“Házhoz jött” a Transtelex Dialóg közéleti talkshow legújabb kiadása: a medvekérdést Csíkszeredában, az Ólommadár kocsmában vitatták meg Tánczos Barna szenátorral, volt környezetvédelmi miniszterrel, Domokos Csaba ökológus-biológussal, Butyka Zsolttal, Tusnádfürdő polgármesterével és Balázs István vadgazda mérnökkel, a Hargitai Erdész-Vadász Klub igazgatójával.
Bár ők négyen nyilván nem oldották meg helyben sem a székelyföldi, sem az országos medvekérdést, de arra jó volt a civilizált, az érezhető feszültséget is kedélyesen oldó találkozó, hogy a felmerülő kérdések mentén ütköztesse a nézőpontokat, közös nevezőket találjanak, illetve bevált gyakorlatokat meg jópofa sztorikat is hallhattunk a másfél óra alatt.
Tényleg csak a puska a megoldás?
A beszélgetés kezdőpontját az adta, hogy Tánczos Barna szenátorként nemrég benyújtott egy törvényjavaslatot, amellyel ismét bevezetnék a több mint 400 medve kilövését megengedő éves prevenciós kvótát. Tekintve, hogy az előző évben ennek az egyharmadát sem lőtték ki, miért érezte fontosnak ezt a 426-os kvótát törvénybe iktatni? – vetette fel Babos Krisztina moderátor, a Transtelex munkatársa.
A volt környezetvédelmi miniszter külön-külön válaszolt a kérdésben felvetett két szempontra, de csakis miután határozottan kijelentette, hogy a táplálkozási lánc csúcsán lévő nagyragadozónak a populációját nem lehet másképp kezelni, csak emberi beavatkozással. “Ez meggyőződésem”, mondta.
A szerző fotói
– A 140 egy átmeneti időszakra megállapított kvóta volt, amit a vadásztársulatok saját maguk ültethettek gyakorlatba. Nyilvánvaló, hogy nem működött, hiszen közszolgáltatást vártunk el a magánegyesületektől úgy, hogy azért nem kaptak semmiféle javadalmazást. A 81-es sürgősségi kormányrendelet azonnali beavatkozási rendszere épp azért működik jól, mert azt a munkát, amit elvégez az állatorvos, a vadász, azt megfizeti az önkormányzat, és teljes mértékben elszámolja utána a minisztérium.
– Arányaiban így sem közelítjük meg azokat a beavatkozási százalékokat, amelyeket Finnországban, Svédországban, Horvátországban vagy mondjuk Szlovéniában látunk, ezért egy nem túlzott beavatkozásként tekintek erre a 426-ra. Bár igaz, hogy a szakemberek egymás között nem tudnak megegyezni, de van egy hivatalos tanulmány, ami azt mondja, hogy valahol 8.000 egyedre tehető a medvepopuláció Romániában, és egy 426 egyedes beavatkozás nem veszélyezteti ezt semmiképpen.
A moderátor ezután Balázs István vadgazdához fordult, akivel legutóbb 2019-ben beszélgettek erről utoljára. Akkor azt nyilatkozta, hogy a prevenciós kvóta messze nem elég ahhoz, hogy egy populációt rendben lehessen tartani.
Hogyan látja most ezt a kezdeményezést? Elég-e? Jó-e? – szólt a kérdés hozzá.
– 2019 óta, azt hiszem, hogy változott a helyzet. Úgy is mondhatnám, hogy mi előre szóltunk. Fokozódtak a károk, az emberi támadások, és növekedett a medvepopuláció. Azt hiszem, hogy ezzel mindenki egyetért szakmai körökben is, és ez a 140-es prevenciós kvóta, amit most az újabb miniszter jóváhagyott, szerintem tünetkezelésre sem elég egy ilyen viabilis medvepopulációra, mint ami Romániában van.
A vadgazda azt sem találja indokoltnak, hogy a Tánczos Barna által – minisztersége utolsó napjaiban – kiadott kvótarendeletet megvétózták, illetve teljesen átreformálták: “Meg is kérdeztük az Akadémiát, hogy mivel indokolja azt, hogy 400 vagy 500 helyett legyen 140, honnan jön ez? Még nem kaptunk rá választ”.
De elégséges-e lőni a medvét ahhoz, hogy a populáció megfelelő állapotban legyen?
