Miatta ürítettek ki egy boltot az oroszországi Burjátföldön.
fotó: Telegram/ Astra
Az elmúlt hét se telt unalmasan, Moszkvában és Románia határától 200 méteren belül is történt támadás. Az oroszok az eddigi szövetségeseiket is kezdik elidegeníteni, és hamarosan amerikai tankok lehetnek Ukrajnában. Áttekintjük a július 21-30-ai időszak néhány fontosabb, vagy érdekesebb mozzanatát Ukrajna és a háború kapcsán.
Harcok
24-én az oroszok minden eddiginél közelebb robbantottak Romániához, az ukrán Reni kikötője a Dunán van, tehát a határvonaltól olyan 200 méterre. Illetve a moldávok egyetlen kikötőjéhez, Giurgiuleștihez is közel van. Az oroszok eddig is bemutatták, hogy nem igazán képesek pontosan lőni, tehát megkockáztatták, hogy a NATO területére lőnek. Akik szerint a Nyugat azzal provokálta az oroszokat, hogy közel „terjeszkedett” hozzájuk (valójában önként csatlakoztak az államok), azok remélhetőleg ezt is elítélik.
Aggasztó, hogy a NATO válasza nagyon gyenge. Annak ellenére, hogy megsérültek román hajók is, és a dunai kereskedelemre valós kockázatot jelent, ha az oroszok be mernek lőni, még annyi se történt, hogy legalább pár hadihajót vezényeljenek oda, jelzésként, hogy ez nem műveleti terület.
Mindez annak ellenére, hogy az orosz flotta nem igazán van abban az állapotban, hogy összemérhető legyen a NATO-val (de igazából a törökökkel is meggyűlne a bajuk), és annak ellenére, hogy az oroszokat mindig bátorítja az ilyen gyenge reakció arra, hogy még agresszívabbak legyenek.
Antony Blinken külügyminiszter szerint az ukránok már visszavették a 2022 óta elfoglalt területek felét. Megjegyezi, hogy az ellentámadásnak még korai napjaiban járunk, és várhatóan hónapokig folytatódnak a műveletek.
Július 24-én és 30-án a szokásosnál látványosabb ukrán dróntámadások érték az oroszokat:
24-én Moszkvát és a Krímet is érték támadások, a Krímen lőszerraktárak robbantank, Moszkvában az oroszok szerint sikerült elhárítani a támadást, de két épület megsérült. Továbbra is hihetetlen, hogy szűk egy év kellett csak a „3 nap alatt elesik Kijivtől” a „megvédtük Moszkvát, csak kisebb sérülések keletkeztek, és ez jó” szint eléréséhez. Vasárnap, 30-án már nem volt ilyen szerencsés az orosz főváros, az üzleti negyedben sebészi pontossággal találtak el az ukránok egy emeletet, ahol legalább három minisztérium (Gazdaságfejlesztési, Kereskedelmi és Digitális Fejlesztési) működött. Pletykák szerint az FSZB-nek is lehetett ott irodája, mindenesetre biztosan volt ott értékes célpont, a semmire nem pazarolják az ukránok a drága eszközöket.
Az infrastruktúra sem maradt érintetlen, a vasúti Csonhar-hidat július 29-én érte sikeres támadás. Ez a híd köti össze a Krímet Dél-Ukrajnával, jelenleg az orosz logisztika egyik fontos pontja.
Sérti a lengyel füleket a Wagner zenéje
„A zenészek”, azaz a Wagner tagjai szatellit felvételek szerint a fehérorosz Cel falu mellett (az ország közepén) hoztak létre bázist, úgy 300 sátor és 200 jármű számolható össze – a nehézfegyverzetet valószínűleg vissza kellett adniuk az orosz hadseregnek. A lengyelek szerint viszont egy részük a lengyel-litván határhoz, azaz a Suwalki-folyosóhoz közel táborozik, és aggasztja őket, hogy az lehet a tervük, hogy beszivárognak Európába. Mint azt említettük, Putyin és Lukasenka megpróbálja a migrációt fegyverként használni Európa ellen, és a határon igyekszik áttolni a kiszolgáltatott embereket. Elképzelhető a lengyelek szerint, hogy közéjük rejtőzhetnének az orosz katonák. Egyébként jóval kényelmesebb út lenne a már majdnem baráti Magyarországon át bejutni Európába, belgrádi kitérővel, ahova leszállhatnak oroszországi járatok.
