A légkör a konferencia szó hangulatát meghazudtolóan családias, mindenki öleléseket vált, röpköd a sok „jó, hogy itt vagy”, „örülök, hogy eljöttél”, „milyen jó újra látni téged” és „vártam már a találkozást”. A Gyulafehérvári Caritas által kilencedik alkalommal megszervezett Közösségépítők konferenciája idén a tapasztalatokon alapuló, jól bevált gyakorlatok, módszerek bemutatását tűzte ki célul, teret engedve a párbeszédnek is.
Van-e, akikkel együtt dolgozzanak a segítés szakmájában a segítségre szoruló felek? Tudunk-e kapaszkodókat kiépíteni a szociális tevékenységek területén? Nekünk, segítőknek vannak-e kapaszkodóink, amelyek által sikerül kiemelkedni a nehézségek, problémák, kudarcok sűrűjéből? Tudunk-e hitelesen kapaszkodókat nyújtani a segítségre szorulók részére? Meg tudunk-e újulni módszereinkben és tudunk-e újabb kapaszkodókat létrehozni?
Kapaszkodók a szociális hálón – ezzel a címmel zajlott az esemény a székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében, ahol segítő szakemberek gyűltek össze adni egymásnak abból, amijük van: tudásból, tapasztalatból, hitből, erőből, elkötelezettségből és kapaszkodóból.
A segítést nem lehet egyedül csinálni
Nyitóbeszédében Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának igazgatója személyes történettel indított. Nyári élményt elevenített fel, amikor tinédzser gyermekei unszolására kipróbálta a falmászást, és azt a tanácsot kapta: mérlegeljen, tervezzen és figyeljen arra, hogy az egyensúlyát minél közelebb helyezze a falhoz.
„A mászásnak és a kapaszkodásnak talán az egyik lényegi része, hogy egyensúlyt kapjunk: legyen az külső egyensúly, legyen az belső egyensúly” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nagyon sok olyan ember van, akinek nincs lehetősége, hogy segítséget kapjon, a külső egyensúlyvesztés pedig végül belső egyensúlyvesztéshez vezet.
Ludescher László. Konferenciafotók: Fancsali Barna
„Remélem és hiszem azt, hogy ez a konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy az egyensúlyunkat – akár mint társadalom, akár mint szociális háló – kicsit jobban megtaláljuk. Remélem, hogy azok az emberek, akik itt vannak, és nap, mint nap találkoznak a szegénységgel, a nyomorral, a kiszolgáltatottsággal, erőt tudnak gyűjteni és a saját belső egyensúlyukat is visszanyerik, megerősítik” – emelte ki.
Ludescher László úgy fogalmazott: a Caritasnak az a víziója, hogy a segítségnyújtást nem lehet egyedül csinálni. Ha nem hálóként végzik, ha nincsenek mellettük a pedagógusok, az önkormányzatok döntéshozói, szociális munkásai, a minisztérium és az összehangolt szociálpolitikák, akkor a kínlódások eredménytelenné válnak.
A folytatásban az integrált megközelítés jelentőségét hangsúlyozta. „Több irányból kell a szociális kérdéseket megközelíteni, és ebben partnerei kell, hogy legyünk egymásnak. Olyan partnerek, akik közösen próbálnak segítséget nyújtani a rájuk bízott közösségeknek” – tette hozzá.
Még nagyobb hangsúlyt kapnak a szociális kérdések
Az esemény résztvevőit Szakács-Paál István, Székelyudvarhely leendő polgármestere is köszöntötte, kiemelve, hogy egy valami egészen biztosan nem fog megváltozni az új városvezetéssel: az, hogy a Gyulafehérvári Caritas minden projektje során számíthat a városháza támogatására.
Szerinte az ember akkor tud hitelesen beszélni bizonyos dolgokról, ha elmondhatja, hogy karrierje során letett már valamit az asztalra az adott területen. „Nyolc éve vezetek vállalkozói inkubátorházat, ez idő alatt akarva-akaratlanul is kapcsolatba kerültünk szociális problémákkal, a szociális háló kérdésével is” – tette hozzá.
Szakács-Paál István
Hangsúlyozta, hogy a régióban elsőként ők díjazták a legkiemelkedőbb CSR-tevékenységeket – vagyis a társadalmi felelősségvállalási tevékenységeket folytató vállalkozásokat –, ugyanakkor fontosnak tartják az adományozás-kultúra népszerűsítését a pályakezdő vállalkozások körében, a jótékonykodást, a hátrányos helyzetű kezdő vállalkozók felkarolását, illetve a munkanélküliséggel szembeni fellépést is.
