Hogy milyen lenne szerinte Udvarhely fénykora? Az emberek érezzék jól magukat ebben a városban, mert akkor kedvük van alkotni, több mindent csinálni.

Fazival nem könnyű beszélgetni, mert mindenről eszébe jut valami egyéb. És mindenről egy újabb izgalmas történet, emlék vagy egy jövőre vonatkozó terv ugrik be neki, amit persze meg akarsz hallgatni, mert ráadásul még úgy is mondja el ezeket a sztorikat, mintha egy filmet néznél közben. 

Fazakas Szabolcs, a Mini Erdély Park megálmodója, a Székelyföldi Legendárium alapítója és CEO-ja Székelyudvarhelyen él 45 éve. Operatőrnek tanult Budapesten, „nekem ott jó életem volt, nem kényszerből jöttem haza, hanem azért, mert mindig is kötődtem Udvarhelyhez. Itt születtem, itt nőttem fel, és szerintem hihetetlen lehetőségek vannak az udvarhelyi turizmusban”, mondja.

Úgy ismerkedtünk meg, hogy tévésként videókat szolgáltatott egy akkor még létező videóportálnak, a kukker.ro-nak. Már akkor felvetette a legendárium ötletét, és néhány év múlva már a könyveladásnál segédkeztünk. Nem voltunk mindig jóban, nem is értünk mindenben egyet, de vannak olyan értékek, amelyekben hasonlóan gondolkodunk: tiszteljük azért, mert mer különc lenni, mer nagyot álmodni, és olyan dolgokat véghezvinni, amikre más azt mondja, hogy ez lehetetlenség, és nem fél elmondani, amit hisz, és amit gondol.

Most, hogy végeztünk a „korai nekrológgal”, – szívesen, kedves utókor – elmondanánk, hogy miről kérdeztük és mit válaszolt a szejkei látogatásunkon a Mini Erdély Parkban, miközben megegyeztünk, hogy csak ristretto kávét érdemes inni.

Mit olvasol?

Az uh.ro-t kellene mondani, ugye? – kacag nagyot, majd közli, hogy a rémhíreket kiszelektálja, inkább szakmai, rajzfilmkészítéssel kapcsolatos anyagokat olvas, plusz a Székelyföldi Legendárium saját könyveit mind átnyálazza megjelenés előtt, mert az kiadói felelősség. 

Most már 1500 történetnél tartanak, amelyek közül a legelső általa megismert, a Budvár legendája a kedvence. Ez a sztori arról szól, hogy a székely fiú a tatár vezér szívébe nyilazza a halált, és így a város lakossága megszabadul a tatár veszedelemtől. „Ott nőttünk fel a Budváron, a romok között, rá lehetett látni a helyszínre”, és így másként élte meg a történetet, amit a szüleitől hallott, mert „akkoriban az iskolában ezt nem tanították, sajnos”. 

Malom a virágoskertben, bukás kémiából: – Milyen gyerek voltál?

Gyerekkoromból egy olyan képem van, hogy nagymamám fut utánam, mert elszöktem az udvarról a kúton keresztül. Nem tudtam az udvaron ülni. Itt nőttem fel Szombatfalván, kertvárosban. A háztetőn voltam még sokat, befészkeltem magam a nyergébe, és ott olvastam a kötelező háziolvasmányokat. 

Mi szabadok voltunk, járkáltunk. Mi még tudtuk, mi az a Fenyves, a mai gyerekek már nem tudják, mert körbe van kerítve, a Széldomb be van kerítve.  A szabadságra vágyó városi gyerekek kiszorultak a Budvárra és a Szejkére – ahol szintén nagyon sokat voltam –, mert a városban minden el van már zárva előlük.

A Szejke szabad maradt, és amíg élek, nem is lesz bekerítve. Télen-nyáron itt voltunk. Itt, a strandon is sokat fürödtünk és sokat aludtam abban a zöld házban, ami most romokban hever. Télen a síugró sáncban ereszkedtünk le, estünk nagyokat. Édesanyámék tanáremberként gyakran nem voltak otthon, én mentem nyilazni, galambászni, itt a gátban halásztunk, amit most az UTCÁ-sok kitakarítottak, és épp tegnap mondtam a fiamnak, hogy én itt nem jártam 34 éve.

