Ünnepeltem én már sok-sok, mindenféle bajnoki címet az évek során – amelyeket persze, nem én szereztem –, de testközelből, idegenben még sosem. Így örömmel mondtam igent, amikor a Vasas Femina edzésén járva László Béla klubelnök azt mondja, „elviszünk Bukarestbe, a bajnoki díjátadóra”.
Ekkor még nem gondoltam, milyen sokat megtudok majd a klubról, annak vezetéséről, a lányokról, akiknek az utolsó fordulós mérkőzésük szünetében még az öltözőjükbe is belépést nyerek, így hallhatom az utolsó beszédet, amit vezetőedzőjük, Vágó Attila tart nekik. Megtudom azt is, milyen a hazaút egy kupával, néhány üveg pezsgővel és egy csapat női labdarúgóval. De ehhez még vár ránk néhányszáz kilométer, amikor szombaton, május 25-e reggelén megérkezek a sétatéri labdarúgó pálya hátsó bejáratához, ahol már gyülekeznek Sólyom Heniék.
Úgy tűnik, a hangulattal nem lesz baj, már a parkolóban kiszúrom Lengyel Krisztának – a csapat télen érkező kapusának – vállán a hatalmas hangfalat.
A stáb is gondoskodik a saját hangulatáról, miután Vágó Attila tart egy létszámellenőrzést a buszon, kicsit nem figyelek oda és máris egy pálinkás flaska és egy sörösdoboz landol a kezembe, „elvégre ünnepelni jöttünk”. Ez a busz – a lányok által elfoglalt – hátsó fertályából is hamar tudatosulna, hiszen elég magas hangerőn ordít a kiezalány, majd a pálinkadal, noha ők nem isznak. Egyelőre. „Aki nem töltötte be a 18 évet az nem ihat, és mindenki csak az én hozzájárulásommal” – közli velük edzőjük. Lengyel Krisztának annyira nem tetszik az ötlet, ezt jelzi is a mesternek, amire Vágónak csak annyi a reakciója, hogy „most vedd úgy, hogy én vagyok az apád”. Ezt Attila bácsinak küldjük – hallatszik a lányok által hozott hangosbemondóból, a busz hátsó feléből Korda Gyuri Reptere előtt, majd az elnökre pillantok, amikor a Béla vagyok című sláger is felcsendül.
Ez kuriózumszámba megy, általában a visszaúton uralkodik hasonló hangulat egy győztes meccs után, most, mivel a bajnoki cím már kézben, az odaút is hangosabbra, mintsem koncentráltra sikerül, árulja el Béla, majd nevetve hozzáteszi, ez még „finomka, de a hazaúton már nem lehet fotózni. A szakmai stáb is vigyáz a mértékre, majd mérkőzés után, mondják. Az odaút végére a lányok is elhalkulnak, elfáradnak. És nem is csupán a fáradság, talán inkább az egész szezon fáradalmai miatt. Ami biztos, hogy a szezon nyomai jól láthatóak már rajtuk. „Összefejeltünk edzésen, de mára már jól néz ki, nem?” – mondja nagy vigyorral az arcán Tósáó Cristina, mikor kérdezem, mi történt a szemével.
Körülbelül a mérkőzés kezdete előtt egy órával érkezünk meg Crevediára. Szürreális körülmények egy bajnoki döntőhöz, mivel a reptér közelében vagyunk, sorban zúgnak el fölöttünk az utasszállítók. Udvarhelyiek töltik meg a mindössze néhány férőhelyes tribünt és a pályát kezelő bácsi, akinek a románját azok sem értik, aki kifogástalanul beszélik a nyelvet.
Nincs fáradtság jutnak eszembe Szalai Ádám – a magyar válogatott Európa-bajnoki-pótselejtező során az öltözőben elhangzott – szavai, amikor megérkezve a helyszínre és a lányok nekifognak az utolsó másodosztályos bajnoki bemelegítésüknek. Mintha nem is lett volna az a néhányszáz kilométer. Külön érdekesség velük kapcsolatban, hogy a székelyudvarhelyi nagycsapatok közül ők utaznak a legtöbbet. Alexandra, Szatmár, Jászvásár, Konstanca, Bukarest – sorolja a célállomásokat Székely János másodedző, hozzátéve, hogy mégis őket illeti évről évre az egyik legkisebb városi hozzájárulás. „Lányok” – mesélik, mivel érvelt egyszer nekik valaki, amikor ezt felrótták.
Pedig ezekben a lányokba van ám kakaó, a buszon odafele a velünk utazó rokonoktól, barátoktól, stábtagoktól hallgatom a történeteket róluk, a zeteváraljai lányról, aki mindennap ingázik iskolába, azután edzésre megy, majd hazaingázik, vagy az árvaházi társukról, aki családot talált a Vasasban.
Mi sem éreztetné jobban, hogy egy családról van szó, hogy Tóth Györgyit is elhívták Crevediára, a csapat egykori kapitányát – aki súlyos betegsége miatt a szezonban nem igazán kapott szerepet – éreztetve, hogy ő is részese ennek az egésznek.