– terelt vissza a beszélgetés fő kérdésére a moderátor, ám Balázs István csak a korábbi gondolatmenetét folytatta:
– Ezt nem lehet megjósolni. Azt, hogy mennyi lehet ez a (kilövési) szám, ami egy megfelelő állományhoz tud hozzájárulni, azt én sem tudom megbecsülni, de valószínű, hogy ez a 140, ez semmiképpen nem fog hozzájárulni. Prevenciós jellegű tud lenni, de biztos, hogy nem fogja megoldani a problémát.
Kitartva kérdése mellett, Babos a következő fordulóban a “zöldek” képviselőjét, Domokos Csaba ökológus-biológust kérte válaszadásra. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy márpedig vannak olyan európai uniós szintű tanulmányok, amelyek nem találtak egyenes összefüggést a medveállomány nagysága, illetve az általuk okozott károk súlyossága között.
– Ha jól emlékszem, az elmúlt 20 évben Svédországban megháromszorozódott a medveállomány, illetve párhuzamosan rögtön a szomszédos Norvégiában is. Amíg Norvégiában megháromszorozódtak a medvék által okozott károk is, a nála sokszoros svéd állományban a károk csökkentek.
“Zárójelben megjegyzem, hogy hogyan is gondoljuk egy szigorúan védett fajnak az állományapasztását?”
– vetette fel kérdőn, a mellette ülő Tánczos pedig nyomban reagált is rá:
– Nem beszéltem soha állományapasztásról, mi populációmenedzsmentről beszélünk. Hogy egyik-másik nem hisz benne, mindenkinek a szíve joga, de ma van egy olyan tanulmány, amely populációnövekedést konstatál. A számokról vitázhatnak a szakemberek, de itt az alapvető kérdés az, hogy a problémát hogyan lehet úgy kezelni, hogy minimális társadalmi feszültséget generáljon: szabadjára kell-e hagyni egy nagyragadozót, hogy addig növekedjen, amíg az élőhely elbírja, vagy kell tudományos alapon és racionális módszerekkel állományszabályozást alkalmazni.
– Én is egyetértek azzal, hogy nem kell feltétlen nagy mennyiségben vadászatot jóváhagyni, de bizonyos térségekben elengedhetetlen az emberi beavatkozás. Ha megnézzük a leosztását ennek a 426 egyednek, láthatja mindenki, hogy azokban a régiókban van jóváhagyva, ahol a legtöbb konfliktus volt – folytatta Tánczos a gondolatmenetét.
– Ma nem tudja megmondani senki, hogy ez a kvóta milyen eredményt fog szülni. Egy év, két év után lehet tanulmányozni és lehet finomítani a módszereket. Az viszont elfogadhatatlan, hogy Bukarestből szóljon valaki, hogy le lehet-e lőni azt a medvét, amelyik már felmászott a tehén hátára. Tehát az azonnali beavatkozással lehetővé kell tenni a konfliktushelyzetek rendezését, megszüntetését, másrészt támogatni kell minden olyan intézkedést, amellyel csökkentjük a konfliktusokat, és akkor ebből a kettőből lehet, hogy 5-10 év alatt ki lehet hozni egy olyan rendszert, amellyel eredményeket tudunk elérni – zárta szavait a volt környezetvédelmi miniszter.
Domokos Csaba annak “örült”, hogy Tánczos szájából elhangzott nyíltan: nem feltétlenül a konfliktusokat kezeljük ezzel a prevenciós vadászattal – ezzel meg is nyitva azt a témát, hogy
miért és hogyan lehet a vadászat fontos a fajnak a megőrzésére is.
A „vadászinget” gyorsan magára is vette fő vitapartnere, Balázs István, bevezetőként kisebb értekezést tartva arról, hogy a vadgazdálkodás külön szakma, sőt, külön tudomány, aminek “elég komoly, sok száz éves múltja van”, a vadászat pedig csupán eszköze a vadgazdálkodásnak. Szerinte a barnamedve esetében – mivel a vadászata tilos – a szakmának az a dolga, hogy megvizsgálja, hogyan tud hozzájárulni a konfliktusmenedzsmenthez:
– Romániában a medveállomány teljesen viabilis, csak a populációt kell rekonstruáljuk: meg kell vizsgáljuk azt, hogy milyen korcsoportokban mekkora állományok vannak, és utána gondolkodjunk el, hogy melyik korcsoportban kell esetleg egy tervszerű, fenntartható, egészséges állománygyérítést végezni.