Szakács-Paál István úgy fogalmazott: Székelyudvarhely a jövőben még hangsúlyosabban szeretne foglalkozni a városlakókat érintő szociális kérdésekkel.
Szolgálva vezetni – de hogy lesz ebből aszfalt?
A nyitóbeszédeket követően az előadók sorát Marosszentgyörgy polgármestere kezdte meg. Sófalvi Sándor Szabolcs – aki a helyi közösség megerősítésére szolgálatként tekint – személyes hangvételű előadását A hálózat építése és éltetése a közösség javára címmel tartotta meg.
„Tizenhat év polgármesterség alatt a leghálásabb azért vagyok, hogy sikerült jó szociális hálót kiépíteni Marosszentgyörgyön. (…) Szívvel-lélekkel teszem, amit teszek és azt vallom, hogy ha mindent beleadsz, akkor az mindenhol látszik, még saját magadon is” – fogalmazta meg előadásának „fő üzenetét” kezdésként, majd címszavakban bemutatta a községet.
A polgármester a legek között említette, hogy megyei szinten talán Marosszentgyörgyön van a Caritas legszélesebb szolgáltatási palettája, a baba-mama foglalkozásoktól és a korai fejlesztéstől a különféle iskola utáni és nyári programokon át egészen az otthoni beteggondozásig és a szenior táncórákig.
„Az időbeni sorrend viszont nem ez – ezek az eredmények és legek, amikről beszéltem, gyümölcsök. Nem lehet eredményeket elérni és gyümölcsöket leszedni, ha azelőtt nincs építői munka, amelynek nagyon fontos része a hálózatépítés, a kapcsolatkeresés, a tapasztalatcsere” – magyarázta.
Sófalvi Sándor Szabolcs
Elmondása szerint az ő életében ez az út egy elhívással kezdődött. „Katolikusként azt mondom, hogy megtérés, ami azt jelenti, hogy nyitott szívet és fület irányítottam függőlegesen: Uram, vajon mire hívsz? (…) A politika az ördögnek a területe, dehát oda is kell fényt vinni, és ezt az elhívást kaptam, hogy próbáljam meg a polgármesterséget. Szolgálva vezetni, nem uralkodni!” – fogalmazott Sófalvi Sándor Szabolcs.
De akkor mi legyen Marosszentgyörggyel, milyen irányba menjünk? – tette fel a kérdést frissen megválasztott polgármesterként, a felelet pedig igerész formájában érkezett: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Sófalvi Sándor Szabolcs szerint itt kezdődött az ő szociális érzékenysége, és itt talált rá a felismerés, hogy polgármesterségét az irgalmasság cselekedeteivel kell kezdenie, nem azzal, hogy mindent is felújít.
Emberközeliséget gyakorolt, kapcsolatokat épített, azt kereste, hogyan lehet az embereken segíteni, de közben azért benne is felmerült a kérdés: jó, jó, de hogyan lesz ebből vízhálózat, szennyvízhálózat, aszfalt, kultúrotthon?
„Keresd előbb az emberi kapcsolatokat, segíts a szegényeken, adj enni nekik, ruházd fel őket, látogasd meg a betegeket, az időseket, s a többi megadatik” – fogalmazódott meg benne a felismerés szintén egy igerész hatására, s végül így is lett, ami szerinte akár csodának is nevezhető.
A legfontosabb tehát az elhívás meghallása és az, hogy szeresd, amit csinálsz, de a sikerhez – a csodához – szükség van a lelkes csapatra is, a jó partnerekre, szakemberekre és a csapatépítésre. Vallja, hogy a polgármester nem kell mindenhez értsen, sokkal inkább híd-szerepet kell vállalnia az intézmények, szervezetek, szakemberek, felekezetek, korosztályok között, hálózatépítői feladatot kell ellátnia aktív odafigyeléssel, személyes példával és jelenléttel.
A titok abban rejlik, hogy proaktívan, lelkesen és lélekkel kell hozzáállni a teendőkhöz, így kell tenni a dolgunkat – foglalta össze a polgármester. Ehhez pedig – amint már mondta – elengedhetetlenek a jó partnerek, így községvezetőként az egyik első szerződését a Gyulafehérvári Caritas-szal kötötte meg, majd „minden egyéb is megadatott”.