Az utóbbi időben kezd megváltozni a hangulat, a front kapcsán optimistább a közvélemény, mintha kezdene beérni az eddigi attríciós stratégia. Az amerikaiak szerint erősítik az ukránok a támadást dél-keleten, Orihiv közelében. Ettől függetlenül még mindig nem biztos, hogy nagy csapatmozgások lesznek kis területeken, már csak a rengeteg akna miatt sem, de eddig is folyton a meglepetésekről szólt ez a háború. Ha az oroszok többet kezdenek beszélni a nukleáris támadásról, vagy arról, hogy ők mennyire békeszeretőek, csak az ukránok nem engedik a békét, akkor biztosra fogjuk tudni, hogy rosszul áll Moszkva szénája. De az eléggé egyöntetű véleménynek tűnik, hogy az oroszokat rosszabbul érintik a veszteségek, annak ellenére, hogy elméletileg ők védekeznek, és ennek nem tud jó vége lenni számukra.
Támogatás
Bulgária, a háború egyik legnagyobb meglepetése, folytatja a támogatást. Annak ellenére, hogy Bulgária nem csak szláv és ortodox ország, és a hidegháborús KGB-s akciók egyik legfontosabb szövetségese, most mégis az ukránokat segíti. A háború eleje óta rengeteget számít, hogy üzemanyagot és muníciót adott olyankor, amikor más nem, az elején még titokban. Most viszont publikusan ígér 100 szovjet gyártású páncélozott személyszállítót, az egykamarás parlamentben 148 igen, 52 nem szavazattal ment át.
A Politico szerint az első amerikai Abrams tankok már idén szeptemberben megérkezhetnek Ukrajnába, eddig csak annyit lehetett tudni, hogy ősszel. Ez a régebbi M1A1 modell, az újabb M1A2 több időt venne fel. Egyelőre 6-8 darabra lehet számítani, összesen 31 Abrams várható – ez egy ilyen mértékű háborúban nem túl sok, de minden eszköz fontos.
Ukrajna „orosz” részei
Odesszáról korábban már említettük, hogy változik a lakosság hozzáállása az oroszokhoz és az orosz identitáshoz. Július 23-án az oroszok a gyönyörű odesszai katedrálist is lőtték, az Urunk Színeváltozása-székesegyházat, annak ellenére, hogy az oroszok is magukénak vallják. Gennagyij Trukhanov polgármester olyan közismerten volt oroszbarát, hogy még a magyar médiában is megjelent így. És most finomak vagyunk, szigorúbb hangok árulónak tartják. Ennek ellenére dühödt videót tett közzé a katedrális bombázása után, ami jelzi, hogy nem fél attól, hogy szavazókat vesztene, azaz átalakulóban van az attitűd. Az orosz megszállás alatt élőkről ez kevésbé mondható el, egyrészt főleg azok maradtak ott, akiknek megfelel az orosz vezetés, másrészt a legtöbben nem látnak át a szigorúan cenzúrázott információs ködön.
De ettől függetlenül több helyen is vannak az oroszok ellen dolgozó partizánok. Decemberben a New York Times közölt egy izgalmas cikket a bátor herszoniakról, akik nehezítették a megszállók életét, most meg a Guardianon lehet olvasni a krími tatár Ates (magyarul a jelentése tűz) csoportról. Nem kell magyarázni, hogy az ellenállók az életüket kockáztatják. Az oroszok pedig eleve azzal kezdték az elcsatolást, hogy a krími tatárokat kezdték vegzálni, így nem csoda, hogy az őslakos tatárok nem örvendtek a változásnak. Amikor az ukrán csapatok közelebb érnek, ők még bátrabban fognak küzdeni.