A vállaltan “zöld” Domokos külön értékelte, hogy a szenátusi kvótatervezetben a 350 pontnál többre értékelt – vagyis trófeának számító – medvéket nem szabad kilőni, viszont éppen azt hiányolta az emlegetett “szakma” részéről, hogy semmilyen kutatás nem folyik Romániában, amiről bármit is megtudnánk a korcsoportokról, és az uniós támogatású genetikai becsléstől sem fogunk, de – jobb híján – mégis az utóbbihoz kell majd igazítani a kilövési keretet. A vadgazda Balázsnak is kétségei vannak a genetikai vizsgálat pontosságával, hisz Románia még a saját lakosságát sem képes rendesen megszámolni, ám legalább a medveállomány tendenciáit látni fogják belőle.
Természetvédőként Domokos egyébként nem vadászatellenes, nem is tartja helyénvalónak azt az igen leegyszerűsített képet, miszerint egyik oldalt vannak a “zöldek”, a másikon a vadászok, “s középen Tánczos” – nevették el a dolgot a volt miniszterrel. Ebből a szempontból ő inkább természetvédőnek, mint állatvédőnek tartja magát, tette hozzá: “mi nem az egyes egyedeket akarjuk megőrizni, hanem egy életképes állományt”.
Szerinte a fő probléma inkább abban rejtőzik, hogy már nem egy őszinte szakmai, hanem egy elfajult politikai vita zajlik, “a politikum rámászott”, és ez jelenti igazából az egyik legnagyobb veszélyt a medve számára Romániában. Azt is károsnak tartja, hogy “az egyik székelyföldi portál” 278 cikkében egyféle megoldás ivódott be a köztudatba: a kilövés.
– Romániában senki másnak nem érdeke ezt az állatot megőrizni, mint a vadászoknak meg a természetvédőknek. Itt végső soron a cél ugyanaz, hogyha vannak is elvakultabb meg polarizáltabb oldalak. Szerintem azért nem lép előre ez az egész, mert ez a vita nem őszinte. Hogyha őszinte lenne, akkor egyrészt a természet- meg az állatvédők talán beismernék, hogy nem a vadászat a legnagyobb veszély erre az állatra, másrészt a vadgazdák beismernék azt, hogy itt
nem csak kármegelőzésről van szó, hanem pénzről is.
Attól a pillanattól kezdve, hogy betiltották a medvevadászatot, valahonnan pótolniuk kellett a bevételkiesést: megnövekedett a vadászati nyomás különböző más fajokra – mint az őz, a szarvas –, a kilövési keretek kezdtek szép lassan növekedni. Ez viszont – teljesen paradox módon – másféle fajokat fog nehéz helyzetbe hozni, mint például a farkast meg a hiúzt, amik függnek ezektől a prédafajoktól – figyelmeztetett az ökológus Domokos.
A vadgazda Balázs István alapvetően egyetértett vitatársával abban, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás rokonszakmák, annyi különbséggel, hogy utóbbinak sok száz éves múltja és bejáratott procedúrái vannak, az előbbi pedig a modern kor szülötte. Azt nem tagadta, hogy van érdek is a vadgazdálkodásban a medveügy mögött, szerinte “nem ördögtől való dolog” ez, ki is fejtette álláspontját, tovább is szőve a gondolatmenetet, amit Domokos elkezdett a láncreakcióról:
– Hogyha nem hasznosíthatjuk valamely vadfajt, akkor az csak költséget generál. Mivel a medve egy generalista vadfaj, igen heterotróf étrenddel, addig növekszik az állománya, amíg táplálékhoz jut. Vele szemben a gímszarvasnak szűkebb tartományban kell feltalálnia magát, és emiatt is csökkenhet a prédafajok állománya, ami a medvénél kevésbé alkalmazkodó ragadozóknak, például a farkasnak is árt – lyukadt ki ugyanoda, mint az előtte szóló.
Ha már szóba került a politika,
az átvitt és szó szerinti értelemben “középen ülő” Tánczos is hozzászólt a vitához:
– Tetszik, nem tetszik, a környezetvédelmi miniszternek ezzel a témával foglalkoznia kell, de valóban vannak olyan medvepecérek, akik reggeltől estig élőznek, és a bohóckodással sokat tudnak ártani a történetnek – szólt be vélhetően Borbolynak, akinek a kommunikációját korábban is bírálta már nyíltan a csíkszéki RMDSZ-elnöki székért való versenyben. Lett is kacagás a teremben.
Tánczos azzal éreztette, hogy két tűz között van, és sem a vadászokat, sem a zöldeket nem pártfogolja, hogy mindkettőre van pozitív meg negatív példája is. Végül csak a vadászatról mondott: hogy az a “csodálatos múltjával” Nyugaton több országban kiölte a fajt, míg Romániában vigyázott a medvékre, és úgy is volt egy egészséges állománya, hogy még nem is hallottunk természetvédőkről. Szóval ártani, de védeni is lehet a vadászattal, s a jó köztes megoldások itthon vannak, nem kell a szomszédba mennünk tanácsért – zárta mondandóját.
