A medve-ember kapcsolat, együttélés nem alakult jól az elmúlt időben. A média folyamatosan informál betörésekről, vadkárokról, néha tragikusan végződő estekről. Beszélünk róla egymással, mindenkinek megvan a véleménye a kérdésről, tudni véljük azt is, hogyan kellene kezelni, megszüntetni a feszültséget.
Mi történik akkor, ha a mackó állandó látogatója településünknek?
Bőven akadnak esetek már idén is, melyek alapján kijelenthető: nem tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket, a létező medvemenedzsment nem működik, és ez elégedetlenséget vált ki a helyi lakosság körében. Ezen kell változtatni modern eszközökkel. Különféle táborok vannak, halkabbak, hangosabbak.
Szabó Apor fotója
A leghangsúlyosabban talán a gazdák érdekei, álláspontjai jelennek meg a médiában: kár éri őket a munkájukban, félnek a medve által látogatott helyektől. Rajtuk kívül markáns véleménnyel rendelkeznek a vadászok, erdészek, környezetvédő szervezetek, turizmusban érdekelt vállalkozók.
Közös megoldást keresnek
Ezeket az érintett társadalmi csoportokat ültette egy asztalhoz egy szakértőkből és intézményekből álló csoport, Hargita Megye Tanácsa, a Pogány-havas Natura 2000 Gondnokság és Hargita Megye Tanácsának Tájgazdálkodási Munkacsoportja, akik egy az Európai Bizottság által megrendelt kísérleti projektbe kapcsolták be Hargita megyét.
Sólyom Andreát kérdeztük a fejleményekről, aki – a témában függetlenként – levezeti ezt a beszélgetés-sorozatot.
A medve-ember konfliktus gyökerét keresik, azt, hogy mit lehet tenni, hogy fenntartható módon tudjunk gazdálkodni a medvével mint erőforrással. Mindenki érdekeit szem előtt tartva cselekedni, nem a szubjektív szempontok, hanem közösen elfogadott kritériumrendszer alapján.
Miért tartották fontosnak elindítani ezt a projektet Hargita megyében?
Van egy olyan helyzet, amiben Hargita megye, Székelyföld fokozottan érintett, mivel itt él a hazai medveállomány jelentős része is. A felmerült medve-ember konfliktus lassan orvosolható, a jogszabályi változások nehézkesek, érdekek ütköznek, az intézmények rugalmatlanok. 2016-ban betiltották a vadászatot, azóta csak a veszélyes medvék kilövésére adnak engedélyt. A vadászoknál jövedelemkiesést, az állományszabályozás megszűnését, a gazdálkodóknál fokozott vadkárt jelent. Vadkárok esetében az ügyintézés nem hatékony, energiaigényes. Lehet várni az országos szabályozásra, megfelelő szakpolitikai döntésekre, de közben történnek az esetek – vázolja fel a beszélgetés elindításának okait Andrea.
Az érintettek úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik az irányítást, megpróbálnak, helyi, regionális megoldásokat találni a felmerült problémákra, amíg megszületik az országos válasz. Nem ennek ellenében cselekszenek, hanem azzal összhangban.
Melyek a legnagyobb problémák a beszélgetések alapján?
Nem tudjuk a medveállomány pontos méretét, összetételét. Mindenkinek szüksége van olyan tudományos szempontból elfogadható adatokra, amiből ki lehet indulni. Addig, amíg nincsenek részletes információk a medveállomány méretéről, összetételéről, dinamikájáról, addig nehéz a fajjal való gazdálkodást megtervezni, viszont addig is sürgősen foglalkozni kell az emberközelhez szokott, károkat okozó medvékkel, kármegelőzéssel, a károk megtérítésével, oktatással, a lakosság által jelenleg viselt terhek enyhítésével.
A másik lényeges tény: borzasztóan működik a vadkárok kárpótlásának ügyintézése. A medve esetében a károkat a Környezetvédelmi Minisztérium téríti meg, nagyon sok papírmunka és utánajárás kíséretében, ami miatt sokan úgy döntenek, hogy nem igénylik a kártérítést. A háziállatokra támadó medvék esetében a beavatkozás jóváhagyásához szintén túlzottan sok dokumentációt igényelnek, a döntés legtöbbször hetekkel vagy akár hónapokkal a kár bekövetkezte után történik meg, ami szinte lehetetlenné teszi a problémát okozó medvének a kiemelését.
