Június 22-én, szombaton 16 órától nyílik meg a Bolyai – Erdély géniusza című kiállítás a Haberstumpf-villában, a Múzeumok Éjszakája nyitóprogrampontjaként, a Haáz Rezső Múzeum gondozásában. A kiállítás nyitásrend szerint másfél éven át lesz látogatható.
A múzeum közleménye szerint a kiállításmegnyitó kiemelt jelentőséggel bír az intézmény számára, hiszen általa újra egy saját kulturális terméket tárhatnak a közönség elé. Az új múzeumi tárlat a klasszikus kiállítási elemeket ötvözve a korszerű muzeológiai és audiovizuális, valamint informatikai megoldásokkal, a fiatal generáció számára is élvezhetővé válik, amely interaktív jellege folytán a játszva tanulás hatékony eszköze.
Mint írják, a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz támogatási programja keretében, Szász Hunor történész-muzeológus kurátorsága által megvalósuló kiállítás célja Bolyai János zsenialitásának tudatosítása, szellemi hagyatékának minél szélesebb körben való ismertetése, és a nemzetközi tudományos életbe betöltött szerepének hangsúlyozása.
Az ünnepélyes megnyitón a vendégeket köszönti Miklós Zoltán-István, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, a polgármesteri hivatal nevében köszöntőt mond Ölvedi Zsolt alpolgármester, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében ünnepi beszédet mond Beke Mihály András első beosztott konzul. A marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár képviseletében megnyitó beszédet mond Lázok Klára főkönyvtáros, közreműködik a Cári Tibor Trió (Cári Tibor – zongora, Dávid Anna – hegedű, Szabó J. Attila – cselló).
A kiállítás kiemelt partnere a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár és a Maros Megyei Könyvtár.
Közreműködők: Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum, Kolozsvár; Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest; Magyar Tudományos Akadémia, Budapest; Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest; Alsó-szászországi Állami és Egyetemi Könyvtár, Göttingen; Smithsonian Könyvtár és Levéltár, Washington, DC; Hadtörténeti Múzeum, Bécs; Osztrák Állami Levéltár, Bécs; Penn Múzeum, Philadelphia; New York-i Közkönyvtár; Művészeti Múzeum, Bázel.