Fotó: SZILÁGYI ISTVÁN

Helyszín: Székelyudvarhely. Időjárás: tűző nap. Időpont: az általános tanügyi sztrájk második napja, május 23-a, kedd. Alaphelyzet: az oktatási intézmények zárva, ezt minden kapunál tábla jelzi, miközben a városközpont, a sétatér tele élettel, kisgyerekekkel sétáló felnőttekkel meg jövő-menő kamaszokkal. Az udvarhelyieket, elsősorban tanügyi alkalmazottakat, kis- és nagydiákokat meg szülőket, nagyszülőket kérdeztük arról, hogy érintettként mit is tudnak, gondolnak a sztrájkról, a követelésekről és a következményekről. 

Szégyenlős Anonymus

Bár azt hinnénk, alig várják, hogy kiállhassanak magukért a tanügyisek, mégis őket a legnehezebb megszólítani. Mindenhol kihasználják a zárt kaput, a tanáriból senki nem akar előbújni, és ahol véletlenül mégis egymásba botlunk, vagy nem nyilatkoznak, vagy csak névtelenül – mondván, ők nem akarnak „szerepelni”. S bár mindannyian állítják, hogy személy szerint támogatták a sztrájkot, meglepően visszafogottan, már-már szégyenkezve vállalják fel. Határozott kiállást igazából nem látunk senkinél. Talán azért, amit néhány pedagógus szóvá is tesz: tisztában vannak azzal, hogy a sztrájk terhet ró diákra, szülőre, az államra, a magánszektorra is. Szóval érezhetően kényes téma számukra a fizetésemelés, nem szívesen beszéltek a számokról sem, hogy mégis mennyi volna szerintük az elég. 

Névtelenül bár, de egy pályakezdő tanár elmondja, hogy a 2.450 lejnyi havi fizetés a környéken még éppen elég a megélhetéshez, de például Kolozsváron a szintén pályakezdő kollégái hónap végén mínuszba jönnek ki.  

Egyetlen, már nyugalmazott tanárt sikerül rábírni arra, hogy a nevét vállalva nyilatkozzon, a 69 éves Róth András Lajos történészt, könyvtárost. A fennálló helyzet „egy ősrégi probléma, a tanár, a tanító, az mindig is a nemzet napszámosa volt, mindig a legkevésbé megfizetett. Ha az ember nem érzésből, a lelkéből csinálja, akkor ne csinálja. Persze a mai világban a pénz is sokat számít, és az ember jobban tud lelkesedni, ha van pénz a zsebében.” Szerinte is személyfüggő, hogy mennyi az annyi, s bár úgy hiszi, a tanügynek nem a pénz kellene, hogy legyen a mozgatórugója, tagadhatatlan, ha az embernek több pénze van, jobban eleget tud tenni az elvárásoknak. 

„Minden társadalmi rétegnek megvan a saját nehézsége, problémája, én úgy látom, hogy a ‘90-es évek előtti rendszer egy nagyon rossz rendszer volt, de ez semmivel sem jobb […] Szarban van a tanügy, mint minden, nem vagyunk jó állapotban. De a sztrájknak nem lesz eredménye, mert állami szinten nincsenek olyan lehetőségek, hogy mindenki igényét ki tudják elégíteni. Ez társadalmi feszültségeket fog szülni. Elítélik a tanárokat, hogy mennyi szabadságuk, vakációjuk van, megtartják a napi 4-5 órát és azzal annyi” – mondta el gondolatait Róth.

„Nem tudom megmondani, hogy mennyi az elégséges, de amit adnak, az biztosan nem elég”

A ügyeletet teljesítő kisegítő személyzet kiállása még annyira sem meggyőző, mint a tanároké, mintha ők maguk sem hinnék el, hogy számít a szavuk, mintha csak sodródnának. Persze, őket is megkérdezték, hogy akarják-e a sztrájkot, és igennel is válaszoltak, ez igazából a tanárok sztrájkja, nem kommentálják a döntést, csendben végrehajtják, ha egyszer így döntöttek. 

Próbáltuk megtudni tőlük, mégis mennyi lenne az annyi, mi az a fizetés, amit méltányosnak éreznek mint kisegítő személyzet. „Nem tudom megmondani, hogy mennyi az elégséges, de amit adnak, az biztosan nem elég” – mondja a Ficánka Napköziotthon egyik alkalmazottja. Konkrét számokról nem szívesen beszél sem ő, sem a kollégája – egyikük sem vállalja a nyilatkozatát névvel –, annyit mondtak el, hogy amikor 5 éve alkalmazták őket, a fizetésük nem érte el a 2.000 lejt, az évek során csak 200 lejjel emelkedett a bérük, esetükben nem számít a régiség. Bár a szakács álláshoz elvileg kell a diploma, nem fizetik meg, ahogy a dadaképzős végzettséget sem, épp ellenkezőleg, a hiánya nem okoz gondot alkalmazáskor. Az országos szinten emlegetett 4.000 lej körüli bért tartanák ők is elégségesnek.