„Izgága gyermek voltam feszt” – zárná rövidre a nosztalgiát, de arra is kíváncsiak lennénk, milyen út vezetett odáig, hogy itt üljünk az általuk épített minivárban, és felsorolhassa: volt már operatőr, filmes, legendagyűjtő, -kiadó, rajzfilm rendező és producer, most pedig a Mini Erdély Park egyik gazdája. 

Fazi a demokrácia és a mountain bike-ok bevezetése után körbebiciklizte a környéket, Firtos és Tartod várát. Ha csendre van szüksége, ma is visszajár ezekre a helyekre. 

Kiskamaszként, kamaszként Balázs Feri bácsi fotókörére járt előbb a Pionírházba, majd a Tanulók Házába, hogy ne csak lássa, hanem meg is tudja mutatni Székelyföld szépségeit.  

Azóta tudja, hogy operatőr lesz, hogy kiskamasz korában megjelentek a kábeltévék Székelyuvarhelyen. Az iskolából is megszökött, hogy filmezhessen. Kibiciklizett falura, és a dályai templom restaurálásáról készült filmjét leadták az esti hírekben. Megbukott kémiából, mert a kémiatanára azt mondta, ha még egyszer meglátja a tévében a stáblistán, megbuktatja. 

„Nekem a város adott egy energiát, jófejek voltak az akkori emberek, nem szabad ezt a várost cserben hagyni. Vissza kell jönni!”

– A gyerekemnek is igyekszem átadni azokat, amiket megtapasztaltam. Sokat kirándulunk, legózunk, érdeklődik hálistennek. Neki azért bejön még az Xbox és társai. Hálistennek ő is olyan hiperaktív, mint én. Hiperaktívan jobb élni, úgy érzem, mert sosem unatkozol és nincs időd a más bajával foglalkozni.

Kreatív embernek ismerünk, aki gyakran olyan dolgokkal áll elő, amire más csak legyint, vagy teljes őrültségnek tartja, amit lehetetlen megvalósítani. Hogy kezeled ezeket a legyintéseket, vagy ha őrültnek tekintenek?

– Sírni nem sírok, de nézd meg a szakállam, jó fehér. S nézd meg a hajam, őszül. Nekem ez fontos, nem fogom hagyni magam. De az a helyzet, hogyha föladod, akkor…  nem szabad föladni, nem akarom föladni. 

Megtanultam picit nyelni: egyet nyelek, s megyünk tovább. Úgyse adjuk fel. Úgyis látod, itt a park, pedig nem volt egyszerű eljutni idáig. Én tudom, hogy mennyit mentem. Több mint másfél millió kilométert vezettem az elmúlt húsz évben. Ezek nagy számok, és senki nem érti meg, hogy ez mit jelent, hogy menni, lobbizni. Hát nem a vagyon hajt. 

Egyedül Szécsi Mózes kollégám értette meg úgy az évek folyamán, hogy én itt mit akarok. Én addig nem állok le, amíg itt nem lesz egy mini Svájc a Szejkén. Az egész Szejkefürdőn legyen rend, tisztaság, az udvarhelyiek, a gyerekem, a barátaim érezzék itt jól magukat, ez a fontos. 

A Szejkével, a legendákkal is úgy vagyok, s a rajzfilmet is azért csinálom, hogy minél több gyerek értse, ismerje meg ezt a helyet, ahol élünk, mert attól lesz neki értékes. 

Milyen rajzfilmkarakter lennél? És milyen rajzfilm lenne Udvarhely?

Talán a Kung-fu Panda tudná őt megtestesíteni, – mondja mosolyogva – mert a fizikai hasonlóságon túl az is legendákat dolgoz fel, és szerinte a székely legendák is vannak olyan jók, hogy megfilmesítsék őket. Az Így neveld a sárkányodat, a Viking legenda nagyon jól megcsinált, több millió dolláros rajzfilmek. 

– A mi székely legendáink is ugyanolyan jók, nagyon erős történetek, ugyanúgy van bennük bunyó, szomorúság, házasság, vidámság. Az élet dolgai ugyanúgy benne vannak a székely legendákban is. A székely mondák, legendák a régi idős emberek gondolkodását tükrözik vissza. Ha elolvassuk a jelenben.  Lehet őket adaptálni. Nem véletlenül hozták létre őseink ezeket a sztorikat, vagy találták ki. Próbálnak üzenni nekünk a múltból, csak nem halljuk meg. 

Vagy lehetnék Harry Potter, és akkor a varázspálcámmal adnék egy resetet ennek a városnak.

