Arról, hogy miért fontos ez az előválasztás, és hogy miért kellene szavazni.
Az RMDSZ finoman szólva sem tartozik a kedvenc betűszavaink közé. Sokat tettek ezért a Szövetség régi és jelenlegi, helyi és országos vezetői több mint harminc év alatt, hogy ne érezzük mi sokan, Székelyudvarhelyen és egész Erdélyben, feltétel nélkül magunkénak a szervezetet. De az elmúlt néhány év alatt átrendeződtek Erdély-szerte a magyarság politikai viszonyai, és ennek az átrendeződésnek látványosan Székelyudvarhely az egyik legnagyobb vesztese. A székely fővárosból – amin sokan nevettünk akkor, nevetnek most is, de valahol mélyen büszék is voltunk rá, és már nem nevetünk szívünkből – poros kisváros lett.
Nem igaz, hogy nincs a városban fejlődés. A fejlődés folyamatos, de lassú és hektikus. Inkább annak ellenére történik, mintsem azért, mert a városvezetés mutat valamiféle utat. Pedig azért választottuk, azért bíztuk meg a városvezetőket, hogy gondoskodjanak a közfeladatokról. Azért választottuk a városvezetést, amiért a parlamenti képviselőinket, szenátorainkat és egyéb közéleti szereplőinket is, hogy valaki, aki képzettsége, tapasztalata, elhivatottsága alapján erre alkalmasabb, mint mi magunk, megmondja, mi a jó, merre tartunk, milyen lehetőségeink vannak, és akkor abban a négy évben mindannyian abba az irányba törekszünk.
Mielőtt továbbhaladnánk, egy pillanatra álljunk meg, és gondolkodjunk el, hogy ezek az emberek, akik most hatalmon vannak, akár a városvezetésben, akár a parlamentben és egyéb közhivatalokban, tényleg a jó irányt mutatják-e, tényleg arra húzzák-e a szekeret (hogy Kelemen Hunor szavaival éljek), akkora sebességgel-e, amerre és ahogy nekünk jó lenne, vagy nem.
Szabad irányt választani
Mi, udvarhelyiek, persze szeretjük azt hinni magunkról, hogy imádjuk a szabadságot. Legalábbis nem hiszem, hogy bárki azt mondaná, ha megkérdeznénk, hogy nem, ő nem szereti. A város ‘90 utáni történetéből az látszik, hogy nem feltétlenül rajongunk azért, hogyha valaki áperté megmondja, mit tegyünk anélkül, hogy figyelembe venné a véleményünket, inklinációinkat.
De azt is látjuk, ha nincs egy irány, melyet nagyjából mindannyian szabadon elfogadunk, és mely mögött mindannyian tőlünk telhető módon felzárkózunk, akkor szétesik a város, szétesik a közösség. Átvitt és szó szerinti értelemben is. Nézzünk csak szét a külvárosi negyedek átláthatatlan dzsungelében. Ha nincs irány, akkor kapkodás van, káosz van.
Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy nekünk juhnyájat kell játszanunk, és a városvezetők, mint a pásztor és a terelőkutyák, futkosnak körülöttünk. Szükség van a vélemények kifejtésére, szükség van a vitára. A túl nagy egyetértés meghunyászkodáshoz, sunyiskodáshoz, visszaélésekhez, autokratikus megnyilvánuláshokhoz vezet. Volt ezekből is bőven az elmúlt időkben.
Nem a vita hiánya fog megmenteni
Csapda lehet, ha azt hisszük, az egyet nem értés egyenlő a sárdobálással, és Székelyudvarhely közéletét az fogja megtisztítani a „mocskolódástól”, ha ezek eltűnnek. Nem, nem a sárdobálás akadályozza a munkát, a haladást. Hanem az, hogy nem tudunk vitázni. Emellett elöljáróink a sárdobálásnak és mocskolódásnak nevezett megoldatlan konfliktusokra fogják a munka elmaradását.
De náluk van a gyeplő elsősorban, náluk van a konfliktusok feloldásának lehetősége – ami nem az elhallgatás, meghunyászkodás –, és nekik kell húzniuk is az igát. Lehetőleg egy, konszenzuson alapuló irányba, amit a demokrácia szabályai szerint a polgármesterjelöltek ajánlatai alapján választunk ki. Lásd, Sepsiszentgyörgy azt mondta, kultúra, azt mondta, roma felzárkóztatás, Csíkszereda azt mondta, infrastruktúra.
Mi mit mondunk? Hogy a jövőnk a múltunk?
A következő négy évünk az elmúlt négyről fog szólni? Vagy lehetnek még álmaink, terveink? Amíg a polgármesteri hivatal az elmúlt nyolc év projektjeinek a megvalósításán dolgozik, mi, városlakók, mit csináljunk? Fizessük ki gyorsan az adót, és türelmesen malmozzunk?
Közhellyé vált az utóbbi négy évben, de politikai karanténba kerültünk, sem a román, sem a magyar fél nem kedvel bennünket túlságosan. Hogy ki a hibás, ebbe most nem szeretnék belemenni.
Lehetne az RMDSZ akár az is, aminek szánták
De abba belemennék, hogy, meggyőződésem szerint, az lenne mindannyiunknak, és mindannyiunk alatt az erdélyi magyarságot értem, az ideális, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (így!) valóban az lenne, ami a nevében is van: a romániai magyarok demokratikusan működő szövetsége. Ha az a szervezet, melyet ’89 végén azért hoztak létre a felelős közösségi tudattal rendelkező értelmiségijeink, hogy az érdekeinket képviselje, követné azokat a célokat, amelyekért létrehozták.
Ez pedig nem egyedül az RMDSZ-ben levők feladata, hanem valahol a mienk is, erdélyi magyar állampolgároké. Hogy éljünk azokkal az eszközökkel, amelyeket a demokrácia számunkra biztosít.
Ma pedig a székelyudvarhelyiek élhetnek azzal a jogukkal, hogy kiválaszthatják az előválasztásra jelentkező potenciális polgármesterjelöltek által ajánlott irányt.
Akarsz-e felelős állampolgárt játszani?
Egy kapcsolat legalább két félen múlik. Én úgy látom, hogy évtizedek után, amiben sokszor éreztük, hogy megfojtanak, leuralnak, játszadoznak velünk, akár a helyi, akár az országos szinteket nézzük, mi mégis jobb híján sokszor rájuk szavaztunk, most a helyi RMDSZ nyitottságot mutatott arra, hogy visszafogadja az embereket, akikért van.
Lehet, hogy komolyan gondolják. És lehet, hogy ez csak egy színjáték a részükről. Láttunk már ilyet.
De akkor mehetünk játszani, még ha színjátékot is, amikor hívnak. És most hívnak. Nem statisztának és nem közönségnek. Felelős állampolgárnak, akinek lehetősége van aktív félként véleményt és preferenciát nyilvánítani. Felnőtt módon dönteni, ha már felkínálják a lehetőséget. Ez, ha színjáték is, vagy csak simán játék is, mégiscsak közelebb áll a demokráciához, mint amit eddig tapasztalhattunk. Rajtunk múlik, hogy velük játszunk, vagy kimaradunk a játékukból, mely úgyis megy tovább, valamerre, csak éppen nélkülünk.
FIGYELEM
A cikket közszolgálati természeténél fogva minden látogatónk szabadon olvashatja, de ha támogatni szeretnéd munkákat, megteheted itt egy előfizetéssel.