A következő óvodában, a Zsibongóban sincs szerencsénk pedagógusokkal találkozni, és az őrt álló személyzet is nagyon zárkózott. Látszik, hogy nem igazán tudnak mihez kezdeni a helyzettel. „Sztrájkolunk, mert a pedagógusok sztrájkolnak, de amúgy biztos nem tenném” – feleli az egyik alkalmazott, aki neve elhallgatását kéri. A fizetésekkel kapcsolatban bár egyetért azzal, hogy több kellene, de szerinte abból is meg lehet élni, amit most adnak, „amíg a családot el kell tartani, több kell, de amikor kirepülnek a gyerekek, elég a 2.500 lej is”. Az ügynek egy másik, ritkán felmerülő folyományát is felveti, hogy kéne a több pénz, de honnan? „Az állami fizetésekkel most rá fogják kényszeríteni a magánszektort is, hogy nagyobb fizetéseket adjanak, hogy felvegyék a versenyt, de egy magánvállalkozónak ez nehéz. Előbb viszont az állam kell, hogy előteremtse a pénzt” – utal arra hogy az előteremtés az adókból fog megtörténni, ami szintén a magánszektort fogja terhelni.

Minket ki fog sajnálni?

Hogy a tanügyi berkekben nincs konszenzus a sztrájk körül, az a Marin Predában tűnik fel igazán, ugyanis ott minden a normális program szerint zajlik, sőt, éppen földrengésszimulációt tartanak, meg olimpiászra készülnek – mintha mi se történne máshol az országban.

Az indoklásért egy tanárhoz vezetnek, aki szakszervezeti tag, egyáltalán nem akar nyilatkozni, de kis idő elteltével mégiscsak kibukik belőle a frusztráció. Elmondta, úgy volt, hogy ők is részt vesznek majd a sztrájkban, ehelyett sorra lépett vissza mindenki, még azok sem vállalták be, akiknek szerinte nincs vesztenivalójuk, akik ki kellene álljanak magukért, legalább a fiatalok. „Bár egyszer mi is kellene számítsunk, hadd tegyük egyszer előre a saját érdekeinket. Sokan sajnálják az érettségizőket, de minket ki fog sajnálni?” – ad hangot a tehetetlen keserűségnek.

„Abban reménykedem, hogy azt, amit sztrájkolnak, nem kell, hogy újrajárjuk”

A kisdiákok jellemzően kevesebbet tudtak a sztrájkról, inkább minivakációként fogják fel. A nagyobbak valamivel többet tudnak és számolnak a hiányzással járó következményekkel is. Többé-kevésbé megértőek a tanárokkal, az idősebbek egyenesen kritikus hangot is megütnek. 

A Csereháton lépten-nyomon kisiskolásokba botlunk, akik lelkesen újságolják, hogy azért játszhatnak, focizhatnak, mert nincs iskola, a tanárok sztrájkolnak. Amikor rákérdezünk, tudják-e, hogy ez mit jelent, nem esnek kétségbe, az első osztályos Rózsa Botond elmondta: „azért nem tanítanak a tanárok, mert nincsenek megelégedve a fizetésükkel.” Hogy honnan az ügyes válasz, nem derült ki, elmondásuk szerint az iskolában és otthon sem beszélgettek a dologról.

„Rossz az időzítés, mert az idén az iskola is másképp volt, nem voltak félévek, csak modulok. Kicsit ideges vagyok, hogy mi lesz, mert még egy csomó mindent fel kéne, hogy vegyünk” – feleli a nyolcadik osztályos Fülöp Ágnes. A román, magyar, matek tanáraik keresik a lehetőséget a hátralévő tananyag leadására, de ez nem csitítja aggodalmát, szerinte a sztrájkolók kihasználják azt, hogy közelednek a vizsgák. 

A városi park is dugig gyerekeiket sétáltató szülőkkel, nagyszülőkkel, bandázó fiatalokkal. Sikerül is szóra bírni öt rollerező fiút, Bencét, Gergőt, Norbertet, Rolandot és Szabolcsot, akik mind nagyon örülnek annak, hogy nincs iskola. Nyolc, kilenc és tizedik osztályba járnak. S bár nem zavarja őket a korai szünet, nem látják az értelmét a sztrájknak, nem értik, hogy hogy nem lehet megélni 3.500 lejből, Bence szerint olyan sok a tanárok szabadideje, hogy akik nem keresnek annyit, nyugodtan vállalhatnának másodállást. „Abban reménykedem, hogy azt, amit sztrájkolnak nem kell újrajárjuk, és veszítsünk a vakációnkból” – feleli Gergő.

