Fotó: GÁL ELŐD
Gitár és furulyaszó, ritmushangszerek ütemes hangja, gyerekzsivaj, mosolyok és türelmes szavak – ez fogad bennünket a székelyudvarhelyi vakiskola hátsó udvarán, július 26-án, szerda délután. A látássérült személyeket célzó művészeti tábor az utolsó napjához érkezett, és zárásként a zene került főszerepbe. A táborról Buttu Arnold szervezővel beszélgetünk.
Elárulja, az egyelőre még csak művészeti táborként emlegetett esemény az előfutára azoknak a táboroknak, amiket a jövőben évente terveznek megszervezni. A próbaverzió három naposra sikerült, ezalatt a résztvevők – főleg gyerekek – belekóstólhattak többféle művészeti ágba: festettek, szobrászkodtak, zenéltek. Privát koncertet adott nekik, valamint adománygyűjtő előadást is tartott a Jámbor Tehénben Huzella Péter, a Kaláka, és a Neil Young Sétány együttes tagja. Sőt, a résztvevők a három nap alatt a színészetről is többet tudhattak meg a Tomcsa Sándor Színház színművészei, Tóth Árpád és Esti Norbert által.
Szabadságérzés meg festékspriccolás
Hogy érezték magukat a gyerekek? – érdeklődünk Arnitól, aki szerint szabadnak, főleg a festés alatt, amit Bálint András képzőművész vezetett. „Nagyon felszabadultak attól, hogy összefestékezhették a kezüket, spriccolhattak, meg azt csinálhattak, amit akarnak, szabadságérzetet keltett bennük, aminek nagyon örülünk”. Arnold szerint ugyan a képet Bálint András fejezte be, tökéletesen visszaadja annak a három napnak a hangulatát amit itt együtt eltöltöttek. A festményt be fogják kereteztetni, ez köszönti majd azokat, akik belépnek a vakiskolába, árulja el.
„A célunk lényegében az, hogy a gyerekek teljes mértékben megnyíljanak és hogy akarjanak a művészetekkel foglalkozni, zenélni” – fogalmaz.
A gyerekek és Sanyi bácsi
Ahogy már érkezésünkkor is szembetűnik, nem csupán gyerekeknek szól a tábor, bár javarészt ők vesznek rész rajta. És Sanyi bácsi, a maga 70 esztendőjével. Sanyi bácsi Gyulakutáról jár Udvarhelyre már 2020 óta, akkor hallott először a rádióból az Erdélyi Magyar Látássérültek Alapítványról (EMLA). Idetelefonál, hogy mikor fogadnák, bármikor – válaszolták, és amikor csak teheti, vagy hívják, ő jön. Ezúttal is meghívták, és ugyan nem számított rá, hogy ennyire fiatal lesz az társaság, tetszett neki az elmúlt három nap, igaz, ottlétünkkor már kicsit nehezen birkózik meg a ricsajjal. Megsúgja, leginkább azért jött, hogy még több dolgot megtudjon a látássérülteknek való okostelefonról, amit az alapítványtól kapott.
S ha már alapítvány, Buttu Arnold az anyagiakba is beavat: eredetileg támogatásokból jött volna létre a tábor, de sokan az utolsó pillanatban visszaléptek, ezért az EMLA saját zsebből állta a költségeket. A résztvevők nem kellett fizessenek, támogatásként adhattak valamennyi pénzt, de nem volt kötelező.
Az elsődleges szempont, hogy ők érezzék jól magukat
Összesen 18-an vesznek részt a művésztáborban, akiket 18-an segítenek – oktatók és önkéntesek, akik Katalóniából, Olaszországból, és Moldovából is jöttek. A gyerekek is Erdély több pontjáról származnak, akad köztük székelyudvarhelyi és csíkszeredai, kolozsvári és váradi résztvevő is, a kisebbeket szülő kísérte el.
Mivel ez az első táboruk itt, hozzá kellett szokjanak, hogy mindent ők intéznek. “Elég nehéz volt, de feltöltött mindenkit a gyerekek mosolya, meg a sok kérdés. Jó volt látni azt, hogy tényleg érdeklik őket a programok, és hogy mennyire ki tudnak bontakozni. Az volt az elsődleges szempont, hogy ők érezzék jól magukat” – mondja Arni.
Nem azért járok táborba, hogy elmeséljem nekik
És jól is érezték magukat Endes-Ábrahám Ákos csíkszeredai 14 éves látássérült szerint. Rendkívül lelkes beszélgetésünkkor, nagyon élvezte az elmúlt három napot, elhatározta, hogy meg szeretne tanulni fuvolázni.
Kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog elmesélni otthon a szüleinek, amire azt fel feleli, „mondtam a szüleimnek, hogy nem azért járok táborba, hogy elmeséljem nekik.” Nekünk azért elárulja, hogy tetszett neki az illatokkal való festés. Ezt úgy kell elképzelni, hogy illóolajokat kevernek a festékbe, ami alapján meg lehet különböztetni őket. Ákos huncut mosollyal hozzáteszi, hogy ő nem csak az illatok, a színek alapján is festett, „látok színeket, formákat, elég sok mindent ahhoz képest, amit gondoltak rólam az orvosok”.
A szívmelengető eseménynek a vihar sem vet véget, bent folytatják a gyerekek a különböző hangszerekkel való ismerkedést. Van, aki már rutinosan pengeti a húrokat és egyeztet az oktatókkal az akkordokról, mást a inkább a kíváncsiság, mintsem a tudás vezérel. Amikor a vihar elálltával elbúcsúzunk, és kifelé tartunk, még éppen halljuk, ahogy összeáll egésszé a látogatásunk során gyakorolt dal.