A szociális munkával kapcsolatban úgy fogalmazott: ha az ember érzi, hogy nap, mint nap foglalkoznak és törődnek vele, az elöljárókat is érdekli az ő sorsa, akkor szeretettel, őszinteséggel, nyitottsággal fogja meghálálni. „A szeretet szeretetet szül” – tette hozzá.
Szerinte a szociális munkának is hosszútávon érik be a gyümölcse, a viszonzás kezdetben lehet, hogy csupán egy-egy ölelés, mosoly, távlatokban nézve viszont hozzájárul az egészségesebb közösség, társadalom kiformálódásához. „A leggyümölcsözőbb hosszútávú befektetés az emberközeli, lelkies és lelkes szociális szolgáltatások kezdeményezése, támogatása és éltetése” – foglalta össze előadását a polgármester.
Nem vagyunk hozzászokva az együttműködéshez
A következő előadást A sérülékeny/sebezhető fiatalok hozzáférése a különböző közszolgáltatásokhoz címmel Veres Nagy Tímea, a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület ügyvezető igazgatója tartotta.
Számukra is kiemelten fontos a korábban említett híd-szerep betöltése, olyan típusú programokkal, intézkedésekkel, esetenként akár helyi szintű törvényhozásokkal is foglalkoznak, amelyek a hátrányos helyzetű családok életminőségének javítását szolgálják.
Előadásában az Uplift elnevezésű, 2020 és 2023 között zajló, tizenöt országot magába foglaló nemzetközi kutatási projektről számolt be, amelyben Amszterdam, Barakaldo és Tallinn mellett negyedik európai kísérleti városként Sepsiszentgyörgy vett részt.
Veres Nagy Tímea kiemelte: a projekt azt vizsgálta, hogy európai szinten melyek azok a mechanizmusok, amelyek kitermelik, illetve fenntartják az egyenlőtlenségeket. Elsőként az európai szintű vizsgálat történt meg, majd az országos, végül a helyi, városokra specializált kutatás következett, ahol a négy résztvevő négy különböző területet vizsgált.
A projekt témája alapvetően az volt, hogy a hátrányos helyzetű, vulnerábilis fiatalok hogyan érzékelik az egyenlőtlenségeket az élet különböző területein, mindehhez hogyan tudnak alkalmazkodni, illetve milyen közpolitikai döntéseket lehet hozni, amelyek segítenék az egyenlőtlenségek csökkentését – foglalta össze az előadó.
Mint elmondta, Amszterdamban a lakhatáshoz való hozzáférés területén zajlott a kutatás, Tallinnban a szociális szolgáltatások, Barakaldóban a munkaerőpiac, Sepsiszentgyörgyön pedig az oktatás került a vizsgálat középpontjába.
Veres Nagy Tímea szerint a program legérdekesebb része maga a kutatási munkafolyamat volt, amely során össze kellett hozniuk az oktatásban érintett intézmények (iskolák, szociális szolgáltatók, civil szervezetek, önkormányzatok) képviselőit a hátrányos helyzetű, vulnerábilis fiatalokkal.
Veres Nagy Tímea
A két és fél éves program különböző fázisokban zajlott (a csoportoknak voltak külön-külön, illetve közösen is találkozóik), a végén pedig a résztvevőknek együtt kellett megalkotniuk egy javaslatcsomagot arra vonatkozóan, hogyan lehetne a sérülékeny fiatalok minőségi oktatáshoz való hozzáférését akadályozó okokat feltérképezni, majd ezekre megoldásokat találni.
Veres Nagy Tímea szerint a kutatás egyik legfontosabb kulcseredménye, hogy rettenetesen nehéz hiteles, ellenőrzött adatokat találni a helyi stratégiakészítéshez oktatási és szociális téren. Emellett többek között az is megfogalmazódott, hogy a romániai közoktatás valójában újratermeli és fokozza a társadalmi egyenlőtlenségeket, hogy a biztonságérzet hiánya a diákok és a tanárok körében is egyaránt jellemző, illetve, hogy az iskolák túl vannak terhelve adminisztratív feladatokkal és a zsúfolt tantervvel.
