Március 17-én érkezett a hír: a Pénzügyfelügyeleti Hatóság (ASF) úgy döntött, hogy visszavonja az Euroins Románia biztosítótársaság működési engedélyét a cég fizetésképtelenségére utaló jelek miatt. Azóta beszédtéma, hogy akkor mit is jelent ez, kell-e aggódjanak azok, akiknek az Euroinsnél volt a biztosításuk.
Egy jó ideig még nem kell semmit sem tenniük,
magyarázta megkeresésünkre Birtalan József, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja. A kérést már letették a bíróság felé, hogy mondják ki a csődeljárás kezdetét, ez a tapasztalatok alapján nagyjából hat hónap múlva fog megtörténni. A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR) pénteki tájékoztatása szerint az Euroinsnél megkötött kötelező biztosítások a törvény értelmében ezután még 90 napig érvényesek maradnak. Ez összesen kilenc hónap, de lehet kevesebb is, több is valamennyivel, tette hozzá Birtalan.
Alig két év alatt ez már a második ilyen (bal)eset. 2021-ben a City Insurance bukásáról írtunk.
De a gépjárművezetők bármikor felmondhatják a szerződéseket, ha más biztosítóval akarnak szerződést kötni, javasolt egy alternatívát. Ehhez le kell tenni egy kérést a Biztosítási Garanciaalapnál (FGA), az intézmény weboldalán van egy erre vonatkozó űrlap, ezt kell kitölteni.
Az ASF pénteki közleménye egyébként a Biztosítási Garanciaalapot nevezte ki a társaság ideiglenes vagyonfelügyelőjévé. Feladata irányítani a cég üzleti tevékenységét és meghozni a vagyona megőrzéséhez szükséges intézkedéseket. Baleset esetén a kárrendezési igénnyel a Biztosítási Garanciaalaphoz kell fordulni, amely a törvény értelmében 500 ezer lejig téríti meg az okozott kárt. Az ASF szerint az Euroins szavatalótőke-szükségletének (SCR) fedezéséhez 2,19 milliárd lejre, a minimális tőkeszükségletének (MCR) fedezésére pedig 1,75 milliárd lejre van szükség, írják az Agerpres hírügynökség weboldalán.
Az Euroins nem volt a „korrektség éllovasa”,
jelentette ki Birtalan, nagyon sok eset volt, amikor késtek a kifizetésekkel, vagy amikor egyszerűen nevetséges, nem reális összeget ajánlottak kártérítésnek. Válaszul az ügyfelek perre mentek, és évekig pereskedtek a biztosítóval. Az Agerpres szerint 2020 februárja és 2023 januárja között tartott összesen 17 ellenőrzés során 26 szankciót szabtak ki 16 millió lej értékben az Euroins biztosítótársaságra.
Mi lesz ezután az árakkal?
Hétfőn Nicu Marcu, az ASF elnöke kijelentette, nem fognak nőni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak az Euroins csődje miatt. Legalábbis a következő hat hónapban. Birtalan pontosította, a pénzügyminisztériumnak összeállított a határozattervezetben a tavaly márciusi árakon fagyasztanák be az árakat hat hónapra. Hangsúlyozta, a kérdésben a kormány fog dönteni.
Az olcsó biztosítónak számító City Insurance 2021-es bukása után bár az Euroins drágított az árain, de még mindig a jóval lemaradt a többi társasághoz képest: szinte fele annyiért lehetett náluk biztosítást kötni, mint a többieknél. Felmerült hát a kérdés, hogy lehet-e összefüggés az olcsóság és a bukások között. Birtalan nem tenne a kettő közé egyenlőségjelet, hangsúlyozta, nem is feltétlenül volt olcsó, csak bizonyos kategóriákban.
Forrás: rca.ro
Jelenleg a B7-es Bonus Malus kategóriában egy, a román piacra 2022 szeptemberében belépő, Hellas Direct nevű görög cég kínálja legolcsóbban a féléves és az éves biztosítást is. A következő legolcsóbb a féléves biztosítás esetében szinte kétszer, az évesnél 150 lejjel drágább. Hogy a te kocsidra milyen árakat ajánlanak jelenleg, azt például itt tudod ellenőrizni.