Ez a kis történet is Székelyvarságon esett meg, egy olyan napon, amikor úgy havazott, hogy azt éreztük, nyakunkba szakad az ég. Hát, kérdem, ilyenkor ki ne szeretné jobban a nyarat, mint a telet?
Pedig Varság téli tájainál nincsen szebb az egész földkerekségen, és itt van a lábunk alatt, no de sokszor bemutattuk már Varságot, sokszor dicsőítettem már csodáit, úgyhogy erről ennyit.
Szombath Zoltán, a Marosvásárhelyi Természettudományi Múzeum nyugalmazott preparátora és az ő unokája kísért el varsági túrámon, mert igencsak hajtotta őket a fotózás iránti vágy.
Ez a vágy ugrasztotta ki őket a mákos bejglik meg a töltött káposzta illata mellől.
Engem főként a hó, mivel az elmúlt napokban sokat hullott. És persze, az emiatt keletkezett áramkimaradás. A nagy mennyiségű hónak és a hiányos eltakarításnak hála, az emberek előszedték szánjaikat, így a környék úgy nézett ki a szemlélőnek, mintha az visszacsöppent volna a ’80-as évekbe.
Haladtunk felfelé az úton, és ahogy számítottunk is rá, az emlegetett szállítási eszköz csilingelő hangja megtörte a téli csendet, mint a Nyírő féle Úz Bence regényben.
Tovább haladtunk és letértünk az addigra már eléggé jól kitaposott útról, és térdig gázoltunk a hóba.
Gyönyörű volt az érintetlen táj, az viszont nem esett jól, amikor egy hatalmas letört bükkfa csonkja állt előttünk.
De az üröm után jött az öröm is, mikor megláttuk az elénk terülő Forrásközét és elkezdtek özönleni az emlékek. Sokat fotóztam itt a nyáron. Ezen a helyen laknak Jóska bácsiék, róluk itt olvashattál. „Vajon még mindig olyan jó humora van az öregnek és Sanyikával, a pásztor legénnyel mi lehet?” – fogalmazódtak meg bennem a kérdések. Utóbbira hamar választ kaptam.
Emlékeztek még a szánkót húzó fiatal pásztorlegényre? Vele találkoztam.
Mikor közelebb értünk, láttam, most is okos székely gyerek ez a Sanyika. A szánkó után kötöttek egy benzines bödönt, amit leterítettek egy pokróccal, hogy rajta egy harmadik személy is elférjen.
Beszélgettem Sanyikával, megkérdeztem, „idén lesz-e pásztorkodás?”, ő erre csak annyit felelt: „én biztos nem, ebben az életbe többet nem leszek pásztor”.
Kurtán odaszólt, hogy túl sokat kell gyalogolni, nem is gyötörtem tovább, hagytam, hogy élvezze a téli vakáció pillanatait, szerintem ennek a hevében vágta rá, hogy többet nem pásztorkodik, úgy tűnt, éppen az a titka az önfeledt kikapcsolódásnak, hogy most nem gondolnak a munkára.
Hajmeresztő mutatványokat csináltak, melyeket a városi elkényelmesedett ember csak néz, mintha most látna először havat.
Beszélgettünk erről-arról még kicsit. Mondtam neki, hogy disznóvágást szeretnék fotózni, de azt a választ kaptam, hogy „itt már nem fogok, Forrásközén már mindenki vágott”.
Emiatt kicsit elszontyolodva kívántam neki boldog újévet, tovább kell ugyanis kutatnom a disznót vágni készülő társaságot. Sanyikáéktól elszakadva, mentünk mi is utunkra, mert igencsak elkezdett hullni a hó.
