Jóváhagyta szerdai ülésén a kormány a beutazási formanyomtatvány bevezetéséről szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be a kabinet ülése után az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila elmondta: a Romániába érkezőknek beutazásuk előtt 24 órával kell kitölteniük a nyomtatványt. Ha ezt elmulasztják, az érkezésüktől számított 24 órán belül még megtehetik, ellenkező esetben büntetést kapnak.
A miniszter hangsúlyozta, a dokumentum bevezetésével a cél megkönnyíteni a kapcsolatfelvételt azokkal, akik érintkeztek egy fertőzött személlyel.
A sürgősségi kormányrendelet értelmében a beutazóknak december 20-ától kezdődően kell kitölteniük a digitális beutazási formanyomtatványt (PLS – Passenger Locator Form), amelyet már 18 európai uniós tagállamban alkalmaznak.
Az új formanyomtatvány a plf.gov.ro oldalon lesz elérhető az Agerpres közlése szerint.
A beutazási szabályokról, beleértve azokat az eseteket, amikor karanténba helyezik a román állampolgárokat, itt írtunk bővebben.