Eltelt hát a nyár utolsó hete is, pár nap és beköszönt a naptári ősz, és visszarázódhatunk a megszokott évközbeni rohanásba. De előtte egy hétvégét még iktassunk be, amit indítsunk egy jó kis Tilos a Bé-vel. Én Kiss Anna vagyok, ez pedig az UH.ro zajcsökkentő műsora, ma pedig szó lesz egyéni választókerületekről, a felsőoktatásban elkövetett szexuális visszaélésekről, Sepsiszentgyörgy vezetése és az AUR összetűzéséről, és további csemegékről.
Nézzük hát!
Egyetemek és a látszólagos biztonság illúziója
Július végén került napvilágra Alfred Bulai visszaéléseinek a történetei a snoop.ro tényfeltáró portálon – ha nem csal az emlékezetem, az esetet a Tilosban is említettem, mivelhogy vérlázító. Azóta megébredt a román kormány és rájött, hogy törvényileg is tenni kell valamit az ügyben, úgyhogy elkészült egy törvénytervezet, amely szerint ezentúl névtelenül is lehet szexuális (és nem csak) visszaéléseket jelenteni. Persze azért az nagyon érdekes, hogy noha született egy ilyen törvénytervezet, az ügyről továbbra is sokszor úgy nyilatkoznak, mintha egy egyedi, elszigetelt eset lenne. Pedig a tanintézményekben elkövetett szexuális visszaélések nem egyedi esetek, sőt. Lassan már rendszerszinten világítanak rá arra, hogy mennyire erős patriarchális hierarchiára épül a kultúránk és az intézményrendszerünk. És ezekben a rendszerekben, ahol a hatalom ilyesfajta gyakorlása, a megtorlás, a nőgyűlölet és az elnyomás mindennapos, sokszor nincs akihez segítségért fordulni.
A Transtelex szintén a Bulai-ügy apropóján nézte meg, hogy az erdélyi felsőoktatási intézményekben, ahol magyar nyelvű tanítás is zajlik, hogy állnak a megelőzésre illetve a kivizsgálásra vonatkozó intézkedésekkel, továbbá megfelelően vannak-e tájékoztatva a diákok a jogaikról és a lehetőségeikről.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem kiemelten odafigyel mindenki mentális egészségére, tehát az oktatótól a diákon át az adminisztratív személyzetig. Könnyen hozzáférhető az etikai bizottság elérhetősége, működési szabályzata, de ombudsman is működik, aki évente tájékoztatja a diákokat a jogaikról, továbbá hozzá lehet fordulni akkor, ha a diák nem tudja, hogy pontosan milyen irányba is kell elindulnia egy adott konfliktuális eset megoldása ügyében. Az etikai bizottsághoz bárki fordulhat, intézményen belülről és kívülről egyaránt, még akkor is, ha az illető nem elszenvedője a zaklatásnak, de tudomása van róla. Ezt más néven társadalmi felelősségvállalásnak is hívjuk, tehát amikor tudunk egy visszaélésről, akkor nem hallgatunk róla, hanem addig beszélünk, ameddig az illetékesek ki nem vizsgálják.
Az etikai bizottsághoz írásban lehet panaszt benyújtani, amit eddig névvel kellett ellátni, ez reméljük a közeljövőben tényleg változni fog, és ezek a bizottságok ezentúl azokat a jelentéseket is kivizsgálják, amelyek anonim módon érkeznek.
A BBTE továbbá működtet segélyszolgálatokat is, a PsyTech Pszichológiai Klinika ingyenesen és online kínál személyes pszichológiai felmérést, tanácsadást; van Karriertanácsadó, Pályaorientációs és Alumni Központ is, amely szintén tanácsadással foglalkozik. A Szociális Munka Intézetében pedig Tanácsadó Központ működik az Erőszak Megelőzésért.
A Sapientia nemes egyszerűséggel nem válaszolt a megkeresésre, a honlapjukon a szabályzatok között felsejlik az etikai kódex is, amiből kiderül, hogy panaszt írásban lehet tenni, amelybe bele kell fogalmazni a szabályok megszegésének indoklását, konkrét példákkal és adatokkal alátámasztva, vonatkozó bizonyítékokkal megjelölve, ezt pedig névvel és aláírással kell hitelesíteni. Noha a megelőzésre hajtanak, az etikai bizottság éves jelentéséből kiderül, hogy tavaly és tavalyelőtt is két-két esetet tárgyaltak.
