Fotó: Rod Long / unsplash.com
- Bár két hete sem iktatták be az amerikai elnököt, máris éveknek tűnhet.
- A cirkusz nem tesz jót sem a világgazdaságnak, sem a világ stabilitásának, de az amerikai jogállam is maradandóan sérül.
- Hogy legalább mi ne károsodjunk, ne feledjünk néha lekapcsolódni a zajról.
November ötödikén, az amerikai nép beleunva az elitek és a milliomosok töretlen uralmába az ország fölött, az egyetlen dolgot tette, amit ki tudott találni: a milliomosokat leváltotta és beszavazta a milliárdosokat a hatalomba.
Nem csak Elon Musk rakétamessiásról van szó, a január huszadikai beiktatáson Jeff Bezos és Mark Zuckerberg is szépen vigyázzba álltak. Na persze, nem ingyen – Muskhoz hasonlóan ők is még több közpénz megkaparintásában reménykednek. Nem is beszélve a szabályozási módosításokról, amit „vállalkozásbarát” vagy egyéb szép szavakba csomagolva nyomnak majd át annak érdekében, hogy biztossá tegyék, még véletlenül sem akadni új kihívójuk, aki hangyányi fenyegetést is jelenthetne a profitjukra.
Huszadika óta pedig folyton csak zaj érkezik Amerika felől.
Ráadásul ezeknek jó része fenyegető, – leginkább büntetővámokkal – , és szinte kivétel nélkül az Amerikával szövetséges országokat sújtják. Panama, Kanada és Grönland mint lazán elcsatolható területek, Kolumbia, Európa, és a két szomszéd, Mexikó és Kanada mint vámolandó, gonosz felek.
Azok az emberek, akik nem hajlandóak belátni, hogy Trump egyszerűen szereti a konfliktusokat és a rivaldafényt, próbálnak belelátni valami különösen nagy magyarázatokat, minthogy Grönland így meg úgy lesz fontos a hajózásban vagy a bányászatban, meg a Panama-csatornát így meg úgy irányítja Kína.
Csakhogy
Grönland már most szövetséges, ha Amerika kérne bármit, lényegében gond nélkül megkapná. Felesleges ehhez a területszerzés. Panama jó kapcsolatokat ápol Amerikával, és bár nem, Kína nem irányítja csatornát – de még ha irányítaná is, és mondjuk katonai konfliktusra kerülne a sor, az amerikai flottának nem lenne kihívás nagyon gyorsan megszerezni a kontrollt. Gyakorlatilag hazai pályán van mindenki mással szemben.
Valahol érthető ez a magyarázatkeresés, hasonlóan működik az összeesküvés-elméletek gyártása is. Az alternatívája annak, hogy valójában mesterterv húzódik a zaj mögött az, hogy csak egyszerűen kaotikus és előreláthatatlan a kormányzás. Ez ijesztő, amint a káosz mindig az. Pedig ez van: a Trump-adminisztráció nem előrelátható, mivel több frakció próbálja egyszerre befolyásolni a teljes mértékben ingatag Trumpot. Ez pedig senkinek sem jó, még Oroszországnak és Kínának sem teljesen (bár nekik inkább, mint nekünk), mert ők sem tudják, hogy mivel számoljanak.
Így hát az amerikai szavazók is, meg Trump európai szövetségesei is (mint pl. Orbán Viktor) inkább azt a könnyebb utat választották, hogy
pont azt látják bele Trumpba, amit ők személyesen jónak tartanak,
és nem azt, amit Trump és környezete mond meg csinál. Így hát az amerikai tojás ára – mint a gazdasági helyzet barométere és a kampány egyik sztárja – magasabb, mint valaha.
Orbán reménye az oroszok elleni szankciók feloldására (egyelőre) pont a visszájára fordult, és Ukrajnában sem tört ki a béke – de legalább 10 nap alatt annyi felfordulás történt az amerikaiak életében, amennyihez máskor évek kellettek, és már arról beszélnek európai államok, hogy Grönlandra szolidaritásból katonákat kéne küldeni, hátha akkor kicsit jobban megérti Trump, hogy mi a helyzet.
Utóbbi egyébként nem reménytelen, Trump, akárcsak Putyin vagy Orbán, csak az erőből ért, akkor nyugszik le, ha hihetően erős reakciót kap, és akkor kap vérszemet, ha gyengeséget és meghunyászkodást érzékel.
