A szükségállapot megszűnte után elsőként a múzeumok, a könyvesboltok, a művészeti galériák, a könyvtárak újranyitását, valamint a filmgyártási tevékenység elindítását fogja indítványozni a kulturális minisztérium, nyilatkozta szerdán Bogdan Gheorghiu tárcavezető az Agerpresnek. Hozzátette a színházak az utolsók között nyitnak majd meg, ha egyáltalán megnyitnak még idén.
Az említett kulturális intézmények újraindulása is csak néhány szabály betartásával lenne elképzelhető: például csak napi befogadóképességük 50 százalékát engedhetik belépni, biztosítaniuk kell a körülményeket a látogatók számára a biztonsági távolság betartására, ugyanakkor fertőtlenítő alagutak felállítását vagy más, ezt a célt szolgáló berendezések felszerelését is elrendelhetik.
Azok a kisebb múzeumok, emlékházak, ahol a szűk tér nem teszi lehetővé a látogatók és az alkalmazottak biztonságát szolgáló intézkedések gyakorlatba ültetését, továbbra is zárva tartanának. Ugyanis uniós szakvélemény szerint személyenként 20 négyzetméterre lenne szükség ahhoz, hogy ki lehessen alakítani az úgynevezett biztonságos zónát, magyarázta.
A filmgyártási tevékenység pedig csak akkor indulhatna újra, ha a színészek, rendező, műszaki személyzetet száma nem haladná meg az ötvenet.
A minisztérium javaslatait előbb jóvá kell hagynia az egészségügyi miniszternek és a kormányfőnek, majd a kormány hozza meg a végső döntést ezekkel kapcsolatban, nyomatékosította Gheorghiu.