Ha eddig el is kerülted, szombaton már biztosan nem tudtad megállni, hogy ellátogass az Udvarhely Napokra. És jól döntöttél, vétek lett volna kihagyni. Az egész család találhatott kedvére való programot a sétatéri fák árnyékában, délután a Lóci játszik varázsolt igazi bulis hangulatot, este pedig a Margaret Islanddel tombolhattad ki magad, torkod szakadtából énekelhetted, hogy: „Bármi lesz még, veled akarnék, veled akarnék már mindent…” S ha ez sem volt elég, maradhattál a parkban a Friday Rehabbal megkoronázni a napot, vagy dj Nitzuval rophattad a strandon. Ugye, hogy mennyi minden volt?
Mi sem álltunk meg pihenni, folytatjuk minisorozatunkat, amelyben az Udvarhely Napokat szervező Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház munkatársait kísérjük el kedvenc helyszínükre. Korábban már ellátogattunk a kisszínpadhoz, az egészségponthoz, az UFF sátorhoz és a nagyszínpadhoz, beszélgettünk egy ilyen kaliberű esemény megszervezésének nehézségeiről, feltöltő pillanatairól.
Fotó: TÓTH HUNOR
Ez alkalommal Mihály Gyöngyivel, a városnapok közönségszervezőjével látogattunk el a városháza udvarán felállított színpadhoz. Második utunk során pedig a sok színes portéka közt sétáltunk a kézműves vásáron Kozsik Hajnalkával, aki az árusokkal való kapcsolattartásért felel.
Recept arra, hogyan szeresd meg a klasszikus zenét
Mihály Gyöngyivel a legtöbben a művelődési ház jegypénztáránál találkozhattatok, hiszen ő a pénztáros és az Udvarhely Napok alkalmával is ezt a szerepet töltötte be. Tőle lehetett belépőt vásárolni a Zorán koncertre, az ő telefonszámát hívtad, amikor helyet foglaltál egy előadásra. Az előbbire a jegyeladást nagy feladatnak ítélte meg, elmondta, 1.400 belépőt adott el, folyamatosan nála volt a telefonja, ami sokat csörgött. Viszont ezt sem érezte nehézségnek, sőt, nem tudott olyat mondani, amit kollégáival ne sikerült volna kivitelezni. „Fárasztó volt inkább, de minden nehézséget megoldottunk. Nem könnyű, de ebben vagyunk, ez a mi dolgunk.”
Szinte rögtön tudja is, hogy a városháza udvarán álló színpad lesz az a városnapos pont, ahová el szeretne vinni bennünket. A helyszínen komolyzenei előadások zajlottak a hét során. Útközben megtudjuk, hogy Mihály Gyöngyivel a munkája kedveltette meg a klasszikus zenét. „Régebben nem szerettem, talán nem is az, hogy nem szerettem, hanem nem érdekelt. Mikor idekerültem jegypénztárosnak, hét évvel ezelőtt, jegyeket árultam a helyszínen a Stúdió mozinál. Az elején, ahogy leült a közönség, én jöttem is el, aztán egy-két alkalommal benéztem, most már minden koncerten ott vagyok. Megértem rá.”
Hozzátette, megnyugtatja őt a zene, ezért is a koncerteket emeli ki, mint feltöltő erőt a szervezés során. Jobban mondva, a koncertek második felét, mert az elején még dolguk van, mindenki és minden a helyére kell kerüljön. Nem csak őt babonázza meg a zene. Bár mellékhelyszínként kissé kívül esett a látókörünkön a városházi színpad, ott is zajlottak az események, minden koncert teltházas volt, 120 szék telt meg nézőkkel minden előadás alkalmával.
Kedvenc koncertet Gyöngyi nem emelt ki a héten lezajlottak közül, de elárulta, nagyon várja már a vasárnap délutáni nagykoncertet, amelyen a Székelyföldi Filharmónia lép fel közösen a Swing á la Djangóval és Koszikával.
Volt értelme a munkának
Kozsik Hajnalkával a kézműves vásár színes rengetegébe vetettük bele magunkat. Azért oda, mert ezzel volt a legtöbb munkája, és mégsem volt eddig elég ideje rendesen megnézni, mivel dolgozott. Meg volt hát az alkalom rendesen megszemlélni, kiélvezni munkája gyümölcsét.
„Nem foglalkoztam még eddig kézművesekkel, és sajnos még nem volt elég időm arra, hogy jól megismerjem őket. Pedig én szeretek emberekkel beszélni, kapcsolatot tartani, viszont most 80 személyről beszélünk, ami kicsit sok, komoly feladat, de úgy érzem, azért most már alakul, nagyjából tudom, hogy ki kivel van. Mindenki nagyon segítőkész volt, tegnap ügyesen kipakoltunk, hamar berendezkedett a kézműves vásár része, és a kajások is korrektül együttműködtek” – beszélt feladatáról Kozsik Hajnalka, majd elmagyarázta, milyen sokrétű egy ilyen vásár megszervezése.
„A mi szerepünk inkább a láthatatlan feladatok megoldása”, kezdett bele a teendőinek felsorolásába. Először jelentkeznek az árusok, tőlük össze kell szedni a szükséges papírokat, vásárengedélyeket kell kérni, aztán jöhet a logisztika, ki hova kerül. Mindezzel nagyjából két hete dolgoznak kollégáival, „volt egy kicsi helyzetelőnyünk, mert gyereknapkor is foglalkoztunk az ételes standokkal, úgyhogy átörököltük őket, csak olyan 15-20 új árus volt, akikkel meg kellett ismerkedjünk, be kellett vonjuk őket a folyamatba.”
Hajnalka szerint az a legnehezebb az egészben, hogy az elején nem látja maga előtt a képet, amit meg kell valósítania, csak akkor, ha már minden helyre került. Nem tudni pontosan, hogy befér-e mindenki, van-e elég hely, és úgy kéne történjenek a dolgok, hogy lehetőleg mindenkinek – amennyire lehet – jó legyen. Számára a kész kép a feltöltő erő: amikor éjfélkor a helyszínre érve azt látja, hogy tele van minden, mindenkinek van vásárlója, volt értelme a munkának.
