Munkából jövet már éhes vagyok, és éhesen fura kérdések jutnak az RMDSZ-ről és a mi erdélyi magyar látszatéletünkről eszembe.
A minap meghívtak egy eseményre. Felhív a szervező, amúgy a feltörekvő székelyudvarhelyi RMDSZ feltörekvő ügyvezetője, biztos vagyok benne, hogy jószándékú, tenni akaró fiatalember. Hogy van egy esemény, Szülők Iskolája, drogprevencióval kapcsolatos előadás lesz, megyünk-e.
Mondom neki, hogy fogalmam nincs, miről van szó, a politikai közleményeket nem igazán szoktam elolvasni, az RMDSZ nőszervezete számomra egy fura intézmény, nem győzök csodálkozni, hogy miért van szükség egy pártban, különösen egy etnikai alapon szerveződött pártban külön ifjúsági és női szervezetre – a nők és a fiatalok nem férnek be az öreg férfiak közé? A romániai magyar nők és romániai magyar fiatalok amúgy nem romániai magyarok, mint mindenki más? Külön szobára van szükség, ahol nem zavarják meg apró-cseprő dolgaikkal a komoly öreg férfiakat a komoly, öreges döntéseik meghozásában? Ezen az alapon általában nem olvasom el az ilyen közleményeket.
Egyszer elolvastam, és kiderült, hogy a frissen megalakult nőszervezet tagjai narancsot osztottak a rászorulóknak. Semmi baj a narancsosztással. Ha mondjuk egy egyházi szervezet végzi, mint a nőegylet. Bár én hiszem, hogy Isten nem csak ezt várja el a nőktől, vagy nem csak a nőktől várja ezt el.
Én azt hiszem, hogyha már nem tudunk együtt dolgozni mi, nők és férfiak,
akkor legalább ne narancsot osztogassunk,
foglalkozzunk valós társadalmi kérdésekkel is. Hogy akkor mi legyen a törvény. Hogy a nőknek és férfiaknak, gyerekeknek, időseknek és fiataloknak, magasaknak és alacsonyaknak, magyaroknak és nemmagyaroknak hol a helyük ebben a társadalomban. Hogy a nők által elvégzett munkát mivel honorálja a társadalom. Vagy azzal, hogy mi az apák szerepe apaként a társadalomban, a családban? Hogy bár létezik apukaszabadság, az legtöbb esetben csak arra jó, hogy az anyukaszabadságot lerövidítse. Ezen hogy kívánnak változtatni? Vagy azon, hogy ne öljenek meg fényes nappal nőket a megyeszékhely központjában. De a nő nem csak anya és nem csak családtag, a nő dolgozik és moziba is jár – tessék az utakat megjavítani, mert törik ki a nyolccentis cipő sarka, amit azért veszünk fel, mert enélkül a szexista pszichológusok szerint elhagyhat a férjünk. És akkor mi lesz a gyerekvállalással. Akkor hogy szülünk Erdélybe gyereket? Tele vele? És még vásárolni is szoktunk. Mégis mi az RMDSZ nőszervezetének mint kormánypárti nőszervezetnek a válasza az árakra?
Szóval lehet, hogy arrogáns vagyok, de ezek fölött a narancsos közlemények fölött nagyvonalúan átsiklik a szemem, kábé mint két nőnapi emagos hírlevélen.
Mondom a fiúnak, én a meghívott szakértőkkel kapcsolatban is enyhén szkeptikus vagyok, mert a múltkor az egyikük félórán keresztül nyomta a szexista dumát 50 nőnek a női szépség kapcsán egy rendezvényen.
Sok a de, a mérlegelnivaló, az elvi ellenérv, mert ugye akárhogy is, ott van a háttérben az is, hogy egy ellenzékben levő politikai szervezet nem (csak) azért szervez társadalmi eseményt, mert akar változtatni a társadalmi problémákon, hanem azért (is), mert kétségbeesetten keresi, hogy mivel tudja felhívni magára a vészesen közelgő választások előtt a figyelmet. Akarva akaratlanul is, ha megjelenik az uh.ro-n az eseményük, segítünk nekik a rejtett kampányukban.
Na de menjünk el, szimpatikus a feltörekvő fiatalember és a nőszervezetben is a jószándékú, kedves emberek. Hátha okos, hasznos dolgok hangzanak el. Nem baj, ha lesz egy kis rejtett RMDSZ-reklám is benne, de a drogprevenció téma fontos! Nemrég egy szülőtárs figyelmeztetett, hogy mennyire elterjedtek a környéken, akár az iskolák környékén is kaphatók a kábítószerek, és hát a helyi hatóságoknak is nagyjából kimerül a válaszuk a szcientológia szervezetei által terjesztett szórólapok osztogatásában. Kicsit aggódom magam is a gyermekemért – mondogatom magamban.
Negyed hét és még egy hasznos mondatot nem hallottam.
