Kalandjaink az udvarhelyi egészségügy bugyraiban, ahol május elseje alkalmával elveszett az asszony betegszabadsága.

Múlt csütörtökön az asszony megcsúszott a ház előtti lépcsőn, és a hátával ráesett a lépcsőfokokra. Próbáltuk felemelni, de úgy üvöltött fájdalmában, hogy a gerincsérülése miatt nem mertük megmozdítani, a mentősökre bíztuk, hogy merevítve összeszedjék és elvigyék.

A történet első részét és az 112-es sürgősségi hívószámos panaszainkat egy külön anyagban írom le, most onnan mesélem csak, hogy a mentő elvitte az asszonyt a kórházba.

A sürgősségin jól ellátták. Szakmailag nem értek hozzá, de emberileg minden rendben volt. Semmi panaszunk nem lehet, azon kívül, hogy engem 4-5 órát várakoztattak egy töksötét váróteremben, egy hatalmas oxigénpalack társaságában. De az asszonnyal jól bántak, mindent kivizsgáltak. Ultrahangos vizsgálatot nem tudtak végezni, mert nem volt szakemberük, de végeztek helyette CT-t. Találtak egy törött csigolyát, és csúnya zúzódásokat, amelyeket ki kell heverni.

Azt mondták, a papírokkal menjünk el a családorvoshoz betegszabadságért. Másnap az asszony még rosszabbul volt, mint a baleset napján, egész nap csak feküdt és nyögött. A vécéig nem tudott elmenni egyedül. Nemcsak a fájdalom kínozta, hanem szédült is, ahányszor felemeltem, hogy a vécére kicipeljem, többször is közel állt az ájuláshoz, olyan szenvedő arca volt, mint szülés után.

Én mentem el a családorvoshoz a betegszabadságért. Négy napra tudott csak egyelőre betegszabadságot írni Mondta, hogy menjek vissza hétfőn, hogy hosszabbítsa meg. Hétfőn visszamentem, még mindig én, mert az asszony még nem volt mozgásképes. Ezúttal két papírt kaptam: a három napnyi hosszabbítás két adagba oszlott, egy nap ment áprilisra, két nap májusra.

Mert ilyen a rendszer.

Ennyit tudott adni a családorvos, összesen hét napot. A többiért az ortopéd szakorvoshoz kell fordulnunk, mondta, ahhoz, aki a sürgősségin megvizsgálta a baleset után. Nagyon kedves és együttérző volt, ellátott tanácsokkal, hogy tudjuk meg, mikor rendel a szakorvos, és hogy menjünk a poliklinikára a hosszabításért.

Hétfőn délben, mikor hazaértem a családorvostól, az asszony felhívta a kórházat, és kérte az ortopédiát, hogy megtudja, mikor rendel az az orvos, és időpontot kérjen hozzá. A telefonközpontos nem tudta kapcsolni az ortopédiát, mert csak 9 és 11 között lehet őket zavarni. Ez gyakori nálunk a polin, hogy egy-egy rendelőt csak naponta két-két óráig lehet elérni, és mindeniket egyéni program szerint, ez nagyon cuki. Még cukibb, mikor a megadott két órában sem veszik fel a telefont, de most erre nem térek ki. A rövid munkaprogram miatt másnapra halasztódott az időpontfoglalás. De annyit megtudtunk a telefonközpontos hölgytől, hogy az általunk óhajtott doktor csütörtökön rendel.

Azt sajnos nem mondta, hogy ezen a csütörtökön