A szotyizás az igazi magyar sport, amihez nem kell edzőcipő, csak egy zacskó napraforgómag és végtelen türelem. A stadionokban és meccsnézéseken, akinek a zsebéből nem kandikál ki legalább egy papírzacskó, az valószínűleg külföldi turista. Így van ezzel Orbán Viktor is, akit még a tavalyi évben a Felcsúti-Akadémia és Kecskemét meccsen kaptak lencsevégre a tribünön való szotyolázáson, és így van ezzel Benedek Levente is, aki hét éve, a cigi elhagyását követően a napraforgómagok pöcögtetésébe kezdett.
Azóta már eltelt hét év, és szeptember 22-én, vasárnap a székelyudvarhelyi Rögtön Jövök kiállítótermében megnyílt Benedek Levente, székelyudvarhelyi származású tervezőgrafikus és képzőművész Deus Ex Saliva című kiállítása, ahol a bevezetőben említett szálak összeérnek, és a miniszterelnököt ábrázoló portré mellett Orbánon át az alkotón keresztül az utca emberéig, mindenki együtt, egy nagy családként köpködheti rakásba a kibontott magok héját.
„DEUS EX SALIVA avagy Európa erős embere, Magyarország legyőzhetetlen utcai harcosa, Felcsút Maradonája, a nemzet böllére, a dakota közmondások feltalálója, az aranyköpések verhetetlen szónoka, a normcore-divat diktátora, az ország- és stadionépítő népvezér, az oligarchák védőszentje, a pálfordulások utánozhatatlan kaszkadőre, az illiberalizmus felkent papja, az Európai Unió liftbe fingó rosszfiúja, a műparasztság feketeöves világbajnoka, a polgári trottyos lazaság megtestesítője és keleti háborús bűnös diktátorok lekötelezett barátja, a kötcsei szemkápráztató zöld ingjében elszórja értékes magvait a Kárpát-medencébe, hogy annak népe sokasodjon, megidézve ezzel Ai Weiwei csodálatos installációját és bevonulva az egyetemes művészettörténetbe.” – olvasható az esemény Facebook leírásában
Pörköltszaft és brat summer
Levente Deus Ex Saliva című munkája, melyet Kolozsváron és Budapesten már láthatott a nagyközönség, a politikai hatalom és a társadalmi kritika összetett viszonyát tárgyalja, vizuálisan provokatív módon reflektálva a közéleti diskurzusokra. A tervezőgrafikus és képzőművész alkotása Orbán Viktor portréját középpontba állítva hívja fel a figyelmet a politikai kultusz és a személyi kultusz kialakulásának veszélyeire. A mű címe (Deus Ex Saliva) egy szójátékkal él, amely ironikusan utal a Deus Ex Machina (isteni beavatkozás) fogalmára, és az ex saliva (nyálból) kifejezésen keresztül a nyilvános közéleti reakciókra, mint a kritika formáira.
A kiállítótérbe lépve, akaratlanul is feltűnik a zöld szín dominanciája. De miért pont a zöld, és hová lett Orbán fehér inge? A történet még 2016-ra nyúlik vissza, amikor is Orbán Viktor fehér ingben érkezett Kötcsére. Elvegyült a hívek között, majd a kerti asztalok egyikéhez telepedvén, a hívekkel együtt elfogyasztotta az ebédet. Valamennyi étel bográcsban készült, szaftos, zsíros, paprikával fűszerezett volt – Orbán Viktor, ahogy a jelenlévő urak nem csekély hányada, ebéd közben leette a szép fehér ingét. Pecsétes ingben pedig mégsem állhatott a közönség elé, kerítettek hát neki egyet. Az „előadást” tehát e zöld ingben tartatotta meg – derül ki Bencsik Gábor akkori Facebook bejegyzéséből. És most, jó pár évvel később, a zöld ing ismét aktualitását nyerte, hisz a brat summert követően (TikTok-trend, több tízezer posztot tettek közzé a #bratsummer hashtag alatt. Míg a brat szó általában a középiskolai szorongás érzéseit idézi, a brat nyár a tökéletlenségek elfogadásáról szól, miközben a káoszt is felvállaljuk), melyhez szorosan kapcsolódik a slime-zöld, az idei piknikre ismételten zöld ingben érkezett a miniszterelnök, amely most foltmentesen megúszta a napot.