Vannak-e egyéb tényezők,
amelyek a konfliktusokat generálják, azon túl, hogy elszaporodtak a medvék – hangzott el a következő moderátori kérdés Babos részéről, kimondottan az erdei élet megzavarására utalva (fakitermelés, kirándulás, terepmotorozás, gyümölcs- és gombaszedés), illetve a meggondolatlan mezőgazdaságra (kukoricatermesztés elterjedése).
Aki a természetbe jár, az előbb-utóbb találkozik medvével, az esélye többszöröse, mint 30 éve – reagált elsőként Tánczos. A zavarás is nagyobb lehet, hisz 30 éve nem volt ennyi terepjáró, de ő azt reméli az elektromos forradalomtól, hogy nem az lesz majd az elsődleges élmény, hogy mennyire bőg a motor az erdőben. Balázs István vadgazda szerint is észlelhetően nagy a zavarás, viszont a medve is nagyon alkalmazkodott a zajhoz. Azért a telelőhelyekre oda kellene figyelni, mert az egyik anyamedve pont a zaj miatt hagyta el a bocsait idő előtt, kontrázott kicsit a természetvédő Domokos. Megoldás lett volna a csendzónák bevezetése, de azt is megszüntették utódjai a minisztériumnál, reagált Tánczos.
A fakivágás és a gyümölcsbegyűjtés mértékével kapcsolatban vitatkozna Tánczos, hogy mikor volt intenzívebb, a kommunizmus idején vagy most. Szerinte erdőtarolás akkor több volt, most viszont nehezebb féken tartani a szétaprózott magántulajdonok miatt, illetve szervezett gyümölcsgyűjtés legalább annyi volt régebb is, mint most. S az erdőirtás a medve élőhelyére valójában milyen hatással van? – vetett fel egy dilemmát a közönség soraiból Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője. Kérdésére a természetvédő és a vadgazda egyöntetűen lerombolták azt a mítoszt, miszerint ez feltétlenül negatív hatással volna, hisz nagy eséllyel erdei gyümölcsössé, vagyis táplálékforrássá válhatnak a kivágott területek.
Apropó, étkezés: a medve által igen kedvelt silókukorica támogatását Székelyföldön Tánczos elhibázottnak tartja, szóvá is tette az agrárminisztériumnál, hogy a cirok lenne a jobb alternatíva, mert azt nem szereti annyira. “A kukorica könnyű táplálékforrás, ami hozzájárul az állomány növekedéséhez” – fűzte hozzá Balázs István.
A tusnádfürdői polgármester pedig azt gondolja, hogy “mi is hibásak vagyunk”: elég ha arra gondol, hogy napokkal az elszállítás előtt kirakjuk az ételmaradékot a kukába – az felér egy vacsorameghívással a medvének, rókának. Tusnádfürdőn még nagy gondot okozott az, hogy régi hagyománya volt a beetetésnek: gyermekkorában Ceaușescuéknak kenyérrel csalták be a medvét a vadászatra, majd a rendszerváltás után a városhoz közeli medvelesekre építettek turizmust.
Domokos Csaba ökológus saját tapasztalatából érzékeltette, hogy mennyire hamis a külföldiekben kialakult imázs, miszerint érintetlen tájakon él nálunk a medve. “Nem igaz! Nincs akkora vadon, szinte az egész medveállomány az ember közelében él”. Csak a Görgény-havasokban, ahol ő dolgozik, azt látja, hogy kőbányák, esztenák, sátortáborok, sípályák, jövendő autópálya zavarják a vadállományt, és fokozatosan szorítják ki az élőhelyéről. Az ember és állat közti súrlódásokat elfogadható szintre kell hozni, együttélési módokat kell találni, mert sem a vadászat, sem a hulladékgazdálkodás, sem a villanypásztor nem fogja egymagában megoldani a problémát – foglalt állást ez ügyben.
A természetre is kellene bízni,
de a társadalom egyre kevésbé tudja ezt megemészteni. Gyilkosságként tekintenek rá, ahogy a vadászatra is, szólt hozzá a témához Tánczos az egyik közönségkérdés kapcsán, mely egy – az azonnali bevetésekben részt vevő – állatorvostól érkezett arra vonatkozóan, hogy mit kezdjenek az anyamedve kilövése okán magukra maradt bocsokkal.