A Partiumi Keresztény Egyetemen semmi sem fontosabb a hallgatók mentális jóléténél, bár úgy tűnik, a pontos mechanizmusát a visszaélések jelentésének csak jól a weboldalba beásva és román nyelven találhatja meg a diák. Már ha eleget keresi. Az egyetem szerint a családias hangulatnak és sokrétű kommunikációs kapcsolatoknak köszönhetően eddig soha nem fordult elő visszaélés, és remélik, a jövőben sem fog.
Nem jeleskedett a válaszadásban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sem, a honlapján pedig csak románul érhető el az egyetem etikai és deontológiai kódexe. Itt is kizárólag írásban lehet panaszt tenni, indoklásokkal és természetesen névvel.
Ami biztos, hogy ahány ügyről csak én hallottam az elmúlt évek során és ahányról tudok biztosan, messze nem annyira nyugtató a helyzet, mint amennyire az egyetemi vezetőségek az intézkedéseikkel igyekeznek eltakarni. Az elmúlt évek legnagyobb tragédiái és botrányai pont olyan ügyekből lettek, amelyek évek óta húzódtak és mondhatni mindenki tudott róluk. Szóval javasolnám az etikai bizottságoknak, hogy néha – ahogyan a román mondja – autoszeszizálják magukat, tehát menjenek utána ügyeknek, pletykáknak akkor is, ha azt még nem jelentette senki. Mert ha mindig meg kell várni, hogy elviselhetetlen és visszafordíthatatlan károkat okozzanak a predátoraink, teljesen fölösleges lesz azzal villongani, hogy a legjobb mentálhigiénés szakemberek segítik a diákjainkat a pályaorientációban. Rég késő lesz, nem utolsó sorban pedig az egyetemi vezetés inkompetenciáját fogja időről-időre visszaigazolni.
Új választókerületek Erdélyben?
Röpköd a hír napok óta, hogy a Fidesz egyéni választókerületeket hozna létre Erdélyben és a Vajdaságban. Nem idegen a magyar kormánypárttól, hogy addig csűri-csavarja a választási rendszerét, ameddig már a Hold is úgy álljon, hogy biztosan ez az igazán nemzetvédő és egyáltalán nem korrupt rendszer maradjon a hatalmon. Magyar Péter indította ezt a hullámot, a kormány cáfolta, hogy ilyesmire készülne, de hát ha ők nem készülnek valamire, akkor minimum mérik azt. Ebben az esetben feltételezhetően azt, hogy a nemzeti egység mítoszában mélyen hívő Fideszesek, mit szólnának ahhoz, ha a külhoni magyarok pont olyan választókerületekben szavaznának és így juttatnának be képviselőket a parlamentbe, mint az anyaországban élők. Még egy ok arra, hogy az ellenzéki propaganda és az ellenzéki szavazók az Erdélyi magyarokat okolják az Orbán-rendszer ilyen kitartó regnálásáért. Mondjuk teljesen alaptalanul, de ez kit érdekel? Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője szerint ugyan komplikált lenne ezt az ötletet kivitelezni és megvalósítani, de lehetségesnek tartják. Még politikai pártot ennyire asszisztálni a saját eljelentéktelenedéséhez, őszintén mondom, nem láttam. Bár tény, hogy fiatal vagyok.
Az is tény, hogy a magyar kormány képviselői néha bedobálnak olyan nagy és hangzatos dolgokat, hogy az ember pofája csak úgy leszakad. A maszol.ro podcastot készített Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszterrel, amikor a Kolozsvári Magyar Napokon járt, és ezt a beszélgetést megnéztem, hogy másnak ne kelljen, mert amúgy teljességgel semmitmondó, a miniszter úr egy kérdésre sem válaszol, és a kérdező sem erőlteti meg magát, hogy valós válaszokat szedjen ki az alanyából. Pataky István rákérdez arra a családtámogatásra, amit Orbán Viktor még Tusványoson lengetett be, vagyis hogy azt kiterjesztenék a külhoni magyarságra is. Miniszter úr kitérő választ ad, hosszasan fejtegetve, hogy az egység és az identitásmegőrzés a cél, arra nem válaszol, hogy átgondolták-e már, hogy az erdélyi magyar mégiscsak Romániában fizet adót?! Kitérő válasza arra enged következtetni, hogy vagy a miniszterelnök úrral szaladt el a ló Tusványoson, vagy Pataky Istvánnak nem küldték le a megfelelő kérdéseket.
