A konfliktusmentesség nevében mindenkinek nekiment az MPP-s polgármesterjelölt.
fotó: GÁL Előd
Mike Leventét, a politikai szervezet helyi elnökét indítja polgármesterjelöltjéül a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Párt. Tanácsosi jelöltlistájuk is lesz, de arról még nem beszéltek. Annyit mondott Mezei János, megyei elnökjelölt, hogy:
„Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy a csapatomat szeretném bemutatni, a csapatom tagjait, és itt jelen pillanatban Udvarhely polgármesterjelöltjének szeretnék gratulálni és bemutatni, aki vállalta a megmérettetést és indul Mike Levente személyében (…) Fontos, hogy csapatban gondolkodva, együtt dolgozva szeretnénk azt, hogy minden településen a legjobb jelöltet találjuk meg, és a legjobb jelölt kerülhessen a város élére, aki négy éven keresztül megszabja, meghatározza a település fejlődését és az irányát”.
Mike az MPP színeiben indul, és csapatát is a Magyar Polgári Párt színeiben „rakja össze” – fogalmazott Mezei János, a párt országos elnöke.
Ez azt jelenti, hogy az év elején létrejött Erdélyi Magyar Szövetség nem indít Székelyudvarhelyen sem polgármesterjelöltet, sem tanácsosi listát, és mivel az EMSZ szabályzata így írja elő, a társszervezet Erdélyi Magyar Néppárt sem indíthat ellenjelölteket.
Kerüljük a vitát, a konfliktusokat
A párt megyei jelöltje még kiemelte az év legnépszerűbb politikai szlogenjét, melyet már az RMDSZ, és a városért tenni akaró, nemrég kiáltványt megfogalmazó civil csapat is nemlétező zászlójára tűzött: kerüljük a vitákat és a konfliktusokat, mert nem visznek előre, törekedjünk az együttműködésre.
„Ismerve Leventét, gondolatait, tevékenységét, úgy érzem, őbenne ezt a személyt megtaláltuk” – méltatta tovább a jelöltet Mezei. Reméli, hogy sikerül vele a fejlődésben felzárkóztatni Udvarhelyt – sütötte el a másik idei civil és politikai refrént, hogy Udvarhely le van maradva.
Mike Levente azzal kezdte bemutatkozóját, hogy „nem akarom kioktatni a mélyen tisztelt sajtó munkatársait, de…”. Kioktatta. Elmondta, hogy egy hírnek legalább négy kérdésre kell válaszolnia: Kivel? Hol? Mikor fog történni? Mikor történt? És a legutóbbi, a lehető legfontosabb: miért?
Most nem tudjuk, hogy ez egy új szakmai irányzat-e, vagy Mike Levente nem jól tudja, és amire gondolni sem mernénk, hogy szándékosan ferdít, de a hagyományos újságírásban, amit 10 óra 10 perc előtt még érvényesnek hittünk, a hírnek 5 kérdésre kellett felelnie: Ki? Mikor? Hol? Mit? Miért? Hogyan?
Mike szerint az első három kérdésre a válasz egyszerű: „a Magyar Polgári Párt színeiben a helyhatósági választáson Mike Levente fog indulni a polgármesteri tisztségért”.
Buntánál is van rosszabb: Gálfi és zöld barátai ámokfutása
Ezután a miértre válaszolva Mike Levente végigvette a székelyudvarhelyi politikai szereplőket, és jellemezte.
„A 2000-es évben megtartott helyhatósági választásokon független önkormányzati képviselőjelölt voltam, 2009-től a Magyar Polgári Pártot képviselem a tanácsban. (…) Volt lehetőségem végignézni a zöldek által megtámogatott Bunta-adminisztrációt, melynél rosszabb, azt gondoltam akkor, hogy nem is létezhet. Ezt hét éven keresztül. Az utóbbi 4 évben láthattam Gálfi Árpád polgármesterkedését, melyet, micsoda véletlen, ugyanazok a zöldek támogattak és támogatnak, akik egy, az EMNP létrejöttével egy másik gazdatestre tettek szert, és a helyi Néppártnak nevezik magukat. Úgy néz ki, hogy az elkövetkező választások alkalmával egy újabb gazdatestet fognak kapni, éspedig a szintén román bejegyzésű pártot, a POL-t (Szabad Emberek Pártja), és fogják támogatni a független Gálfi Árpád polgármesterjelöltet, akinek a függetlenségét nem az én tisztem megítélni – talán egy tisztté, nem tudom… Bunta legalább önazonosult a régi KISZ-titkár mivoltával, és előrelátható, követhető módon járta a lenini utat, azonban, de Gálfi Árpád és zöld barátai ámokfutásának úgy érzem, hogy véget kell vetni, és tiszta vizet kell öntsünk a pohárba”, mondta a jelölt, majd elismerte, hogy nem ő a legmegfelelőbb jelölt, és ugyanabban a bekezdésben felrótta az említett civileknek, hogy:
„– Én nagyon szerettem volna, és nemcsak én, a csapat is, hogy kapjunk egy rátermett fiatal, civil jelöltet, aki vezetheti a várost, hogy polgármester legyen, de a civilek most is a megszokott, partról való bekiabálást választották. Nem akartak implikálódni (…), amikor felkértük őket, nem vállaltak semmit”.
