A hónap szerzője, Sánta Miriám egy hangulatos doku-kötetet ajánl, amely a magyar vasút és a vasutasok világába vezet:
Furcsa vonzalom köt a vonatállomásokhoz. Nem én volnék az egyedüli, mondhatnám, sokakat lenyűgöz gyerekkorában a temérdek vas, gép, sín, szag, az egész rendszer, a hangok, az utazás szele. A vonat csodálatos teremtménye az embernek, Kelet-Európában pedig csodás bosszúsága is – nincs olyan, hogy ne késne, programja megfoghatatlan és átláthatatlan.
Az állomások liminális helyek, ahol bármi megtörténhet.
A köztesség területe, a mindenféle társadalmi rétegek találkozási pontja, az állomások a történelmi korok éles lenyomatait őrzik mindenhol. A falfirkák, zsíros talpfák, deszkák, raktárépületek, betoncsonkok látványa organikusan él a használaton kívüli sínek között és a töltéseken, útszéleken burjánzó növényekkel.
Megvan a hangulata minden évszaknak a vasút környékén. Az éjszakai szikrázó hó, amely belepi az állomásokat, és a hold ugyanúgy világít, mint a régi lámpák fehér fénye egy-egy teherszállító felett. Nyáron a pirosló pipacsok, a talpfák között kihajtó kamilla hökkenti meg újra és újra az embert.
Számtalanszor jut eszembe József Attila Tehervonatok tolatnak című verse:
Tehervonatok tolatnak,
a méla csörömpölés
könnyü bilincseket rak
a néma tájra.
Oly könnyen száll a hold,
mint a fölszabadult.
A megtört kövek
önnön árnyukon fekszenek,
csillognak
maguknak,
úgy a helyükön vannak,
mint még soha.
Milyen óriás éjszaka
szilánkja ez a sulyos éj,
mely úgy hull le ránk,
mint a porra a vasszilánk?
Napszülte vágy!
Ha majd árnyat fogad az ágy,
abban az egész éjben
is ébren
maradnál?
A raktár
előtt poros lámpa ég.
Csak látszik, nem világit,
ilyen az ész, ha áhit.
Pislog élénken, holott
nagy halott
fény az ég.
Egy mentett könyv, ami világokat köt össze
Sánta Miriám felvételei
Budapesten került a kezembe Moldova György Akit a mozdony füstje megcsapott című riportkötete egy Könyvmentő árusnál. Legalább négy példány volt szétszórva a kirakott kartondobozokban, így megnézegetve azt is ki tudtam választani, hogy melyik kiadás, borító és betűtípus fekszik nekem a legjobban olvasásra.
Ükapám vasutas volt Nagyszebenben. Még mai is őrizzük a régi vasutaslámpáját – bár ki tudja, hányan használhatták még ezt a típust – és egy emléket az öregről, akit elsodort egy hirtelen meglóduló szerelvény. Két vagon között dolgozott, ellenőrzött valamit éppen, ruhája becsípődött – ennyi kellett csak, hogy a vonat felkapja. Úgy menekült meg, hogy a sínek között még voltak ülepítő gödrök, amelyekbe a mozdony kazánjából ürítették a hulladékanyagokat, s útközben belehuppant egy ilyenbe.
Bár Moldova György riportja a MÁV történetének részéhez járul hozzá, nem a romániai vasút történetéhez (vagy, teszem hozzá, az egykori monarchiáéhoz), a hangulat beszippant.
Ükapám 1884-ben született. Ezzel az órával kelt, ez volt a sípja, és ezzel a lámpással ellenőrizte a vonatokat, még egy másik század elején.
Éjt nappallá tévő emberek dolgoztak és dolgoznak mai napig a vasutaknál. Akit érdekel, hogy milyen egy állomásfőnök egy napja, hogyan működik egy rendszer, mik a hiányosságai és az erősségei, milyen jelleműek a vasutasok, valamint szeretne többet megtudni erről a világról, és a jó riportirodalom is érdekli, annak jó szívvel ajánlom ezt a könyvet.
