Folytatjuk az RMDSZ előválasztására jelentkező tanácsosok bemutatását. Hétfőn 15 óráig 25-en jelentkeztek a tanácsosi tisztség betöltésére, és az eddigi kettő után egy új polgármesterjelölt is megjelent a színen. Aki nem annyira új már a közéletben, de eddig még nem lépett egészen előre.
Ismerkedjenek meg az RMDSZ Dávid Endrével, Pui Nándorral, Berde Zoltánnal, Nagy-Molnár Tamarával és Dr. Tubák Nimróddal.
Hétfő este 19 órától azt is megtudjuk, hogy kiknek az iratait találta rendben a Ladányi László Zsolt, Incze Csongor és Szakács Tiborból álló választási bizottság.
A székelyudvarhelyi önkormányzatban a törvény szerint 19 képviselő lehet, hogy a 25 eddigi jelentkezőből ki kerül az RMDSZ listájának élére, ki lesz a polgármesterjelöltje, az az április 7-ei előválasztáson dől el. A múlt héten Pál Boglárka, Tornai Szilárd, Jakab Zoltán, Zsombori Csongor, László Zsolt mutatkozott be, akik nem hagynák a pezsgőt, a focit és az iskolát.
A többi, nem RMDSZ-es politikai szereplő úgy tűnik, egyelőre kivár.
Dávid Endre: eltüntetni az apró gondokat, mint a homokozóban lelt macskaszart
Dávid Endre azzal írta be Székelyudvarhely történetébe, hogy a 2020-as választási vitán kilenc zsiráf vásárlását javasolta volna az önkormányzatnak, ha 2,5 millió lejt kellene hatékonyan elkölteni. Ez fellendítené a turizmust és a város imidzsét is egy vagányabb, merész, állatbarát irányba tolná el. Azóta kevésbé állatbarát, a macskákkal gyűlt meg a baja, akik nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a homokozó nem macskaalom.
Az ifjú politikus 1990-ben született Székelyudvarhelyen, itt végezte tanulmányait, mielőtt Kolozsváron tanult politológiát, majd marketinget a csíkszeredai Sapientián. Világot járt, tanult Dániában, dolgozott Amerikában, önkénteskedett Afrikában.
Forrás: Székelyudvarhelyi RMDSZ Facebook-oldala.
Második mandátumának futna neki, úgy érzi, ahhoz képest, hogy kisebbségben volt pártjával az udvarhelyi önkormányzatban, hat tanácsossal is eredményesnek értékeli a munkájuk.
Sikerült kitisztíttatniuk a Bethlen negyedi posta mögötti teret, új szemetest rakatni oda, egy homokozót is az ottani, még most is eléggé elhanyagolt játszótérre, vagy ott van a sakkasztal is, amely az emberek ötletei alapján helyeztek ki, de elmondása szerint nekik sikerült megvalósíttatniuk – sorolja. „Mióta itt van a KözTér iroda azóta érezhetően jobban tudjuk az önkormányzati munkánkat végezni” – mondja.
Továbbra is azt tartja fontosnak, hogy az emberek apró ügyeit vállalják fel és oldják meg. Sok tennivaló van: a játszóterek helyzetének felkarolását tartja még fontosnak egy négyéves kislány, és egy hamarosan születendő kisgyerek édesapjaként. Nem tartja helyesnek, hogy a 21. században a gyerek a macskaszarban turkáljon a homokozóban.
A következő mandátumban többséget és így több eredményt is remél.
Pui Nándor: ne halljuk többet, hogy büdös cigány
Pui Nándort talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné Székelyudvarhelyen. Igazából az ideális politikusjelölt, mert kenyeret is, cirkuszt is tudna biztosítani szakmája szerint a népnek. Eredetileg pékmesternek tanult, azonban a zenei munkásságával vált ismertté a roma származású gitáros-énekes, aki Székelyudvarhelyen született 1964. január 3-án. Nyolc éve, 2016-ban már próbálkozott függetlenként bejutni az önkormányzatba, akkor 4 szavazaton múlt a sikere, a fellebbezésnél elő is került még 8 érvényes szavazat, ám a választási bizottság megszűnt, mire beértek a szavazatai Csíkszeredába – mondja.
Akkor a kudarc nagyon megviselte, most is gondolkodott rajta, hogy jelentkezzen-e, végül úgy döntött, hogy a roma közösségnek szüksége van érdekképviseletre a tanácsban. Hogy miért harcolna tanácsosként? A romák által lakott településrészek infrakstruktúrájának rendbetételéért, a lakhatási feltételek javításáért, ne legyen sár, tudjanak a gyerekek tisztálkodni, mielőtt iskolába mennek, senki se hallja többet az iskolában, hogy „büdös cigány”, válaszolja. Azt szeretné, hogy a roma iskola szűnjön meg, szerinte nem tanulnak egymástól jót a roma gyerekek, felgyorsítaná az integrációs folyamatot, ha ők is abba az iskolába járhatnának, ahová a többségi társadalom gyermekei. Egy roma gyereknek 5-ször annyit kell teljesítenie, bizonyítania, hogy elfogadják, állítja Pui Nándor, aki szerint már az is jelentős eredmény lenne, ha 20-ból 5 gyermek egy generációból iskoláztatva lenne.
