Országszerte változékony lesz az idő a következő két hétben, ezen a héten helyenként 30 Celsius-fokos maximumok is várhatók, jövő héten azonban némileg csökken a hőmérséklet – közli az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szeptember 23. és október 6. közötti időszakra vonatkozó előrejelzését az Agerpres.
A hétfői prognózis szerint Erdélyben csütörtökig 25 Celsius-fok körül alakul a nappali csúcsértékek regionális átlaga, az azt követő két napban 3-4 fokkal nő, majd fokozatosan csökkenni kezd, szeptember utolsó napján nem lesz több 16 foknál. Ezt követően ismét emelkedni fog a hőmérséklet, jövő hét végén 20-22 fok lesz. A minimumok a hét végéig 12-13 fok körül alakulnak, aztán a következő három éjszaka 6-7 fokra csökkennek, majd ismét nőni kezdenek, elérve a 7-9 fokot. Futó záporokra szeptember 25-e körül, illetve 28. és 30. között lehet számítani.
A hegyekben ezen a héten a maximumok átlaga 15 és 21 fok, a minimumoké 6 és 13 fok között változik. A jövő hét első két-három napján lehűlés várható, majd enyhül az idő, a nappali csúcsértékek 10 és 15 fok, a minimumok 2 és 4 fok között alakulnak. Esőre szinte minden nap számítani lehet, szeptember végén és október elején kiterjedt területeken.
Székelyudvarhelyen az említett időszakban az AccuWeather meteorológiai szakportál szerint szeptember 30-ig a csúcshőmérsékletek növekedni fognak, egész 30 fokig, majd vasárnaptól október 1-ig folyamatos lehűlésre számíthatunk (18, 14 és 17 Celsius-fok között alakul a csúcshőmérséklet). Esőre úgyszintén csak vasárnaptól számíthatunk.