A CKM szerint ott tartunk, hogy már az is pozitívumnak számít, hogy a városvezetést van, amiről megkérdezni. Mert legalább ígért valamit. Mások ezzel sem fárasztották magukat.

Mi lesz akkor, ha beül három civilnek álcázott cégvezető, egyikük volt újságíró és két újságírónak álcázott civil a Jámbor Tehénbe egy hétköznap délelőtt? Készül egy olyan kétórás hanganyag, amiben úgy hangzik el az első válasz, hogy fel sem tettük az első kérdést. Fleisz Zoltánnal, Hajdó Csabával és Komoróczy Zsolttal, azaz a közélet.ro-sokkal beszélgettünk arról, hogy kik ők és mennyiért csinálják. Vagyis na. Hogy miért.

Ezeket azért is fontos tisztázni, mert úgy tűnik, egyrészt a média szerepét akarják betölteni, hiszen a hatalom ellenőrzése a média elsődleges szerepe, ugyanakkor mintha politikai nyomást is szeretnének gyakorolni, sőt egy olyan elvárás is felsejlik a mondataik mögött, hogy nem lenne ördögtől való, ha a közszféra a vállalkozói szféra szabályai szerint működne.

A Civilek a Közéletért Mozgalom a 2020-as helyhatósági választások előtt alakult azzal a céllal, hogy megtisztítsa a helyi közéletet mocskos közbeszédtől, a kontraszelekciótól, egy olyan közélet igényét fejezve ki, amely “le­he­tő­sé­get biz­to­sít az ér­ték­te­rem­tés­hez, ki­ve­ti ma­gá­ból a kont­ra­sze­lek­ci­ót, ké­pes meg­szűl­ni az új ud­var­he­lyi iden­ti­tást, s ez­ál­tal ví­zi­ót kí­nál, egy­ben utat mu­tat mind­annyi­unk­nak. Meg tud­juk-e szün­tet­ni a po­la­ri­zá­ci­ót, egyet­len tá­bort al­kot­va mind­azok­kal, akik le akar­ják vég­re zár­ni a múl­tat, s jö­vőt is ké­pe­sek te­rem­te­ni?” teszik fel a kérdést a CKM ala­pí­tói: Ko­mo­róczy Zsolt, Ge­réb Lász­ló, Haj­dó Csa­ba, Si­mon Szi­lárd, Fle­isz Zol­tán.

Akkor megígérték, hogy a helyhatósági választások után konkrétan ellenőrzik a székelyudvarhelyi közigazgatás működését, eredményességét. Ennek a szándéknak az egyik megvalósulása a kozelet.ro portál, amelyen gazdasági elemzéseket, szavazógépet, szakértői bejegyzéseket tesznek közzé.

Igaz, hogy erre senki sem kért fel minket

Arra a kérdésre is céges párhuzammal válaszoltak, hogy kik is ők és mit akarnak.

Fleisz Zoltán szerint, ha Székelyudvarhelyt egy részvénytársasághoz hasonlítjuk, akkor ennek a részvénytársaságnak mi, városlakók mind részvényesei vagyunk a befizetett adóink által. Hogyha a város valamilyen célt kitűzött, és mindenki hozzájárult a kötelezettségei függvényében, akkor meg lehessen kérdezni azt, hogy akkor most hol is tartunk attól, aki annál többet vállalt, mint hogy az adóját befizeti. És teljesen egyértelmű, hogy ezekről nem csak kampányban szabad és kell beszélni, hanem folyamatosan. Ma. Holnap. Holnapután.

Hajdó Csaba továbbfűzve a Fleisz Zoltán párhuzamát úgy gondolja, hogy ők a részvényesek önjelölt képviselői – hiszen erre a tevékenységre, amit végeznek, vagy végezni szeretnének senki sem kérte fel őket -, akik a mindenkori városvezetés sikerében érdekeltek. Hiszen a részvénytársaság tagjainak csak akkor jár osztalék, ha a vezetők sikeresek. Hajdó viszont úgy látja, hogy csak simogatással és jól van az úgy hozzáállással nem lesz osztalék, és sajnos Udvarhelyen a jól van az úgy hozzáállás eléggé előre tört, nem nehéz ezt észrevenni, elég ha megnézzük, hogy mennyire visszaszorult a közösségi részvétel.

