Árad a Duna, de legalább szerencse, hogy nem a Tisza, mert akkor jaj, mi lenne velünk? Rekordveszteség a Tiltott Csíki sörnél, és a chipsgyárnál, az elmúlt 10 évben mindössze 18 büntetést adtak a medvék etetése miatt és végre Ciucă hivatalosan is bejelentette, hogy indul a Cotroceni-i palota bársonyhuzatos székéért, bár ha holnap kéne szavazzunk, akkor Geoana és Ciolacu menne a második fordulóba. S akkor megint vakarhatnánk a fejünket…
Sziasztok! Ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, nézzük a hét fontos történéseit.
Megérte a 1,7 milliárd forintnyi magyar adócskát?
A Magyar Hang a romániai cégadatbázisból halászta ki a pontos pénzügyi adatait a Lixid Project SRL-nek, ami nem más, mint a Tiltott Csíki sört gyártó cég. A friss infók alapján, Lénárd András NER-kedvenc vállalkozó cégének tavaly 10 millió lej fölé ugró vesztesége volt. Az árbevétele szinte az infláció növekedését sem ugrotta meg, 30,6 millió lejről 31,1 millióra nőtt 2022-höz képest. A vállakozás adósságállománya a tavalyi forgalom, tehát a 31,3 millió lej háromszorosát teszi ki, vagyis egészen pontosan 101.610.909 lej.
A Pityóka Gyár SRL sem sokkal különb a Lixid Projektnél. Itt is többel tartoznak, mint amekkora forgalmuk van. Kicsivel több, mint 50 millió lejes volt az éves bevételük 2023-ra nézve, de az adósságuk 73 és fél millió lejnél áll. Nagyon úgy tűnik, hogy a Pityóka gyárban minden is el lehet zálogosítva, a saját tőkéje óriási mínuszban van.
A kérdés tehát, hogy miből is működnek a gyárak még mindig, ki pénzeli továbbra is cégeket, amelyek az indulásuk óta még sosem termeltek profitot, és természetesen kérdés az is, hogy megérte-e 1,7 milliárd forintnyi magyar adócskát a minden bizonnyal nagy bizniszek területén nagy szakértelemmel rendelekező Lénárd Andrásra bízni. Kíváncsian várom, hogy ezúttal milyen reakció érkezik majd a Csíki sör részéről! Hogy begombázott az ANAF-os és a lista firme-nél dolgozó szerkesztő is, mert nincs is csőd?
Tényleg árad a Duna és nem csak.
Európa szerte nagy árvizek tombolnak, nálunk főként az ország keleti, délkeleti régiója úszik, és lassan eszébe jutott a környezetvédelmi miniszternek is, hogy az a dunai hozam, ami épp Budapest felé tart, és már napok óta politikus cicaharc folyik arról, hogy ki tud több homokzsákot megrakni, meg fog érkezni Romániába is.
A szakemberek arra számítanak, hogy szeptember 28. és 29. körül érkezik meg a tetőződött Duna, ami feltételezhetően nem csak azt a vízszintet hozza, amit Budapesten meg Pozsonyban mérnek, hanem még begyűjti magába egyéb folyók vizét is. Mircea Fechet persze nem siette el a dolgokat, csütörtökre hívta össze a Sürgősségi Bizottságot, hogy döntsenek az első intézkedésekről. De ki tudja, lehet, majd váratlanul fogja őket érni az árvíz.
Táblákkal a macik ellen
A snoop.ro megint olyan ügyre derített fényt, hogy ettől kéne nyíljon a bicska a székelyek zsebébe. Folyamatos téma a magyar és román nyilvánosságban a medvekérdés. A túlmediatizálás pedig nem nagyon segít a helyzeten, ezért néha a környezetvédelmi miniszter, hogy akkor ne menjünk túl messzire, tesz olyan ígéreteket, vagy nyilvánul meg úgy a sajtóban, mint aki tényleg, komolyan tenne a medvekérdés megoldásáért, és nem csak felszínesen, hanem valójában.
Ha nem csalnak az emlékeim, a Tilosban is felhoztam annak a tervezetnek az ötletét, amely szerint komolyabb pénzbírságokat szabnának ki azokra az érthetetlen állampolgárokra, akik képesek a saját életüket is kockáztatva, etetni a macit. A napokban kiderült, hogy kb. mindegy, hogy mekkora bírságokat szabnak ki a kéregető medvéket etetőkre, mert a rendőrség egyszerűen nem bünteti a népet. A snoop.ro adatai szerint az elmúlt 10 évben, mindössze 18 pénzbírságot róttak ki a bunkón viselkedő emberekre, mindezt pedig összesen 5 megyében, úgy, hogy az ország 21 megyéjében él medve. De valamiért csak Argeș, Kovászna, Prahova, Szeben és Vrancea megyékben osztottak ki néhány büntetést, de azt is nagyon körültekintően.