Nagy-Molnár Tamara: a szülők problémái az én problémáim is
Lehet, hogy Udvarhelyen kevesen tudnak róla, de Nagy-Molnár Tamarának komoly politikai múltja van. Diákként lett az RMDSZ önkéntese, és vett részt politikai kampányokban. A székelykeresztúri származású kétgyerekes édesanya kilencedikesként került Udvarhelyre, ahol a tanítóképző diákja volt, aztán közgazdaságtan, majd politikai marketing mesterit végzett. Románia 2007-es csatlakozása az Európai Unióhoz fordulópontnak számított, attól az évtől kezdték el az akkoriban frissen létesült kommunikációs kar diákjait bevonni szakmai gyakorlatra, önkéntesnek bevonni a választási kampányokba. Egy év önkéntes munka után megüresedett a Communitas Alapítványnál egy titkári állás, ahová meghívták Tamarát dolgozni, azután pedig a Communitas programfelelőse lett. Családalapítás okán költözött Székelyudvarhelyre, két kisfia született, és utána civil szféra politikamentesebb oldalára váltott. A Vándormozi programfelelőse, majd az SZKA adománygyűjtő-felelőse lett.
Mivel korábban egy évtizeden át az RMDSZ több kampányában, rendezvényén is dolgozott, mint az országos választások vagy a szatmári helyhatósági, illetve képviselőválasztás, vagy az RMDSZ kongresszusa, van rálátása az országos szervezet működésére, illetve kiterjedt kapcsolatrendszerrel is rendelkezik.
Most úgy látja, hogy vannak olyan személyek a helyi RMDSZ csapatában is, akikkel szívesen együtt dolgozna. Kisgyerekes anyukaként rálátása van a szülők problémáira, átérzi azokat, lennének javaslatai, ötletei a gyermeknevelés, oktatás, ifjúsági sporttevékenységek területén, és motivált is ezekben a témakörökben, hogy önkormányzati képviselőként felemelje értük a hangját.
Berde Zoltán – belenőttem a közéletbe
Lassan veteránnak számít az önkormányzati képviselőtestületben a harmadik lezárt mandátumával, pedig 2008-ban ő volt a legfiatalabb tanácsos. Bele is égett a politikus szöveg: „a közigazgatásban szerzett tapasztalatait kívánom kamatoztatni, az elkezdett munkát folytatni”. A közösségért végzett munkába „belenőttem, a szívemhez közel áll, hiszen édesapám is mindig több közösségi feladatot vállalt, mint amennyi lelkészként a munkakörébe tartozott volna. A református egyház főgondnokaként és tömbházfelelősként is azon van, hogy azoknak a közösségeknek megoldódjanak a problémái, amelyeknek a tagja. Volt már többségben Bunta Levente polgármestersége idején, és ellenzéki frakcióban is, az előbbit hatékonyabb pozíciónak látja, ezért szeretne egy polgármesterrel és egy jó csapattal többségbe kerülni újra.
A legnagyobb sikerének a játszóterek témájának hangsúlyosabbá tételét tartja, az első mandátuma során újult meg a városi sétatér játszótere (a favonatos, gömbfa-elemes játszótér, ami azóta már másodszor újul meg). A legnagyobb kudarcának pedig azt látja, hogy nem sikerült a szejkei csatornázás ügyét megoldani az RMDSZ-frakció hangsúlyos melléállása ellenére sem. Úgy gondolja, hogy konstruktív ellenzék voltak, sikerült olyan témákat felszínre hozni, amiket szőnyeg alá söpört a polgármesteri hivatal.
Dr. Tubák Nimród – altatja a betegeket, ébresztené az egészségügy problémáira a várost
A rossz alvóknak biztosan érdekes az az ember, aki az altatás mestere, és még azt is el tudja altatni, aki nem is akar aludni, nemhogy azt, aki nem tud.
Dr. Tubák Nimród 1990-ben született Kézdivásárhelyen, a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen tanult általános orvosnak, majd a Semmelweis Egyetem egészségügyi menedzsment szakán mesterizett, doktori címét 2020-ban szerezte meg a Közegészségtan tanszéken. Ugyanettől az évtől dolgozik Székelyudvarhelyen, 2022 óta a városi kórházban aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvos, 2023-tól pedig a vértranszfúziós részleg vezetője.
Mind egészségügyi, mind politikai területen aktívan részt vesz a közéletben már több mint egy évtizede, mondhatni gyűjti a tisztségeket: a Hargita megyei Orvosi Kollégium vezetőtanácstagja jelenleg és a Székelyudvarhelyi Városi RMDSZ alelnöke. Diákévei alatt volt már Maros megyei parlamenti képviselőjelölt, a Maros Megyei Egyeztető Tanács elnöke, a vásárhelyi RMDSZ alelnöke és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke. Hogy csak néhányat említsünk.
Gyerekként asztalitenisz versenyző volt, a klubok közti szoros kapcsolat révén évente többször is Udvarhelyre látogatott. Egy dinamikus, jó emberek által lakott, magyar többségű városként maradt meg benne a város. „Amikor 2019-ben döntenem kellett, hogy melyik székelyföldi várost választanám, akkor a gyerekkori élményeim alapján nem volt nehéz a döntés. Tudtam azt is, hogy nagy szükség van altatóorvosra Székelyudvarhelyen. Az intézmény akkori vezetése pozitívan bírálta el a kérésemet, és a munkatársak is befogadóak voltak. Megtetszett, megszerettem, mind a munkaközösséget, mind az udvarhelyi közösséget.
Továbbra is fontos számomra a gyógyítás, de fontos az is, hogy az egészségügyi intézmények is legyenek képviselve a döntéshozók asztalánál – indokolja, hogy miért jelentkezett tanácsosjelöltnek.