Nem állt előtte a családjából papi életpálya, példa, ennek ellenére kicsi korától készül hivatását gyakorolni. Makkai-Ilkei Ildikó bencédi unitárius lelkésszel beszélgettünk ittléte tizenhét évéről.
Fotó: Gál Barna
A madarak már a tavaszról csicseregtek a fákon, tiszta idő és gyönyörű napsütés fogadott Bencédben. Az emberek munkálkodtak: fát metszettek, a ház körül takarítottak, veteményeztek a kertekben.
Makkai-Ilkei Ildikóval, a helyi unitárius lelkésszel a papilak udvarán beszélgettünk személyes kihívásokról, a gyülekezet születésének tizenhét éves történetéről.
2006 az önállósodás éve Bencédben, ekkor vált le a székelyszentmihályi anyaegyházközségről. Tizenhét év nem kevés idő, ennyi idő alatt a gyermek szinte felnőttkorú lesz.
– Nagyot változott a világ azóta. Visszaemlékszem az első idősek vasárnapjára, a templom tele volt fejkendős, viseletbe öltözött öreggel, amit a száznegyven fős gyülekezethez hasonlítva hihetetlenül sok. 2006-ban önállósodott az egyházközség, első lelkésznek kaptak egy huszonhat éves, világot megváltani akaró, zöldfülű papot, aki ráadásul nőként is bizonyítani szerette volna rátermettségét – kezdi a lelkész a beszélgetést.
Nem állt előtte a családjából papi életpálya, példa, ennek ellenére kicsi korától készül hivatását gyakorolni. Felnéz tavaly elhunyt édesapjára, aki egyénisége, közösségi szerepvállalása és munkássága által meghatározta lánya életét is.
– Volt nekem egy kicsi füzetem, amit harmadik-negyedik osztályos koromban írhattam tele, már abban lejegyeztem, hogy pap akarok lenni. Pap egy kicsi faluban. Édesapám tizenhat évig volt polgármester a szülőfalumban, Vargyason. Emellett költőként, íróként is számon tartották. Tőle tanultam a nemzetemért, egyházamért való munkálkodást. Érdekel a múlt, ezért nagy szerencse, hogy munkaköri leírásom szerint azt tehetem, amit szeretek, szenvedéllyel kutatni a múltat, beszélgetni az idősekkel – mondja a lelkész, aki életút interjúkat készített a falu időseivel, gyűjtötte a régi kor dokumentumait.
Emlékszoba családi ereklyékkel
A Makkai és Ilkei család büszke ősei hagyatékára, saját házukban emlékszobát rendeztek be a családi hagyatékból. A lelkész nem titkolt terve könyvben is megjelentetni az Ilkei családhoz tartozó első világháborús levelezést, ami több mint négyszáz darab levelet tartalmaz.
Mivel az egyházközség frissen indult el önálló útján, meg kellett teremteni a működéshez szükséges kereteket, a közösség áldozatvállalása után megvásárolták a régi iskola épületét, amit feljavítva, kibővítve papilakként használnak azóta.
– A bencédiekről csak jót tudok mondani, nem is tehetek mást, hiszen elfogadtak engem, befogadták a családomat. A tervek, lendület mellett nagy kihívásként éltem meg az egyházépítés mellett a közösségi élet felpezsdítését. Odaálltam a világi események mellé, tagja vagyok a színjátszó csoportoknak. Ifjúsági egyletet, nőszövetséget indítottam, igyekeztem a közösség minden tagjához szólni. Nagysikerű falutalálkozókat szerveztünk, kopjafát állítottunk az 1848-as hősök tiszteletére. Az eredmény a bencédiek hozzáállásának köszönhető, erősen összetartó közösséget ismertem meg itt – példaként a járvány előtt szervezett Ekhós szekér nyomában elnevezésű színjátszó találkozót hozza fel, amikor a falu száz százalékban kivette a részét a szervezésből.
Bár a koronavírus-járvány sokunk számára a bezártságból fakadó rossz emlékekkel párosul, Ildikó ebben a helyzetben is feltalálta magát, az időszakot a faluban fellelhető régi családi dokumentumok, használati tárgyak összegyűjtésével töltötte.
– 2019-ben az egyházközség vásárolt egy régi portát, itt található egy tornácos, régi ház. Ebben az épületben szerettünk volna egy emlékszobát berendezni a faluban született neves személyiségeket bemutatva. Mivel ez szűkösnek bizonyult, az eltervezett célokat nem tudtuk megvalósítani, ellenben a magyar kormány támogatásával elkezdtük megépíteni, átalakítani a régi portán található csűrt, ahol interaktív kiállítás keretében sikerülni fog ez. A kultúrcsűr közösségi térként használható, a mellette lévő nagyobbik házat vendégek fogadására, a tornácos házat a helyi emlékek bemutatására alakítjuk ki – mesél energikusan az egyházközség terveiről a lelkész.
Honnan töltekezik, hogy lehet bírni az állandó pörgést? – teszem fel a kérdést neki.