Udvarhely pedig egy nagyon jó rajzfilm helyszín lenne, és nagyon jól éreznék magukat itt a nézők a városban. Egy ékszer Székelyudvarhely központja. Mondom, behunyom a szemem, teraszokat látok, a várat látom, és nagyon sok fiatal vállalkozást látnék érvényesülni a vár környékén, kézművesek, minden. Én ezt látom. Én ebben hiszek.

Egy csomó ember élvezi vagy értékeli valahogyan azt, amit te csinálsz, de annyira nem fontos a számára, hogy ő maga foglalkozzon ezzel. Neked ez miért ennyire fontos?

Nekem tetszik ez. Én így nőttem, ebben nőttem fel. Vannak ilyen emlékeim, hogy gyerekkoromban a Tamási Áron utcában lakott egy néni, akinek volt egy virágoskertje, és ott mindenféle kicsi házikók voltak egy domboldalban, és ilyen pici malom, ahol ugyanúgy folyt a víz, mint itt, és ez nekem úgy tetszett. A mai napig is van belőlük. Sokszor mentem, és néztem azokat órákig. Valójában nem tudom, hogy órákig-e, mert az idő telését másképp érzékeljük gyerekkorban, de nagyon sokszor néztem azt a kertet. Mondtam is múltkor valakinek, hogy lehet annak a kertnek a nagy változatát csináltuk meg ide.

Mikor volt Udvarhely fénykora? Eljött-e? És ha nem, akkor milyen lenne Udvarhely fénykorában?

Lehet ezen gondolkodni. Lehet, hogy azért csinálom ezt is, hogy érezzem azt, hogy fénykor van a városban. Az biztos, hogy nagyon sok minden zavar. Ezt tudják mások is. Én úgy érzem, hogy sokkal többet ki lehet hozni a városból. Ezt mondogatom évek óta. 

Darabont őrségváltást csináltunk a várban. Hülyének néztek. Mikor leállítottam, akkor mindenki kérdezte, miért állítottam le, de addig hülyének néztek ezért.

Az a helyzet, hogyha én kimondom azt, hogy fénykor vagy nem fénykor, akkor borzasztó sok ember megsértődik. Tudod mit? Bízzuk az emberekre, hogy hogy érzik, hogy tényleg fénykor van-e a városban, vagy nincs.

Jó, ne beszéljünk politikáról, közéletről. De neked jó a fantáziád. Ha elképzeljük, hogy Udvarhelynek épp a fénykora van, az mit jelent, hogy néz ki ez a város?

Ha behunyom a szemem, tudod, mi jut eszembe mindig Udvarhelyről? Gyerekkoromban volt egy ilyen futurisztikus kép a városközpontról, a neten megtalálható, légballon, sínek a levegőben. Nem akarok sínt a központ fölé, nehogy félreértsék! De van egy olyan jó hangulata annak a képnek, emlékszem, negyedik osztályban egy fogalmazást is írtam arról, a tanító néni, mikor találkozunk, mindig felemlegeti, hogy Szabi, hát néztük, hogy mikről beszélsz, de most már értem.

Beszéljünk a jövőről. Jelen pillanatban elégedetlennek lenni könnyű, tudod? Én ki is nyilvánítottam ezt a tavaly, sokan helyeselték, sokan nem. Tavaly azért mondtam, hogy költözzünk, mert nem éreztem jól magam itt. Okom volt rá. Én nem szidtam ezzel senkit, de egyszerűen okom volt rá.

Az lenne a fénykor a városban, hogy az emberek jól érezzék magukat, és hogyha az emberek jól érzik magukat a városban, akkor kedvük van alkotni, kedvük van, hogy több mindent csináljanak. Legyen jó a hangulat. Mindenkit kellene hagyni, hogy csinálja, amit érez, amit szeretne, és támogatni, segíteni – a fiatalokat főleg. Én tudom az mit jelent, mert nekem azért voltak pillanatok az életben, amikor segítettek udvarhelyi erős emberek.

Én, ha jól érzem magam a város központjában, jókedvűen megyek haza vagy máshova. És engem borzasztóan zavar, irritál, hogy a Székelytámadt várral nem történt az elmúlt években semmi. Jó, tudom, hogy most fog történni. Azért mondtam, hogy beszéljünk a jövőről. 

