Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesül néha a Vidéki Pékség fiatal szakembere.
fotók: DÁVID ANNA JÚLIA
Péter Krisztina élelmiszeripari mérnökként diplomázott Kolozsváron, és lelkesedésével, szakértelmével másfél éve egyik hajtómotorja a péküzemben történő termelésnek.
Nem a mainstream-hez tartozó szakmák közül választottál. Hogyan vezetett az utad az élelmiszermérnöki egyetemre?
Mindig is érdekelt az élelmiszerek világa: mi miből készül, hogyan, milyen folyamatokon megy át, ameddig felkerül a fogyasztó asztalára. Valamint mindig is megválogattam, hogy mit eszek, és honnan vásárolok.
Ez egy tudatos döntés volt, előre megfontolt. Ugyanis egy olyan szakmát szerettem volna választani, aminek van jövője, ami sokszínű, sokféle elhelyezkedési lehetőséget nyújt a jövőben. Ételre mindig szükség lesz, ezért élelmiszermérnökre is.
Bármennyire is hétköznapi dolog az élelem, sokunkban felmerül a kérdés, hogy jó, jó, de mit tanul konkrétan egy élelmiszeripari mérnök?
Sok emberben már az is felmerül, hogy egyáltalán létezik ilyen? Megkérdezik a szakmám, és amikor mondom, hogy mi vagyok, kikerekedett szemekkel rám néznek, és azt kérdezik, hogy van ilyen mérnök? Valószínűleg úgy gondolják, hogy a mérnök gépekkel dolgozik, számokkal, tehát valami nagyon műszaki szakma.
Én 4 éves alapképzésen vettem részt Kolozsváron az Agrár- és Állatorvosi Egyetemen. Ebből az első két év alapképzés volt, amikor megszereztük az általános alapismereteket: élelmiszerek kémiája, mikrobiológiája, fizikája. Két év után szakosodtunk, amikor én az élelmiszermérnöki szakirányt választottam. Azért döntöttem emellett, mert ez a másik kettőt: az élelmiszerbiztonságot és technológiát is magába foglalja.
Az egyetemünk nagyon gyakorlatias beállítottságú volt, ahol nemcsak elméletet tanultunk. Rendelkezik rengeteg laboratóriummal, ún. „kísérleti állomásokkal”. Azokon belül is különböző részlegek voltak a péktermékek, cukrásztermékek számára, de ugyanakkor a tejnek, az alkoholos italoknak is. Ezeket mind külön tanultuk és külön gyakorlatoztunk. El is készítettünk, illetve meg is kóstoltunk mindenfélét.
Amikor meséltem a barátoknak, hogy holnap vizsgázom sörből vagy borból, arról mindenki azt gondolta, hogy hű, de vagány, holnap én is beiratkozom – meséli nevetve.
Biztos belekóstoltál (szó szerint és átvitt értelemben is) több területbe. Te már akkor szimpatizáltál a péktermékekkel? Vagy félig viccesen azt is kérdezhetném: hogyhogy nem az alkoholos italok mellett döntöttél?
Úgy érzem, hogy egy nőhöz a péktermékek sokkal közelebb állnak, mint az alkohol, a hús vagy akár a tejtermékek. Nekem már akkor ez volt a legrokonszenvesebb, és ebben is gyakorlatoztam a legtöbbet.
Mióta dolgozol a Vidéki Pékségnél, és fiatal szakemberként hogyan kerültél ide?
Nekünk azt tanították az egyetemen, hogy kopogtatni kell, nem elég az, hogy otthon ölbe tett kézzel várjuk, hogy majd alkalmazzanak. Fiatalon, tapasztalatok nélkül tudjuk, hogy mennyire nehéz az elhelyezkedés.
Miután elvégeztem az egyetemet, egy féléves képzésen vettem részt az Erasmus program keretében Budapesten. Onnan, ahogy hazatértem, elkezdtem kopogtatni, beadtam több helyre az önéletrajzomat. Aztán mivel több helyről visszahívtak, én választottam ezt a céget, amit több szempontból is a legmegfelelőbbnek találtam.
Talán a „véletlennek” köszönhető, hogy bár akkor a Vidéki Pékség nem keresett mérnököt, de kaptak az alkalmon. Sokan nem is hiszik, amikor elmesélem, hogy ez nem egy meghirdetett állás volt. Ezért ezúton is hálás vagyok a tulajdonos családnak, hogy frissen végzettként megbíztak bennem, és ezt a bizalmat azóta is tapasztalom.
A pékségnél eléggé széleskörű és sokoldalú tevékenységet folytatsz, hiszen munkaidőd nagy részét a termelés koordinálásával, vezetésével töltöd. Mesélnél erről részletesebben?
Azt tudni illik, hogy az élelmiszermérnöki szakma nagyon összetett, több területet magába ölel. Én főként a termelést vezetem, ezért az egyik felettesem úgy tartja, hogy én vagyok a termelés lelke – jegyzi meg szerényen mosolyogva.
Fiatalos, energikus lelkülettel próbálom a termelési feladatokat beosztani, a problémákat megoldani, a megfelelő alapanyagokat beszerezni, a gyártási folyamatokat koordinálni. és ami nagyon fontos, hogy a közegészségügyi szabályokat betartani és betartatni.
Az élelmiszeripar egy nagyon dinamikus, napról-napra változó szakterület, ezért mi is folyamatos kutatásokban, keresésekben vagyunk. Új termékeken dolgozunk.