Mircea Fechet újabb innovatív dolgot igért: hogy rendeletet ad ki, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján is lehessen bírságolni, mert a jelenlegi állapotra az a kifogás, hogy ritkán lehet élesben elkapni azokat a már-már értelmi fogyatékosokat, akik marékból etetik a macit. Ezen kívül – fogózzatok meg! – kihelyeznek tíz darab tiltótáblát a Transfogarasi útra. Na, ez majd úgymegállít minden macietetőt, hogy csak úgy szétáll majd a fülük.
A medvéknél maradván szapulom még egy kicsit a honatyáinkat, mert megint adják rá az okot. A Székelyhonon jelent meg a cikk, amely szerint addig nyeregetett kártérítési pereket egy székelyföldi ügyvéd, ameddig az állam gondolt egyet és megvariálta a kártérítések összegét. Mivel a medve az állam tulajdona, az általa okozott kárt az állam köteles megtéríteni. Ezzel érvelt több perében is Szász Ferenc, aki 2022 májusa és októbere között 21 pert nyert meg, és öt áldozat esetében 1.000 euró/gyógyulási napi kártérítést alkudott ki az államtól.
Csakhogy ez valszeg túl sok kiadás lehetett az államnak, mert kitalálták, hogy a kártérítés összegét tegyék az áldozat keresetétől függővé. Tehát más lesz a kártérítés összege egy olyan személy esetében aki minimálbért keres és más egy olyannak, aki átlagbér fölött. Szász Ferenc szerint ez alkotmányellenes, hiszen a törvény előtt mindannyian egyenlőek vagyunk, keresettől függetlenül. Papíron. Elméletben. De hát íme a valóság.
Végre egy jó hír
a csíksomlyói roma gyerekek ügyben. Elkészült és használtba is vették a csíksomlyói roma gyerekek az erdőalji konténeriskolát, ami ellen annyira tiltakoztak a szülők. A szállításukat is megoldották, hiszen iskolabusszal és a Csíki Trans Kft. által biztosított buszokkal fogják ejuttatni őket az iskolába.
Lemondott Borsi Balázs,
a RMDSZ hírportáljának, a Maszolnak a főszerkesztője. Az indoklásban mindössze személyes okokra hivatkoznak, de nem részletezik azokat. A közleményből mindössze annyi derül még ki, hogy a szerkesztőségből is távozik a volt főszerkesztő. Hogy ki veszi át a feladatot, még nem tudni.
A népi íróink emlékezetét idén is megőrizték Farkaslakán, nem is akárhogyan. Tamási Áron szülőfalujában úgy tűnik, hagyománnyá vált, hogy a Kotyogó nevű helyen íróink emlékét egy irodalmár hét keretében ünnepeljék, ahol egyrészt hat napon keresztül Tamási kedvenceit szolgálják fel, továbbá azon írókét, akiket még kiválasztanak ebbe a társaságba.
Mit keres itt a nyilas s a Fidesz-alapító?
Udvarhelyieknek minden bizonnyal már ismerős a rendezvény, én minden esetre felnevetgéltem itt-ott a Transtelex beszámolóját olvasva. Mint ebből kiderült, volt olyan év, amikor Petőfi, Ady, József Attila és Orbán Baláz nevei mellé bekerült Bayer Zsolt Fidesz-alapító, aki képtelen elmondani két mondatot anélkül, hogy abban ne legyen benne a ballibsi fertő kifejezés meg némi anyázás. Szintén a Kotyogóban – bár más rendezvény során – avatták székellyé Pataki Attilát is, az Edda énekesét.
Az idei írok hetére szintén érdekesre sikerült a válogatás: Tamási, Mikszáth, Mikes Kelemen, Móricz Zsigmond és Cristian Tabără mellé Wass Albertet és Nyírő Józsefet tették fel. És én tudom, hogy nekünk erdélyi magyaroknak komoly problémaink vannak azokkal az íróinkkal, akikről aztán utólag kiderül ez meg az, de talán érdemes foglalkozni ezzel a kisebbségi összezáró sértettséggel. Nyírő mégiscsak egy nyilas volt, Wass Albertet meg többször vádolták antiszemitizmussal, adott műveiben nyíltan volt zsidóellenes. Persze, attól még lehet szeretni íróként őket, a problematika mindössze csak annyi, hogy ezzel elrelativizálódik ezeknek az embereknek a felelőssége, és nem utolsó sorban normalizálja ezeket a nézeteket a közbeszédben.