Egy edzés után került a sürgősségire, nagyon kemény fájdalmai voltak, meséli. Kiderült, hogy nagyon rosszak a májfunkciói, de ennél több egy darabig nem. Először a fertőzőre vitték, majd azt hitték, autoimmun betegsége van, így erre kezelték, de az eredményei tovább romlottak. Végül sikerült diagnosztizálni a májbetegségét, és a belgyógyászatra került, ezzel együtt már három hete volt kórházban, és mivel a sport terheli a májat, tudta, hogy a labdarúgói karrierje is veszélyben van. A mai napig kérdés, hogy pályára léphet-e még valaha a korosztályos román válogatottakat sorra megjárt udvarhelyi labdarúgó. Mint meséli, a kórházból kijőve rögtön pszichológushoz ment, nehezen dolgozta fel, hogy egyik napról a másikra nem tudja élni az az életet, amit eddig.
Így esett tehát az udvarhelyiek egyik alapembere ugyan bemelegít a lányokkal, nem szerepel a bírói lapon, amelyet László Béla szorgosan ír az öltöző mellett. Eddig is tudtam, de beszélgetve a stábbal az úton még inkább nyilvánvalóvá válik számomra, hogy Béla nem örvend túl nagy népszerűségnek a sportvezetők körében. Mint Székely János mondja, egyszer kell nála eljátszani a becsületet, ő nem fog utána jópofizni veled, egy elég nyers, de egyenes valaki. „Én azzal egyszer biztos szóba nem állok” – vágja rá, amikor tanácsolják neki a még buszból, hogy kérdezze meg a szövetségi képviselőtől, mi lesz az osztályozó sorsa, miután kiderül, hogy az elsőosztályból két csapat sem vállalja a szereplést a következő szezonban.
Ahogy korábban írtuk, idén megspékelte a versenyszabályzatát a szövetség, ezzel arra kötelezve a másodosztályos bajnokot – jelent esetben a Vasast – hogy a feljutásért osztályozót játsszon. „Ha kell, kivívjuk a pályán” – mondja magabiztosan Vágó Attila. Talán így nehezebb, de ők diplomáciából nem fognak udvariaskodni.
És hatalmas örömömre a lányok sem teszik a pályán, hiába, hogy már kezükben a bajnoki cím. A Bukaresti Fair Play az ellenfél, és azt is mondhatnánk – sőt Vágó Attila később mondja is –, hogy a sportszerűség jegyében vegyük komolyan őket. Igaz, nem indul egyszerűen.
A tikkasztó melegben – amely miatt a játékvezető negyedóránként ivószünetet rendel el – nehezen, húsz perc alatt sikerült csupán megtörnie a jeget a Vasas-lányoknak, ekkor a télen érkező másik magyar igazolás, Török Lilla szerzi meg a vezetést.
Öröm nézni, ahogy összejátszik Horváth Anitával, a csapat kapitányával és ahogy bolondítják a bukaresti védőket.
Ugyanígy Mezőssy Melánia, akinek testcseleit nem igazán sikerült lekövetnie a hazaiaknak, egy nagyszerű lefordulás után ő a második udvarhelyi gól szerzője mindössze egy perccel a Lilla találata után.
Percekkel később Márkus Gréta középre ívelése akad be a bukaresti kapus kezei között. És így tovább… A félidőre már 4-0 az eredmény, a Vásárhelyről hazatérő Krall Timi is feliratkozik a gólszerzők közé.
Mégsem felhőtlenül boldog az öltözőben Vágó Attila – aki szeretné élesen tartani a lányok formáját tudván, hogy lehet, hogy idén egy osztályozóra is sor kerül majd a Vasasnak. Igaz, ezzel kapcsolatban több a kérdés, mint a válasz, de nekik arra kell készülniük, hogy lesz mérkőzés.
„Annyit kérek tőletek, hogy ne álljatok meg. A név kötelez. Látjátok, milyen szép megmozdulásaink voltak: átlövésgól, szögletvariációk. Ezekből mérkőzéseket lehet nyerni majd a női elsőosztályban is. Tiszteljük meg az ellenfelet, tegyünk meg mindent és rúgjuk be a helyzeteinket” – mondja Vágó.
És egy utolsó ölelkezés után a lányok kimennek a pályára és megtisztelik az ellenfelet. A második játékrész 51. percében indul el a gólgyártás, és nem is állnak meg ötnél, megduplázzák azt. Hornok Réka, majd Tóásó is feliratkozik a gólszerzők közé, majd a csereként beálló brazil támadó, „Maki” de Moraes is. 0-10 áll az eredményjelzőn a mérkőzés végét jelentő sípszó pillanatában, amikor a partvonal mellől a Vasas cseréi és stábja örömittas kiállítással rohan be a pályán lévő társakhoz, hogy elkezdődjön a bajnoki címmel járó nagy örömünnep.
A zömében udvarhelyi közönség is kapott a pezsgőből, amíg a lányok beizzították a hatalmas hangfalat, átvették a bajnoki érmeket, és magasba emelték az ekkor már pezsgőtől ragadó bajnoki trófeát.
Vágó Attila sem ússza meg, az edző háta jócskán kap a pezsgőből.
A nagy ünneplésben még én is kapok egy bajnoki, igaz női trikót a crevediai pályán tartott hatalmas fotózkodás közben, ahová, mint utólag – már a buszban ülve – kiderült a zsandárokat is kiküldték az ottlakók. „Miért költöznek a focipálya mellé?” – tesszük fel a költői kérdést a buszon.
Igaz, ekkor kevésbé izgatja a társaságot, akik a szívüket ugyan otthagyták azon a crevediai pályán, már hazafelé robogtak a buszon, ahol akkora buli kezdődött, hogy a magyarul nem tudó brazil légiós is a magyar dalokat énekelt a pezsgőtől ragadó bajnoki pólók és kupa társaságában.