Nem egy privát homokozóra vágynak

Arra a kérdésre, hogy mivel több az, amit ők csinálnak annál, mint egy kávéházi okoskodás, csevegés, Komoróczy Zsolt elmondta, hogy az lenne a cél, hogy minél több kávézóban minél több ilyen négyes-ötös csoport legyen, akiket érdekel, hogy mi történik a várossal, mi történik velünk a városban, hogyan alakul az életünk, melyek azok az értékek vagy értékteremtő próbálkozások, amivel tudunk azonosulni, és mi az ami döcög, ami nem megy, ahol esetleg segítségre vagy támogatásra van szükség.

A közélet.ro felületét meg bárki számára szívesen felajánlják, akinek ezek kapcsán releváns kérdései vannak. Nem az a céljuk, hogy csináljanak egy privát homokozót, amiben ellébecolnak.

Biztos, hogy ezzel kéne mindannyiunknak foglalkozni?

Hajdó szerint ezt a kérdést sem árt néha feltenni, ahhoz, hogy ne csak hatékonyak hanem eredményesek is legyünk.

Komoróczy szerint ez azért is fontos, mert így érhető el, hogy egy előre mutató párbeszéd alakuljon ki, és ne az legyen, hogy a választás után három és fél év totális csönd következik, amikor mindenki elvan a dagonyában, és a maradék félévben mindenki ugrik, hogy megváltsa a világot. Bármennyire is tehetségesek a közigazgatásban dolgozók, azért nehéz fél év alatt bepótolni, amit három évig elmulasztottunk megcsinálni.

Minek tükröt tartani, ha senki sem néz bele?

Az eléggé egyértelmű, hogy a CKM tagjai a kérdező szerepébe pozicionálják magukat, már csak az a kérdés, hogy hogyan fogják elérni, hogy a városvezetés úgy lépjen be a válaszadó szerepbe, hogy azt ne tehernek, ne egy elkerülhetetlen csapdahelyzetnek érezze. Hogyan érhető el, hogy ebben az egész törekvésben ő is a párbeszéd lehetőségét lássa, és ne azt, hogy megtámadták, hogy rákényszerítették valamire.

Komoróczy Zsolt szerint az, amit ők a közélet.ro-n szeretnének csinálni, az személytelen és pragmatikus lenne, abban az értelemben, hogy egy problémát járnak körbe, és a probléma kapcsán felmerülő kérdéseket fogalmaznak meg, és nem az a céljuk, hogy személyeket vagy pozíciókat támadjanak. Ezért például nem kérdezik meg, hogy Gálfi miért oltatja be magát, illetve az alpolgármester egész nap mit csinál, mert semmiképp sem akarnak személyeket és pozíciókat támadni. Hanem például, ha úgy látják, hogy probléma van a közlekedéssel, akkor próbálják beazonosítani, hogy konkrétan mi a gond, milyen projektek vannak elindítva, mit sikerült belőlük megvalósítani, mit nem, és miért nem.

Hajdó Csaba hozzáfűzte, hogy ha kontextusba helyezzük az egészet – azaz egyszerre nézzük az országos képviseletet, a megyei képviseletet és a városvezetést – akkor azt látjuk, hogy a városvezetés a küszöböt már meglépte, hiszen mondtak valamit, ígértek valamit, volt egy számszerűsíthető programjuk. És ez már egy hatalmas pozitívum, hiszen van, amiről kérdezni őket. Ami persze nem jelenti egyértelműen azt, hogy válaszolni is fognak, de a holtponton már bizonyos szempontból túljutottunk. Sajnos ez nem mondható el megyei szinten, és országos szinten. A képviselőnktől, szenátorunktól nem igazán tudjuk, hogy mit kérdezzünk, hiszen ők eddig nem igazán mondtak semmit, ami kézzelfogható. Igazából a mai napig nem tudjuk, hogy az udvarhelyi polgárok részvénytársaságának miért érte meg őket megszavazni.

A lelátóról könnyű szidni a bíró anyját

A beszélgetés közepén már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy ha ilyen jól átlátják a dolgokat, akkor miért nem veszik kézbe a gyeplőt, miért csak a pálya széléről kommentálnak.

Fleisz Zoltán bevalotta, hogy igazából neki semmi kedve sincs ahhoz, hogy okosakat kérdezzen, vagy folyton arra figyeljen, hogy mi miért nem működik. Annak örülne a legjobban, ha egyáltalán nem kéne ilyen dolgokkal foglalkoznia, hanem, amikor kedve tartja és ideje engedi, elmenne a gyerekeivel a városi uszodába, majd nyugodtan és biztonságosan hazakerékpározna a család a kerékpárúton.