Nyakunkon a vizsgaszezon 

A parkban három elsőéves pedagógia hallgatóval is találkoztunk. Náluk, az egyetemen nincs sztrájk, de bár lenne, közeleg a szesszió – mondják nevetgélve. „Nemrég tudtuk meg, hogy milyen alacsony a pályakezdő fizetés, ezért részben örülünk a sztrájknak, részben pedig nem értjük, mert vannak olyan tanárok, akiknek a fizetésük elég magas, és szerintünk abból egy hónapban meg lehet élni” – mondja Bogdán Rajcs Tímea. A lányok szerint összességében jogosak a követelések, hiszen sokat kell tanulniuk azért, hogy diplomát szerezhessenek, és mégis nagyon alacsonyak a bérek. Szabó Petra úgy gondolja, az időzítés rossz, Meregya Nóra szerint pedig csak azokról kellene, hogy szóljon a sztrájk, akiknek alacsony a fizetésük mint a kezdő tanárok vagy a kisegítő személyzet. A lányok szerint a méltányos fizetés 3.000 lej körül lenne egy kezdő tanár számára. 

Saját diákkorunkat alapul véve egy kávézó felé kanyarodunk, hátha sikerül még néhány érdekes gondolatot gyűjtenünk, de a Spionban nagyon alacsony a népsűrűség. A pincér szerint a sztrájk alatt nem több, hanem kevesebb lett a vendég, „nincs, ahonnan ellógjanak” – tette hozzá mosolyogva. Az emeleten két lányra bukkantunk, akik osztálytársak a Dr. Palló Imre Művészeti Líceum zene szakán. Ők nem örülnek a sztrájknak, mivel mostanában lennének esedékesek az évvégi zenevizsgák, nem tudják, hogy ezekkel így mi lesz. Bár nincsenek tisztában a tanári fizetésekkel, de szerintük biztosan nem lehet olyan rossz a helyzet, mint Magyarországon. Amikor szembesítjük őket a számokkal, akkor sem változik sokat a véleményük: kell az emelés, főleg a pályakezdőknek, de akkor is sok a szabadidejük és szabadnapjuk a tanároknak, ezért nem biztosak benne, hogy mindenkinek több pénzt kellene adni.

Harcolják ki, ami nekik jár!

A megkérdezett szülők, nagyszülők a kimondottan kényelmetlen helyzet ellenére megértően viszonyulnak a sztrájkhoz, értékelve a tanárok társadalmi szerepét, kicsinek tartva a fizetésüket – bár akad közöttük olyan is, aki nem tud véleményt formálni a témáról.

Egy gyerekét felügyelő anyuka, Pál-Nagy Katalin elmondta, bár őket nem érinti a sztrájk, szerinte nem kérdés, hogy a tanároknak jogosak-e a követeléseik. „Ha érintene is, azt mondanám, hogy helyes, sajnos rá vannak kényszerülve, hogy ilyen időszakban szorongassák meg a kormányt. Fontos, hogy a gyerekek szeretettel és jó kedvvel legyenek tanítva. Attól, hogy több pénzt kapnak, nem várunk el többet tőlük, de motiváltabban állnak hozzá, ez extrém fontos.”

Melindához és Zsuzsához a gyerekhangokat követve érünk a városi parkban. Ők nem tudják óvodába vinni a gyereket, de kisebb gyerekeikkel gyereknevelési szabadságon vannak, így nem okoz nekik problémát a sztrájk. Sőt, támogatásukat fejezték ki, „harcolják ki, ami nekik jár”, mondja Melinda. Mint többgyermekes családanyák egyetértenek azzal, hogy nagyon alacsony a 2.500 lejes kezdő fizetés, főleg, ha van család is, ami szerintük méltányos lenne, az a 3-4 ezer lej. 

A park környékén gyerekeiket kísérgető apukákkal is találkozunk. Nincsenek tisztában a sztrájk részleteivel, de nem is zavarja őket a hamarabb jött szünidő, megoldják valahogy a gyerekek felügyeletét, ha máshogy nem, viszik őket a munkahelyükre. „Az az őszinte véleményem, hogy a le nem sittelt politikusok által ellopott pénzeket, amit elvisznek bullshitre, inkább oda kellene, hogy adják a tanároknak. Sztrájkolhatnak jövő őszig is, addig valahogy túléljük, de ősszel azért kezdődjön meg a tanítás” – fejtette ki véleményét Both Róbert.