Fotó: EGYED Ufó Zoltán
Advent első vasárnapja a várakozás, az öröm, a fény, a szeretet megszületésére való várakozás ünnepe. Ma mégsem várhatunk teljes szívből arra, hogy kívülről érkezzen a megváltás. Ma magunkat kell megváltanunk.
Ma döntenünk kell arról, hogy az európai utat választjuk annak minden előnyével és hátrányával együtt, vagy azt az utat, amelyet az 1920-as, ‘30-as évek Romániájában már egyszer kitapostak, és amelynek ártatlan emberek tömegei váltak az áldozatává. Azt az utat, amelyen nem kell útlevél, vagy azt az utat, amely szankciókat tartogat, amely elfoglalja más ország területét, amely kínozza saját kisebbségeit, amely állandó sötét árnyékként nehezedik a világra.
Az erdélyi magyarságnak egy pártja van, az RMDSZ.
A többi láthatatlan, önfelszámoló, és behódoló politikát folytatott, ennek következtében lassan elsorvadt, elsorvasztották, és mondhatni beolvadt az RMDSZ-be. És ha ezen az úton jár tovább, mely az anyagi és morális kiszolgáltatottságot jelenti, ha Magyarországról vagy bárhonnan hozott politikai szlogenek mentén fog kommunikálni, elfelejtve, hogy mi Romániában élünk, kisebbségi magyarok vagyunk annak minden előnyével és hátrányával együtt, akkor az RMDSZ is könnyen erre sorsra jut.
Az RMDSZ attól legitim ma is, hogy nem valami ellenében jött létre, hanem valamiért. Lelkes, felelősségteljes értelmiségiek egy csoportja a forradalom napjaiban összeült, és eldöntötte, hogy tenni fog ezért a közösségért az akkor hirtelen kifordult, és azóta is folyamatosan forgó időkben.
Azóta sokat változott a Szövetség, előnyére és hátrányára egyaránt. Kitanulta a professzionális politizálást, választási kommunikációt, a tárgyalási technikákat. Ez az előnye. Hátránya, hogy választásról választásra él, elhalad, elkommunikál a valós problémáink mellett, miközben elvileg azokra akar megoldást kínálni.
Átveszi a magyar kormány kommunikációs paneljeit és a hatalommegőrzési stratégiáit. De mi nem Magyarországon élünk. Mi Romániában, Erdélyben élünk annak minden tartozékával.
És ez nagy különbség.
Mi, erdélyi magyarok nem támadhatjuk az Európai Uniót, mert az biztosítja, hogy nemzettársaink többségétől a határok ne válasszanak el. Az biztosítja, hogy szabadon közlekedhessünk az EU-tagállamokban. Jelentős részben az EU biztosítja, hogy a civil szervezeteink, melyek gyakran elvégzik az állam feladatait – hátrányos helyzetű fiatalok, idősek segítése, vállalkozók, gazdák támogatása stb., – létezhessenek, dolgozhassanak egy olyan államban, amelyben évről évre már ősszel elfogy a gyermekvédelemre fordítható pénz. Ahol várólistásak az idősotthonok, a fogyatékos személyekről ne is beszéljünk, mert az állam számára csak a kiadási oldalon jelennek meg a költségvetésben.
Az EU biztosít számtalan külföldi ösztöndíjat, amelyek által fiataljaink megtapasztalhatják, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés, viszont jó gyakorlatokat, új szemléletmódokat hozhatnak haza. Az EU számunkra biztonság, a jólét fele vezető út biztonsága. Az idősebbek gondoljanak csak arra, hogy mi volt itt a 2007-es csatlakozás előtt.
Mi nem támadhatjuk a migránsokat, menekülteket, mert mi is könnyedén menekültté, migránssá válhatunk. A mi nemzettársaink is külföldön dolgoznak, és migránsként élnek a világ különböző részein.
Mi nem lehetünk oroszpártiak, diktatúra-pártiak, illiberálisak, mert tudjuk, hogy mit jelent diktatúrában élni, ahol a falnak füle, az ablaknak szeme van. Emlékeznek erre a Creangă-mesére? Emlékeznek a szocializmusban megkínzott erdélyi magyar elitre? Emlékeznek a sorban állásra? Emlékeznek a szeku által kiváltott félelemre? Emlékeznek a kollektivizálásra? Emlékeznek a kulák-mozgalomra? A Duna-csatornára?