Szabó Apor fotója
Gyors beavatkozásra embert érintő támadások esetében volt példa, de vannak jogszabályi hiányosságok az embert érintő sérülések, netán haláleset kapcsán, mostanig ezekre nem tért ki a törvény, jelenleg folyamatban van ezeknek az eseteknek a jogszabályozása, ugyanúgy a vadállománnyal kapcsolatos közúti balesetek körüli joghézagok pótlása is.
Ugyancsak hiányos volt a belterületeken történő beavatkozások szabályozása, csak a csendőrség léphetett közbe, ezen könnyítettek, lehetővé téve a vadásztársaságok beavatkozását is. A tervek szerint a csendőrség kötelékében képeznének ki személyzetet a medvével kapcsolatos sürgősségi beavatkozásokra, aminek az a nehézsége, hogy ez egy speciális feladat, amire mostanig a csendőrségi személyzetnek nem volt alapképzettsége, és kérdéses, hogy ez a jövőben mennyire tud hatékonnyá válni.
Milyen megoldások rajzolódtak ki idáig, vannak konkrét javaslatok a résztvevők részéről a fent említett problémák megoldására?
Fontos a kármegelőzéssel foglalkozni. Nem minden esetben kell új dolgokat kitalálni, nagyon sok nemzetközi, esetenként romániai jó példa is van, ugyanakkor a régi praktikák egy része is működik.
Az egyik leghatékonyabb eszköz a megfelelően felszerelt és karbantartott villanypásztor, aminek a használata terjedőben van Székelyföldön is. Esztenákon a megfelelően kiképzett és tartott pásztorkutyák nélkülözhetetlenek. A vadgazdálkodásban használt vadföldeknek és etetésnek is nagy szerepe lehet. Nagyon fontos lenne, hogy olyan települések esetében, ahova rendszeresen bejárnak medvék, lassan kizárjuk a lehetőségét annak, hogy a medvék táplálékhoz jussanak: megfelelő hulladékgazdálkodással, medvebiztos kukákkal és a felelőtlen emberi viselkedések, etetések elleni szigorú fellépéssel.
Ha pedig már megtörtént a kár, akkor legyen kihez fordulni. Legyenek intervenciós csapatok, megfelelően kiképzett, felszerelt személyzettel, hogy azonnal segíthessenek a helyszínen. Az önkéntes tűzoltóságok működésének jó példáit is fel lehetne használni ehhez. Az állattetemek elszállítása is egy ködös terület, szervezéssel, költségekkel, bonyodalmakkal jár.
A legjobb külföldi példákat Észak-Amerikában láthatjuk, bár más körülmények között, de sok mindent el lehetne lesni. Amikor a medve először megközelíti a települést, közel megy a turisztikai létesítményekhez, akkor zajjal próbálják meg onnan elijeszteni. Második alkalommal altató, vagy fájdalomlövedékkel tartják távol az állatot. Harmadik alkalommal kilövik. Szükség lenne megfelelő szabályozásra nálunk is.
Az imént hangsúlyoztad a régi praktikákat a kármegelőzésre. Régen mintha jobban érezték, tudták volna az együttélés szabályait az emberek a környezetükkel. Tudjuk, hogy mit kell csinálni, ha medvével találkozunk?
Kevés tudományos kutatás született ebben a témában, nem igazán keltette fel a társadalomkutatók figyelmét ez a terület. A meglévők arról tudósítanak, hogy eltér a város és falusi lakosság álláspontja medve kérdésben. Egy kissé sarkítva, a városiak között többen vannak, akik inkább örvendenek a medvéknek, óvni szeretnék őket. A falusiak között viszont felülreprezentáltak azok, akik veszélyes, vérengző fenevadaknak tartják a medvéket. Valahol a kettő közötti álláspont lenne egészséges. A lényeg talán a régi tudás kikopásában keresendő, nincsenek élő történetek, sztorik a medvével való találkozásokról, amelyek az együttélést megkönnyítették, lehetővé tennék. Ezt nem olyan egyszerű pótolni, mint a villanypásztor telepítését, de el kell kezdeni.
Óvakodni kellene a medvék által gyakran látogatott helyektől, nem szelfizni, vagy videózni, hogy ni, mekkora szenzáció, medve van az erdőben.
Az oktatás az egyik legsürgősebb terület, szükség van a lakosság, turisták, gazdák informálására – mutat rá Sólyom Andrea.