Fleisz tíz éve arra vár, hogy végre haszonélvezője lehessen annak, amit a városvezetés megvalósít. És közben folyton azt látja, hogy valamilyen furcsa okból kifolyólag hol a ló egyik oldalán, hol a másik oldalán vagyunk, csak a nyeregben nem vagyunk képesek megmaradni soha.

Komoróczy Zsolt is hasonlóképpen látja. Ők mindannyian elképzeltek maguknak egyfajta életet, felépítettek egyfajta karriert, és most nem ott tart az életpályájuk, hogy Udvarhely vezetése beleférjen. Ami nem jelenti azt, hogy sosem fog ott tartani, de jelenleg nem ez a helyzet. “Viszont attól, hogy most mi épp nem szeretnénk vezetni, még felmerülhet bennünk az az igény, hogy Udvarhely hatékonyabban és eredményesebben működjön”.

Komoróczy azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ők még a választások előtt megfogalmazták, hogy ahhoz, hogy Udvarhely visszakerüljön a nyeregbe nem polarizáltságra, hanem összefogásra lenne szükség. Csak valahogy mindenkinek fontosabb volt, hogy legyen ahol a saját pecsenyéjét sütögesse.

Együtt legyünk balfaszok, vagy inkább külön-külön?

– merül fel a kérdés az összefogás kapcsán, hiszen fogott már össze EMNP és MPP, majd szét is váltak, sőt az MPP kettészakadt, és a POL-ban is mindenki összefogott, aki számít, hogy aztán egy év se kelljen ahhoz, hogy az erős emberek lekopjanak.

Hajdó Csaba úgy látja, hogy a látszattal ellentétben elég keskeny az az ösvény, amin ők járni tudnak, mert úgy kell nekik tükröt tartaniuk, hogy a másik fél bele is akarjon, bele is merjen nézni, azaz mindenképp abban érdekeltek, hogy egyfajta kooperatív szellem maradjon fenn, vagy amennyiben már teljesen kiveszett, valahogy létre kellene hozni. Ő bízik abban, hogy képesek a kooperációt lehetővé tevő keskeny ösvényen megmaradni, de ez csak addig lesz így, amíg minden résztvevő számára tiszta és világos, hogy nem az a céljuk, hogy beálljanak egy politikai versenybe és lenyomják a jelenlegi városvezetést.

Hajdó szerint elég fájdalmas azt látni, hogy Udvarhelyen folyamatosan szétszalad a ménes, a város folyton ketté van szakadva, és a szekértáborok legfőbb megvalósítása az, hogy időnként lecserélnek pár vezető pozicióban levő embert, majd eltelik egy-két év, és azt látjuk, hogy nem egyértelmű, hogy jobb lett a helyzet.

Hiányzik az a tendencia, – értünk egyet abban az asztalnál –, hogy a vezető pozícióban levők kineveljék a következő generációt, amely jobb lehet nála. Attól, hogy lecserélünk olyan embereket, akik nem végzik tökéletesen a munkájukat, de értenek a szakterületükhöz olyanokra, akik nem értenek semmihez, újak a pályán és nincs is, aki átadja nekik a tapasztalatait, nem fog jobban működni a közigazgatás.

Ezért érzi úgy, hogy talán szemléletváltásra lenne szükség. Elég tisztán látszik, hogy a jelenlegi városvezetés egyes tagjainak mi az erősségük és mi a gyengeségük. És talán oda kéne eljutni, hogy ami az erőssége, azt csinálja ő, ami a gyengesége, azt hagyja, hogy csinálja más. Ha azt erősítjük, amiben gyengék vagyunk, azt próbáljuk meg bizonyos szintre felhozni, annak mindig középszerűség, káosz és kontraszelekció a vége.

De, ha vannak közös célok, amiknek a megvalósításához mindenki az erősségével járul hozzá, és nem arra megy el az energiája, hogy próbálja a gyengeségeit leplezni, akkor még van esélyünk.

Frissítés: a cikkből a félreértések elkerülése érdekében egy félmondatot utólag eltávolítottunk, mert úgy tűnt, mintha az interjúalanyok ebben a formában fogalmazták volna meg, holott erről szó sincs, ez a szerző összefoglalója volt. A mondat eredetileg így hangzott: “Attól, hogy lecserélünk olyan embereket, akik nem végzik tökéletesen a munkájukat, akár törvénytelenségeket is elkövetnek, de értenek a szakterületükhöz olyanokra, akik nem értenek semmihez, újak a pályán és nincs is, aki átadja nekik a tapasztalatait, nem fog jobban működni a közigazgatás”.