Vonatbaleset történt csütörtök este Ócfalvánál – értesített csütörtök este 23.30 körül a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) WhatsApp üzenetben.
A helyszín péntek reggel. Fotó: Pál Edit Éva
A 3549-es számú személyvonat Székelyudvarhelyről Segesvár irányába haladt mintegy 30 utassal, amikor az ócfalvi eltérőnél elütött egy autót, amelyben 4 személy: egy felnőtt és 3 gyerek tartózkodott. A székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók, a SMURD és a megyei mentőszolgálat egységei kiszálltak a helyszínre, szerencsére senkinek sem volt szüksége orvosi ellátásra. A vonatközlekedés újraindult, közölte az ISU.
Hűlt helye a balesetnek, az úttesten mintha egy fényszóró letört darabja maradt volna.
Az ISU által közölteket megerősítette a mentőszolgálat szóvivője, dr. Péter Blanka, annyit hozzátéve, hogy a mozdonyvezető hívta a 112-t, és hogy az autó sofőrje egy nő volt. Mivel a vonat enyhén érintette az autó orrát, csak anyagi kár esett. Utóbbit a rendőrszóvivő, Maria Plumbu is így tudta, ám neki csak egy személyről volt tudomása – amikor először beszéltünk –, a sofőrről elmondta, hogy 43 éves és kányádi illetőségű, nem fogyasztott alkoholt. Utólag pontosított: a 22.43-kor beérkezett hívás 1 felnőtt és 3 gyerekről szólt, de mire a rendőrök kiértek, már csak a felnőtt volt ott. Úgy tűnik, a sofőr nem adott elsőbbséget a vonatnak, ezért az könnyebben ütközött az autó orrával. Mivel személyi sérülés nem történt, anyagi kárral járó balesetként kezelik a hatóságok.