Csakhogy közelebbi példát mondjak: annyi vezető politikusunkról derült ki, hogy plagizálta a doktori dolgozatát és ezért nem érte retorzió, hogy most nagy eséllyel lesz egy olyan ember az államelnökünk, akinek az érettségi diplomája még mindig nincs meg. Na, erről nemsokára. Még egy annyira visszatérnék ehhez a kulináris irodalmi élményhez, hogy elmondjam, Tamási kedvence idén a lucskos káposzta volt, grillezett sertésszűz puliszkával és erdei gombamártással, Mikes Kelemen rakott káposztát kapott, Mikszáth báránygerincet majonézes krumplisalátával, Móricz pedig Újházi tyúkhúslevest és almástésztát. Wass Alberttel társították a tárkonyos bárányragulevest, míg Nyírővel a sült aranypisztrángot, héjában sült krumplivan. Cristian Tabără a madártejnek örvendhetett.
Nem rossz elképzelés az egész esemény, külön dicséretes, hogy választanak román szerzőket is, csak talán érdemesebb nagyobb körültekintéssel kijelölni a szerzőket úgy egyáltalán.
Ringbe száll a herr generálé, a nagy cicaharcos
Végre az ország katonája, a herr generálé, a nagy cicaharcos, Nicolae Ciucă hivatalosan is bejelentette, hogy indul az államelnöki tisztségért. Hogy meglepődtünk. Merthogy a könyve is tényleg megjelent közben, amit mazochista kíváncsiskodók és újságírók el is olvasták, csak hogy tiszta legyen, mire ment el az a pár milla euró: üres közhelyekre, hakra-bakra dobált bibliai idézetekre, nagy elhallgatásokra és egy mélységek nélküli sztorira. Sőt, most derült ki, hogy a cím is szinte lopott, hiszen egy 2001-ben kiadott könyvnek is az a címe, hogy În slujba țării, amelyet szintén két volt katona írt. Tehát még egy rendes háttérkutatást sem végeztek.
Semmi szín alatt nem jók a kilátásai az ország katonai hősének, hiszen ahhoz képest, hogy mennyi pénzt pumpáltak bele az imázsépítésébe, folyamatosan nagyon gyengén szerepel a közvélemény kutatásokon. Az Inscop Research eredményei szerint, ha most hétvégén szavaznánk Marcel Ciolacu és Mircea Geoana kerülne be a második fordulóba. A jelenleg biztosan szavazók körében Geoana támogatottsága 20,8 százalékon áll, Ciolacué 20,5, Elena Lasconié 16, Diana Sosoacaé 12,5, Simioné 12,4, Ciucaé 5,6, míg Kelemen Hunoré 3,6. Persze nagyon érdemes komoly fenntartásokkal kezelni ezeket a felméréseket, hiszen Romániában szinte minden kutatóintézet politikához közel állók kezében van, és az sem mindegy, hogy ki rendelte meg a kutatást. Ami biztos, hogy Ciucanak nincsenek jó kilátásai, ami feltehetőleg Lasconi malmára hajtja majd a jobboldali szavazókat, de Geoana is eljátszhatja még azt az előnyét, amit a függetlenségéből kovácsolt.
Noha Romániában szinte esélytelen független jelöltként, párttámogatottság és lefedettség nélkül államelnöknek lenni, Geoana esete más, hiszen már egy eleve ismert személyiség, és egyelőre jól használja a NATO tisztségét is a kampányban, csak hát néha bakizik egyet-egyet. Például a minap jó egészséget kívánt a román királynak.
Közben pedig Iohannis igyekszik így utolsó percen valami állást szerezni magának, már ha nem jött össze a NATO főtitkári tisztség sem, meg az EU-ban sem osztottak ki neki egy magán jettet. Az újabb elképzelés az, hogy indulna szenátornak, csakhogy ez összetűzésben áll a független államelnöki pozíciójával, amiről nem akar időnap előtt lemondani. Így a PNL törvénymódosítást javasolna, hogy Iohannis függetlenként indulhasson a PNL-n belül egy szenátori tisztségért. Így az államelnöki székből, ahol semmit sem csinált az elmúlt években, egyből átülhetne egy szenátoriba, ahol gondolom, továbbra sem csinálna semmit. Jelenleg tárgyalások folynak a PNL és a PSD között a törvényjavaslat megszavazásáról, hiszen ahhoz, hogy ez átmenjen, a PNL-nek szüksége van a PSD támogatására. Biztos jó kis alkuk lesznek majd ezek.
Ez volt a Tilos a Bé mára, én Kiss Anna voltam, sziasztok.
Csapj le az év legnagyobb akciójára!
Ajándékozd meg magad az UH.ro legizgalmasabb cikkeivel! Csak egy kattintásra vagy attól, hogy elejétől a végéig elolvashasd az uh.ro legizgalmasabb és legértékesebb cikkeit. Ne habozz, az akció csak 2025. január 6.-ig érvényes.