Néhány héten belül, valamikor márciusra lehetséges, hogy egy ezrelékre visszaesik az ország fertőzöttsége, és akkor jelentős enyhítések lehetnek: a zöldigazolvány, akár a veszélyhelyzet eltörlése. A maszkviselés viszont az utolsó korlátozások között lesz, amelyeket feloldanak – nyilatkozta Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a Digi24-nek.
A járványügyi korlátozások jelentős részének feloldása után csak javasolt lesz a beltéri maszkviselés, nem fogják kötelezni azt – jelentette ki szombaton Besztercén az egészségügyi miniszter. Rafila leszögezte: akkor fogják elrendelni a veszélyhelyzet megszüntetését, amikor a járványügyi mutatók a vírus közösségi terjedésének leállásáról fognak tanúskodni.
A miniszter ismételten hangsúlyozta a koronavírus elleni oltás fontosságát, főleg a kockázati csoportokba tartozók esetében, a betegség súlyos formáinak elkerülése érdekében, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.