Ukrajna kisebbségpolitikája, Európához mérve, problémás, csakhogy annak az orosz alternatívája, hogy nem a tantervet módosítják, hanem tankönyveket égetnek, és éjjel rátörik az ajtót az emberekre. Ugyanez történne a kárpátaljai magyarokkal is, ha valaha odaérnének az oroszok.
Orosz sárm: hogyan csináljunk barátból ellenséget
Úgy tűnik, nincsenek annyira elragadtatva az afrikai vezetők Putyin kenyérlövő manővereitől: kezdetnek a július 27-28-i szentpétervári orosz-afrikai találkozón a tavalyi 43-hoz képest a korábbi részvevők harmada, 17 államfő jelent meg, 5 ország pedig egyáltalán nem vett részt.
Egyiptom elnöke, Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyenesen olyat tett, amit talán úgy lehetne leírni, hogy „benyomott egy Putyint”: megváratta Putyint, aki igen kellemetlenül érzi magát közben (megfizethetetlen a videó, nem is értem, hogy engedték ki a világba). Ez még nem lenne éppen annyira újszerű, habár ezt a lépést jellemzően Putyin végezte el eddig másokon – de ráadásul Putyin van hazai pályán, Szentpéterváron, Putyin szülővárosában és karrierjének egyik fontos állomásán várakoztatta meg egy arab vezető.
Bármennyire is szűrt információt adjanak is át Putyinnak az orosz titkosszolgálatok, ezt nem rejthetik el előle, és az implikációt sem, hogy a világ úgy gondolja, hogy ezt ma már megtehetik vele. De ezzel sincs vége.
Miután Putyin szó szerint akadályozza sok afrikai ország élelmiszerellátását a saját politikai céljainak érdekében, nagylelkűen felajánlotta, hogy 25-50 ezer tonna gabonát ingyen szállít baráti országoknak. Ez soknak hangozhat, de egyetlen nap veszett oda 30 ezer tonna gabona Odesszában, és ez a teljes afrikai importnak a 0,1 százaléka. Azaz semmi. Érdekes módon pont Cyril Ramaphosa, Dél-afrikai Köztársaság elnöke, aki egyébként egész jó viszonyban van Putyinnal, jegyezte meg, hogy nem adományt jöttek kunyerálni, hanem lesszíves megnyitni a fekete-tengeri gabonakereskedelmet.
Az utóbbi napokban pedig még hangosabban állnak ki. Bár úgy könyveli el a Nyugat, hogy Afrika jó része Oroszország mellett áll, az orosz trükk eléggé felbőszíthette az országokat; Kenya külügyminisztere, Korir Sing’Oei, hátbaszúrásnak nevezte az oroszok kilépését az egyezményből; egy másik kenyai diplomata is szóvá tette azt, amit valójában csinálnak az oroszok: „A régi gyarmati rendszer helyett, amitől keservesen megszabadultunk, miért lenne nekünk jobb egy új orosz?” Egyelőre Kína felé kacsintgatnak, és pusztán a gazdasági realitások miatt is elégé biztosra vehető, hogy Oroszország súlya sokat fog még csökkenni a térségben, Kínáé viszont nőni – de előbb-utóbb a kínaiak is kimutatják a foguk fehérjét. Nem véletlen, hogy a híres kínai Egy Övezet Egy Út programból az európai országok (kivéve Magyarországot) egyre inkább igyekeznek kivonni magukat. Egyelőre viszont a gabonaegyezmény ügye függőben van, az oroszok által javasolt köztes (és elég egyenlőtlen meg zsaroló) megoldásokba nem mennek bele a felek.
Egyébként, ha a NATO úgy viselkedne, amennyi hatalma van, akkor elvileg akár kísérhetné is a gabonaszállítókat, lőjenek az oroszok, ha mernek (persze a valóságban a NATO szelídsége mellett többek között az is szerepet játszik, hogy a Montreaux-i egyezmény miatt a törökök határozzák meg, hogy milyen katonai hajók juthatnak át a szorosokon, és ők még a szövetségeseiket sem szeretik beengedni). Talán az augusztusi Erdogan-Putyin találkozó hoz megoldást. Kiderül.
