Ez volt a legjobb hangulatú s a legnagyobb Tömegfutás

A sok olajzöldpólós szervező egy hónappal az esemény után rótta együtt a kilométereket, hogy aztán jöjjön a jól megérdemelt eszem-iszom.

Még jó, hogy szervezők, és a Tömegfutás rajtjával nem kell várni rájuk. Különben nem biztos, hogy ilyen zökkenőmentesen és főleg időben indulna el az IPSE Sportklub egész Székelyudvarhelyet megmozgató sporteseménye – egyezünk ki nevetve, amikor úgy másfél órával a megbeszélt idő után elkezdenek megérkezni a futók. Szombaton, október 19-én futók, szeptember végén még szervezők voltak, és mentségükre legyen szólva, a Tömegfutás napján már hajnalban ott forgolódtak a mozi előtt berendezett rajtnál, hogy minden a legnagyobb rendben menjen.

Ma megengedhetik maguknak a késést. Aztán a szokásostól eltérő bemelegítést is, hogy teljesítsék az éppen általuk kijelölt 4,2 kilométeres távot.

Akárcsak tavaly, én is vállalkozom az útvonal végigszaladására, jobban mondva, szinte a teljes útvonalra, hiszen a piacnál úgy levágtam a kanyart, hogy így az egész Bethlen utca kimaradt.

És akárcsak tavaly, ezzel együtt sem sikerül lefotózni az első célbaérkezőt, hiába, hogy ez volt a rövidítés fő motivációja. Nem alibifutók, na. Kivéve, aki igen.

A sok olajzöldpólós együtt rója együtt a kilométereket, hogy aztán jöjjön a jól megérdemelt eszem-iszom, de előbb Gagiu Zsolt főszervező köszönőbeszéde.

Nem hiába az olajzöld szervezői póló: idén is olajozottan ment minden, a főszervező mindenkinek csoportképet, köszönőlevelet ad át, több alapembernek egy üveg ajándékkal hálálja meg a segítséget. Többek között Bak Annamáriának, aki még a lányáról is levettette a pólót, hogy a későkása futóknak is jusson. Ami – teszem hozzá – nem volt egyszerű feladat, hiszen idén saját rekordjait ostromolta a tömegfutás, minden eddiginél többen, majdnem 2.800-an vettek részt. És bár tavaly a pandémia után kérdéses volt az újrakezdés – hiszen a két megelőző évben elmaradt az esemény –, ez volt a legjobb hangulatú Tömegfutás – mondta el még Gagiu Zsolt, aki ezúton köszöni a támogatók segítségét is.

Hát a hangulat szempontjából a szervezők saját tömegfutása sem panaszkodhat, a pezsgő mellé a tangóharmónika is előkerül.

Az idei Tömegfutásról itt írtunk, ide kattintva nézheted meg a bazinagy galériát, ide kattintva pedig az eseményről készült videót. Jövőre találkozunk!

Lépj be a kapun a hozzászólások megjelenítéséhez. Már előfizető vagy? Itt tudsz belépni.

Korábbi képriportok