Borzasztóan zavar az, hogy a központban az aszfalt alatt ott a macskakő, én már rég felszedtem volna az aszfaltot, hogy a macskakő jöjjön elő, mert ha elmész bárhova nyugaton egy városba, leülsz, megnyugszol a központban, ami egy közösségi tér.

Itt, a városban, a központban nincsenek teraszok, az emberek nincs hova kiüljenek. Hiányzik a Gé, az a régi Gépont, ahol összeültünk, és a dolgokat megbeszéltük. Zavarnak ezek a dolgok.

Tehát ezt a hangulatot kellene továbbadni és megérteni, hogy ha valakinek van egy jó ötlete, azt nem elfojtjuk, hanem felkaroljuk.

Azt, hogy kinek a dolga megteremteni ezt a hangulatot, nem tudom. Borzasztóan elmentünk egy olyan irányba, hogy mindenki a más bajával foglalkozik, és a sajátját se tudja megoldani. És ez abból adódik, hogy nincs lelki komfortjuk az embereknek. Mindenki ideges, feszültség van. És ez a sok ellenségeskedés! Én nem akarok itt a politikáról beszélni, mert dolgoznom kell a városházával, a polgármesterrel, a frakcióval, mindenkivel dolgoznunk kell. Én nem köphetek le senkit, és nem is akarok leköpni. Hál’ Istennek lassan megérti mindenki, hogyha segít, az csak jót tesz a városnak, meg azt, hogy mi nem akarunk semmit sem elvenni, inkább hozzáadunk a városhoz.

Úgyhogy én az embereknél kezdeném. Ha az emberek jól érzik magukat, jókedvük van, akkor lesz a városnak fénykora. Ha az emberek nem érzik jól magukat, ilyen ködös, felhős a hangulat, akkor nincs mit csinálni. És az a baj, hogy mivel nem érezzük feltétlenül jól magunkat, sokan elmennek. És hiányzik az az értelmiségi tömeg Udvarhelyről, aki azért kellene a háttérben mozgasson mindent.

– Udvarhelyt mindig is civilek és a vállalkozók mozgatták. A politikumnak, az önkormányzatoknak, a megyei tanácsnak, mindenkinek az kéne legyen a dolga, hogy támogassa és biztassa a vállalkozókat, és civileket, hogy tudjanak minél több dolgot megcsinálni, és ne ők akarják megcsinálni. És ez nagyon fontos. Tehát vannak dolgok, amibe nem kell belefolyjon a politikum, mert más rendeltetése van. Az lenne a jó, hogyha van egy ötlet, azt engedné, hogy csináld és kész. Mert minél több ötlet megvalósul, annál erősebbek lehetnénk.

Olyan ember vagyok, aki kreatív vállalkozásokat hoz létre, hogy tudjam biztosítani a munkatársaim és az én megélhetésemet itt, Székelyudvarhelyen, ahol hihetetlen, hogy működik egy rajzfilmstúdió, hihetetlen, hogy működik egy Mini Erdély Park, mert ezeket, amikor én elkezdtem, mindig azt mondták a közgazdászok, hogy ez zsákutca, ez nem jó. Nekem tetszik az, hogy ellentmondunk ezeknek a dolgoknak, mert az a helyzet, hogy ez egy olyan vállalkozás, amit nem számokkal végzek, hanem a szívemmel.

Beszéljünk Orbán Balázsról, ő is visszajött. 

– És ott az Orbán Balázs Múzeum, az is egy probléma volt, ami zavart. És én ezt soha nem koszorúztam, se az Orbán Balázs szobrát, se a sírját. Az udvar szó benne van a mi városunk nevében, a város egy nagy udvar, és itt a kapuja az udvarnak, az Orbán-kapu, mutatja annak régi helyét a mostani úttesten. 

Nagyon fontos az, hogy ha már ilyen nagy székelyek vagyunk, akkor a legnagyobb székelynek legyen egy háromnyelvű múzeuma, ahova betér egy vándor, egy idegen, és jöjjön ki úgy, hogy megjegyez valamit, megmarad egy kép abban az emberben. Hologramot lát, piramist lát, mindent lát. Rájön arra, hogy itt éltek régen is emberek, akik előmozdították ezt a térséget, ezt az országot, innen a románság is úgy távozik, hogy megértik, mi az, hogy Erdély, mik ezek a kastélyok, kik azok a székelyek, ki az az Orbán Balázs. Meg kell mutatnunk magunkat, ne más mutasson be minket! A rajzfilm is egy picit erről szól.