Fényképezőgéppel a nyakamban caplatok az emeletre, késésben leszek, mert alig tudtam letenni a telefont, a gyermekem keresett. Állok az ajtóban, amikor azt veszem észre, hogy 18 óra 15 perc és még Bíró Barna Botond, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, megyei tanács alelnöke beszél. Munkából jövet már éhes vagyok, és éhesen fura kérdések jutnak eszembe. Olyanok, mint hogy az udvarhelyi RMDSZ, a széki és helyi nőszervezet által a szülőknek szervezett eseményen miért kell felszólalnia az udvarhelyszéki szervezet agglegény elnökének?
Már eldicsekedte az RMDSZ családpolitikáját (Ufó írt erről behatóbban, érdemes elolvasni) és az energiaválságot is megoldottuk, de még a drogokról szó sem esett. Legalább 50 középkorú szülő ül a sorokban, már negyedórája várva, hogy elkezdődjön az előadás, amikor felmegy a cukrom attól, hogy este 6-kor itt ülök és egy öltönyös faszit hallgatok arról, hogy az általa képviselt szervezet, amit a mi adónkból, az enyémből és a többi enyhén őszülő hajú, füsskabátos szülő fizetéséből tartanak fenn, mekkora családbarát. Mondom, hogy olvasd el az Ufó cikkét erről! Hosszú az is, de megéri.
Negyed hét és még egy hasznos mondatot nem hallottam. Negyedórát elloptak az életemből a semmire. Negyedórát elloptak a gyermekem életéből, amit velem tölthetett volna, ami alatt megnyugtathattam volna, hogy semmi baj, hogy egy jeggyel kisebbet kapott, el tudtam volna neki magyarázni negyedóra alatt az Acuzativot, amit az érettségi után többé soha nem fog használni, amíg neki is nem születnek gyerekei. Meg tudtam volna hallgatni, mialatt kenek neki egy vajaskenyeret, hogy a barátaival milyen terveik vannak, fél-e a hétvégi versenytől, miért kapott az iskolában kilencest a festményére, miután megnyerte a versenyt egy másik festménnyel, ő akkor jó-e vagy nem. Hogy igen, igyekezni kell. Nem, nem vagy stréber. Ha rossz jegyet kapsz, az nem azt jelenti, hogy nem vagy jó, azt jelenti, hogy adott pillanatban nem a tanár és a tanterv elvárásai szerint teljesítettél. Hogy sétával és sporttal meg zenével vezetjük le a feszültséget, nem drogokkal.
De nem, én hallgattam éhesen, a zsembemben a gyermekem félbeszakított kérdéseivel letett telefont markolászva az RMDSZ elnökének a semmitmondó beszédét, mert az a bevált kommunikációs stratégia, hogy mindenhol meg kell jelenni, minden lehetséges pozitív eseményből a kommunikációs nyereséget azonnal ki kell venni.
Ahol két mázasbili összekoccan, ott kell ülni az első sorban,
fel kell szólalni, népszerű, ismert és elismert emberekkel kell smúzolni. Lássák az Instán, a Facebookon és más médiafelületeken a szavazók, hogy mi ott voltunk, mi kiálltunk és felszólaltunk, mi tettünk valamit a közjóért és felsoroljuk azokat a szlogeneket, amikben néha csak a párt kommunikációs szakemberének a szándéka igaz. Fontos, hogy betaggeljük azokat, akik ott voltak és jó sok követőjük van, hátha visszataggelnek és az ő felületükön is megjelenhetünk.
A képeket jó sokan lájkolják, azok is, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi történik, de amikor szavazni kell, talán fogják tudni, hogy jaj, tudom-tudom, ezt a férfit én már láttam valahol. Valami jót csinált. Valaki jó ember mellett állt. Nem számít, hogy nagyjából csak annyit, hogy felvette az öltönyt és beszélt 5 percet egy eseményen, amit nem ő szervezett. A szimpatikus emberek szimpátiatőkéjét magunkra kell fordítani. A kedves női arcok iránti szeretetet, akikkel elhitettük, hogy a közéleti szerepvállalásuk fontos, magunkra kell irányítani.
Ti pedig, középkorú, füsskabátos szülők, akik fellihegtetek velem az emeletre, meghallgatjátok őket és majd egy jobb élet reményében rájuk vagy épp ellenük szavaztok. A gyerek meg csinál, amit tud, amit akar, de megnyugtatjuk mi magunk is a lelkiismeretünket, hogy mi mindent megtettünk, hogy ne drogozzon. Mert nincs más, nincs jobb, csak ez az erdélyi magyar látszatélet van, a látszat-jóra törekvés, a látszat-előnyökért való elszánt, koncepció nélküli könyöklés és az időrablás.
Meg a kolléganőm kérdése, amikor elmesélem neki, hogy ezen megint sikerült jól felidegesítenem magam: De amíg beszélt, te miért nem hallgattál inkább zenét?