A zöld mellett, elkerülhetetlen a festmény aranyszínű háttere, amely ez esetben az ikonok világát idézi. A festészetben az ikonok célja Isten és szentjei tiszteletének tudatosítása, valamint az ábrázolt személy és a szentkép előtt imádkozó személy közötti kapcsolatteremtés, így tehát átvitten a vallásos szemlélődő és Isten közötti, azaz esetünkben a magyar miniszterelnök és a kiállításra látogató személyek közötti kapcsolat megteremtése.
Baj-e, ha baj lesz?
Nem sokkal az esemény kezdetét követően, Levente bejelentette, hogy a formális és hagyományosnak számító kiállításmegnyitóktól eltérően a megnyitóbeszéd elmarad, és a vendégek számára a bor és üdítő mellé a pogácsák helyett magokat szolgálnak fel. A résztvevők zöld borítékokat kaptak, amelyekben előre csomagolt tökmagot/napraforgómagot találtak.
Lakatos Gabriella, a Palló Imre művészeti középiskola egyik tanára, mint érdeklődő látogató arról kérdezte az alkotót, milyen reakciókra számít az udvarhelyi közvéleménytől. Levente, aki eddigi alkotásai kapcsán már szembesült kritikákkal, sőt, olykor fenyegetésekkel is, hangsúlyozta, hogy nem célja a közvélemény provokálása, viszont azt is belátja, hogy Udvarhelyen egy teljesen más közeg van jelen, mint azokon a helyeken, ahol eddig kiállított. Ha támadó vagy rosszindulatú reakciókat kapna, nem lepődne meg, hiszen már hozzászokott az efféle fogadtatáshoz. Egy dologban azonban talán a kiállításra érkezők döntő többsége mind egyetértett: egy mű esetében a legrosszabb visszajelzés a közöny lehet.
Arról, hogy hogyan jött a lehetőség, hogy pont ezt a munkát Udvarhelyen állítsa ki, az alkotó nagyon egyszerűen válaszolt: „megkeresett Lölő (Lőrincz László), hogy lenne-e kedvem kiállítani nála valamelyik anyagomat, és hát volt”. Két munka volt, amelyből választhattak, ebből az egyik még egy folyamatban lévő projekt, így adta magát, hogy Orbán kerüljön a Rögtön Jövök falai közé.
Habár felmerült kérdésként, hogy meg kell-e ezt az alkotást itt mutatni vagy sem, végül mindketten – Lőrincz és Benedek – úgy döntöttek, hogy igen. Lőrincz bevallja, hogy az elején elgondolkodott azon, hogy baj-e ha ezt bemutatják, vagy hogy ebből következően egyáltalán baj-e, ha van baj, de arra jutott, hogy: „ha a civil mozgásban nem lehet ezt vállalni, akkor nem kell semmit csinálni.”
A kiállítás tehát nem csupán egy újabb mű bemutatásáról szól, hanem egy olyan alkotói és közösségi párbeszéd része, amelyben a művészet nem kerüli el a kényes közéleti kérdéseket sem. Levente alkotása és annak fogadtatása fontos kérdéseket vet fel a helyi közeg számára, ugyanakkor a kérdésként veti fel a művészet szerepét is, hogy képes-e felrázni a közönyt és a komfortzónából való kilépésre ösztönözni. Ahogyan Lőrincz László is rámutatott, a változáshoz, a kritikai gondolkodáshoz és a civil mozgáshoz elengedhetetlen az ilyen párbeszédek vállalása – még ha ezek néha vitákat is szülnek.
Ennek az alkotásnak készül a párja is, amelynek Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök lesz a központjában, hogy a „másik oldal” is meg legyen jelenítve, annyit tudtunk meg erről, hogy borosdugókat használt fel hozzá a szerző.
A kiállítás szeptember 28-ig Székelyudvarhelyen, hétfőtől szombatig 16:00-19:00 óra között látogatható Rögtön Jövök (Szűcs udvar, 1. szám) kiállítóterében.
