A 2019-ben tapasztalt érdeklődés nyomán úgy döntöttek, hogy egész Erdélyre kiterjesztik az Udvarhelyről indult vitaversenyt, a Perpatvart. Az ötletgazda Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) anyaszervezetével, a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) online szervezi meg az új kiadást.
Az Erdélyi Perpatvar során középiskolás diákok vitacsapatokba szerveződve elsajátíthatják a brit parlamentáris vita alapjait, majd helyi, később országos szinten mérik össze tudásukat. Az érdeklődők október 27-től regisztrálhatnak az esemény weboldalán, 10 területi szervezetnél lehet bekapcsolódni, az udvarhelyszékieknek ezt az űrlapot kell kitölteniük. A szervezők háromfős csapatok jelentkezését várják, de lehetőség van egyénileg is regisztrálni, ebben az esetben a területi szervezetek állítják össze a csapatot – írják a közleményben.