Most az a kérdés kellene jöjjön, hogy miért fizettél elő az uh.ro-ra.

Elő kell fizessek. Két okból támogatom minipark-belépőkkel a kampányt: én azt mondtam, hogy tetszik, amit csináltok, mert én is ebben gondolkodom, ebbe az irányba fogunk mi is elmenni, hogy kell egy YouTube-csatornát csinálni előfizetőkkel, ezért amikor megláttam, hogy elkezdtétek az adomány- és előfizetői kampányt, egyből úgy éreztem, hogy ezzel kell szolidarizálni.

Kettő: ez a város része, a városhoz tartozik. Minél színesebb a paletta, annál több a választási lehetőség, annál jobb nekünk, fogyasztóknak. Ezért fölajánlottuk, hogy aki előfizet nálatok, az kap ajándékba egy jegyet, hogy jöjjön el a Szejkére. Mert sok udvarhelyi nem volt még kint, de véleménye van a Mini Erdély Parkról, és ezért is akarom, hogy minél több ember jöjjön ki, nézze meg, hogy itt nem elveszünk, nem harácsolunk, itt hozzáadunk, s kap a város valamit, ami jó neki.

Ez a város olyan, hogy a több szemszögű, több meglátású médiatartalmat igényli. Itt két tévé volt, két rádió, mindenből több volt. És tudod, mi a bajom? Megölték a tévéket a vállalkozók. Sajnos nincs se UTV, se Ati Beta, se D3. Huss, elmentek! 

Én úgy érzem, hogy az udvarhelyiek ezzel veszítettek, hogy nincs televízió. Jók voltak azok az esti hírek. Igaz, hogy voltak ott is nehéz pillanatok, de kellett a városnak az, hogy legyen kétszemszögű médiaorgánum, fenntartott egy versenyzést. Most megszűnt a Székelyhon, ami nekem abszolút nem tetszett, mert itt volt egy Udvarhelyi Híradó régen és más helyi újságok. Fontos, hogy az internetes médiatartalom is változatos legyen. Nekem is volt veletek jó pillanatom is, rossz is, de ezt megbeszéltük, még tanultam is belőle.

Úgy gondolom, hogy Udvarhelyen – annak ellenére, hogy sokan nem szeretik igazán –, csináltok jó dolgot, és ez a fontos. 

Mi az az emlékezetes tartalom, amiért olvasod vagy olvastad az uh.ro-t?

Énnekem a kedvencem a kacsa. Szeretem a fantáziát másnál is, ezek jó bulik. És a kacsából is lehet tanulni, mellette gondolkozni. Azért ott vannak jó ötletek, elgondolkoztató, és ez nem azt jelenti, hogy szó szerint kell venni. Csak el kell olvasni és meg kell érteni a viccet, a kritikát. Ezeket felfogni, elfogadni nehéz dolog, de az épít és előremozdít.

Persze, nyilván a híreiteket is elolvasom, és elolvasok ott mást is, mert kell ez, nem lehet mindig mindent dicsérni, vagy nem lehet mindenkinek betérdepelni. A konkurencia nélkül meghal a biznisz, meghal az emberek gondolkodása.

Én például örülök neki, ha valamiből kettő van, mert legalább egymásra kezdenek figyelni, mindenki jobbat akar, ebből mindig a vásárló, a néző, az olvasó jár jól. Kicsi város vagyunk, nehéz dolog, de azért az emberek valahol ebből nyerhetnek is. Kell legyen olyan értelmes az olvasóközönség, hogy feldolgozza az olvasottakat, megértse. Ami tetszik, azt elraktározza, ami nem tetszik, hát ki kell zárni, lehet szelektálni, megvan a lehetőség. Nem tudja kitörölni, de hát lehet lapozni. Régebb se olvastuk el betűről betűre az újságot. 

Te is dolgoztál médiában. Hogyha te csinálnád az uh-t, akkor az milyen lenne?

Hú, több legendát tennék a hasábokra. Több udvarhelyit mutatnék be, hogy lássuk, hogy vannak köztünk érdekes emberek, és esetleg az biztathat is másokat. Emlékszem, nemrég készítettetek ilyen kisfilmet, aki fából barkácsol kulcstartókat. Engem érdekel az, hogy a városban kik élünk, hogy élünk. Szerintem sok vagány ember van a városban.