Fotó: Tóth Hunor
Egymás sebeit nyalogatták, és majdnem vitákba is belementek a Székelyudvarhelyi városnapokon a média képviselői az ErGo Egyesület által szervezett beszélgetésen. Szó volt a nyomtatott sajtó jövőjéről, vizíókról, hitelességről, arról, hogy mi történt a Székelyhonnal, és mi körülötte ez a nagy csend, majd azt is fejtegették a beszélgetés résztvevői, hogy büdös-e a pénz.
Az asztalnál a Heti Hírmondótól Geréb László, a Székelyhontól Kozán István, a Hargita Népétől Lőrincz Csaba Levente, az Udvarhelyi Hírportáltól Pál Edit Éva, a Székely Citromtól Szőke László ültek. Arra, hogy ne kalandozzanak el és vitákba ne keveredjenek, Ilyés Szabolcs, az ErGo Egyesület elnöke ügyelt. Első körben arra kérte egyenként a HBC sátrában a meghívottakat, hogy mindenki nagyon röviden mutatkozzon be, és mondja el azt, hogy szerinte kinek szól az ő sajtóterméke.
Lőrincz Csaba Leventének nyújtja a mikrofont, aki szerint nehéz a Hargita Népe „udvarhelyi történetének feltérképezése” a környékbeli települések szerkezete miatt, számos olyan kisméretű község van, ahová nem jutnak el, és gazdaságilag sem éri meg jelen lenni. Mintegy 1500 előfizetőjük van Udvarhelyszékről. Azt gondolja, hogy a nyomtatott Székelyhon megszüntetése kapcsán az online sajtó rájuk akasztotta a stigmát, hogy a nyomtatott sajtónak nincs jövője. Többször is említi az online és a nyomtatott sajtó közötti konfliktust. Szerinte van jövője, erre példa Geréb és Szőke, akik pont ennek ellenkezőjét bizonyítják, érvel. Nem tud aktuális olvasói profilt mondani, 35-65 év közötti és 65 év feletti volt az olvasóközönségük 2020-ban az utolsó felmérésük szerint.
Geréb László hangsúlyozza – mint ahogy az este további felében még többször –, hogy ő a kakukktojás, és nem is érti, miért van itt. Véletlenül csöppentek bele a média világába, állítja, elsőre jó ötletnek tűnt, de most „vakarják a fejüket rendesen”, kétségeik vannak afelől, hogy lehet-e gazdáságosan működtetni vagy fenntarthatóvá tenni egy nyomtatott lapot, hacsak nincs egy „amerikai nagybácsi”, aki finanszírozza az egészet. Még szenvedünk ezzel a történettel egy darabig. Az olvasói profilukat úgy fogalmazták meg, hogy mindenki, aki szereti a nyomdapapír szagát, a lapban pedig a közélettől a bulvárig és a hirdetésektől a reklámig minden benne van. „Így se könnyű, de egy jobban profilozott lappal még nehezebb lenne”, mondja.
Kozán István rögtön kijelenti, hogy a nyomtatott sajtónak nincs jövője. Majd elárulja, hogy divat azt mondani, hogy Székelyhont nem olvas senki, viszont amióta a Székelyhon print megszűnt, azóta „ilyen magas számú” látogatottságuk nem volt. Hogy az ilyen magas mit jelent pontosan, arra nem kapunk választ.
Pál Edit Éva szerint az uh.ro azoknak szól elsősorban, akik udvarhelyiek és hisznek a demokratikus értékekben, folytatja. 10-15 ezer napi egyedi látogatónk van többnyire Székelyudvarhelyről és a környékéről, de nagyon sokan vannak Kolozsvárról, Bukarestből, Budapestről és a többi székelyföldi városból is. Szerinte van a nyomtatott sajtónak jövője, megy szembe Kozán véleményével, ezt bizonyítják szerinte azok a független külföldi lapok, amelyek olvasói támogatásból működnek online és nyomtatásban is.
A Székely Citromot a 40-60 év közöttiek olvassák, ő is hisz a nyomtatott sajtóban, sorolja a válaszokat Szőke László.
Haldoklik a nyomtatott sajtó?