Nekünk nem lehet kölcsöncélunk, kölcsönéletünk.
Nekünk saját céljaink, saját jövőnk kell hogy legyen, és nem veszhetünk el a valami-ellenes üzenetekben. Nekünk, erdélyi magyaroknak saját hazánk van, és ez itt van Romániában, ez a hely Erdély a maga sajátosságaival, problémáival és a saját problémáinkra kell válaszokat találnunk, nem a mások által gerjesztett ellenségképre kell mérgezett nyilakkal lövöldöznünk.
Nekünk arra van szükségünk, hogy a kisebbségi létünkből előnyt kovácsolhassunk. Nekünk arra van szükségünk, hogy otthonosan, biztonságosan, egyenlő jogokkal és esélyekkel éljünk egy számunkra idegen nyelvű és kultúrájú államban, mely nem mindig kedves velünk.
Nekünk bölcsődékre van szükségünk, bürokrácia-mentes ügyintézésre van szükségünk, magyar nyelvhasználatra a közigazgatási és egészségügyi intézményekben, hogy ne tévedjünk el, és ne legyünk kiszolgáltatva a leggyengébb pillanatainkban az idegen nyelvű hivatalnokoknak, egészségügyi személyzetnek. Hogy értsék a szavunkat, ha Kolozsvárra, Marosvásárhelyre kerülünk ellátásra. A román nyelv hatékony megtanulására van szükségünk a Székelyföldön, hogy élhessünk azzal a lehetőséggel, hogy valójában két kultúra, két piac áll a rendelkezésünkre, ahol érvényesülhetünk.
Román, magyar és nemzetközi barátokra, szövetségesekre van szükségünk, nem pedig ellenségekre. Valahogy ezt kellene megtanulnunk nekünk, erdélyi magyar állampolgároknak, hogy
ne a félelemkeltésre gerjedjünk, hanem az együttműködésre.
Sokan az RMDSZ-re szavaznak ma. Én nem tudom még, hogy mire szavazzak, mert minden politikai ideológiai teszt, amelyet kitöltöttem, ellenkező irányba mutat. Köztem és az a párt között, mely engem kellene hogy képviseljen, a nemzetiségünk, a magyar anyanyelv és kultúra az egyetlen kapocs. Minden más elválaszt. És azért is nehéz ez a döntés, mert ma van az a nap a négy évből, amikor állampolgárként jelezhetem, hogy egyetértek-e az eddigi politikájukkal, és szeretném-e hogy továbbra is képviseljenek engem.
Egyetértek azzal, hogy szükségünk van erős képviseletre Románia kormányában és parlamentjében, mert ez az ország, bár hatalmas erőfeszítéseket tesz a korrupció felszámolására, a régi reflexek alapján úgy működik, hogy ha van hatalmad, akkor vannak barátaid és van pénzed.
De nem értek egyet a szélsőjobboldali diskurzussal, nem értek egyet az ellenségképgyártással, és azzal sem, hogy a mi életünkben csak egy célunk lehet, hogy megmaradjunk magyarnak. Én azt szeretném, ha túllépnénk ezen, megmaradnánk magyarnak, és lenne legalább olyan életünk, mint a többi romániainak.
Kedves RMDSZ! Ma az a nap van, amikor a romániai magyarok nagy része a kezetekbe teszi a sorsát. Sokan rátok bízzák az életüket. Ahogy az egyik bácsi mondta a körkérdés videónkban: majd a nálunk okosabbak, tanultabbak, a vezetőink eldöntik, mi lesz a jó irány. Kérlek, ennek a tudatában dolgozzatok a következő négy évben. Hogy egymillió magyar sorsáért vagytok felelősek. Akik nem egyformák, gazdasági, társadalmi, földrajzi helyzetük alapján nagyon is különböznek. És ne feledjétek el azt sem, hogy ebben a kaotikus, hipergyorsan változó országban és világban számukra, állampolgár-gyerekeknek ti vagytok a felnőttek.
2024. december 18-án a főoldalon található cikkeink fekete-fehérre váltanak. Így emlékezünk a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának leomlásának egyéves évfordulóján a tragédia áldozataira és a közösségünket ért veszteségre.