Tánczos szerint gondot okoz a megoldásban, hogy humanitárius módon viszonyulnak az emberek az állatokhoz, minden egyedet meg akarnak menteni, pedig ez nem mindig lehetséges. Szembe kellett hogy menjenek az országos közvéleménnyel, hogy bevezessék az azonnali beavatkozást, és a továbbiakban is szükség lesz erre az attitűdre – nyomatékosította.
A tusnádfürdői polgármester ehhez kapcsolódva elmesélte, hogy ők is türelmesen várják a bocsok leszállását a fáról, meg közelről altatják az állatot, hogy ne törjék össze szállítás közben. Családos emberként gondolkodva mindig ad még egy esélyt az anyamedvéknek, hogy ne térjenek vissza a városba, s csak a második elűzés után altatnak.
Tusnádfürdőn el is indult egy folyamat,
a problémának a komplexebb megértésére, és már különböző intézkedések is történtek – mondta el a moderátor, arra kérve Butyka Zsolt polgármestert, hogy maga mondja el a konkrétumokat. “Hátha mások is kedvet kapnak”.
– Tusnádfürdő két dolog miatt szokott szerepelni az újságban: az egyik az, hogy nincs víz, a másik az, hogy nagyon sok a medve. Tehát, hogyha valakit megöl a medve, akkor meg se tudunk mosakodni – nevettette meg a közönséget a polgármester, mielőtt komolyra fordította volna a szót.
– Ha nincs megoldás, akkor az emberek maguk tesznek igazságot: becsalják étellel a vasútra, közútra. Nekünk a legfontosabb az volt, hogy a városunk és a turisták biztonságát tudjuk növelni. Ezért munkacsoportokat csináltam, ahova megpróbáltunk bevonni szakembereket, hogy ne egy eladási ügynök mondja meg, hogyan kell egy medvét befogni. Ezért álltunk ki Tánczos miniszter mellett is 2021-ben, hogy az a sürgősségi kormányrendelet szülessen meg – s amint ezt elfogadták, másnap nyomban be is fogtak egy példányt, ami hozzá is bejárt, mesélte.
“Mindenki rajtunk röhögött, mikor kivágtuk a gyümölcsfákat a közterületről”,
de ezzel azt is ösztönözték, hogy később az udvarokról is begyűjtötték a gyümölcsöt, hogy ne járjon rá a medve. Az biztos, hogy a villanypásztor önmagában nem elég, egyenesen értelmetlen, ha felnövi a fű, vagy ha a kerten belül szerelték fel – mert ilyet is láttak. S az sem működött, mikor kitettek egy csalikukát, mert a lakosok gyorsan megtömték.
Megszervezték az első medvekonferenciát (idén már a másodikat – szerk.), ahol minden fél elmondhatta a véleményét, tanulhattak egymástól. Utána jött is a WWF (World Wide Fund nemzetközi természetvédő egyesület – szerk.) is, hogy csináljanak közösen egy pilotprogramot. Beszereztek velük öt nyakörvet, amivel követni tudják a medvéket, de olyan jól dolgoztak, hogy lassan nincs példány, amire rátegyék – nevette el.
Ugyanis az intézkedések eredményeképpen oda jutottak, hogy drasztikusan csökkentek a sürgősségi hívások (két év alatt 100-ról 6-ra), idén már 8 medvét elszállítottak, “csend van a városban”, este hölgycsokrok, fiatalok is nyugodtan járnak – számolt be Butyka az utolsó közönségkérdés előtt, amely visszatért
a medveetetés problémájára.
Tánczos kategorikusan válaszolt, hogy a medveetetés szigorúan tilos és büntetendő Romániában, viszont azt is látják, hogy a hatóságok a Transzfogarason tehetetlenek a turistákkal szemben. Turisztikai szempontból látványos, és késztetést éreznek arra, hogy adjanak nekik valamit. Ha pedig a csendőr rájuk szól, elkergetik, “szívtelen barmoknak” titulálják őket. Tánczos problémásnak tartja ugyanakkor a medvelesek működését is, szerinte szabályozni kellene ott is az etetést, de mire „kipréselte” volna a minisztériumból, leváltották. Ő nem hordaná a vaddisznóknak sem a kukoricát, mert háziasítás lesz az eredménye.
“Halálra ítéled a vadállatot az etetéssel. Hagyjuk, hogy a természet is végezze a dolgát” – ismételte üzenetét, mellyel a Transtelex Dialóg első kihelyezett kiadása le is zárult.