Ha már szóba jött a nyomtatott sajtó kérdése, akkor maradjanak ezen a vonalon, indítja el a második kérdéskört Ilyés Szabolcs: „Szerintem az a kérdés, hogy ti hogy látjátok egyáltalán azt, hogy Székelyföldön lesz-e nyomtatott sajtó, túlélik-e mondjuk a 2024-es választásokat egyes nyomtatott sajtótermékek, (…) a nyomtatott sajtót ki hogy látja, lesz-e Székelyhon újra nyomtatottan?”
Most Szőke kezd, ő nem hisz benne, hogy egy kis közösségben, mint Székelyföld, az emberek előfizetnének nagy számban online tartalomra, úgy gondolja, ha valaki fizet és cserébe a kezébe kap egy terméket, akkor jobban működik a dolog. Hiszi azt is, hogy a nyomtatott sajtónak el kell engednie a tájékoztatást, mert nem tud a hírversenyben részt venni.
– Ugye én azt is szoktam mondani, – idézi önmagát –, hogy maga az újságíró szakma is kezd megszűnni. Most 5-6 milliárd újságíró korát éljük, mindenki, aki Facebookon van, tartalmat gyárthat és gyárt is – ezért újra kell pozícionálni szerinte azt, hogy mivel és hogyan foglalkozzon a nyomtatott sajtó.
A Székely Citrom modellje kifejezetten Udvarhely, Székelyföld-specifikus, abból idultak ki, hogy hányan vásárolnak könyvet Székelyföldön, illetve Székelyudvarhelyen. Ez alapján kísérelték meg belőni azt a célközönséget, aki valószínűleg vásárolni fogja a lapot. Nagyjából 2.000 előfizetőre lenne szükségük ahhoz, hogy „egy ilyen 10-15 ezer eurós forgalmú kis légies céget vagy műhelyt” tudjanak működtetni. Eddig nagyjából ezer eladott példánynál tartanak, ezt kell majd duplázni.
– Nyilván senki sem olyan bolond, mint én, hogy tavasszal nyomtatott lapot indít, de muszáj volt, mert ezt az űrt ki kellett használni, amit a Székelyhon megszűnése hozott.
Pál Edit Éva a nyomtatott sajtóban azokat az anyagokat szereti olvasni, amik mélységükben közelítik meg a témákat, tehát a tájékoztatást nem engedné el teljesen, hanem inkább a tényfeltáró anyagok, az interjúk és a riportok irányába vinné el. Ilyés Szabolcs kiegészíti a kérdést, az online és nyomtatott sajtó jövőjéről kérdi a főszerkesztőt.
– Szerintem akkor van ennek jövője, hogyha az emberek felismerik a jelentőségét: az olvasók és azok a vállalkozók is, akik reklámoznak az újságokban. Felismerik a sajtónak, akár a helyi nyomtatott sajtónak is a jelentőségét, hogy arra miért van szükségünk közösségként. És nem a Facebookon, nem a Google hirdetésekben fognak reklámozni, hanem a helyi médiában, akkor lesz jövője. Hogyha az emberek nem ismerik fel, hogy mi a lényege a médiának, és a mostani helyzet alapján azt hiszik, hogy mondjuk a Facebook az egy média, vagy maga a Facebook az internet, akkor nem lesz jövője. Tehát nagyon nagy felelősségünk nekünk az, hogy neveljük az olvasóinkat és tudatosítsuk bennük, hogy mit jelent újságírónak lenni, mit jelent a média, mit jelent egy hír, mit jelent az, hogy hogyan állítunk elő egy hírt, hogyan állítunk elő egy interjút, milyen kérdéseket teszünk fel az embereknek és miért, és kiknek teszünk fel kérdéseket. És hogyha ezt az emberek értik, akkor szerintem fognak áldozni erre a dologra – válaszolja.
Kozán szerint a nyomtatott sajtót két részre kell választani: a napilapokra és a többire.
A napilapoknál a világ legjobb újságját rakhatja valaki össze, ha az nem jut el időben az olvasóhoz, hangsúlyozza a jól működő terjesztési hálózat fontosságát: „Ha nem megy ki az olvasóhoz reggel 6-kor, 7-kor, 8-kor, legkésőbb fél 9-kor a napilap, akkor az már gyakorlatilag egy anakronisztikus, egy idejétmúlt valami, tehát már nincs értelme, hogy fellapozd. Esetleg megnézed a gyászjelentőket, kitöltöd a sudokut és ennyi.”. Ha azonban a lap hetente, kéthetente jelenik meg, akkor lehet „játszadozni”. Hogy a média jövőjéről mit gondol, nem fejti ki, helyette Ilyés fél kérdése nyomán kijelenti, nem ő szüntette meg a Székelyhont.