„– Ezért szeretném vállalni a jelölést”, indokolta. – Most ezeket szerettem volna önökkel megosztani, és a következő időszakban lesz bőven időnk válaszolni minden kérdéseikre” – éreztette a jelölt, hogy nem kíván a felmerülő kérdésekre válaszolni.
Hogy milyen problémák merülnek fel? Kik lesznek a listán? Mi a programja a jelöltnek, mit változtatna az eddigieken? stb. – ezeket mégiscsak feltettük, de azt a választ kaptuk, hogy még van 45 nap rá, hogy feleletet kapjunk.
Mezei János válaszában még egyszer megismételte, hogy szeretnék kerülni a vitát, a konfliktust, mert nem vezet előre, és szerintük erre Mike Levente személye a legmegfelelőbb, ez a garancia arra, hogy Udvarhely rálépjen arra az irányra, amit megérdemel. „Azokat a személyeket preferáljuk, akik aktívan akarnak részt venni a város életében és ugyanazt a béketeremtést és fejlődést szeretnék”, utalt arra, milyen típusú személyeket keresnek az önkormányzati listára.
Vidéken mi lesz?
Székelyudvarhelyen kívül még Siménfalva, Farkaslaka, Bögöz, Parajd, Etéd, Újszékely, Kápolnásfalu községekben és Székelykeresztúr, Szentegyháza városokban indít jelölteket az Erdélyi Magyar Szövetség, Homoródszentmártonhoz is nagy reményeket fűznek, mondta újságírói kérdésre a pártelnök. (A települések nevére kattintva megtalálja az eddig bejelentett polgármesterjelölteket).
Az ötödik kérdésre, a hogyanra vártunk választ, hogy mi lesz a program, és hogy a konfliktusmentességen kívül lesz-e még valami vezérelv benne, azt a feleletet kaptuk – ismét Mezei Jánostól, mert korábban Mike Levente már jelezte, hogy nem kíván több kérdésre egyelőre felelni –, hogy lesz program, elképzeléseik és kapcsolataik vannak, hiszen már van az önkormányzatiságban tapasztalatuk, tizennégy polgármesterük van, ahol már van egy jó lehetőség, azt át kellene telepíteni ide, Udvarhelyszékre is.
„Olyan ember kell, aki nyitott és nyílt gondolkodású ember, elfogadja az újat, és nyitott arra, hogy felfedezzen új dolgokat a város részére, és megtalálja azokat az uniós forrásokat, amik a város fejlesztését jelentenék” – tette hozzá.
Mezei bókolt is egyet az udvarhelyieknek: „nehéz Udvarhelyen, hiszen nyílt, világi gondolkodású emberek lakják, és rálátásuk van, követik, figyelik, és érinti őket akár a politikai helyzet is, hiszen tudatában vannak annak, hogy a politikai döntéseik a szavazással nagymértékben befolyásolják az elkövetkező négy év életviszonyait”, majd magára fordítva a szót elmondta, hogy megyei elnökként az alulról jövő építkezést vinné be a megyevezetésbe, az együttműködést vállalja akár az RMDSZ-es vezetőkkel is.
Megkérdeztük, egy utolsó kísérletként, hogy mi a probléma a jelenlegi városvezetéssel, amit leváltana, feltérképezte-e Mike Levente azt az elmúlt időszakban, de azt a választ kaptuk, hogy semmi probléma, az elkövetkezőkben mindenre válaszolnak, ezek nem kétperces vagy tízperces kérdések, idő kell rájuk. Mezei aláhúzta: egy újabb, jobb vezetésre van szerintük szükség.