Fotó: HODGYAI-Lőrincz Eszter
Kollégáink, Emőke és Timi is részt vesznek a szavazatszámláláson, a helyszínről jelentenek. Emőke a Vakok és gyengénlátók iskolájában, míg Timi a Bocskai Házban van.
Timi 20 óra 5 perckor jelenti,
A Bocskai Házban Demeter István várja az eredményeket. Az Under Armour póló most sem maradt otthon. Utolsó pillanatban hívták, hogy ide kell jönni, nem volt már ideje átöltözni.
Itt vannak még Berde Zoltán, Darabont Ede Gergő és Ferencz Csaba tanácsosjelöltek is. Bethlenfalva volt a leggyengébb, a KözTérben voltak a legtöbben, azt mondja Berde.
Emőke 20 óra 17 perckor jelentkezik a terepről.
Az idő lejárt, a szavazókörzetek ajtajai bezárultak, elkezdődött a számlálás. Jobban mondva, egyelőre csak az üres szavazólapok anulálása: piros pix-szel egy nagy X, vonaltól vonalig – hangzik el a parancs a Vakok és gyengénlátók iskolájában felállított szavazópontnál, ahol öten számolják a sok-sok papírost.
A sajtót csak azzal a feltétellel engedték be, hogy sem videó, sem kép, sem hanganyagot nem készít, és csak három méter távolságról szemléli a történéseket. Illetve addig, amíg nem végeznek, se ki, se be az épületből.
Hogy ne legyen olyan nagyon uncsi, a polgármesterjelölteket is kirendelték egy-egy olyan körzethez, ahol van sajtó. A Vakok és gyengénlátók iskolájánál Szakács-Paál István lesi izgatottan, mi lesz.
20:22-kor a Bocskai Házban
az el nem használt papírokkal végeztek. Most szépen egymásra rendezik előbb a tanácsosok, majd a polgármesterek szavazólapjait.
20:30–kor a Vakok és gyengénlátók iskolájában
elfogynak az anulálásra váró üres szavazólapok, 563-at húztak át pirossal.
Szépen mindent elpakolnak, aztán következik a polgármesterjelöltek doboza. Egy-egy papírra felírják a jelöltek neveit, majd ahogy nyitják a szavazatokat, úgy teszik ahhoz a névhez, akié a szavazat, akkor számolnak, amikor a vegére értek.
Az elején Szinusz jócskán vezet a papírhalmazt látva, azt mondja, azt a hírt kapta a Septimiából, hogy ott is vezet. Dömének is szépen gyűl, Foreszt egyelőre alulmaradt.
20:44-kor Timi jelenti:
A Bocskai Házban polgármesterek szavazólapjaival kezdenek, név szerint különválogatják a lapokat.
20:50-kor Emőke jelenti:
kifogyott a láda, a papírtornyok szépen felfejlődtek egymás mellé. Döme szavazataival kezdik a számlálást, az eredmény: 58 szavazat.
Hat szavazólap volt érvénytelen.
Pár perc múlva megvan Foreszt eredménye is: 71 szavazat.
Végül toronymagasan, 297 szavazattal Szinusz viszi a pálmát a szavazóközpontban.
21:06-kor háromszori újraszámolás után megvan az eredmény a Bocskai Házban:
507 szavazat Szakács, 178 Ilyés, 108 Demeter, 18 hibás. Eredetileg 808 szavazólapot számoltak össze, az előzőek összege azonban 809, ezért a sokszori újraszámlálás. Azt sejtik, az elején számolhatták rosszul.
Most a tanácsosjelöltek szavazólapjait számolják.
21:13-kor a Vakok és gyengénlátók iskolájánál is
előkerült a tanácsosjelöltek doboza. Előbb azt nézik, érvényes-e a szavazat, csak utána jöhet a számlálás. 17 érvénytelen szavazólapot adtak le.
21:29-kor Timi jelenti, hogy a Bocskai Házban
megint ellenőrizték a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat. Az eredmény maradt, összekötözték a papírokat, és dobozba tették őket.
21:33-kor Emőke jelenti, elkezdték számolni a tanácsosjelöltek szavazatait.
Egyvalaki olvassa, a többiek egy táblázatban jegyzik a szavazatok számát, négy vonal egymás mellé, az ötödik áthúzza stílusban.
21:46-kor az iskolában telefonon hívják Szinuszt,
nincs ám büntiben addig, míg minden szavazatot megszámolnak, elég ha megvárja a polgármesteri jelöltség számait. Pattan is és megy a Vekkerbe, ahol már javában zajlik a buli.
22:00-kor a tanácsosokra leadott szavazatokat számolják
az iskolában. Előbb ellenőrzik, hogy mindegyik érvényes legyen. Egyikük olvassa a tanácsosok neve mellett szereplő számot, a többiek jegyzik. Ez eltart majd egy darabig.
23:55-kor a Vakok és gyengénlátók iskolájában a végére ért a szavazatszámlálás,
összesen 432 darab érvényes szavazatot számoltak össze. A lezárt dobozokat a KözTér irodába fogják szállítani. Az eredmény betűrendben a következő:
- Antal Csilla 61
- Arros Orsolya 114
- Bálint Attila 63
- Benedek Alexandra 25
- Benedek Árpád Csaba 79
- Berde Zoltán 57
- Boros Viktória 39
- Darabont Ede-Gergő 41
- Dávid Endre 32
- Deák Szilárd 12
- Demeter István 80
- Derzsi László 92
- Elekes Gyula 39
- Ferencz Csaba 34
- Dr. Geréb László 155
- Hajdó Csaba-István 102
- Ilyés Szabolcs György 102
- Jakab Zoltán 49
- Kakassy Norbert 95
- Korodi-Vass Irma 19
- Kováts Attila 13
- László Zsolt 55
- Nagy Csaba 43
- Nagy-Molnár Tamara 47
- Pál Boglárka 57
- Pui Nándor 53
- Dr. Simon Károly 48
- Dr. Simon Mária-Tímea 50
- Szakács-Paál István 199
- Tornai Szilárd 55
- Dr. Tubák Nimród 55
- Zsombori Csongor 54
FIGYELEM
A cikket közszolgálati természeténél fogva minden látogatónk szabadon olvashatja, de ha támogatni szeretnéd munkánkat, megteheted itt egy előfizetéssel. Most épp akciós: az éves előfizetéssel 5 hónapot ajándékba adunk.