Geréb közgazdasági oldalról közelíti meg a jövőt:
– Amikor közgazdaságilag közelítünk meg bármilyen terméket, az a legfontosabb, hogy a fogyasztói igényeket tudjuk a legjobban kielégíteni. A médiánál ez nem igaz, tehát a médiában nem azt írjuk, amit az olvasók leginkább elvárnak. Már a kollégákkal végigbeszéltük, hogy akkor megy a legjobban az újság, ha a hátsó oldalán van egy pucér kislány, az első oldalán pedig egy nagy balesetből csöpög ki a vér a lap alján. De nem lehet ezt csinálni – ez okozhat egy ellentmondást, ami miatt a médiaterméket a fogyasztók nem fizetik meg.
Meg amúgy is olyan világot élünk, ahol az információ rettentően olcsó, nincs értéke, bármi bárhol elérhető, ezért az emberek semmit sem jegyeznek meg, folytatja:
– Azt látjuk, hogy bármit leírunk, azt ingyen valahol meg lehet kapni. Én azért kicsit borúlátóbb vagyok, mint ahogy itt az előttem ülők. Én nagyon fenntarthatatlannak érzem a nyomtatott sajtót. A nyomtatott sajtó előállításának a terjesztési költség durván 40 százaléka, 20-25 százalék a nyomdai költség és 35-40 százalék a tartalomgyártás, ebből 60 százalékot az online megspórol.
Ők azt hitték, hogy a magyar lapok terjesztése hátán (a magyarországi lapokat Erdélyben forgalmazó Matula kft. társtulajdonosa) a sajátjukat ingyen tudják majd kézbesíteni, de nem ez történt. Ha nem kapunk ez a lap mögé is egy támogatót, aki kicsit komolyabban veszi ezt az ügyet, akkor… – folytatja az abbahagyott mondatot az előző kérdésből, amelyben említette, hogy a a Székelyhon mögött is állnak, meg a Hargita Népe mögött áll a megyeháza mint finanszírozó. Lehetséges, hogy megkeres majd egy önkormányzatot, hogy legyen a Székely Hírmondó mögött is valaki, mert jelenleg veszteséges a dolog. Kell egy jó üzlet, hogy eltartsa a rosszat. Amíg ingyen megkapják az emberek az információt, addig szerinte nem fognak érte fizetni.
– 1998-ban tartottak egy bemutatót az első digitális újságról Bukarestben. Jelen voltam, akkor azt mondták, hogy a The New York Times öt év múlva nem lesz nyomtatott formában. Köszönöm szépen a The New York Times nagyon jól megvan – veszi át a szót Lőrincz Csaba Levente. Erdélyben a sajtó vezetői nem jöttek rá arra, hogy a vásárlói magatartás módosulásával az ők magatartásuknak is módosulnia kell.
Ő a Székely Hírmondó kisvárosi lapból megyei hetilapot csinált, ami aztán a távozása utáni következő évben napilappá vált. A Hargita Népe előfizetőinek száma az elmúlt négy évben pedig 3.000-ről 5.500-ra nőtt, sorolja a példákat, hogy miért gondolja ő úgy, hogy szó sincs arról, hogy a nyomtatott sajtónak leáldozott volna. Szerinte csak arról van szó, hogy aki nyomtatott sajtót gyárt, annak meg kell változzon a magatartása:
– Tehát nem az van, hogy az előfizető bejön, hanem mi kell menjünk az előfizetőért.
Hát a Székelyhonnal mi lett?
Visszatérünk az Kozán által röviden korábban meglebegtett témára: a Székelyhon megszűnésére. A moderátor arra kíváncsi – főleg hogy ülnek az asztalnál érintettek is: Szőke, Geréb és Kozán –, hogy lehet-e helyi felelősség, hogy eltűnt a print, hogy miért hallgat róla mindenki, a konkurencia is. Sajnálják a budapesti finanszírozót? Nem merjük azt mondani, hogy valami elromlott. Nem is romlott el?