Orosz paranoia
Igor Girkin, avagy nom de guerre-jén Igor Sztrelkov sem kerülte el a letartóztatást, július 21-én érte utol Putyin keze. Amint már említettük, Girkinnek egyszemélyben hatalmas szerepe volt abban, hogy a Donbasz egy részét a „szakadárok” uralták az elmúlt években – eredetileg az oroszok nem terveztek a Krímen kívül műveletet, a donbasziak pedig egyáltalán nem pro-orosz megnyilvánulásokat szerveztek, hanem eredetileg gazdasági tüntetések zajlottak.
Végül mégis úgy döntött az orosz vezetés, hogy a már kikapó orosz harcolókat kisegíti a rendes orosz alakulatokkal. A „szakadárok”sikerrel lelőttek egy civil utasszállítót, a Malaysia Airlines 17-es járatot, ahol közel 300 ártatlan ember vesztette életét.
Az orosz propaganda, miután rájöttek, hogy utasszállítót lőttek le, próbálta az ukránokra kenni a támadást, de végül tavaly novemberben Girkint elítélték érte.
Természetesen az oroszok nem ezért, hanem a Putyin-elleni kritikáiért tartóztatták le. Most úgy tűnik, ez sikerrel hallgattatta el a befolyásos orosz milblogger közösséget, akik a frontról sem számolnak be azóta olyan részletesen az orosz kudarcokról (például a fennebb említett Csonhar-hídról). Még egy érdekesség Girkin kapcsán: az orosz, főleg Navalnij körül csoportosuló ellenzék újra megmutatta, hogy nem sokban különböznek Putyinéktól, Navalnij maga vette védelmébe a háborús bűnöst, akinek egyetlen kritikája Putyin kapcsán, hogy nem igyekszik még több ukránt mészárolni.
Az oroszok azt tervezik, hogy bevezetik a tantervbe a harci drónok kezelését. Egy ilyen lépés még egy ideig biztos nem fog változást hozni a fronton, de valószínűleg nem is ez a cél, hanem a folyton növekvő militarizmus további erősítése a társadalomban.
Képzeljük el, ha így nő fel egy generáció, hogy a NATO elleni harcra indoktrinálják őket gyermekkortól!
További „egészséges” reakcióként egy ukránul éneklő plüssbárány miatt evakuáltak üzletet az oroszországi Burjátföldön. Mivel a bárányka ukrán népviseletet viselt, logikusnak tűnt az oroszoknak, hogy robbanószerkezet lehet. Nem az volt. Továbbá nem mellékesen Burjátföld a mongol határon van, fővárosa, Ulan-Ude légvonalban is 4.500 km-re van Ukrajna de jure keleti csücskétől.
Közben az oroszoknak minden bizonnyal több emberre lenne szükségük a fronton, de közben a dolgok politikai oldalát sem hagyhatják figyelmen kívül. Kezdetnek szeptemberben regionális választások lesznek, arra pedig kényesen ügyel Putyin pártja, az Egységes Oroszország, hogy tudják bizonygatni, hogy a nép felhatalmazását birtokolják – még ha kicsit ki is kell pótolni a szavazócédulákat, hogy jók legyenek a számok. Még rosszabb, jövőre elnökválasztások lesznek, arra pedig még kevésbé van szükség zajos ellenállásra, vagy drasztikusan látványos távolmaradásra. Így hát nehéz elképzelni, hogy nagy mobilizálás következzen, a folyamatos toborzás viszont nem hoz be elég embert. Mindez persze nem jelenti még, hogy olyan nagy bajban lennének, a kormánymédia kevesebbet foglalkozik már a háborúval, és később majd lehet azt csinálni, hogy a szavazatokat a háziasított ellenzékiek között egyenletesebben terítik szét – így megmarad a választás illúziója, a kontroll elvesztése nélkül. De ezek sem tökéletes megoldások, és ahogy az idő telik, és a bizonytalanság nőni fog, egyre több nehéz választás elé kerülhet a hatalom.
