Arthur Travers Harris, a brit Királyi Légierő légimarsallja használta ezt a bibliai példát a nácikra, mielőtt a náci városok szőnyegbombázását megkezdte volna. Egy másik idézete ugyancsak talál a mai oroszokra: „A nácik azzal a meglehetősen gyerekes tévhittel léptek be ebbe a háborúba, hogy mindenkit bombázni fognak, és senki sem fogja őket bombázni.” Az oroszok azt hitték, senki sem fogja őket megszállni.
Az orosz „különleges katonai művelet” elért a „három nap alatt elfoglaljuk Kijivet” szakaszból a „vissza fogjuk venni Kurszkot” stádiumba. Az ukránok az elmúlt két és fél év alatt folyton meglepetést okoztak, de a mostani az megint egy új szintje a háborúzásnak. Egyelőre leginkább az orosz Telegram és hasonló közösségi hálós csatornákon terjengő panaszokból tudunk az ukránok oroszországi területfoglalásáról. Ezúttal nem az orosz állampolgárságú alakulatok kalandoznak Oroszországban, rövid ideig, hanem az ukrán reguláris erők egy része. Ráadásul úgy hírlik, hogy már védelmi állásokat kezdtek kiépíteni, és 12-én az ukránok 1.000 elfoglalt négyzetkilométerről beszéltek. Ennek még a fele is sok, és több, mint amit hónapok alatt értek el az oroszok Harkivnál.
the-express.com
Az oroszok pedig, akiket nemrég még a világ második legjobb hadseregeként emlegettek, most az ENSZ Biztonsági tanácsához futnak, mint ahogy jóval kisebb országok teszik, jobb eszközök híján.
Ezzel a második világháború óta először van orosz terület idegen kézen, és először fordul elő, hogy atomhatalom területét elfoglalják – eddig az volt az uralkodó nézet, hogy az atombomba miatt ez a gyakorlatban nem lehetséges. Igaz, a Falkland-szigeteket 1982-ben megszállták az argentinok a nukleáris hatalom britekkel szemben, de azért mégis más a helyzet: a szigetek egy világgal odébb fekszenek, jól körülhatárolt területet képeznek, míg Kurszk az Orosz Föderáció európai részén, Moszkvától közúton olyan 560 kilométerre fekszik.
A britek nem fenyegetőztek atombombával, sőt az 1969-es Tlatelolco-egyezménnyel Dél-Amerikát nukleáris fegyvermentes övezetként ismerték el, és 1978-ban az ENSZ felé is vállalták, hogy nem fognak atombombát használni nem-nukleáris hatalmak ellen. Ezzel szemben nem olyan rég még attól félt a nyugat, hogy orosz atombombák hullhatnak, ha néhány régi, rozsdás páncélost adnak Ukrajnának, hiszen minden kis mozdulatra fenyegetőztek az oroszok. Most meg az ukránok foglalnak el orosz területet, és Putyin nem atomról beszél, hanem nagyon nagylelkűen 10.000 rubel (kb. 113 dollár, 517 lej) kártérítést ígér azoknak, akiket evakuáltak az otthonukból a közeledő ukránok elől.
De vegyük sorra.
Hogy történhetett ez meg, ha mindenki mindent lát?
Ennek a háborúnak az egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a drónok, szatellitek, radarok és internet világában nem igazán van olyan, hogy meglepetésszerű támadás. A támadó erők, főleg az összevontak, messziről látszanak. És nem csak a klasszikus felderítő eszközökön, hanem olyan új és szokatlan módon is, mint ahogy az orosz támadóerő az elhagyatott utakon forgalmi dugóként jelent meg órákkal a támadás hivatalos bejelentése előtt.
Akkor hogy hogy nem látták az oroszok a készülő bajt?