A résztvevőkkel kapcsolatban úgy fogalmazott: az intézményi csoport és a fiatalokból álló csoport esetében is az egyik leghangsúlyosabb következtetés, hogy nem vagyunk hozzászokva az együttműködéshez, nem szerves része az életnek, sokak számára jelent kihívást.
Akit érdekelnek a szentgyörgyi kutatás eredményei, a projekt részeként elkészült javaslatcsomag, illetve kíváncsi az Uplift projekt lefolyásának és tanulságainak részleteire, a galsepsi.ro/uplift/ webcímen talál további információkat.
Segítséget nyújtani az új világban
Fülöp Orsolya, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának aligazgatója Okos és biztonságos oktatás a virtuális világban címmel tartotta meg előadását a konferencián, rögtön kiemelve, hogy a Caritason belül nem foglalkoznak kifejezetten oktatással, céljuk inkább támogatni a romániai – „olyan, amilyen” – oktatási rendszert.
Az előadó arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány kihívás volt, egy új helyzet, amely csupán „kiváltója volt az online világnak”, azóta viszont az egész oktatás elindult ebbe az irányba, ezzel viszont nem mindenki tudja tartani a lépést. „A mi feladatunk, hogy megadjuk a támogatást a gyerekeknek, akikkel foglalkozunk, illetve a szüleiknek, hogy megtalálják a helyüket ebben az új világban” – fogalmazott.
Az UNICEF adatai alapján Romániában 900 ezer gyermek él mélyszegénységben – hangsúlyozta az előadó, hozzátéve, hogy ezekben az esetekben nem arról szól a történet, hogy nem prágai sonkás szendvicset eszik a gyermek uzsonnára, hanem arról, hogy sok esetben az étkezés egyáltalán nem is garantált.
A 2020-as koronavírus-járvány ezeket a gyerekeket kidobta a számukra idegen online világba, ahol legtöbbször hozzáértő segítség nélkül kellett, hogy boldoguljanak, szembenézzenek az ismeretlen kihívásaival. Nem beszélve azokról az esetekről, ahol tablet, telefon, sőt néhol egyenesen áram hiányában esélye sem volt a gyerekeknek már csak hozzáférni sem ehhez az új világhoz.
Fülöp Orsolya
Fülöp Orsolya úgy véli, emiatt a járványos években nagyon sok gyereket úgymond „kirekesztettek” a tanulásból és nem volt lehetősége lépést tartani a kortársakkal. Ezzel egyidőben ugyanakkor felszínre bukkant a digitális készségek hiányának problémája a gyerekek, a szülők és a pedagógusok körében egyaránt.
A Caritas egy átfogó projekt révén kezdetben eszközökkel, később a nappali foglalkoztatóközpontokban készségfejlesztéssel, útbaigazítással, online felületek használatának oktatásával igyekezett segíteni – folytatta az előadó, kiemelve: elsődleges céljuk az volt, hogy a Caritas nappali központjai biztonságos, védett helyek legyenek a gyerekek számára, segíteni tudjanak nekik az online tér veszélyeinek felismerésében, támogatást tudjanak nyújtani, ha bántalmazás érte őket a virtuális térben.
Az előadó kiemelte: a gyerekekkel való foglalkozás mellett kiemelt hangsúlyt fektettek a felnőtteknek szóló online és személyes részvétellel zajló képzésekre egyaránt, kézikönyvet készítettek az online tér veszélyeiről és a biztonságos internethasználatról, illetve különféle képzési csomagokat is biztosítottak.
A 2021 áprilisa és 2024 decembere között zajló projektben hét romániai Caritas-szervezet, tíz nappali foglalkoztatóközpont, ötven szakember, kétszáz gyermek és hetven szülő vesz részt – foglalta össze Fülöp Orsolya.
Zárásként elmondta: a mentőháló oltalmából sok pedagógus, szülő és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek kimaradt, ezért a Caritas és a segítők feladata továbbszőni a hálót – összetettebbre, nagyobbra és sűrűbbre, egyre elérhetőbbre és biztonságosabbra.
Levél mindannyiunkhoz
A szünetet követően másfajta kapaszkodó következett, pontosabban a Caritas Youth4Change (Fiatalok a változásért) elnevezésű projektjének részeként a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum és az Avram Iancu Technológiai Líceum diákjainak részvételével létrejött Levél magamhoz című felolvasószínházi előadás.