Próbálunk kialakítani egy sokszínű termékskálát a vásárlóink számára, hogy mindenféle igényt ki tudjunk elégíteni. Itt meg is említhetem egy külön projektként a szénhidrátcsökkentett kenyerünket, a laktóz-, gluténmentes süteményeinket, fagylaltjainkat. Ez számomra a szakmának egyik legizgalmasabb, legszebb része. Hogy valami újat, valami érdekeset bevezetni, olyant, ami segít is az embereknek.
Ha megvan az új termék, olyankor jönnek a visszajelzések, hogy mennyire fogy, kinek mi a véleménye. Ezeket a feedback-eket elsősorban a saját üzleteinkből kapjuk, ami egy nagy pozitívum, hogy direkt visszajönnek hozzánk a vélemények.
Tudjuk azt, hogy ennek a hátterében egy jelentős szellemi munka is áll. Hiszen bármennyire is a termelés és értékesítés a fő cél, azt azért alá kell támasztani papírmunkával is.
Igen, ez nagyon széleskörű irodai munkát igényel. Egy terméknek a recepttől elkezdve a termelési folyamatán keresztül a csomagolásig minden komoly megtervezés. Fontos számunkra, hogy olyan terméket állítsunk elő, ami 100%-ban megfelel az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Havonta be is vizsgáltatunk termékeket a megfelelő laboratóriumokban. Erre nagyon odafigyelünk.
A receptek honnan, kinek a tarsolyából kerülnek elő?
Azok mindig egy-egy kutatásnak az eredményei. Főként a főnöknő, Melinda meg én keresünk, kísérletezünk, próbálkozunk. Egy receptet, ha kell, megsütünk tízszer, addig, amíg úgy látjuk, hogy ízvilágban, kinézetben, élelmiszerbiztonsági szempontból teljesen rendben van, és mehet a piacra.
Leginkább mi ketten vagyunk, akik próbálunk nyitni az új felé. Ezen a téren nagyon sokat tanulok a tapasztaltabb kolleganőtől, aki már régóta gyakorolja ezt a szakmát, és érti sok csínját-bínját.
És ha érkeztek egy új sütivel, gondolom, a kollegák nem tiltakoznak, ha meg kell kóstolni?
Nem, egyáltalán nem, nagy az öröm azokon a napokon – csapunk át viccelődésbe Krisztinával.
Egyébként mennyire nehéz termelést vezetni a te korodban? Itt inkább az emberi komponensre gondolok, hiszen vannak olyan korú munkatársaid, akik édesanyáddal egyidősek vagy akár idősebbek.
Amióta idekerültem a pékségbe, ez volt az egyik legnagyobb félelmem – vallja be kissé félénken. Hiszen meg akartam tartani azt az egy lépést feléjük, mégis úgy szeretném, hogy lélekkel és szeretettel forduljunk egymáshoz. Számomra itt a pékségnél is ez az egyik alapelv, hogy lélekkel, szeretettel dolgozzunk.
Ez – úgy érzem – egy napi szintű munka, ami nem ér véget ott, hogy eltelt egy félév, egyszer elfogadtak és kész. Ezen minden nap dolgozni kell, hogy elfogadjanak, adjanak a szavadra. De úgy érzem, hogy jó úton haladunk.
Most egy kicsit visszacsatolok ahhoz, amit a legelején mondtál az ételek iránti érdeklődésedről. Te már kislányként azok közé tartoztál, akik homokból meg gyurmából sütnek-főznek, és képzeletbeli sereget vendégelnek meg liliputi világukban?
Igen, bár szerintem akkoriban csak annyira, mint a többi gyerek. Ez a szenvedély később alakult ki, és eleinte nem is volt tudatos. De egy idő után nagyon oda kezdtem figyelni, hogy mit fogyasztok, és honnan vásárolom meg.
Ez igazából a családból jön, mivel úgy nőttem fel, hogy nekünk mindig fontos volt a minőség. Már a nagyszüleim, és ugyanúgy a szüleim is kicsiben nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt megtermesztettek.
Mit csinál egy élelmiszermérnök, miután leveti a fehér köpenyt? A hobbid is összekapcsolódik a munkáddal?
Mesterizek, illetve beiratkoztam egy élelmiszerbiztonsági kurzusra, vagyis tanulok tovább. Szabadidőmben pedig próbálok a szeretteimmel lenni, kihasználni azt a rövid időt, amennyit velük tölthetek. Mivel 5 évet voltam távol, ezért nagy az öröm a családban, hogy végre itthon vagyok.
Néha pedig otthon is sütök, kipróbálok különlegességeket kicsiben. Bár nem vagyok az a konyhatündér, mert sokszor innen hazamenve úgy vagyok, hogy „Csak épp süteményt ne lássak” – vallja be őszintén.
Csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy amióta elkezdtem itt dolgozni, a szabadidőm is összemosódott a munkával, mert a termelés egész nap folyik: kérdések, problémák ugyanúgy jönnek délután vagy akár éjszaka is. Vannak dolgok, amiket meg kell oldani.
Fejben még nem sikerült ezt a két területet elválasztani, mivel ez nem egy olyan szakma, hogy amikor a kapun kimentem, onnantól nem létezik a pékség. Én ugyanúgy tartom a kapcsolatot a kollegákkal a munkaidő után is, sokszor még túlzásba is viszem, mert én egy kicsit úgy érzem, mintha az enyém is lenne.