Ezt követően pedig büszkén ismerteti Hankó, hogy éppen a Sapientia rektorával, Tonk Mártonnal volt találkozója, ahol megbeszélték, hogy a Sapientiának védőnői képzést kellene indítania. A védőnői rendszer valóban egy hungarikum, és szerintem is nagyon hasznos, már amennyit láttam belőle, de mindaddig, ameddig törvényes keret és védőnői rendszer nincs megteremtve és kiépítve Romániában, de a képzés elindul, addig az mindössze arra lesz alkalmas, hogy a magyarországi védőnői rendszernek szolgáltasson utánpótlást. Ennyit a szülőföldön való boldogulásról.
Elnökválasztás felkészül!
Indulnak azok a közvélemény-kutatások, amelyek a következő időszakát fogják meghatározni ennek az évnek. Vagyis azok a kutatások, amelyek egy-egy államelnök jelölt potenciális esélyeit vetítik majd előre. A Tilosban még nem volt szó a közelgő választásokról, na de majd ezután!
Amit eddig biztosan tudunk, hogy Marcel Ciolacu a PSD színeiben, George Simion aranyba burkolva, Elena Lasconi pedig az USR színeiben indul, és feltételezzük, hogy a PNL majd Nicolae Ciuca-t indítja majd, továbbá Mircea Geonă indulása sem teljesen biztos még. Amit tehát a CURS legaktuálisabban mért az nem más, minthogy Ciuca és Ciolacu, tehát a plagizátor és az érettségivel rendelkező kerülne a második fordulóba. Őket követné Geoană, Simion, majd Lasconi, végül pedig Șoșoacă. Ami egyértelműen körvonalazódik, hogy megint szuper felhozatalból választhatunk majd, de amint közeledünk majd a választásokhoz, hozom a szaftos infókat arról is, hogy kik is ezek az emberek. Csakhogy értsük majd, hogy kire fogja kérni a szavazatunkat az RMDSZ a második fordulóban.
Újabb akadályok a marosvásárhelyi katolikus iskola előtt
Újabb indoklást várnak a marosvásárhelyi katolikus iskola vezetői arra vonatkozólag, hogy miért nem indulhat továbbra sem a különálló intézmény. A több mint 10 éve húzódó ügy ismét zátonyra futott, a bíróság elutasította azt a városi tanácshatározatot, amely a Bolyai Farkas Elméleti Líceum átszervezéséről döntött úgy, hogy a katolikus osztályokat részlegesen leválasztotta volna, és Katolikus Líceum néven tanegységként működtette volna tovább.
Az ügyben már évek óta a prefektus jelenti a gáncsot, aki minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ne indulhasson újra az iskola. Ha megérkezik a bírósági indoklás, az illetékesek fellebezni fognak, de ez nem jelenti azt, hogy az iskolák működése tekintetében bármiféle változásra lehet számítani a következő tanévtől kezdődően.
„Másodrendű polgárok tanácsa”
Az Antal Árpád által vezényelt Sepsiszentgyörgy és az összes RMDSZ-es városi tanácsosa az AUR tyúkszemére lépett azzal, hogy felajánlották a román pártoknak, hogy álljanak össze egy konzultatív tanácsba, és ha már nem voltak képesek bejutni a városi tanácsba, akkor legalább ilyen módon közvetítsék a város román lakosságának igényeit a vezetés felé. Az USR el is fogadta a felkérést, amire a Ionuț Neagu felszólította az összes román pártot, hogy ne essenek bele az RMDSZ csapdájába, hiszen ennek a tanácsnak a létrehozásával a román nemzetiségű embereket mesterségesen egy másodrendű kategóriába sorolják, és így diszkriminálják őket.
Valószínűleg sokat segítene ezen az országon, ha a benne élők dolgoznának egy kicsit a kisebbségi komplexusaikon. És ha néha egy-egy román polgármester tenne ilyen gesztusokat magyar közösségek fele.
Ez volt a Tilos a Bé mára, én Kiss Anna voltam, legyen egy jó hétvégétek. Sziasztok!