Gál Előd már gyerekkorában is a másik oldalról közelítette meg a történeteket. Arról az oldalról, ahol nem mindig kellemes állni.
Magyari Tímea űrhajós és cirkuszista szeretett volna lenni. Aztán újságíró lett. Igaz, Borboly Csaba szerint az újságírók is cirkuszisták.
Szilágyi István szerint újságíróként sokszor céltábla vagy. Bírnod kell az ütést és a kritikát. És ezt erős igazságérzet nélkül nem igazán lehet.
Sata Zalán szerint ez az újságírás egyik feladata. És ez olyan feladat, ami szinte mindenhova elkísér.
Megfelelő irányt adni és ezekhez jó történeteket találni – Máté Emőke szerint jelenleg ez az újságírás egyik legnagyobb kihívása.
Az érettségi harmadik napjáról kérdeztük a tizenkettedikeseket.
Péter Balázs szerint a vitákra óriási szükség van, és azt is elárulja, hogy ő mikor lenne ismét büszke Udvarhelyre.
Lukácsi Kata azt várja el az uh.ro-tól, hogy véleményeket ütköztessen. Szerinte az régen rossz, ha csak valakinek a szájíze szerint írnak a sajtóban.