Székely Áron, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának ifjúsági mentora konferálta fel a fiatalokat, kiemelve: a projektben résztvevő, különböző szociális hátterű gyerekek a közös alkotás során közelebb kerülhettek önmaguk és egymás megismeréséhez, elfogadásához, fontos témákat dolgozhattak fel művészeti eszközök segítségével, megtapasztalhatták a közös, kreatív alkotás örömét.
A szőlőknek szigorúnak kell lenniük. Milyen lenne álmaid háza? Magyarországon jobb élni, mint Romániában. Cigányokkal, románokkal, zsidókkal, táposokkal nem költöznék egy albérletbe. Melegekkel nem laknék együtt. Írj egy levelet gyerekkori önmagadhoz! Írj egy levelet felnőttkori önmagadhoz! Miben szeretnél a szüleidre hasonlítani – és miben nem? – ezek a kérdések és kijelentések mentén haladt az előadás. A művészetis diákok a technológiai líceum diákjai által írt szövegeket olvasták fel. Aztán a teremben történt valami. Először síri csend, majd innen-onnan sóhajok, majd szipogás, sóhajok ismét, mély levegők.
„Büszke vagyok azért, mert nem adtad fel.”
„Ne bízz mindenkiben!”
„Szeretek anyura hasonlítani.”
„Én nem ilyen szülő leszek.”
„Töltöttkáposzta nélkül nem jön el az angyal.”
„Azért kell lépcső a házba, hogy feldíszíthessem karácsonykor.”
„Zavar, ha úgy tesznek, mintha érdekelné őket, mi van velem.”
„Az írás segített abban, hogy ne féljek.”
„Amennyit együtt sírtunk, nevettünk, minden pénzt megér a világon.”
Kamaszok által írt levelek, levélrészletek, amelyek hirtelen mindenkihez szóltak. Kihez egy mondat, kihez egy részlet, kihez egy egész levél. Ez is kapaszkodó. Ha tudjuk, mások is hozzánk hasonlóan éreznek, emlékeznek.
A szövegeket ének követte: Móga Klára, a technológiai líceum diákja nemrég elhunyt édesapjának szóló dalt adott elő mentora és a projekt védnöke, Vizi Imre kíséretében. Klára azért énekelt, hogy felhívja a figyelmet: addig mondjuk ki egymásnak, hogy szeretlek, amíg még egymás mellett lehetünk.
„Ez a puszta valóság”
Bojoievschi Éva ifjúsági mentor a fiatalok előadása után meghatottan állt mikrofonhoz. Úgy fogalmazott, „letisztult és egyértelmű gondolatok, történetek”, „tiszta írások, tiszta valóságok” hangzottak el, amelyekhez nem igazán van, mit hozzáfűzni, hiszen „ez a puszta valóság”, „ezek a gyerekek végre elmondhatták azt, ami bennük van”.
Szerinte annak ellenére, hogy sokan bírálják a fiatal generáció döntéseit és elterjedt narratíva a bezzeg a mai fiatalok, az elhangzott gondolatokkal, történetekkel generációtól függetlenül bárki tud azonosulni.
Bojoievschi Éva
„Annyira tudtam azonosulni az érzésekkel, hogy egyértelmű: ezek a diákok levették magukról a páncélt, amit minden nap látunk rajtuk, mert a szemünkben előítéletekkel élünk. (…) Nem azt írja, hogy annak örült, hogy lett mobiltelefonja, hanem annak, hogy ott volt az édesanyja, a szeretett ember mellette, és meghallgatást kapott, érezte azt, hogy szeretik. (…) Valójában erre vágyunk. Meghallgatásra, arra, hogy figyeljenek ránk, hogy valakit igazán érdekeljen, hogy vagyunk. Ilyen egyszerű.
(…) Ezek a gyerekek megmutatták igazán azt a tiszta embert, aki a boldogság útjára szeretne érni. Megmutatták azt, hogy igazán hogyan lehetünk boldogok. Ők erre vágynak. (…) Fiatalok a változásért. Írásaikkal hiszem, hogy nem csak magukban, hanem bennünk is hoztak változást” – elmélkedett hosszasan a fiatal tehetségekről Bojoievschi Éva, ennél többet, igazabbat pedig mi sem fűzhetnénk hozzá.
A szerző felvétele (és kapaszkodója)
A konferencia végén minden résztvevő magával vihetett a zsebében egy „kőkemény kapaszkodót” is. Kapaszkodókkal a zsebben, kapaszkodókkal a szívben távoztunk.
