Ismét sor kerül az Erdélyi Táncháztalálkozóra Székelyudvarhelyen, szeptember 8–10. között. Népzenétől lesz zajos a város, pörögni fognak a szoknyák, lesz itt minden ami három napba belefér: kiállítás, előadás, filmvetítés, kézműves vásár, gyerektáncház, néptáncoktatás, hazai és külföldi néptáncegyüttesek előadásai, borkóstoló és táncház.
Az esemény mottója: Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó.
Részletes program
Szeptember 8., csütörtök
18:00 – 45 éves a Kolozsvári Táncház fotókiállításra invitálják meg az érdeklődőket a művelődési házba.
19:00 – A Maros Művészegyüttes és a Spectrum Színház közös, Boldog Nyárfalevél című produkciója lesz látható a művelődési ház színpadán.
Szeptember 9., péntek
17:00 – sor kerül a felvonulásra, a menet a Patkóból indul.
18:00 – több párhuzamosan futó program is kezdetét veszi: a városi park nagyszínpadán fellép a szlovákiai Generáció Táncegyüttes. Eközben szintén a parkban meglátogatható a kézműves vásár, a borudvar és Csiporka játszó- és alkotótér.
21:00 – három helyszínen is táncház lesz, ugyanekkor a művelődési házban az Isteni kéz című filmet vetítik.
Szeptember 10., szombat
10:00 – folytatódik a városi parkban az előző nap már megnyitott kézműves vásár, be lehet nézni a borudvarra, a Csiporka játszó- és alkotótérre.
11:00 – Világhírű Redever táncjáték gyerekeknek a Háromszék Táncegyüttes előadásában a művelődési házban. Szintén ebben az órában különböző néptáncegyüttesek lépnek fel a városi park nagyszínpadán.
12:00 – Benedek Árpád, a Sorgolya zenekar tagja tart hangszersimogatót gyerekeknek a Néptáncműhely próbatermében.
13:00 – néptáncoktatás zajlik a Dzsungel nagytermében Kiss Zsolt és Tálas Ágnes vezetésével, a terítéken feketelaki táncok lesznek.
16:00 – a Néptáncműhely próbatermét a felnőttek veszik át, Orbán Ottó borász borkóstolót tart.
18:00 – A záró gálának a Sportcsarnok ad otthont, az Üsztürü zenekar 30 éves lett.
21:00 – a pénteki naphoz hasonlóan, táncház és filmvetítés várja az érdeklődőket.