval beszélgettünk.
Már a nagyapja is ült a derzsi orgona mögött, édesapja hivatásos kántor volt. A szülők tisztelete, az egyház szeretete tartja Pál Ákost a hivatásában.